Mindig van valami divat a gasztroblogok világában is. Ez a zsebes zsömle egy kenyérsütős csoportban lett mostanában népszerű, nekem is megtetszett. S ma igen kellemes hűvöskés idő volt reggel, meg is sütöttem. Köszönöm az ötletet Alajulinak!
Hozzávalók 6 darabhoz:
35 dkg liszt
2 dl tej
0,5 dl víz
1 evőkanál olaj (hidegen sajtolt repce van az enyémben)
1 kávéskanál kristálycukor
1 csapott teáskanál só
4 gramm szárított élesztő
olaj a kenéshez
1 tojás a lekenéshez
szezámmag
Az élesztőt a cukorral elkevertem a tej-víz keverékében, majd hozzáadtam az evőkanál olajat is, aztán a sóval elkevert liszthez öntöttem és kidagasztottam. Hagytam duplájára kelni, majd lisztezett pulton hatfelé vágtam és gombócoltam. A gombócokat kinyújtottam jó vékonyra, majd mindet megkentem olajjal, félbehajtottam, újra megkentem, s újból félbehajtottam. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire tettem a kis negyedcikkeket, tetejüket megkentem tojással, megszórtam szezámmaggal, s hagytam kelni 15 percig. Míg keltek, addig begyújtottam a sütőt is melegedni, olyan 180-200 fokra. Húsz-huszonöt perc alatt megsültek.
Tökéletesek szendvicshez, semmi sem potyog ki belőlük. Szerintem ezentúl csak ilyet fogok sütni hamburgerhez is, mert azzal mindig az a baj, hogy mire a feléhez érek az evésben, hátul minden kipotyog, kifolyik belőle, a hamburgerpogácsa fele kilóg, szintén hátul. Ezek a kis zsebes zsemlék viszont mindent megfognak, mert hajtogatva vannak, szóval tökéletesek. Partikra is érdemes sütni pont ezért, mert könnyen és szépen lehet enni őket, ráadásul nagyon jól mutatnak is.
Még soha nem készítettem stifado-t, azaz a görögök vörösboros marharaguját. Tegnap átestem a tűzkeresztségen (szó szerint leégett a fél karom, mert kifröccsent az olaj...). Nem marhahúsból főztem, hanem vadból. De a recept autentikusnak mondható, több eredeti görög videnyót is megnéztem hozzá, kivétel a tej használata. A tejjel főzés mániám vadhúsoknál, a pörköltet is így csinálom, mert egyrészt porhanyósabb lesz, másrészt teljesen elveszi azt a nagyon jellegzetes vadhúsízt.
Hozzávalók 4 főre:
1 kg vad apróhús vagy marhahús (lábszár, lapocka, nyak)
0,5 kg apró vöröshagyma vagy salottahagyma
6 gerezd fokhagyma apróra vágva
4 dkg vaj
3 evőkanál olívaolaj
1 dl száraz vörösbor
1 dl zsírdús tej
1 hámozott, darabolt paradicsom konzerv
1 kisdobozos sűrített paradicsom
só, frissen őrölt bors
2 szem szegfűszeg
1 8-10 cm-es darab fahéjrúd
1 teáskanál kristálycukor
1 teáskanál vörösborecet (el is hagyható)
2 nagyobb babérlevél
A lábosban (én öntöttvasban csináltam) a zsiradékon jól körbepirítottam az egészben hagyott, tisztított apróhagymákat, majd kivettem őket egy tálkába, s azon nyomban sütöttem is a nagyobb darabokban hagyott húst is több részletben, hogy süljön, ne főjön. Mikor minden darabot átpirítottam, visszatettem az egész húsmennyiséget a lábosba, aláöntöttem a zsírdús tejet, a húst sóztam és borsoztam és hagytam forrni nagy lángon - többször átkevergettem közben -, míg az összes tej elfőtt és zsírjára sült a hús. Aztán hozzáöntöttem a vörösbort is, hagytam rotyogni egy percig, s tettem is a raguhoz a többi belevalót is: a paradicsomkonzerveket, a fűszereket, kivétel az apróhagymák. Kevés vizet is öntöttem hozzá, lefedtem és kis lángon hagytam főni úgy 2 órát, míg majdnem puha volt, ekkor került bele az apróhagyma is, és még 20 percet-fél órát hagytam főni, a hús puhulásáig. Közben kóstoltam, ha valami hiányzott, pótoltam: só vagy cukor vagy bor vagy ecet.
Friss, házi sütésű kenyérrel tálaltam. Az a jó, ha sok szaftja van, ennek olyannak kell lennie, hogy lehessen tunkolni. Körete alapvetően a kenyér, de szerintem egyben hagyott apró újburgonyával is nagyon finom, vagy akár rizzsel is.
Bablevest főztem ma, s ahogy kevergettem a rántást, és szállt fel az isteni mogyorós-karamellás illata a barnára pirított lisztnek, az a gondolat jutott eszembe, hogy elfelejtettük a rántást. Kiment a divatból, ma már maximum csak habarunk, vagy még azt se, hanem étkezési keményítővel sűrítünk, vagy éppen magával az adott zöldséggel, amiből a főzelék készül. (Én nem. Nem állok be a rántástól sikítva menekülők táborába soha.)
Nincsen ez így jól. Azért nincs, mert a pirított lisztnek van egy csodálatos telt íze és illata, amit nem lehet mással helyettesíteni. Például bab- és lencselevest csakis sötét szemleszín rántással lehet igazán finomra főzni, ahogy a rántott levest is. Sokan ezért nem szeretik, mert nem tudják jól főzni. Mert ahhoz is igazán meg kell pirítani a lisztet, hogy kiszabaduljanak az aromák és illatok. És ha jól csináljuk, az egyszerű rántott leves maga a csoda tud lenni.
A rántás elleni ellenszenv is csak egy hisztéria, amit nem is értek. A zsemlében, kenyérben helyénvaló a liszt, de ha levesbe vagy főzelékbe egy kevés belekerül, akkor már az ördögtől való?
kép: net
A rántást egyébként a franciáktól vettük át, náluk roux-nak nevezik, és a korábbi, szikkadt kenyérrel történő sűrítést váltotta fel. A rántás előtt a legegyszerűbb leves ez volt: szikkadt vagy száraz kenyér vízzel felöntve, sózva. Ebből született például a spanyol gazpacho is. Olaszországban is máig főznek sokféle olyan levest, ami úgy végződik a tálalásnál, hogy a tányér aljára egy szelet szikkadt kenyeret tesznek, s arra merik rá a forró levest. Én imádom ezeket a leveseket is, mert egyrészt finomak, másrészt a kenyér minden morzsája felhasználásra kerül, s nem a kukában végzi. Ezt finomították a franciák és helyettesítették a rántással. Például az egyik nagyon híres étel, a gumbo - ami az amerikai dél (Louisiana) talán leghíresebb fogása - francia gyökerekkel bír, és az alapja a csokoládészínűre készített roux.
A magyar konyha egyik sajátossága éppen a rántás elterjedt használata volt, a szakácskönyvek mindig megadták hogy világos, zsemleszín vagy sötét rántást készítsünk az ételhez. Ma már szerintem egyáltalán rántást is kevesen tudnak készíteni. Pontosan így kell csinálni:
A rántásnál alapszabály, hogy forró rántást hideg vízzel, kihűlt rántást forró folyadékkal engedünk fel. A rántást végig kevergetni kell, és mielőtt a folyadékot hozzáöntenénk, le kell húzni a tűzről. Aránya általában egy az egyhez, vagyis amennyi a zsiradék, annyi a liszt is.
Világos rántást besamel mártáshoz és zsenge zöldségfélékhez, valamint krémlevesekhez készítünk, zsemleszín rántást erőteljesebb zöldségekhez, például egy frankfurti leveshez, vagy például vadas mártáshoz, a sötét színű rántás babhoz, lencséhez, vagy barnamártáshoz illik.
