2010. július 5., hétfő

Paradicsomos káposzta




A karma az emberi szabadság örök érvényesülése... Gondolatainkból, szavainkból és tetteinkbõl szövõdik a háló körénk.

(Vivekananda)





Az a bizonyos klasszikus paradicsomos káposzta. Én nagyon szeretem. Ízletes, gyorsan elkészül és könnyű étel.

Hozzávalók 4 főre:
1 kisebb fej káposzta (70-80 dkg),
4 evőkanál olaj,
3 púposabb evőkanál liszt,
1 doboz sűrű paradicsomlé (1/2 literes olasz paradicsompüré),
1 közepes fej vöröshagyma,
kb. 1 csapott teáskanál só,
kb. 6 csapott teáskanál kristálycukor (ízlés szerint).

A káposztát feleztem, a torzsáját kivágtam, majd hosszában félbevágtam, aztán 1/2 cm-es csíkokra vágtam. Egy nagyobb fazékba tettem, csakúgy, mint az apró kockákra vágott vöröshagymát. Vízzel fölengedtem, de csak 3/4-ig, mert a káposzta hamar összeesik benne és ha túl sok vízzel higítanám, sok lenne nagyon a leve. Sóztam is.
Míg a káposzta főtt, egy kisebb lábosban az olajjal és a liszttel világos rántást készítettem, amit a paradicsomlével engedtem fel. Csomómentesre kevertem, majd a káposzta forrásból való vizéből is adtam hozzá. Ezután az egészet a káposztához öntöttem. Kevergettem, míg újra felforrt. Cukorral is ízesítettem, és hagytam forrni még 5 percig. Ha túl sűrű lenne, kevés vizet adhatunk hozzá.
Használhatunk házi paradicsomlevet is, vagy sűrített paradicsomot is. Vagy nyár végén friss paradicsommal is készülhet. Sűrítettből én egy dupla fémdobozost adnék hozzá. Amit én használtam, az egy olasz dobozos paradicsompüré. Nem olyan sűrű mint a sűrített paradicsom, és nem olyan híg, mint a magyar literes paradicsomlevek.
Ha jól rémlik a Lidliben vettük, Nostia márkanevű és igencsak meg vagyok elégedve vele. Nagyon finom, igazi paradicsomíze van - olyan, mint a jó érett kerti nyárvégi paradicsomoké. Használhatunk magyar literes dobozos levet is, akkor 3/4 - 1 litert tennék bele.
A paradicsomos káposzta önmagában is tökéletes friss házikenyérrel, de bármilyen feltéttel is kínálhatjuk. Sült oldalassal, sült tarjával, sült virslivel, pörkölttel - ki mit szeret.

13 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Nekem ez az egyik kedvenc ételem, bármennyire is furán hangzik, kár hogy a gyerekek nem szeretik. Szerintem az ideális párja a fasírt!

Ui: Egy kicsit össze van csúszva a dizájn a bejegyzés végén. Csak nálam?

Bianka írta...

Nagyon guszta
Hétvégén készítettem én is. Nagyon szeretjük én egy kis babérlevelet és köményt is teszem hozzá.

Padparadsa írta...

Olyan szépek a fotóid, hogy még ezt is kedvem támadt megkóstolni! ;))

duende írta...

Lányok valami gáz van. Nem jelenik meg a hozzászólásotok!

duende írta...

Ági, nekem is az egyik kedvenc ételem! És gyerekként én sem nagyon szerettem...
Igen, nem tudom mi van a hozzászólásokkal!

Bianka: köszi! Én azt a húsos-paradicsomosba szoktam tenni, azt kicsit fűszeresebbre főzöm. Nagyon finom úgy is! :)

Padparadsa: szerintem szeretnéd! :)

Anikó írta...

Én is imádom, gyakran főzöm is a családnak, ugyanígy, ahogy te.Egy dolog csak, én köménymagot is teszek bele 1 tk.-nyit.Együtt főzöm a káposztával.Finom egy étel.
Sokan pedig rosszul vannak tőle, ki tudja miért???

duende írta...

Anikó, ezt én sem tudom, mert szerintem is isteni kaja! :)

Köménymaggal is nagyon jó!

Turák Kinga írta...

szerdán nálunk is ez volt! fincsi, most kivételesen főtt, füstölt csülökkel...

Nelli írta...

Nekem az egyik kedvencem!Meg tudnám enni mindennap.:-)

duende írta...

Kinga: na úgy sem rossz! :))

Nelli: nekem is és én is! :) Rá szoktam járni hidegen is...

Nelli írta...

Akkor nemcsak Én szeretem hidegen!:-)

Nelli írta...

Most, hogy olvasgattam nálad, eszembe jutott, hogy van is egy káposztám itthon.Eredetileg káposztás tésztát terveztem, de szerintem átalakul paradicsomos káposztává :-) .Két napig én tuti el lesztek rajta!

duende írta...

Jó hogy mondád Nelli, nekem is van! :) Én is ezt főzök magamnak! :)