2011. június 4., szombat

Az ország 100 legjobb étterme

.

Most olvasom a Food and Wine oldalon "az Év Étterme" díjjal jutalmazott éttermek 100-as listáját. És van benne egy zalaegerszegi díjazott is, a Piac Bistro. A kép a konyhaablakomból készült. Sajnos még nem voltunk, talán a nagy távolság miatt? :) Félre a tréfával, sok jót halottam már a Piac Bistro-ról és ezek után már muszáj lesz egy vacsorát is elkölteni náluk. Szégyen gyalázat, hogy csak az abalakból hallgatom és nézem éjjelente a csivitelő-nevetgélő, elégedetten távozó vendégeket cigizés, borkortyolgatás és mélázás közben. Pedig a tulajdonos srácot sokszor látom a piacon, sokszor vásárolunk egyszerre ugyanannál az árusnál. Szóval nem csalás, nem ámítás, "nomen est omen", valóban helyi alapanyagokból főznek. Ha erre jártok, térjetek be, ne hagyjátok ki.




A minap egy barátosnémmal elmentünk csevegni a város egyik legismertebb, régi vendéglőjébe, mert van kerthelysége. Az étlap 20 éve változatlan. Limonádé nincs, de van fanta citrom, friss citromkarikával, szódával higítva. Nem akartam kekeckedni, hogy ha van citrom is, meg szóda is, meg cukor is, akkor mi van a limonádéval? Khm.
Inkább hagyjuk.
Aztán itt van egy szintén tőlünk 20 méterre lévő másik étterem is, ami tavaly nyílt. Annak is van kerthelysége, ami nagyon hangulatos. De a konyhája? Nézem az étlapot: velencei csirkemáj. Rendben. Kihoznak egy sima rántott csirkemájat, kőkemény panírban. Kérdezem: ez mitől velencei? Hát nem tudják, de így jobban hangzott. Na ez már fizikailag is fájt.
És a sort még folytathatnám hosszan. Na ezért örülök a Piac Bistronak, mert égetően szükség van szerény városkánkban egy jó étteremre. A saját konyhámon kívül is.

Ahogy írom a sorokat, sok gondolat jön, egyik szüli a másikat. Ez a három és fél év gasztroblog írás nagyon sok mindenben formált engem is. Elkezdtem még komolyabban érdeklődni a gasztonómia iránt. Sok új ételt kipróbáltam - bár azelőtt sem a klasszikus gulyás-pörkölt-rántotthús szentháromsága uralta a konyhámat (nem mintha bármi baj lenne velük) -, valamilyen szinten megtanultam fotózni és képet szerkeszteni. Sokat nézem a paprikát is. Szakácskönyvet viszont nem vettem azóta sem. Engem is megérintett a divathullám, ami a globalizálódásnak köszönhető: bármilyen alapanyaghoz könnyen hozzájuthatok és bármit megfőzhetek. Ez eleinte nagyon lelkesített, de az évek során most már eljutottam odáig, hogy az a különleges, ami egyszerű, itt termő szezonális alapanyagokból készül a saját idényében. Bevallom őszintén, ha bármennyi pénzt elkölthetnék, akkor sem az elegáns éttermeket választanám szuper séfekkel, hanem az egyszerű kiskocsmákat, bisztrókat, házi kifőzdéket, kockás abroszos kisvendéglőket keresném, ahol jó az étel, jó a kiszolgálás, van kisfröccs és kovászos uborka házizsíros kenyérrel (és ahol bármikor egy igazi jó csípős lecsót összedobnak nekem ha azt kívánom) nyáron, jó borok és frissen sült kenyér lesütött fűszeres májjal télen, ahol bármikor egy igazán jó pörköltet ehetek galuskával vagy dödöllével, ahol nem akarnak mindent újragondolni, hanem egyszerűen és kreatívan állnának hozzá a finom házias ételekhez. Ahol jóféle házi sütiket lehet enni. Na ez még egy másik nagy hiányosság a városunkban. Sok cukrászda van, de mind egykaptafa. Nincs egy nagyi-sütije jellegű házi süteményeket készítő és áruló hely sem.
Szóval eljutottam odáig, amiért az olasz konyhát is a világörökség részének nyilvánították. Egyszerűség, letisztultság, tiszta, őszinte ételek, semmi faxni, csilivili, ígykutyulomúgykutyulom (mégis mákos guba a guba) variálás. Az "újragondolást" űzzék a  sztárszakácsok, ő dóguk. De úgy főzni egyszerű, helyi ételeket hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána (és még tízzel is ezt tennéd ha lenne), nagyokat sóhajtozol s tudod, sosem felejted el ezt az ételt - számomra ez a művészet. Én csak egy egyszerű, hétköznapi háziasszony vagyok, s az is maradok. Ilyen evések élnek emlékeimben a balatoni nyaralások kapcsán, a hegyen végzett munka után a bográcsban rotyogó pörkölt illatát érezve, anyukám nagy karácsonyi lakomáit, húsvéti ételeit felidézve. Az egyszerűség dícsérete, s maradok is ennél, azt hiszem. De szeretek más népek receptjei között kutakodni, ötleteket meríteni olyan alapanyagokból készülő ételeknél, melyek itt is megteremnek. Nagy inspiráció számomra az arab és mediterrán konyha. De a jó magyaros ízeket mindig is meg fogom tartani, mert ezen nőttem fel és mert szeretem.