Létezik diétás rántás is, ez úgy készül, hogy a liszt szárazon van megpirítva, s aztán felengedve és az ételhez adva.
Ennyit a rántás védelmében.
"Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút
táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk
szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi
humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta
lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy
életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel.
Ezen
az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni.
Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást
teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak
hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket
keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális
élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció
nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap
bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan,
vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok
kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük,
vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A
tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel,
és néha faggyúdarabokat tesznek bele. A rántottleves mindennemű
feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy
szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az
anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel,
ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való,
vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a
legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró
kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató,
annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána,
csak egy pohár félédes bort. A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a
főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást,
mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a
birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó
gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat
egyszerre kimondani. Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el.
Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes
tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze
határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem
lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak
rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami
közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a
leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az
élet kedvességéről mindent megtudott.
A bűncselekmények között
kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos
tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a
hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból
visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell. Akármilyen
rettenetes, de úgy van, ahogy dosztojevszkij mondja: rugdaljatok,
püföljetek, alázzatok meg, köpdössetek le, csak adjatok enni, enni. Az
ételhazugságnál csak egy még súlyosabb van, a hamis prófétaság, amely az
embert hazug gondolatokkal mérgezi meg. A nemes és a valódi kenyeret
már csaknem elvesztettük. Alig van ennél nagyobb hiány, s ezért ennél
mélyebb fájdalom. A rántottleves olyan egyszerű és szerény, hogy azt
hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Talán azért is, mert olyan
olcsó, és nem érdemes. Helyzetünk mindenesetre nem reménytelen; még van
Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velázquezünk és Hölderlinünk, a
normalitás még nem tűnt el teljesen, amíg van rántottlevesünk, krumplink
és főtt rizsünk.
Vendégeim voltak tegnap, úgyhogy kolbászt töltöttem és sütöttem. Három félét és mind a három nagyon finom lett, nagy sikerük volt. Nagyképűen elneveztem őket német, olasz és marokkói kolbásznak, valójában az egyik zöldfűszeres (német), a másik nagyon egyszerűen édesköményes (olasz), s a harmadik pedig egzotikus és csípős (marokkói).
Jön a grillszezon, ezek a kolbászok tökéletesek egy kertipartihoz is, grillen sütéshez.
Hozzávalók 12 főre:
2,5 kg darált hús
0,5 kg tokaszalonna bőre nélkül, darálva
és összekeverve
a zöldfűszereshez:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül), frissen őrölt bors
1/2 közepes vöröshagyma lereszelve
8 db medvehagymalevél
1/2 csokor petrezselyemzöld
1 teáskanál szárított oregano
1 mokkáskanál reszelt szerecsendió
csipet cukor
az olaszhoz:
1 kg darált hús
1 dl zsíros tej
2 teáskanál só (körülbelül)
1 mokkáskanál édeskömény mozsárban porrá őrölve
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 púpos teáskanál frissen tekert bors
csipet cukor
az egzotikus-csípőshöz:
1 kg darált hús
1 dl víz
1/2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál cayenne bors
2 teáskanál só (körülbelül), kevés frissen őrölt bors
1 mokkáskanál koriandermag és 1/2 mokkáskanál római kömény valamint
1/2 mokkáskanál köménymag mozsárban porrá őrölve
1 púpos teáskanál pirospaprika
1/2 mokkáskanál őrölt fahéj
csipet cukor
+ 3 hosszú szál sertés vékonybél
A belet mossuk alaposan át és hagyjuk ázni hideg vízben, míg bekeverjük a töltelékeket. A darált húst és a darált szalonnát keverjük össze, majd kilónként tegyük külön tálba és fűszerezzük. Töltsük be, majd a hosszú szálakat helyenként csavarintsuk meg, attól függően, mekkora kolbászkákat szeretnénk sütni. Egy hústűvel böködjük be a kolbászokat, így nem fognak szétdurranni.
Süthetjük sütőben is, vagy serpenyőben is. Nekem sütőben soha nem sikerül úgy megsütnöm, hogy a bőre elvékonyodjon és ropogóssá váljon, úgyhogy én a serpenyős sütést kedvelem, mert ha kellően hosszú ideig sütjük a kolbikat, a bőre ropogós és jó sült lesz, olyan, mintha grillen sült volna. Viszont én most egyben hagytam a karikákat, de így meg őrült nehéz volt forgatgatni, úgyhogy mikor már megszilárdult a hús, elvágtam darabokra a tekeréseknél a kolbászokat. Legközelebb, ha ekkora mennyiséget csinálok, inkább madzaggal elkötöm a kolbik végeit darabonként, sokkal könnyebb úgy sütni. Víz nem kell alá, fedő sem kell rá, viszont lassú tűzön kell sütni, egyrészt hogy átsüljön, másrészt így lesz ropogós a bőre.
A marokkóit legközelebb marhahúsból készítem, úgy az igazi, vagy 2/3-ad marha, 1/3-ad sertéshúsból. A zöldfűszeresbe pedig mehet másféle zöldfűszer is, épp mi van kéznél, szerintem finom kakukkfűvel, zsályával, rozmaringgal, tárkonnyal, majoránnával, csomborral, bazsalikommal, de akár mentával is. S ebbe a zöldfűszeresbe lehet reszelni akár kevés citromhéjat is.
A kolbászokhoz sütöttem házi kenyeret, fehéret és rozscipót. S persze mustár dukál hozzá, no meg habzó hideg sör vagy üde fröccs.
Éppen elkészült húsvétra a házi karajból érlelt sonkám. Fel is írtam a naptárba, hogy el ne feledjem mikor készítettem. Március 21.-én kezdtem a műveletet, ami abból állt, hogy alaposan besóztam. Ez azért kell, hogy kiengedje a levét. Semmiképpen sem jódozott sóval, hanem jóféle parajdival, méghozzá gyakorlatilag betemettem. Így hagytam 24 órán át, aztán kiástam, leszedtem róla a sót, és kevés fehérborral át is öblítettem de úgy, hogy maradjon is rajta a borból. Készítettem egy fűszerkeveréket: mozsárban a chilipelyhet, koriandermagot, 2 szem szegfűborsot, borsot, 2 babérlevelet porrá őröltem, s még kevertem hozzá kevés füstölt pirospaprikát is, és fél gerezd zúzott fokhagymát. Ezt a keveréket aztán 1 púposabb teáskanál sóval elkevertem, és rákentem a karajra, hogy mindenütt legyen rajta a fűszeres sóból. Alaposan betekertem folpackkal, és sonkahálót is húztam rá. Beluggattam hústűvel mindenhol, hogy tudjon lélegezni. Hűtőbe tettem, és naponta forgattam. Most pár napja kivettem a fóliából, és áttekertem mullpólyával, gyógyszertárban vettem. Csak azért, hogy kicsit gyorsabban száradjon, s készen legyen húsvétra.
Viszont nem jó még, a szélén egy kis rész igen, de ahogy vágtam a szeleteket, a közepe még rózsaszín, vagy éretlen és nyers. Kell még neki 3-4 hét. Vagyis ne vegyétek ki a fóliából, nem lehet gyorsítani. Én is visszacsomagoltam, mg állomásoztatom a hűtőben. Egy ekkora, vagyis kilós darabnak kell két hónap.
Amúgy isteni. Csak biztatni tudok mindenkit, hogy kísérletezzen, mert munka gyakorlatilag nincs vele, csak figyelem és türelem és idő kell hozzá. Főleg a száradást kell figyelni, de tapintásra érződik, mikor már jó. Pontos receptet itt sem lehet írni, szerintem ehhez is gyakorlat kell, ráérzés. Függ a hús víztartalmától, nagyságától, a hely mennyire szellőzik, ahol tároljuk és így tovább. De nem egy bonyolult dolog, szóval bátorság. A végeredmény pedig fantasztikus.
