Pritaminpaprikás nyári töltött dagadó

Mindannyian kedveljük az állatokat, éljenek akár a szabadban, akár velünk a házban, a lakásban. Közben nem biztos, hogy tudatában vagyunk annak: az állatok legközelebbi rokonaink, és lelki síkon nagyon közel állnak hozzánk. Erőt adó állataink, az úgynevezett totemállatok vigasztalóink, tanácsadóink, tanítóink és barátaink lehetnek.

A hegyet úgy hívják, Altamira, azaz "tág kilátás". Santander tartományban található, közel az észak-spanyol tengerparthoz. A település közelében 1868-ban véletlenül fedezték fel azt a barlangot, amelynek a falát állatokat ábrázoló falfestmények borítják. Mostanáig Európa-szerte több mint háromszáz hasonló barlangot találtak hasonló állatábrázolásokkal. A képeken szarvasokat, lovakat, bölényeket láthatunk, de olyan kihalt fajokat is, mint a gyapjas orrszarvú, a barlangi oroszlán vagy a mamut. A legtöbb ilyen barlang Spanyolországban és Franciaországban található, de akad belőlük néhány német nyelvterületen is.

Ezek a falfestmények régebbiek minden más, általunk ismert kulturális emléknél. Régebbiek, mint a Stonehenge, Carmac vagy a többi kőkorszaki építmény. Az állatábrázolások elődeink legősibb, ránk maradt dokumentumai. A képek okkerrel, szénnel, kagylókrétával, zsírral és egyéb anyagokkal kevert festékekkel készültek, némelyikük több mint harmincezer éve került fel a barlang falára.

Tulajdonképpen ma sem tudjuk pontosan, mi célt szolgáltak ezek az ábrázolások. A legtöbb kutató azonban abból indul ki, hogy az állatok azért kerültek fel a falra, mert az ember erejükért és ügyességükért tisztelte őket. Olyan állatok ezek, amelyekkel a körülöttük élő emberek szoros kapcsolatban álltak, amelyek szimbolikus jelentőséget hordoztak. Az ily módon kidekorált barlangok ceremóniák színhelyéül is szolgáltak, nyilvánvalóan templomhoz hasonló szerepet töltöttek be. Éppen ezért Altamirát nemritkán úgy is nevezik: "a kőkorszak sixtusi kápolnája".

A totemállatok gyógyereje
Állatmotívumokkal ékesített sziklaképek az egész világon előfordulnak. Sőt, a mai napig újak is készülnek, olyan természeti népek festik őket, mint a bozótlakók, Ausztrália őslakói vagy az indiánok. Léteznek aztán olyan művészeti stílusok is, amelyek csak bizonyos területeken figyelhetők meg. Így például az ausztrál őslakó törzsek kérgétől megtisztított ágakból formálnak kis állatszobrokat, és a világos fába sötét mintákat égetnek. Az Egyesült Államok délnyugati részén élő indiánok kőből, féldrágakövekből, csontokból és kagylókból faragnak csodaszép miniatűr állatokat, amelyeket fétisnek neveznek.

A fétis szó eredeti jelentése: jellemzően a pueblo indiánok által készített, állatot ábrázoló kép vagy szobor, amely egy meghatározott állat különleges tulajdonságára emlékeztet. Miközben medicinaként tiszteljük, saját magunkban erősíthetjük a szóban forgó tulajdonságot.

Különösen mély benyomást keltő, művészi állatábrázolások a totemoszlopok, amelyek több észak-amerikai indián törzsnél is előfordulnak. Ezekből a nagy faoszlopokból többnyire több is készül, és jellemzően a család, a klán, a nemzetség számára fontos állatok kerülnek rájuk. Néha előfordulnak rajtuk emberi alakok vagy mitológiai lények is, mint például a viharmadár, a sas mágikus verziója. A totemoszlopok főként bejárati oszlopként, emlékműként, üdvözlő figurákként és emlékoszlopként funkcionálnak. Hasonló szerepet töltenek be tehát, mint a nyugati kultúrákban a címerállatok. Sőt, a szakértők szerint valóban rokonság áll fenn a totemállatok és a címerfigurák között.

Ugyancsak a szakértők véleménye szerint egyre növekvő érdeklődés nyilvánul meg a heraldika és a totemoszlopok iránt egyaránt. Kanada nyugati részén mostanában sok fiatal szobrász tanulja meg az őslakók tradicionális fafaragó-művészetét. Nyugaton és Japánban olyan sokan rendelnek mostanában ilyen jellegű ábrázolásokat, hogy a készítők alig győzik teljesíteni a megrendeléseket.

