2011. január 3., hétfő

A 90 napos szétválasztó diéta

 .

A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen. Közöttük áll az erény: a szelídség.

A vakmerő semmitől sem fél, azoktól a dolgoktól sem riad vissza, amelyektől a józan ész óva intené; a gyáva ellenben örökösen reszket, ő a rettegés birodalmában él. Közöttük áll az erény: a bátorság.

A mértéktelen túlzottan sóvárog, és túllép minden lehetségesen, nem tudja, hol a határ; az érzéketlen mozdulatlan, akár a kő, beéri azzal, ami kéznél van, nem vágyakozik a jobb s a több után. Közöttük áll az erény: a mértékletesség.

A nyerészkedő csak a hasznot lesi, abban talál üdvösséget, az élteti, amíg él; a vesztő mindig a sor végén kullog, számára az élet szerencsétlenségek áradata. Közöttük áll az erény: a jogszerűség.

A fennhéjázó illegeti, mutogatja magát, míg a szerény kevesebb annál is, mint amennyi valójában. Közöttük áll az erény: az igazság.

A hízelgő folytonosan dicsér, és képtelen az őszinteségre, nem azt gondolja, amit mond, és nem azt teszi, ami látszik; a gyűlölködő gonosz és kíméletlen másokkal, számára egyetlen lény méltó rangra, hírnévre, elismerésre: saját maga. Közöttük áll az erény: a szeretet.

Túlságosan sokat adni mások véleményére - ez a tetszelgő sajátja; de aki fütyül arra, hogy tettét tetszőnek vagy elítélendőnek tartják, nem különb annál az önhittnél, aki mások nélkül ítél és ítéltetik. Közöttük áll az erény: az önérzet.
A felfuvalkodott roppant sokra tartja magát; a kishitű ellenben semmire. Közöttük áll az erény: a nemes becsvágy.

Az elpuhult nem tűr semmilyen fájdalmat, még azt sem, amely a hasznára válnék; teste és lelke sajog a legkisebb kellemetlenségtől is. Vele szemben áll a tompa - őt átvitt értelemben fanyarnak, nyomorultnak is nevezhetnénk -, neki a szenvedés az élet legtermészetesebb velejárója, szenvedni számára annyit jelent, mint örülni, vagy boldognak lenni. Közöttük áll az erény: az állhatatosság.

A tékozló túlzásba viszi a költekezést, miközben testi-lelki értékeit elherdálja. A túloldalon áll a fösvény, ő minden tekintetben alatta marad az emberi mértéknek. Közöttük áll az erény: a nagyvonalúság.

Hasonlóképpen áll a dolog pazarlóval és a kérkedővel. Míg a pazarló és a kérkedő túllépi a mértéket, a szűkkeblű és az álszerény messze alatta marad. Közöttük áll az erény: az áldozatkészség.

Az álnok mindenből hasznot húz: trágyából aranyat csihol, sárból palotát épít - fortéllyal, csalással, hazugsággal; az együgyű, azt sem fogadja el, ami a természet folytán neki járna. Közöttük áll az erény: a belátás.

A szemérmetlen senkire sincs tekintettel, fölötte áll mindenkinek, lenézi a hagyományokat, a világ törvénye hozzá nem ér fel. Párja a szégyenlős, aki viszont nem tartja magát sokra, joggal hihetnénk, senki sem érdektelenebb a számára, mint saját maga. Közöttük áll az erény: a szemérem.

Az irigy bosszankodik mások szerencséjén; mások jó sora annyira bosszantja, hogy még azokra is irigykedik, akik megérdemelten jutottak hozzá. Az irigyekkel szemben álló szélsőségnek nincs külön neve, - mondjuk, ők a rábólintók, belenyugvók, puhányok -, ott viszik túlzásba a dolgot, hogy még azon sem tudnak méltatlankodni, amin pedig kellene: ha olyanoknak megy jól a sora, akik azt nem érdemelték meg. Könnyen veszik az igazságtalanságot, miként a falánkok az ételt. Közöttük áll az erény: a jogos felháborodás...

A végletek között megtaláltuk az erényt. Mégis hány ember kényszerül nélkülözni az arany középutat... A léleknek két része van: az egyik gondolkodik, a másik érez. És mily szomorúan, de kevésbé igazságtalanul vagyok kénytelen kimondani, hogy a végletekben élő ember nem gondolkodik, csupán érez; s ha pedig kettévágjuk a lelket, a benne lakó erények is e két rész szerint nyilvánulnak meg. A végletek messze állnak az erénytől: vagy csupa gyönyörrel, vagy csupa fájdalommal kapcsolatosak. Ezért mielőtt elhamarkodottan határoznánk meg az erényt, illesszük össze a gyönyör és a fájdalom széthullott darabjait, hogy középütt, a nyugalomban meglelve, felékesítsük igazi nevével.
 