Kellemes Ünnepet kívánok Minden Kedves Olvasómnak!
Hozzávalók egy 30-szor 10-es, normál kenyérsütőformányihoz:
30 dkg liszt 1,5 dl tej 2 dkg friss élesztő 1 csapott mokkáskanál só 1 evőkanál kristálycukor 5 dkg olvasztott vaj 1/2 tojás a töltelékhez: 8 evőkanál kristálycukor 3 enyhén púpos teáskanál őrölt fahéj 4 dkg olvasztott vaj fél marék mazsola fél marék tortadara a tetejére: 1/2 tojás a lekenéshez
A tésztát megdagasztjuk, a vajat csak a végén adjuk hozzá, mikor már
fényes, sima a tészta és addig dagasztjuk, míg teljesen felveszi a vajat
is. Lágy tészta legyen, mert úgyis formában sül, foszlósabb lesz és
könnyű. Mikor duplára kel, nyújtsuk ki nagy téglalappá, kenjük meg
olvasztott vajjal, szórjuk meg fahéjas cukorral, mazsolával és
tortadarával. Tekerjük fel a hosszabb oldalának irányából, majd vágjuk
hosszában kétfelé a tekercset. Kicsit potyogni fog belőle ez-az, de majd
visszatesszük a redőkbe. Fonjuk össze úgy, hogy mindig a vágott rész
legyen felül. Tegyük szilikonos sütőpapírral bélelt formába, kenjük meg
tojással, és letakarva még kelesszük fél órát, s aztán előmelegített,
180 fokos sütőben süssük 30-35 percig. Én most sziruppal nem locsoltam
meg, de lehet, nem túl édes így sem. Ha sziruppal is megöntenénk, akkor
készítsünk egy-egy arányban cukor és víz keveréket, kb. összesen 3
dl-nyit, forraljuk be, míg csak másfél deci marad, és öntsük a kalács
tetejére, miután kivettük a sütőből, s míg forró. Hűlés után
szeleteljük. Töltelékként lehet akár durvára vágott diót vagy mandulát
vagy mogyorót is beletenni. Ez egyébként egy nagyon jó kalácstészta,
sima kalácsnak is tökéletes.
Ismét csak maradékhasznosítás. Semmi sem vészhet kárba egy konyhában.
Volt fél adag maradék vadpörköltem, aminek jócskán volt szaftja, de csak kb. 12 kocka hús volt benne. Meg volt kb. 20 db medvehagymalevelem, amit már nagyon el kellett használni.
Úgyhogy a 3 tojást turmixgépben alaposan összeturmixoltam a medvehagymalevelekkel, majd liszt hozzáadásával tésztát gyúrtam belőle. Félretettem pihenni. Közben vajon kevés sóval megpároltam a kis kockákra vágott szárzellert, és a tökreszelőn lereszelt kisebb sárgarépát. Felöntöttem a darabolt paradicsomkonzervvel, és a zöldségek puhulásáig főztem. Aztán hozzáadtam a maradék pörköltet, de a húsdarabokat kissé összevágtam. A pörkölttel együtt főztem még olyan 15 percig, kicsit sóztam kevés cukrot is adtam hozzá. A pörköltben egyébként volt bor, így azt nem kellett most beletenni.
Közben kinyújtottam és vágtam a tésztát, és sós vízben kifőztem. Azonnal tálaltam, ráreszelt finom keménysajttal, név szerint Old Hollanddal, a Lidlben szoktuk venni, és bevallom őszintén, szerintem finomabb a parmezánnál, állagára ugyanolyan, de ízében zamatosabb. Mennyei volt. :)
Ez két nagy adag, ha előételként fogyasztanátok, akkor 4 főre is elég.
Mióta úgy döntöttem, hogy kigyógyultam a gluténérzékenységből, folyamatosan sütöm a kenyereket. Teljesen beleszerettem, mert annyira varázslatos! Tiszta alkímia, a szó szoros értelmében. Élő folyamat az egész, a dagasztástól a sütőből kivétel pillanatáig. Mindig meglepetés, mégha ugyanazt a receptet használom is, a végeredmény mindig más. Úgy szoktam várni a pillanatot, mikor leveszem a kacsasütő tetejét a kenyérről sütés közben, mint a gyerekek ahogy a karácsonyt várják: vajon milyen szépséget pillantok meg, mivé formálódott, alakult a tészta a tűzben. Kenyeret sütni egyszerűen csodálatos.
Többfélével is próbálkoztam (a vadkovászos nem lett a kedvencem), például az öregtésztás módszerrel is, ami nagyon jó, csak egyrészt általában elfelejtem, hogy kb. 20 dkg-mal több tésztát dagasszak be, mert az majd kell a következő sütéshez, másrészt olyan pici, régi Lehel hűtőm van, hogy sokszor még az a hely is kell, amit az öregtészta foglalna el. (Pláne hogy most már a szódát is hűtőbe kell tenni, és nem fér el a hűtóajtóban...) Ezért a zürichi kenyér névre hallgató kenyér lett a kedvencem. Nagyon klassz tésztája van, rugalmas, lágy, ugyanakkor formatartó, szép buborékos, könnyű, mikor megsül. Imádom.
Általában nem mérem ki a kenyereket, nagyjából már tudom, a szitámban mennyi az annyi, és a vizet is meg tudom saccolni. A Limara receptjénél megadott aktív kovászt nem használom, csak készítek előző este egy sima élesztős kovászt: 2 dl víz, 0,5 dkg élesztő és 15 dkg BL55-ös liszt. Ezt jól elkeverem egy nagy kelesztőtálban, és hagyom állni lefedve másnap reggelig.
Másnap újabb 2 dl vízben elkeverek újabb 0,5 dkg élesztőt, és ezzel felhigítom az előző esti kovászt. Majd hozzászitálom a liszteket, amikből sütni akarok. Itt már a fehér liszt BL80-as, kell, mert ez a liszt ad tartást a kenyérnek. Például ez a mai úgy állt össze, hogy benne van a 15 dkg BL55-ös liszt, ami az előző esti kovászba került, van benne 15 dkg világos rozsliszt, és 35 dkg BL80-as fehér kenyérliszt. Plusz még szoktam beletenni 1 evőkanál hidegen sajtolt repceolajat, és 2 csapottabb teáskanál sót is. Bedagasztom, olajjal kissé meglocsolom a tálat, tésztát, hogy ne ragadjon, lefedem és duplájára hagyom kelni. Kétszer hajtogatom olyan 1/2-3/4 óránként, a második hajtogatás után is hagyok fél órát és formázom. Nem lisztezem a felületet. Ez a mai szép mintást rizslisztbe forgattam formázás után, pengével a kis mintákat megcsináltam és szilikonos sütőpapírral bélelt kacsasütőbe tettem, fedőt rá és hagy keljen. Közben jól befűtöttem a sütőt, és mikor duplájára kelt a tészta, csináltam egy nagy és mély hosszú bevágást is, lefedtem és 25 percig full hőfokon sütöttem fedővel, majd még 40 percig fedő nélkül.
Ez a két régebbi (alsó két kép) sütés ugyanez, csak ez nincs rizslisztbe forgatva és mintázva. Mindkét kenyeret kézzel dagasztottam, egyszerűen imádom, át nem adnám a dagasztógépnek ezt a munkát. :)
Megcsináltam a Borbás Marcsi szakácskönyve legutóbbi műsorából az olajos halat. Egyrészt mert nagy olajoshal kedvelő vagyok, másrészt izgatott, házilag elkészítve milyen. Igaza volt az úriembernek, aki elkészítette, hogy nem is lehet hasonlítani a boltihoz. Isteni finom. Képződik alatta egy sűrű szaft, ami isteni, és a halhús pedig omlós, puha. A nagyobb szálkák megmaradnak, de gyakorlatilag kipottyannak a húsból, a kisebbek pedig porhanyóssá válnak, ehetővé. Szerintem ez a finomság halrajongóknak kötelező darab.