Védőangyalok és totemállatok
A keresztények hite szerint megszületése után minden ember mellé odaszegődik egy védő szellem, egy védangyal. A sámánok ugyanerről úgy vélekedtek, hogy az embergyerek kísérője egy szellemi állatfigura, egyfajta állati formát öltött védőszellem, totemállat. A természeti népek sámánjai azt állítják, ez a civilizált világ lakóira is igaz. Hektikus, elidegenedett világunkban testileg és lelkileg is sokkal jobban éreznénk magunkat, ha tudatában lennénk személyes szellemi segítő állatunk jelenlétének; ha felvennénk a kapcsolatot vele álmainkban vagy álmodozásunk közepette; és ha közeli barátunkként bíznánk benne, mint olyan valakiben, aki egy másik világ küldötte. Ha helyet adnánk neki az életünkben, mint kollektív tudattalanunk képviselőjének, és ezzel nemcsak magunkkal tennénk jót, hanem a partnereinkkel, a gyerekeinkkel, a barátainkkal, a kollégáinkkal és az egész világgal is.

Az amerikai pszichológus, José L. Stevens azt írja, hogy a totemállatokkal végzett "munka" - például imagináció útján - hozzásegíthet minket ahhoz, hogy fejlődjön az önértékelésünk, és megbízható kapcsolatunk alakuljon ki saját belső hangunkkal. Egyébként a totemállattal vagy a védőangyallal való kapcsolat egyáltalán nem zárható ki. Az ismert amerikai samanizmus-oktatót, Sandra Ingermant rendszeresen felfogadják az Egyesült Államok katolikus egészségügyi szolgálatai, hogy ismertesse meg a papokat és apácákat a sámánisztikus módszerekkel. A saját totemállat megtalálásához vezető sámánisztikus technikák a szakértők szerint hasznosak lehetnek mindazok számára, akik erre nyitottak, függetlenül attól, milyen egyházhoz vagy valláshoz tartoznak.

"Saját totemállatunk megtalálása kulcsélményt jelent" - magyarázza Sandra Ingerman. "Az emberek arról számolnak be, hogy erőt adó állatuk olyannak fogadja el őket, amilyenek. Szereti őket, tartást ad nekik. Az emberek így megkapják totemállatuktól azt a feltétel nélküli szeretetet, amelyet a szüleiktől gyakran hiába vártak. Ez pedig hozzásegíti őket az egészséges élethez."

Több szeretet, több energia, fokozott teljesítőképesség

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a totemállat esetében nem valami kézzel megragadható, sokkal inkább saját belső világunkban átélhető élményről van szó. Ez azonban semmit nem von le a dolog hatásosságából és valóságából. Mindenki, aki szeretne valamit kezdeni éjszakai álmaival, tudja, ezek az álmok milyen nagymértékben képesek befolyásolni és megváltoztatni az életünket.

Ha felvesszük a kapcsolatot a totemállatunkkal, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte egyik napról a másikra több energiánk lesz, fokozódik a kitartásunk, a teljesítőképességünk, önbecsülésünk, valamint a többi ember, a természet és az élet iránt érzett szeretetünk. Ha azt akarjuk, hogy ez az élmény tartóssá váljék, és még erősödjön is, akkor az a feladatunk, hogy ápoljuk a képzeletbeli állattal kötött barátságunkat, és újra meg újra helyreállítsuk vele a kapcsolatunkat.

Ha nem is vagyunk ennek tudatában, de az emberek és az állatok között mély kapcsolat áll fenn. Valamennyi ember méhen belüli fejlődése során keresztülmegy a törzsfejlődés felgyorsított folyamatán, így ezt a közösséget az állatvilággal szó szerint a sejtjeinkben hordozzuk. Ha ezt egyszer végiggondoljuk, nem annyira az agyunkkal, mint a szívünkkel, akkor megértjük: ezt az élményt nem szabad elfelejtenünk, mert elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez.

Hogyan találjam meg a saját totemállatomat?
Szerencsénk van, ha képesek vagyunk emlékezni az álmainkra. Ezt a figyelmességet edzhetjük is, ha lefekvés előtt elhatározzuk, hogy megőrizzük az álmainkat, és ha felébredünk reggel, lejegyezzük őket. Ha éjszakai utazásaink során egy meghatározott állat rendszeresen felbukkan, akkor nagy valószínűséggel az lehet a mi saját totemállatunk.

A segítő állat azonosításának másik lehetséges módja az álmodozás napközben. Ilyenkor gondoskodjunk róla, hogy senki ne zavarjon meg minket. Üljünk vagy feküdjünk le kényelmesen, és lazuljunk el. Hunyjuk be a szemünket, és képzeljük el, hogy egy csodaszép, védett helyen vagyunk valahol a szabad természetben.