No de nem elmélkedek többet, irány a piac! :)  (Mer' nem lesz belőlünk semmi, oszt ki főzi meg az ebédet?! )

11 megjegyzés:

Ízlésszindróma írta...

Már futok is a piacra, jó volt olvasni:)

Bodzás Vendégház írta...

Köszönöm, Duende, szívemből írtad az érzéseket, hangulatokat. Nálam is ilyesfajta harmóniát keressetek a főztjeim között! Egyszerűség, letisztultság, néha egy kis sejtelmesség "más" alapanyagok bevetésével, a többi a sztárséfeké. És igen: nagyítóval kell keresni azokat a kifőzdéket, bisztrókat, ahol jól főznek! Akár magyart, akár más nemzetét!

Anikó írta...

Szívemből szóltál, de szó szerint ugyanez a véleményem, így kéne lennie mindenütt az országban és megfizethető áron, akkor sok vendég lenne:-))))
Mi is sokszor sokfelé jártunk, járunk, ezek az egyen cukrászdai sütik, mindnek ugyanaz az íze, más-más ételfestékkel színezve, köze nincs semmi jóféle sütihez.
Kiírják az út mellé nagy táblán, hogy házi rétes, aztán réteslapból van a tészta és valami olyan büdös avas olajszag járja át az összes különféle töltelékű süteményt, hogy elborzasztó.
Mindez a 2-es úton tapasztalható Dunakeszi és Vác között, és hány ilyenbe futottam már bele!!!!!
Viszont a rétesessel szemben az út másik oldalán van egy büfé, még csak nem is bizalomgerjesztő, ahol olyan isteni kenyérlángost sütnek és akkorát, hogy nem tudod megenni vagy alig:-))))

Delish írta...

jo volt olvasni es egyetertek! koszi

duende írta...

Ízlésszindróma: Biztosan valami nagyon finomat főztél! :)


Bodzazsuzsa: Én köszönöm. Igen, szeretem a receptjeidet és pont ilyenek! :)


Anikó: milyen jó, mikor az ember néha felfedez egy-egy jó helyet, igaz? :) Ritkák sajnos, mint az fehér holló.


Delish: én köszi! :)

Tálaló írta...

Mint általában,most is teljesen egyetértek veled.
Mi régebben többször jártunk Zalaegyerszegen,s akkor a Kiskondásban szoktunk enni.Mindig találtunk a napi ajánlatokból valami kedvünkre valót s 3000 ft-ból ketten jóllaktunk.Nem volt semmi különleges,csak jóízűen elkészített házias ételek.Pl.soha nem ettem olyan finom rántott sertésmájat mint ott(még itthon sem).A savanyúságok pedig saját készítésűek(cékla,csalamádé)nem holmi konzerv.
Amúgy egyre ritkábban járunk étterembe.Mert legtöbbször csalódunk.Miért is együnk sok pénzért rosszabbakat,mint amit itthon megszoktunk?S hát a mi kisvárosunkban még mindig a somlói-gundel palacsinta-gesztenyepüré hármasa teszi ki az étlapok desszertkínálatát.Pont mint húsz éve.Viszont van egy étterem,ahol nagyon "menő"ételeket ehetnek akik meg tudják fizetni.Pl.ausztrál kenguruhúst.Mifelénk eképp köszöntött be a gasztroforradalom...Még jó,hogy van egy tágas,kényelmes konyhánk.Különben már éhen haltunk volna.

duende írta...