A Bodzás Vendégház oldalán, az Egy csepp falusi élet blogon is megtaláljátok a receptet, köszönetem érte!
Ez az eredeti recept:
1 kg szálkás hal (keszeg, kárász)
2,5 dkg só
ízlés szerint őrölt bors
4-5 babérlevél
2 dl bor
annyi olaj, amennyi ellepi a tetejét
Én most csak egy keszeget és egy kárászt készítettem el, cakumpakk fél
kiló volt a kettő, ebből maradt 35 dkg színhalhús. Adtam hozzá 2 nagy
babérlevelet, frissen őrölt színes borssal és 1 teáskanál sóval
fűszereztem. Cserszegi fűszeres bort öntöttem alá, 2 dl, és még 1 dl
vizet, mert nincs kuktám, és amúgy is, ilyen kis mennyiséget nem érdemes
abban készíteni. Tehát úgy számoltam, több vizet fog elfőni, és így is
lett. Két órát főztem, elég is volt. A végén vigyázni kell, nehogy
leégjen, de míg bőven van rajta folyadék, addig nincs gond. Egyébként
hallani, mikor megváltozik a pötyörgés hangja, onnan is lehet tudni,
hogy elfőtte a levet, lassan elkészül a hal.
Aki nem szereti a bor ízét ételben, főzze vízzel, egészen nyugodtan.
Maradjunk a húsoknál. A dagadó méltatlanul mellőzött része a sertésnek, pedig remekül tölthető, süthető. Háttérbe szorulásának oka szerintem az, hogy sokan nem tudják jól elkészíteni, mert kiszárítják. És úgy tényleg nem jó. Vagy még az is lehetséges, hogy azért nem használatos manapság, mert sokan félnek, hogy nem tudják rendesen felszúrni, vagy tartanak a töltésétől, hogy kireped, kifolyik a töltelék.
A dagadónál az is nehézség, hogy nem könnyű pontos receptet megadni - nem is lehet -, mert minden darab más súlyú, kisebb-nagyobbra alakítható a tölthető belső része, attól függően, hogy milyen vastagságú a hús, illetve a hártyák, amik összetartják. Mindezektől azonban nem kell félni, ha kettő, három töltést és sütést már megcsináltuk, utána gond nélkül megy, a félsz is eltűnik.
Először is, megkérhetjük a hentest, hogy szúrja fel nekünk. Ha otthon átnézzük a darab húsunkat, sokszor feltűnik, mikor belenyúlunk, hogy még lehetne tágítani a belső részt. De ilyenkor már könnyű: egy jó hosszú kést tegyünk be a nyílásba és óvatosan vágjuk a szélekig. Ekkor már látjuk, mekkora a tölthető rész, és ehhez mérten tudjuk már, körülbelül mennyi töltelék fog beleférni. Arra ügyeljünk, hogy a hús össze fog ugrani, tehát inkább kevesebb legyen, mint több, inkább laposabbra töltsük, mintsem ducira és tömörre, mert akkor sülésnél biztosan kireped.
Harmadszor, mielőtt megtöltjük a dagadónkat, sózzuk be kívül is, belül is.
A töltelékbe bármi mehet: máj, gomba, hús, tojás, sajt, stb...
A negyedik kényes pont a varrás vagy tűzés. Ha nem lyukadt ki sehol a felszúrásnál, akkor elég, ha a végét - a szélesebb száját, ahol töltöttük - egyszerűen hústűkkel összetűzzük. Ha szakadt, akkor varrni célszerű, valamilyen nem színezett cérnával, zsákvarrótűvel. A sütés után könnyedén ki tudjuk majd húzni a szálat.
A sütés az ötödik pont, ahol elronthatjuk. Kevés olajjal, zsírral vagy vajjal kenjük ki a tepsit, és kenjük be az oldalas tetejét is. Öntsünk alá fél-egy decinyi vizet vagy bort, és fedjük le alufóliával. Tegyük 150-160 fokos sütőbe 2,5-3 órára, húsnagyságtól függően. A kicsi daraboknak elég a 2-2,5 óra sülés is, a nagy daraboknak több kell. A fóliát csak egészen a sütés legvégén vegyük le, az utolsó 10 percben, tegyük fullhőfokra a sütőnket és pirulásig süssük, közben párszor locsolgassuk meg az alatta lévő zsiradékkal, folyadékkal. Amikor kivesszük a sütőből, azonnal takarjuk vissza a fóliával, és várjuk a szeleteléssel úgy 15-20 percet. Ha pedig hideg sültnek szántuk, miután a fólia alatt majdnem teljesen kihűlt a húsunk, tekerjük be teljesen vagy folpackba, vagy alufóliába, és tegyük kb. 8 órára hűtőszekrénybe. Csodásan szeletelhető lesz, hidegtálakra tökéletes.
Az én dagadóm, ami a képen van, nagy darab volt, majdnem egy kilós. Úgyhogy sok tölteléket elbírt: van benne 40 dkg comb, kisebb kockákra vágva, 10 szem kisebb csiperke egészben, és 15 dkg pépesre darált sertéscomb egy tojással, két áztatott, és kinyomkodott zsemlével elkeverve, sóval, borssal, pirospaprikával, egy kis gerezd fokhagymával és kakukkfűvel fűszerezve. A combkockákat is külön sóztam, borsoztam. A gombát egyben kevés vajon sóval és borssal megpirítottam, hogy kiengedje a vizet magából, és finomabb, ízletesebb legyen, csak eztán került a töltelékbe. (Ha találtok kucsmagombát, most szezonja van, jajjhát azzal még sokkal istenibb lesz! Alapvetően bármilyen vad gombával sokkal finomabb lesz.) Végül a hármat összekevertem: a húsmasszába tettem a gombákat is és a húskockákat is, majd betöltöttem.
Ennyit a sertésdagadók titkairól, remélem, megpróbálkoztok vele. Úgyis jön a húsvét, és hát nálam a nagyanyámtól örökölt húsvéti tojásos töltött dagadó nélkül nincs is ünnepi hidegtál, egész egyszerűen kihagyhatatlan. E nélkül nem lenne teljes az ünnepi ízek skálája.
Közeleg a húsvét, ilyenkor sokan sütnek kolbászt is, illetve itt van már lassan a kerti grillpartik szezonja is. Ezért is gondoltam, megosztom veletek legújabb szerzeményemről a tapasztalataimat. Már régebben is próbálkoztunk kolbásztöltéssel. Sajnos, egyetlen olyan asztalszélem sincs, ahova hagyományos húsdarálót fel tudnék tenni, mert hát azzal lenne a legegyszerűbb a művelet. De szerencsémre nemrégen véletlenül Boros Valika konyhájába tévedtem, aki nagyon jó ötletet adott, ezúton is köszönöm!
Megrendeltem ezt a Tescoma Delicia keksznyomót és tortadíszítőt, s ma ki is próbáltam vele a kolbásztöltést. Egyedül is tökéletesen ment, fantasztikusan jól működik ez a kis szerkentyű. Olyan, mint az a régi fajta csehszlovák volt, aminek fém csöve volt, viszont nem volt a kinyomáshoz ilyen segítőkarja. Megörököltem egyet, és abból a készletből az egyik műanyag díszítőcső elejét levágtam, hogy szélesebb legyen a nyílás, aztán körömreszelővel simára reszeltem a vágást, mert ha nem sima, kiszakíthatja a belet. Mert méretileg is egyeznek a régi típussal. Viszont ehhez is van sima elejű kinyomó, lehet azt használni nyugodtan, ahogy Boros Valika képein is látszik. Egyébként hat díszítőcső van hozzá és tíz sütinyomó sablon. Lehet használni tehát kekszkészítésre, tortadíszítésre, vagy churro sütéshez is, illetve égetett tészta kinyomásához, ezzel szebb lesz pl. a képviselőfánk vagy az ecler fánk, mintha csak kanállal halmozzuk a tésztáját a tepsire.