(Arisztotelész)


"A 90 napos diétát állítólag amerikai sportorvosok dolgozták ki. Veszélye nincs, még a természetgyógyász is javasolja! Az eredmény 90 nap alatt 15-20 kg (magas súlyfeleslegnél), és még a magas vérnyomást is megszünteti. A fogyókúra a felesleges kilók leadása mellett megváltoztatja a szervezet működését, amivel garantálja, hogy a leadott kilók nem jönnek vissza. Ha kevesebb kilót kell leadni, a diétát előbb abba lehet hagyni, de a szervezetben nem jön létre a fent említett változás.
A diéta lényege a szétválasztás. Ez azt jelenti, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, amit így könnyen lebont. A napok sorrendjét mindenképpen be kell tartani. A diéta a fehérjenappal kezdődik, ezt követi a keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap, majd ismét a fehérjenap következik, így követi egymást a 4 nap sorban, 90 napon át. A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely gyümölcsnap után következik, utána pedig fehérjenap jön. Cukormentes kávé és tea korlátlan mennyiségben fogyasztható.
A reggeli minden nap ugyanaz: gyümölcs, esetleg 100 %-os, cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcslé. Gyümölcs a délelőtt folyamán is fogyasztható, ebéd előtt 1 órával azonban már nem. (A banán is gyümölcs, tehát ez is ehető.)
1. nap: Fehérjenap
EBÉD: Főtt vagy sült hús, hal, tojás, sajt, valamint joghurt, kefir, túró (20 dkg összesen).
Ehhez bármilyen nyers salátát fogyaszthatunk, korlátlan mennyiségben. 1 szelet kenyér is fogyasztható (bár elhagyásával eredményesebb a diéta). Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest kell inni. (Vannak, akik elhagyják, a diéta így is működik!) Tejet, sajtot csak ezen a napon lehet enni.
VACSORA: Ugyanaz ehető, ami ebédre, csak leves nélkül, kicsit kisebb mennyiségben.
2. nap: Keményítőnap
EBÉD: Bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab, kukorica, lencse, sárgarépa, burgonya…), főzve vagy sütőben sütve. Keményítő a rizs is. Ételízesítő, só, ketchup, főtt paradicsom használható. Nyers salátát is ehetünk korlátlan mennyiségben, valamint 1 szelet kenyeret (elhagyásával eredményesebb a diéta).
VACSORA: Bármilyen zöldségféle főzve, sütve, párolva, saláta… vagyis ugyanaz, mint az ebéd, csak kisebb mennyiségben.
3. nap: Szénhidrátnap
EBÉD: Főtt tészta vagy pizza. Vagy bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően). Ízesítésként paradicsomszósz vagy kevés zöldség használható.
VACSORA: Két kisebb szelet torta vagy 2-3 apró kalács, esetleg 3 gombóc fagyi, és 1 szelet étcsokoládé. (Aki nem kívánja az édes ízeket, ehet sós süteményt is…)
4. nap: Gyümölcsnap
EBÉD: Bármilyen gyümölcs, korlátlan mennyiségben.
VACSORA: Bármilyen gyümölcs, minden mennyiségben!

- A diéta alatt igyunk sok folyadékot (elsősorban vizet és gyógyteát). A sok folyadék segít kimosni a szervezetből a lebomló felesleget.
- A fogyás mértéke függ a súlyfeleslegtől. Ez azt jelenti, hogy akinek nagyon sok a súlyfeleslege, gyorsabban és többet fogy, mint akinek kevés."
 (Forrás: Mindmegette.hu)

Vegák is végigcsinálhatják a diétát, mert fehérje a tej, túrófélék, sajtok, tofu, szójagranulátum, szejtán (tönkölybúzahús), tojás.

A Mindmegette oldalon egyébként rengeteg recept is akad a diétához.
Úgy tervezem, ha leadtam már 10 kg-ot, akkor elkezdem az 5 tibeti jógagyakorlatot is és minden nap megcsinálom. Valamint, igyekszem minden nap fél órát sétálni, hogy levegőn is legyek rendszeresen.

Aki gyorsabban akar és kevesebb súlyfeleslegtől megszabadulni, annak ezt a diétát is nagyon javaslom, én régebben ha csak 4-5 kilót akartam fogyni, ezzel hihetetlen gyorsan lement rólam mindig.
Azt már megtanultam, hogy mindegy milyen diétát követünk vagy csinálunk, mind működik. Mert minden diétánál egy lényeges dolog van: tartsd be, csináld végig. Egyikben sincs semmi csoda és mágia, egy a lényeg. Végig kell csinálni oszt kész, nincs mese. :)

Recepteket a diétához itt fönt, a fejléc alatt találtok, "karcsúsító konyha" címen!

És azért lesznek nem szétválasztós receptek is, mert emberem nem diétázik. Szerencsés alkat, bármennyit ehet és szép vékony marad.... Bár lehetne géneket cserélgetni... :)

18 megjegyzés:

BirgánAndi írta...

Sok sikert kívánok a 90 naposhoz!
Nekem is bele kéne vágnom újra.
Párszor már hozzákezdtem, de a gyümölcsnapok elviselhetetlenek számomra. Már kora reggel, amikor tudom, hogy ma gyümölcsnapos vagyok, olyan farkaséhség, remegés tör rám, ami más napokon sosem.

duende írta...