Figyeljük meg, ahogyan a távolból egy apró pont felénk közelít. Ahogy közelebb ér, észrevesszük, hogy egy állatról van szó. Valószínűleg egészen más, mint amire eredetileg számítottunk. De ez így jó! Nagyon gyakran előfordul, hogy a totemállat és kedvenc állatunk nem ugyanaz. Ha az állat egészen a közelünkbe ér, kérdezzük meg tőle, ő-e a mi totemállatunk, és el akarja-e mondani nekünk, miért áll fenn közöttünk szoros kapcsolat. Ne várjunk a lénytől emberi beszédet. Gesztusokkal fog kommunikálni, vagy úgy, hogy ez bizonyos ötletet sugall nekünk.

Ha ez a gyakorlat nem vezetne célra, ne veszítsük el a türelmünket. Keressük fel újra és újra a pihenőhelyünket, és várjuk nyitottan a találkozást. Talán kezdetben valami más jelet kapunk, nem egy totemállatot. Ezt is fogadjuk el, és figyeljünk az üzenetére.

Milyen jelentést hordoznak a totemállatok?
Minden egyes állat, akár a legkisebb és legkevésbé jelentős is válhat személyes totemállattá, amelynek üzeneteit megtanulhatjuk értelmezni. Ha a kísérlet nem jár azonnal sikerrel, ne csüggedjünk! A türelem és a kitartás meghozza a gyümölcsét, az élethosszig tartó barátságot.

- emel -
(Természetgyógyász Magazin, 2004. augusztus)

Aput vártam vacsorára - és mivel nem szereti a padlizsánt, mást kellett készítenem. Viszont nem akartam túlbonyolítani a dolgot, s mivel a pritaminpaprika, a petrezselyem is kéznél volt, egy igazi nyárias ízű töltelék született belőlük.
Sosem veszek felvágottakat, néha a parizer a kivétel. És nagyon ritkán a Pick szalámi. Inkább sütök húst, amit hidegen is lehet fogyasztani, finom kenyérrel, zöldségfélékkel. A dagadót különösen szeretem, mert a töltelékek változatosságának tényleg csak a képzeletünk mértéke szabhat határt. Azonban nagyon el is lehet rontani, ha nem megfelelően sütjük. Kiszáradhat és akkor ehetetlenül száraz és kemény lesz. Ha viszont jól van elkészítve, omlós, finom, szaftos marad. Mindig úgy sütöm, hogy legalább 2-3 dl vizet aláöntök, aztán jól lefedem alufóliával. Háromnegyedes lángon sütöm előmelegített sütőben kb. 80 percig, de végig fólia alatt. A pirítást csak az utolsó 10-15 percre hagyom. Így szép pirosasbarna lesz, de nem szárad ki.

Hozzávalók:
1 nagy tölteni való dagadó,
30 dkg darált hús,
1 zsömle,
1 nagy fej lilahagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
1 nagy pritaminpaprika,
3 dkg füstölt szalonna,
6-8 levél friss zsálya (ha nincs, szárított is jó),
só,
frissen őrölt bors,
1 tojás,
1/2 evőkanálnyi zsír.
Plussz a sütéshez:
1 evőkanál zsír,
1 fej fokhagyma,
2-3 dl víz.

A beáztatott és kinyomkodott zsömlét hozzátettem a darált húshoz, valamint a fűszereket, az apróra kockázott paprikát és szalonnát, a tojást, a zsírt és mindezt kézzel jól összedolgoztam.
A dagadót kívül-belül jól besóztam. Az oldalán, ahol csak a hártya tartotta, végigvarrtam, majd beletöltöttem a tölteléket. Akkor jó a menyniség, ha kissé lapos marad a hús, ugyanis mikor összesül, ha túl sok tölteléket tettünk bele, kirepedhet. Mikor betöltöttem, akkor a maradék részt is összevarrtam. Egy kizsírozott tepsibe tettem, a tetejét is megkentem zsírral. Aláöntöttem a vizet, valamint tettem mellé egy egyben félbevágott fokhagymafejet is. Jól lefedtem és megsütöttem. A végén, mikor a fóliát levettem róla, többször meglocsolgattam az alatta lévő szafttal.

Hidegen, melegen egyaránt finom.
Ha hidegtálra szánjuk, akkor legalább egy fél napot álljon hűtőben, mert akkor lehet szépen szeletelni. Csináltam utólag a már kihűltről is egy fotót, a feliratozott, legfelső kép az.