Most csak a sütőkolbászokról, a házi debrecenikről, virslifélékről beszélek, nem a szárított, érlelt, füstölt társairól. Az a lényege a házi kolbásztöltésnek, hogy ízlésünk szerint fűszerezhetjük a darált húst, ezerféle kolbászt készíthetünk, attól függően, éppen milyen ízekhez van kedvünk.
A hagyományos magyaros ízvilágú kolbászhoz csak sót, pirospaprikát, fokhagymát, borsot, s néhol kevés köménymagot szoktak tenni. Pár tipp: ha nem daráltatok vagy daráltattatok plusz zsírszalonnát is a húshoz (kicsi kell, olyan 20-80 százalékos arányban), kevés sertészsírt tegyetek hozzá, s kevés vizet is, úgy nem lesz kemény a megsült kolbász, ráadásul a zsír miatt a pirospaprika színe is szebben kijön. Régi receptúrák azt ajánlják, hogy az áttört fokhagymát - amivel amúgy is csínján kell bánni - érdemes kevés enyhén sós vízben áztatni, vagyis az egész műveletet ezzel érdemes kezdeni. Így nem lesz harsány az íze, ráadásul könnyebben adagolható is a masszához (hát, én simán meg szoktam kóstolni nyersen...), plusz az a víz is jól jön. Én mindig teszek a töltelékbe egy csipetnyi cukrot is, nagyanyámtól láttam, pirosabbra, szebbre sül, és fokozza az ízeket is. Főleg ha nem vízzel, hanem kevés száraz fehérborral ízesítitek a keveréket. Vagy citromlével.
Amit most töltöttem:
70 dkg zsíros darált hús
1 közepes gerezd fokhagymának a fele áttörve vagy reszelve, 1 dl vízben csipet sóval elkeverve
mozsárban összetörtem: 1/2 mokkáskanálkányi köménymagot, kicsit több koriandermagot, 1 szem szegfűborsot, 1/2 teáskanál vegyes borsot, egy húszforintos nagyságú babérlevelet
ehhez adtam még 1 púpos teáskanál édesnemes pirospaprikát
csipetnyi cukor
2 csapott teáskanál só
1 púpos teáskanál zsír
Mindezt jól összekevertem, és az alaposan kiáztatott bélbe töltöttem. Ennyi húshoz egy méternyi bél elég is volt. Miután betöltöttem, több helyen megcsavartam, látszik is a képen, hogy lehet egész pici koktélkolbászkákat is csinálni így. Sütés előtt hústűvel jól beszurkáltam, így nem repedt ki. Szurkálni kell, akkor is, ha serpenyőben sütjük a kolbászt. Én jobban szeretem a serpenyős sütést, mert ha kellő ideig sül kis lángon, a bél nagyon vékonyra és ropogósra tud sülni, a sütőben sütésnél nem igazán. Viszont így meg együtt lehet sütni burgonyával.
Összegzésként: a víz elengedhetetlen, nagyon finomra sült így, csöppet sem lett kemény, pedig nem volt hozzádarált zsírszalonna benne. Nekem például az is a bajom a bolti sütőkolbászokkal, hogy őrülten zsírosak. Így SK sokkal kímélőbb kolbikat tudunk sütni.
Ma ismét maradékhasznosítós ebédem volt, így hát korrekt receptet ne várgyatok. :)
Volt egy nagyon kevés fokhagymakrémlevesem tegnapról (fokhagymagirizdek lereszelve, kis sóval vajon megfuttatva, húslevessel felöntve, borssal, szerecsendióval fűszerezve, majd tejszínnel behabarva), meg egy pici darab szűzpecsenyém, mert azzal együtt vettem egy darab karajt. Tehát a fokhagymakrémlevesbe tettem pár kocka fagyasztott spenótot (COOP-ban veszem, átlátszó zacskós, és kockákban van lefagyasztva az aprított spenót, tök jól használható, mert nem kell mindig az egész), és felforraltam. Közben főztem mellé linguine-t, s míg az főtt, natúran, csak sóval de vajon sütöttem pár szelet sertésszüzet. Mikor a tészta megfőtt, átforgattam a spenótos szószban és azonnal tálaltam is a szűzérmékkel. Én még meglocsoltam mindezt citromnak a levével is, jól illett hozzá. Fincsi volt. És most talán már lassan lesz kerti friss spenót is.
Ha előbb gondolkodom, akkor szalonnát is sütöttem volna hozzá úgy, hogy a
felkarikázott szűzérmék közé került volna egy-egy vékony szelet
szalonna, s mindezt nyársra húztam volta, körbesütöm, s aztán 20-25
percre sütőbe teszem. A nyársakat személyenként csináltam volna, de
későn jutott eszembe. Így is finom volt, csak kevésbé látványos.
Azért is szeretek főzni, mert sokszor úgy tudok csudálkozni azon, hogy néhány alapvető és egyszerű hozzávalóból micsoda finomságok tudnak varázsolódni. Ez a leves nagyon meglepett, mert annyira finom lett, hogy máskor is fogom készíteni, pedig fel sem akartam tenni a blogra. Milyen jó, hogy azért minden eshetőségre készen lőttem gyorsan pár fotót.
Hozzávalók 4 főre:
1 olasz darabolt paradicsomkonzerv
2 liter víz vagy húsleves, ha nincs akkor víz és 2 leveskocka
só
frissen őrölt bors
ízlés szerint kevés cukor
félmarék friss medvehagyma (12-16 normále levél)
1 evőkanál olívaolaj
2 félmarék fagyasztott zöldborsó vagy 10-15 dkg gomba (lehet szárított vargánya vagy fekete tölcsérgomba is, ezekből elég egy fél marékkal beáztatni) vagy 2-3 nagyobb kelkáposztalevél csíkokra vágva vagy 1 kisebb padlizsán kockázva és forró olajban jó feketésre-barnásra sütve
betétnek:
nudligombóckák vagy sajtgolyók vagy szikkadt kenyérdarabok vagy tészta (pl. gyufa vagy rizsszem-tészta vagy pici csavartcső, stb...) vagy rizs
Az olajon átforraltam a hámozott paradicsomot kevés sóval pár percig, hagytam hogy jól rotyogjon, aztán hozzáadtam a felaprított medvehagymát is, és fölöntöttem vízzel. (Sajnos nincs fagyasztóm, így húslevest nem tudok eltenni.) Tettem bele leveskockát, borsoztam is. Mikor felforrt, kóstoltam, ízlés szerint sóztam, cukroztam. Nem kell bele sok cukor, akkor finom, ha kissé savanykás. Csak pár percig forrt, mikor a nudlitésztából formázott kis golyóbisokat beletettem a borsóval együtt. (Volt előző napról krumplipüré maradékom, abból lett a nudlitészta fél tojással, liszttel.) Még főztem 3-4 percig és készen is volt a leves.
Azért írtam többféle zöldséget a hozzávalókhoz, mert a felsoroltak mindegyike jól illenék ebbe a végtelenül egyszerű kis levesbe. Még a karfiol és brokkoli is illenék bele. Sőt, tehettek bele főtt csicserit, babot, lencsét vagy sárgaborsót is.
Ha rizst főznétek bele, azt a legelején tegyétek bele, hogy megfőjön ő is, mire a leves is, ez a száraztésztákra is vonatkozik. A rizs és a tészta még sűríti is kissé a levest.