Tálaló: :)))) Ezt nem hiszem el, komolyan... A Kiskondásban volt az esküvői vacsoránk éás a kedves páromnak még plussz sütöttek májat, mert nem bírta abbahagyni, annyira finom volt. :)) Már mindenki rég elfelejtette az evést, Ő meg csak csipegette a finom rántottmájat. :)

Igen, az utóbbi 4-5 évben egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ettünk étteremben és pontosan azért, amit leírtál. Néha belelkesültünk, aztán belegondoltam hogy szikkadt sülteket ehetek sok pénzért. És mindig rábeszéltem Embert, inkább ugorjunk el boltba, vegyünk valami husit, zöccséget és csinálok valami finomat. És így is lett. Mindig. Pizzát jobbat sütök, mint a legtöbb helyen, pedig még kemencém sincs. Akkor meg minek elmenni?

Szóval jó hogy a van ez a Piac Bisztro. Még Hévízen nagyon jó az Öreg Harang, nagyon tetszett és nem elszálltak az áraik.

Tálaló írta...

Kicsi a világ...vagy kevés az emlékezetesen jó étterem?
Egyébként én a legjobban a büfé-szerű helyeket szeretem,ahol nincs sok étel,nem is különlegesek,csak nagyon-nagyon finomak.Talán a Piac Bisztro is egy ilyen hely.
Pizzát én is itthon sütök.A férjem csak azóta eszi meg.
Ha pedig többet is szánunk egy éttermi ebédre,vagy valami különlegeset ennénk akkor csak a szegedi a John Bull Pub jöhet nálunk szóba.Mert sem kedvünk sem pénzünk nincs kísérletezgetni.

duende írta...

Tálaló: azt hiszem mindkettő igaz. :)

A kísérletezést tekintve egyetértünk, másban is persze. Sajnos az nekünk nagyon-nagyon messze van. Nálunk marad a Piac Biszto, majd legközelebb eszünk ott egyet és a hévízi Öreg Harang.
Pár éve még elég jó hely volt a badacsonytomaji Borbarátok étterem is, lehet hogy most is, jó, de már vagy 4 éve ettünk ott utoljára. Nem átlagételeik vannak és jól is készítették el őket és nagyon hangulatos kis hely.

Névtelen írta...

akkor nemcsak nekem van bajom a faksznis éttermekkel... utálom,hogy újragondolnak inkább gondolkodjanak és csináljanak valami tisztességes ételt és ne csak a hozzávalók drágasága miatt legyen a számla magas

Én csak egy háziasszony vagyok de enni imádok, főzni pedig tudok. ezektől a fúziós meg folyékony nitrogénbe ( ha jól emlékszem) mártogatott dolgoktól borsózik a hátam...

duende írta...

Kedves Névtelen! Mélyen egyetértünk! :))

Valamelyik nap a kedvenc Paprikás sorozatomban Chuck, a szabadnapos szakács is épp ezt mondta: dolgozott már "menő" éttermekben is, ahol úgy kellett kibogozni a díszítés alól a minimennyiségű ételt - és megállapította, hogy ez nem az ő stílusa. És tényleg frankó háziasan, ugyanakkor nagyon kreatívan főz, pl. anyukája egyszerű kakaós kevertje volt az egyik desszert karamellöntettel, meg nagymamája tejszínes kukoricája az egyik köret. Imádom. Szóval egyetértünk. Épp nézegettem a mostani Dinig Guide rendezvényről a fotókat. Az összes étterem tele volt ilyen újragondolt izékkel: kolbászhab meg a fene tudja mik, a tányérak egyra gigantikusabbak (szegény pincérek), az adagok meg egyre kisebbek, a díszítés és tálalás túlhangsúlyozott és művészkedő, az étel meg két falatnyi sincs. Mindent habosítanak meg pürésítenek, meg mit tudom én. Szóval a gasztronómia ez iránya szerintem kissé agyrém. :))
Persze ez ugyanaz, mint a divat világa. Egy divatbemutatón marhán extrém ruhákat is lehet látni - az utcán azonban már nem vesszük fel, ami a kifutón még elmegy. Na nekem ez a mai mishleincsillagos, szakmai gasztrokultúra pont ilyen.