Tojásos zöldbab



Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.

(Nelson Mandela 1994-es beszéde - részlet, írta Marianne Williamson)



Hozzávalók 4 főre:

70 dkg zöldbab (sárga, zöld),
5 db főtt tojás,
4 evőkanálnyi olaj vagy 4 dkg vaj,
1 kis fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1 nagyon nagy csokor petrezselyemzöld,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
1 kis pohár tejföl,
2 csapottabb evőkanál liszt,
1 mokkáskanálkányi 10%-os ecet vagy kevés citromlé.

A tojásokat megfőzzük, de úgy, hogy a sárgája még kissé krémes maradjon. Az összevágott zöldbabot sós, cukros vízben megfőzzük. Az olajon megfuttatjuk a vöröshagymát, a fokhagymát, aztán rántást készítünk a liszt hozzáadásával, amit a zöldbab főzőlevével engedünk fel. Majd beletesszük a megfőtt zöldséget is. Összeforraljuk, majd tejfölt is adunk hozzá. Pici ecetet teszünk bele, majd megkóstoljuk. Ha só, cukor vagy ecet még kell bele, pótoljuk. Hozzákeverjük a kockákra vágott tojásokat is, az aprított petrezselyemzöldet is. (Tárkonyt is tehetünk bele, jól illik hozzá.)
Egy-egy szelet natúran megsütött halfilé is, vagy akár csirke- vagy pulykamell is kísérheti, de sült burgonyával is isteni.

Megjegyzések

lúdanyó üzenete…
Nálunk is majdnem így készül, csak vöröshagyma nem kerül bele :) Tényleg nagyon finom!
duende üzenete…
Lúdanyó: :))
Én nagyon szeretem. Jobban, mint a hagyományos főzeléket.
Bianka üzenete…
Még nem ettem ilyen formában, de nagyon finom lehet
Padparadsa üzenete…
Juj, de jó ez a sok színes paprika!
duende üzenete…
Bianka, nagyon egyszerű elkészíteni is, és finom is!


Padparadsa: tegnapi piacozásom eredményei. :) Gyönyörűek, imádom a paprikát! :)
Melinda üzenete…
Szia!
Hát bevallom őszintén nem szeretem egyálltalán a zöldbabot,de erre az ételre összefutott a nyál a számban. Mindenképp ki fogom próbálni! Köszönöm,hogy megosztottad!
duende üzenete…
Melinda: :)
Szívesen! Remélem, ízleni fog. A főzővízbe feltétlen tegyél sót is, cukrot is, úgy nagyon finom lesz!
Ildinyó üzenete…
Mmmm... ez nagyon finom lehet! :) Ki kell próbálnom!
Nagyon tetszett ez a Mandela idézet is! Nálad mindig olyat olvasok, ami nagy hatással van rám! :)
Thrini üzenete…
Csodajó a fejléced megint! Olyan szépek a paprikák!! Irigyellek, hogy ennyi félét lehet nálatok a piacon kapni. Én max 3 fajtával találkozom. :(
Kis város, kis piac, kis kínálat!
Wise Lady üzenete…
Még én se találkoztam ezzel a formával, de szívesen megkóstolnám.
duende üzenete…
Ildinyó, nekem is tetszik! :) Egyébként Marianne Williamson írta a beszédet.


Thrini, fura ez, mert ez is kisváros, kis piac, mégis. Minden évben szeptemberen hihetetlen paprikakavalkád van, csodás színek, formák, ízek. Örülök, hogy a kiskerttulajok megőrzik a régi fajtákat is.

Whise Lady, tényleg jó! :)
Én ezzel az étellel szerettem meg a zöldbabot.