Ha sajtgolyóval csinálnátok, tehettek bele olvadós sajton kívül parmezán jellegű ízesebb keménysajtot is a sajtgolyókeverékbe, és persze nem kell panírozni, csak formázni és belefőzni a levesbe.
Egyébként még belebuggyantott tojást is el tudok képzelni betétnek, így pl. szétválasztós diétához is alkalmas.
Akciós volt a teszkóban a mogyoróvaj, gondoltam, ideje megkóstolni. Tádááám: mogyoróíze van. :)) Én kenyéren nem tudnám megenni, ahogy az amcsik szeretik - túl tömény -, viszont sütiben finom.
Hozzávalók 25 darabhoz:
22 dkg liszt
8 dkg szobahőmérsékletű vaj
2 tojás
8 dkg mogyoróvaj
12 dkg cukor (egy része vaníliás is lehet)
0,5 dl tej
8 gr sütőpor
csipet só
a beforgatáshoz porcukor
Az enyémben ánizsmag is van, mert imádom, és nagyon jól illik a mogyoró ízéhez. De ízesíthetjük ezt a sütit például reszelt narancshéjjal, őrölt gyömbérrel, csillagánizzsal, szerecsendióval, durvára aprított földimogyoróval, csokicseppekkel vagy fahéjjal is akár, ezek mind jól illenének a mogyoróvajas ízhez.
A vajat kikevertem kézi robotgéppel a cukorral jó habosra, aztán a mogyoróvajjal is kevertem, meg a tojásokkal is, végül a tejjel is. Majd hozzákevertem spatulával a sütőporos lisztet is, és az ánizsmagokat is. Hűtőbe tettem 2 órára, majd begyújtottam a sütőt olyan 170 fokra. Kis gombócokat formáztam a tésztából vizes kézzel egy tálcára, végül a gombóckákat porcukorban alaposan meghengergettem. Szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tettem őket egymástól olyan 10-10 centire, hogy legyen helyük a növekedésre. Tíz-tizenöt perc sülés elég is nekik.
Villámgyors és nagyon puha, repülősen könnyű, isteni finom. Azért is csináltam ilyen kis mennyiségben, mert ez nem az a fajta aprósüti, ami hetekig-hónapokig eláll egy dobozban, állagára és karakterében inkább olyan mint a mézes puszedli. Lefedve ez is eláll pár napig, de a legfinomabb frissen.
Azt hiszem, mindenkinek aki főz és süt, megvannak a maga konyhai katasztrófái és mumusai. Nekem például a sütemények kevés kivétellel, mert nem is szeretem őket. Meg nem is tudok sokszor olyan kis mennyiséget készíteni, hogy ne legyen kidobandó maradék.
Hát, most találtam egy újabbat. Visszatértem a kenyérevők táborába - ugyanis a pofátlanul drága gluténmentes cuccokért (ráadásul ehetetlenül pocsék a lisztek legtöbbje) nem vagyok hajlandó ötszörös meg tízszeres árat fizetni -, úgy döntöttem tehát, hogy kilenc hónap diéta után meggyógyultam. Jót tett, és tényleg rendbe is jöttem.
Újra elkezdtem kenyeret sütni, és már egész jókat is csinálok, tehát elhatároztam, megpróbálkozom a kovászolt kenyérrel.
Írták ugyan hogy büdös a kovász, de azt nem gondoltam, hogy ennyire irritálóan az, legalábbis számomra. Szabályosan rosszul lettem tőle. Egy próbálkozásom volt ma a kenyérsütéssel - ha már megcsináltam a kovászt -, na, az is katasztrófa lett. Mondjuk meg sem kóstoltam, mert annyira undorodtam a kovásztól, hogy nem volt gusztusom a kenyérhez sem.
Úgyhogy nem fogom gyarapítani a kovászoskenyérimádók & sütők táborát. Ráadásul a kovász "etetgetéséhez" sincsen türelmem. Nem mintha akkora munka lenne vagy nem lennék gondoskodó típus, de pragmatikus és praktikus is vagyok, nekem ennyit nem ér meg, ráadásul a fent írtak miatt meg pláne nem.
Hát, fekete bárány lettem, a nagy kovászos kenyér divat fekete barikája. De lehet, hogy más is járt így, ahogyan én, csak azok mélyen hallgatnak. Mert a bárányok ugyi....
Az élesztős kenyérrel sincsen semmi baj. Pláne ha itthon sütöm, mert csak liszt, víz, só és nagyonnagyon kevés élesztő van benne. Semmi adalékanyag, csak ami kell egy finom kenyérhez. Maradok is ennél. Divatok jönnek-mennek, de nem kell mindnek felülni. A nagy macaron őrületből is kimaradtam, meg még egy-kettőből. Ha kovászos kenyeret ennék, majd veszek, vannak már ügyes pékek, akik megsütik helyettem.
Na, az ilyen ételekhez nem tudok receptet írni. Mert nem lehet, mert érzésre rakom össze... Ananászos sült pulyka felsőcomb, alatta sült vörös rizzsel kevert jázmin rizzsel.
A pulykát pácoltam fél lime levével, chiliszósszal, magos mustárral,
sóval és borssal, mozsárban tört koriander- és édesköménymaggal,
feketeköménymaggal, kevés friss rozmaringgal, pici cukorral, kevés
olajjal. (Nem hagytam most állni.) A tálat kiolajoztam, elszórtam rá egy
vékony rétegben a rizst, rászórtam az ananászdarabok felét, rá kerültek
a combdarabok, s még ananász és egy lime karikázva. Az ananász többi
részéből gyümölcscentrifugával kinyertem a levét, ehhez adtam még vizet,
némi illatos fehérbort, sót és cukrot. Kicsit több volt a keverék súlya, mint a rizs súlyának duplája. Óvatosan a tálba öntöttem ezt a
keveréket, gyakorlatilag ellepte a húsdarabokat. Olyan 160 fokon
sütöttem 3 órán át. Isteni vót.
Csirkével is készíthető, akkor kevesebb idő elég a sütéshez.
Csak biztatni tudok mindenkit, hogy intuitíve főzzön. Ezek az ételek - amiket nem méricskélünk - szoktak általában a legjobban sikerülni. Ráadásul csak össze kell készíteni, a többit elvégzi a sütőnk.
Szerintem mindenki ismeri. Azért felteszem, mert sokféleképpen fűszerezhető, emellett dirib-darab sajtok elhasználására kitűnő mentő-recept (én is ezért csináltam ma), vegáknak szuper feltét pl. főzelékekre, de köretként is szerepeltethető például zöldségraguk mellé, ehető főételként sült krumplival vagy akár önmagában valami jó mártogatóssal - mindemellett villámgyorsan készen van.
Ízesíthetjük zöldfűszerekkel, hagymával, fokhagymával, chilivel, kápia vagy pritamin paprikával, de a koriandermagtól a köménymagon át a rozmaringig, kakukkfűig, petrezselyemzöldig bármivel. Keverhetünk a masszába szalonnát vagy sonkakockákat vagy akár apró sült gombadarabokat is.
Hozzávalók 12 pingponglabdányi golyóhoz:
25 dkg reszelt sajt (bármilyen olvadós sajt jó: trappista, edami, füstölt sajtok, stb...)
2 kisebb-közepes tojás
só
6 dkg liszt (3 púposabb evőkanál)
zsemlemorzsa (lehetőleg nagyszemű, durva, vagyis panko morzsa legyen)
plusz ízesítők, kinek épp milyen hangulata van, aszerint
A sajtokat reszeld le, add hozzá a tojásokat, lisztet, kevés sót, a választott ízesítőket és keverd jól el a masszát. Vizes kézzel formázz belőle golyókat. Hempergesd meg zsemlemorzsában és nagyon bő olajban, közepes lángon pár perc alatt süsd készre, szép pirosas-barnára. Papírtörlőre szedd ki. És ennyi. Nem folyik szét, garantáltan.