Tatin! Szerintem vágj bele! :) Anno én sem tartottam gyümölcsnapot egyáltalán és anélkül is működött! Délelőtt gyümölcs, ebédre és vacsira a testkontroll szerint szétválasztva a fogások. És nálam így is nagy fogyást eredményezett. Érdemes gyümölcsnap helyett szép nagy adag friss salátát beiktatni én is azt csináltam anno. Mert azt szeretem nagyon.

sedith írta...

A szétválasztás mindenképpen eredményes. Én is igyekszem úgy főzni vagy úgy enni, hogy ne keverjem túlságosan a dolgokat. Persze, nem mindig sikerül.

Duende, ehelyett viszont javasolok valami mást. Igazából csak picivel másabbat: a Pszichowellnesst. Nézz csak be Gyöngyihez, épp tegnaptól indította el a PW-klubot, ha gondolod, csatlakozhatsz. Van honlapja is, ott is sok hasznos dolgot találsz! Én 10-étől szándékszom ráállni a "dologra", addig még teli van a naptár szülinapi bulikkal.

Jaj, Gyöngyi blogját itt találod: http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/ , a honlapját meg itt: http://www.pszichowellness.hu/

Juharszirup írta...

Szia!
Én is ma vágtam bele a 90naposba, sajnos ünnepek alatt felszökött néhány plusz kg.
Hajrááááá!!!! :)

duende írta...

Sedith: köszi szépen, meg fogom nézni! :) Neked is kívánom, sikeres legyen a hadművelet! :)


Juharszirup: :)) Hajjjjrááá! :) Tavaszra szeretnék szép karcsú és egészséges és mozgékny lenni!

chriesi írta...

Boldog új évet! Egyszer már én is végig csináltam, ehm illetve csak 60 napig és majdnem három év elteltével is kb. 2 kg jött vissza a -10-ből. :D Hajrá!

Bianka írta...

Sok sikert
Én is fogytam vele 11 kg-ot

duende írta...

Köszi Lányok és jó hogy írtatok, ezek újabb megerősítések! :)

Palócprovence írta...

Minden elismerésem a Tiéd, kitartást, a lehető legkevesebb szenvedést és persze eredményt kívánok Neked! :))

BirgánAndi írta...

Szerinted működne úgyis, ha gyümölcsnap helyett salátáznék? Vagy nem is saláta, hanem zöldségek nyersen. A többi napon meg betartva a 90 napos rendesen?

duende írta...

Köszi palócprovance! :) Főleg a minél kevesebb szenvedés fogott meg ebben a diétában... :))


Tatin: hat éve nálam úgy is tökéletesen működött a diéta. Eszméletlen sok salátát ettem, szóval szerintem a gyüminapot nyugodtan becserélheted salátanapra! :) Sőtebb. Még egy-két szelet pirítóst is ehetsz mellé, én is úgy csináltam! :)

Hesztia írta...

Hajrá, az Új Év lendülete a lehető legjobb időpont az ilyen tervekhez! Sok sikert kívánok neked hozzá!!!
Természetgyógyász hallgatóként csak megerősíteni tudom a fenntebb idézetteket! :)
És még egy gondolat a kétkedőknek: ha csak egyetlen nap figyelsz oda magadra minden héten, már akkor is tettél valamit az egészségedért. Szóval nyugodtan vágjatok bele, tényleg használ. Én csak szakmai kíváncsiságból próbáltam ki, és igen, érezni lehet a különbséget!!! :)

Anikó írta...

Nagy elhatározás, drukkolok, hogy sikerüljön.
Nekem is kéne, de még rágom egy kicsit, mielőtt nekifutok.
Én 30 éves koromban fogytam le nagyon sokat, a szülések után, és pánikbeteg lettem.
Évekig tartott amíg kijöttem belőle, azóta nem foglalkoztam a súlyommal, ami persze szépen csordogált felfelé, a karcsúság elszállt, de azóta semmi bajom.
Nem ártana leadni jó pár kilót,
lehet, hogy elszánom magam:-))))

BirgánAndi írta...

Meggyőztél, holnaptól belevágok! :)

Thrini írta...

Sikeres és szépítő diétát kívánok, Duende! :)

Ritmus írta...

Én is drukkolok!! Még nem szántam el magam... Talán majd a te sikereden felbuzdulva, mert neked tuti sikerül!!! Hajrá!!

Csibe írta...

Duende, sok sikert, kitartást kívánok a diétához, és nagyon sok boldogságot az új évre!

duende írta...

Hesztia, köszi szépen! :) Mivel pár évvel ezelőttről már nekem is van jó tapasztalatom, ezért is kezdek bele újra. Minden szenvedés és korlátozás nélkül betartható, nem éheztet és hatékony. :)


Ankó: ha jóban vagy így is magaddal, és egészségileg is rendben vagy, szerintem akkor nem is szükséges! :)


Tatin: kívánok kitartást. eredményeket! :)


Köszi szépen Thrini! :)


Ritmus: sok tényezős dolog ez... :) De igen, én is most úgy érzem, a lelkem is készen áll rá.


Köszönöm Csibe, és viszont kívánom! :)