Vettem pak-choit, most először. Mi is ez? Ázsiai bordáskel.
Tulajdonképpen ugyanaz, mint a kínai kel, csak kicsit dámásabb a
kinézete. Elegánsabb, de ízében-állagában nem sokban tér el a kínai
keltől.
Sokféle módon használható, csakúgy mint közönségesebb rokona. Én most egy thai-szerű levesbe tettem bele. Gasztronagyságok, instagramlédik még levesben is egyben hagyják a leveleket, mert úgy látványosabb, a fotókon nagyon tutin mutat. Ne tegyétek, ehetetlen, egy levéllel kipróbáltam. Szóval flicflanc ide meg oda, szeleteljétek inkább, mert a vastag fehér szárrészében hosszúkásan vannak a viszonylag vastag erek - pont mint a kínai kelnél -, amik szálkákként működnek ha nem daraboljátok fel.
1 csokor friss korianderlevél
1 chilis tofu (natúr is tökéletesen jó)
1 konzerv kókusztej
3 leveskocka (csirke vagy zöldségleves)
1 evőkanál olaj
1 diónyi darabka friss gyömbér
2-3 friss chili
1 teáskanál kurkuma
1 lime leve
1 púpos evőkanál világos nádcukor
üvegtészta (10 dkg ha belefőzitek,
több, ha külön főzitek ki, akkor 25 dkg)
2,5 liter víz
Az apróra kockázott fokhagymát és karikára vágott újhagymát az olajon pici sóval megdinszteltem, mellédobtam a karikázott chiliket is, a kurkumát is hozzákevertem, valamint a reszelt gyömbért is, és felöntöttem a vízzel. Tettem bele leveskockát, kókusztejet is. Amikor felforrt, hozzáadtam az üvegtésztát is, és annak majdnem teljes puhulásáig főztem, mikor hozzákerült a fél centis szeletekre vágott pak-choi, a darabokra vágott tofu is, valamint a cukor, lime lé is. Még pár percig hagytam gyöngyözve forrni, és készen is volt.
Tálaláskor szórjuk meg friss chilikarikákkal, kínáljunk mellé még limeot, illetve a leves tetejére szórjunk koriander-leveleket.
Hamar elkészülő extra kis leves, elfoglalt házitündéreknek, vegánoknak ajánlom, mert fél óra alatt asztalra varázsolható a mesés Távol-Kelet.
Tipp: Ha belefőzitek az üvegtésztát, kevesebb is elég, mert megszívja magát, és a levest is besűríti. Ez akkor jó, ha minden cseppje elfogy. Ha úgy tervezitek, hogy lesz maradék, akkor inkább külön főzzétek ki és tároljátok az üvegtésztát.
Valamint a fotómon petrezselyemzöld van, mert nem kaptam korianderzöldet, meg őszinte leszek: utálom. :)) Szóval ha ti sem szeretitek, helyettesíthetitek nyugodtan.
Egyébként bármilyen más zöldséggel, sőt, tofu helyett csirkehússal vagy hallal is készíthető ez a leves. Illik hozzá a gomba, a zöldbab, a kelkáposzta, a karfiol, brokkoli, pagodakarfiol, a zöldborsó, a kerekrépa, a spenót, a mángold is.
Mivel nagyon szeretem az arab konyhát (az édességeket is beleértve), ha a jutyúbon nézek vagy hallgatok valamit, sokszor feldob az oldalsávban gasztrovideókat, köztük sok közel-keleti receptet. Ez a fánk is így talált rám. Kétféle módon lehet formázni, ma kezdő (ügyetlen) formám miatt sikerült egy harmadikat kreálnom - nekem így jött össze. Így is szép rózsaforma lett egyébként. De kizárólag profiknak ajánlom az elkészítését.
Hozzávalók 12 db fánkhoz:
40 dkg liszt
2 dkg élesztő
2,5-2,6 dl tej
1 közepes tojás
3 csapott evőkanál kristálycukor
1 csapott mokkáskanál só
0,5 dl olívaolaj
és a kenéshez 15 dkg olvasztott vaj A kínáláshoz:
a hintéshez porcukor és
barack vagy eper vagy narancs vagy citromlekvár kevés rózsavízzel keverve
Az élesztőt felfuttattam a langyos tejben a cukorral. A lisztet elkevertem a sóval, majd hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, a felvert tojást és kidolgoztam simára a tésztát. Az olajat csak ekkor adtam hozzá, és addig dagsztattam a robotgéppel, míg szép sima, hólyagos, viszonylag lány tésztát kaptam. Hagytam duplájára kelni, majd 12 darabra vágtam, a darabokat gombóccá formáztam, letakarva hagytam negyed órát kelni. Aztán egyesével téglalap alakúra nyújtottam (duci téglalapra), úgy, hogy jó vékony legyen a tészta. Olvasztott vajjal alaposan megkentem, majd a hosszabb oldaláról indulva feltekertem. A tekercset hosszában végigvágtam késsel, úgy hogy minden réteget átvágtam, de ügyelve arra, hogy az alja egyben maradjon. Csigába tekertem arra figyelve, hogy a vágott része mindig kifelé álljon, a kör közepével átellenesen, mert úgy fog szépen kinyílni sütéskor. A kész darabokat mindig letakartam. Mikor minddel megvoltam, jó bő olajban a készítés sorrendjében elkezdtem kisütni. Két fánkot tettem sülni egyszerre, mert megdagad jelentősen. Közepes lángnál süssük, hogy átsüljön és ne égjen meg.
A kétféle másik formázást itt és itt tudjátok megnézni.
Nagyon finom, mintha keresztezése lenne a forgácsfánknak és a hagyományos fánknak, mert a belseje foszlósan puha, a szirmok széle pedig ropogós. Isteni, nekem nagyon bejött. :) Szerintem narancs- vagy citromlekvárral a legistenibb, de azokat csak jövő héten főzöm, úgyhogy most a fánk és lekvár lemaradt egymásról, de finom volt barack és eperlekvárral is.
Régen sütöttem kenyeret, itt volt az ideje. Ráadásul tegnap ónos eső esett, így rá is kényszerültem, mert lemenni nem akartam. Eddig mindig, mikor az időjárás korcsolyapályává alakította a város járdáit, sikerült bemutatnom vagy egy szaltót, vagy egy leszúrt rittbergert vagy ezek kombinációját, és hát természetesen ezen mozdulatok által aztán gyorsított tempóban csapódtam is a jégre. Szóval maradtam a csúszásmentes konyhakőnél inkább.
Nemrég írtam az új kedvenc gasztro-vlogomról, Xiao Gaojie csodás kenyereiről, sütijeiről és ételeiről. Ki is próbáltam az egyiket, és abszolút működött a recept. Persze az enyém nem lett olyan gyönyörű, mint az övé, de nem baj, mert maga a kenyér nagyon finom, pihe-puha fehér szendvicskenyér. A benne lévő tojás miatt nem morzsálódik, nagyon finom. Tulajdonképpen egy sós kalácsszerű kenyérről van szó, olyan mint a challah, ami a zsidó konyha kalácsa, csak abban nincs tej, ebben pedig van.
Hozzávalók egy 30-szor 11-es és 7 cm magas kenyérformához:
40 dkg liszt
12 gr cukor
1 gr só
83 gr langyos víz
167 gr langyos tej
3 gr szárított élesztő (vagy 1,5 dkg friss)
2 közepes tojás
24 gr olaj
+ egy tojás felverve, a tetejére
Nem írom le a menetet, nézzétek inkább a videóról. Így ha kell egy kis liszt vagy folyadék még, láthatjátok, milyen állagának kell lennie, de egyébként tökéletes a recept. Sütni 190 fokon kell, 30-35 percig.
Legközelebb lehet hogy nekibátorodom a croissantnak is. :)
Ma van Vízkereszt napja. A farsang kezdete, s tudjuk, az a tobzódások időszaka: mind mulatságokban, csakúgy mint az evésben-ivásban. Talán legjellegzetesebb ételei ezeknek a téli hónapoknak az édességek, ezen belül is a fánkok tettek nagy népszerűségre szert. De nem csak ezt az olajban sült finomságot érdemes ilyenkor készíteni, hanem könnyebb desszertekkel is hódolhatunk a karnevál időszakának. Utána amúgyis jön a hosszú, megérdemelt böjt. 😏
Tegnap este valami édesre vágytam. De különösebb hozzávalók nem voltak itthon, viszont tojás mindig van a hűtőmben. Először madártejre gondoltam, de aztán beugrott a katalán krém, ami még egyszerűbb, és persze nagyon finom. Egyébként rájöttem, hogy a tojásos desszertek a kedvenceim: zabaglione, tiramisu, madártej, creme brulee. (Csokoládét sokszor hónapokig nem eszem egy kockát sem...) A katalán krém ezek rokona. Állítólag úgy született, hogy valami püspököt vártak apácák és elrontották a desszertet, ami egy flan volt, s hogy mentsék ami menthető, tettek hozzá kukoricalisztet, és égetett cukorral palástolták ügyetlenségüket. A nyalánkság aztán oly sikeres lett, hogy spanyolhon-szerte nagy népszerűségnek örvend azóta is, pedig az eset valamikor a XIV. század előtt esett meg, mert a katalán krém már akkor is ismert édesség volt. Annyiban a farsanghoz is kapcsolódik, hogy Szent József emléknapján szinte kötelező desszert, s mely nap a tavaszforduló tájékára esik, vagyis tulajdonképpen a böjt végét jelzi.
No de e hosszú bevezető után következzék a rövid recept, mert egy végtelenegyszerű finomságról van szó.
Hozzávalók 4-5 tálkához:
4 tojás sárgája
2 dl tejszín
1 nagy narancs leve + annyi víz, hogy a tejszín, narancslé és a víz 6 dl adjon ki
1 narancs reszelt héja
1 fahéjrúd
csipet só
10 dkg porcukor
5 dkg kukoricaliszt
5 dkg kristálycukor a szóráshoz +
1 teáskanál fajéj
A tojássárgákat keverjük ki kézi robotgéppel jó habosra a porcukorral és a kukoricaliszttel. Közben forraljuk fel a tejszín, narancslé, csipet só, fahéjrúd, víz elegyét. Mikor forr, vegyük le a tűzről, és apránként keverjük hozzá a felvert cukros tojássárgákhoz. Majd tegyük vissza a tűzre, és kis lángon melegítve folyamatosan keverjük, míg besűrűsödik. De ne forraljuk fel, mert akkor sárgatúró lesz belőle. És ennyi lenne, töltsük kis tálkákba, lehetőleg szélesebb de lapos edénykékbe. Fogyasztás előtt szórjuk meg fahéjas kristálycukorral a krémeket, és konyhai lángszóróval karamellizáljuk a tetejüket. Óvatosan, mert lángolhatnak is. Régen állítólag felforrósított fém bilogszerűséggel égették rá a cukrot. (A sapanyol inkvizíció jutott eszembe, jájj 😑 )
Tipp: ezt a krémet sűríthetjük étkezési keményítővel is, vagy akár kukoricadarával is. Sok recept nem narancsos, hanem citromos és fahéjas, de most nekem a narancs ízéhez volt hangulatom. Nem csak tejszínnel, hanem tejjel is készíthető, viszont akkor csak a citrom vagy narancs reszelt héját használjuk, mert a savas levük kicsapja a tejet. A tejszínt viszont nem.
Ezt most itten egy teljesen indokolatlan morzsás poszt - mondhatnám, de meg tudom magyarázni.
Úgy jártam karácsony előtt, hogy túrógombócot csináltam, és már pihent a tészta a hűtöben, mikor észrevettem, hogy elfogyott a zsemlemorzsám. És ilyen még soha nem fordult elő velem, mert mindig én készítem, vagyis soha nem kényszerültem arra, hogy boltit vegyek. Ezidáig. De elmondom most azt is, hogy ez volt az első és egyben utolsó eset is, hogy én azért a szörnyűségért, amit mernek zsemlemorzsának nevezni én pénzt adtam. Én tényleg nem tudtam, hogy a bolti ennyire borzalmas... (No meg ma épp rántott húst sütök ebédre a maradék majonézes krumplisali mellé. Laza karácsonyi levezetésként, és naná, hogy frissen gyártott nagyszemű morzsával.)
A zsemlemorzsát egyébként kétféleképpen szoktam csinálni házilag: vagy az összegyűjtött száraz kenyerekből, zsömlékből és kiflikből darálom, vagy frissen, szikkadt kenyérből vagy zsömléből. Az első a nehezebb ügy, mert nagyon jó daráló kell hozzá (diódaráló), vagy egy bivalyerős robotgép a kellő alkatrészekkel. Nos, emiatt (is) szoktam át a friss gyártásra inkább.
Az első változatot, a száraz pékáruból készült morzsát már jóideje csak édességekhez használom: nudlihoz, túrógombóchoz, szilvalekváros derelyéhez és hasonlókhoz. A frissen készült nagyszemű (panko) morzsába pedig panírozok. Illetve még ezt használom olyan csőben sült ételekhez, amiknek a tetején isteni finom ropogós morzsát szeretnék végeredményül kapni. Szóval ha olyan receptet készítenétek, ami például egy csőben süt zöldség, s a receptben az szerepel: a tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, nos az ilyen ételekhez véletlenül sem ajánlom a száraz kenyérből készült száraz, aprószemű zsemlemorzsát. Illúzióromboló és nem lesz ropogós, mivel annyira aprószemű ez a morzsa, hogy nincs felület, ami megpirulhasson. Ennyi erővel lisztet is szórhattok a csőben sült karfiol vagy saláta vagy ceruzabab vagy akármi tetejére. Jájjj... kb. tényleg semmivel sem lesz jobb a kész étel.
A friss nagy szemű (panko) morzsa nagyon egyszerűen készül: a kenyér héját levágod, a belsejét késes aprítóba teszed vagy turmixgépbe vagy olyan robotgépbe, aminek van nagyobb lyukú reszelő korongja. Párat nyomsz a gombon és kézen is van. Szétteríted, hagyod szikkadni pár napig, vagy egyből beteszed a sütőbe a legnagyobb tepsin és sütőpapíron szétterítve olyan 60-80 fokra, hogy csak száradjon. De frissen is használható. Én eleve szikkadt kenyérből szoktam csinálni, könnyebben viszi a robotgép és azonnal használható. (Ha nincs robotgéped semmilyen, készítheted kézi tökreszelővel is, de én nem állnék neki gép nélkül. Kínlódás...)
Aztán előnye még a házi morzsának, hogy ráadásul így nem fogsz kidobni egy gramm kenyeret sem, és még finom morzsád is lesz belőle. Harmadik előny, hogy nem kell a bolti nagyon drága panko morzsát megvenni.
Na, asszem elég jó indokokat soroltam fel a házi zsemlemorzsagyártás elősegítésére. Arról nem is beszélek, hogy a nagyszemű panko morzsában sült rántott hús(amiről régebben írtam már egy hosszú bejegyzést) a legfinomabb, amit valaha ettél.
A panko morzsa egyébként japán, s ha már, akkor ők így készítik a rántott húst, a tonkatsaut, és mindig nyers, sima egyszerű vékonyra vágott káposztával tálalják:
Ilyen panko morzsát rizslisztből, kevés tojással sütött piskótából is szoktam készíteni, tökéletes és gluténmentes. Valamint ezt a nagyszemű panko morzsát lehet ízesíteni is sajttal, sonkával, zöldfűszerekkel, fűszerekkel.
