Ribizlilekvár bogyózás nélkül és fagyi

.


Gondolhatsz bármit, amit csak akarsz, de a gondolataiddal neked kell együtt élned. 

(indián mondás)

  



Túl vagyok a nagy maratoni befőzéseken. (Eper, málna, meggy, cseresznye.) Ma utolsóként egy nagy vödör ribizlit tettem el lekvárnak. Nagyon-nagyon szeretem. Sütikbe is, kenyéren is, és nagyon finom vadhúsokhoz mártásként is. Azt hiszem messze übereli az áfonyamártást, sokkal ízesebb, pikánsabb. És kiváló télen joghurttal keverve nasiként vagy reggeliként is. Frissen fogyasztva pedig szinte gyógynövény: a citrusféléknél sokszor magasabb a C vitamin tartalma (van benne még B1, B2, B6 és E vitamin), magjai emésztéssegítőek, féreghajtó, lázcsillapító, magas sav és víztartalma miatt kitűnő méregtelenítőszer is.
Többféleképpen is üvegbe lehet zárni ezeket a rubinpiros nyárízű gyöngyöket. Anyu mindig zseléként tette el, hidegen cukorral kikeverve. Az eljárás ekkor a következő: le kell szemezni a ribizlit, majd paszírozón átnyomni, lemérni a kinyert levet, s minden kilogrammra 90 dkg cukrot kell számolni, majd hozzáadni és addig kevergetni lassan, türelmesen, míg a cukor teljesen el nem oldódik. Majd nagyon tisztára mosott és mikróban csírátlanított üvegekbe kell tölteni, a tetejükre folpackot tenni, arra egy késhegynyi szalicilt és jól lezárni a csavaros tetővel. Előnye hogy nincs főzve, így az igazi ízt megőrzi csakúgy, mint a gyönyörű színt. Viszont nagyon édes, mert a hideg eljárás miatt a cukor tartósítja. Azért is lehet így hidegen kikeverve eltenni a ribizlit, mert a gyümölcsök között a legmagasabb pektintartalommal bír. (Valójában szerintem itt is fölösleges a szemezgetés, egyszerűen szárastól át kell paszírozni , aztán cukorral hidegen kikeverni.)




És ahogy én teszem el - mert szeretem egyszerűsíteni a dolgokat, az az igazság: a ribizlit jól megmosom, majd szárastól fölteszem főni. (Aláöntök 1 dl vizet a leégés ellen.) De csak addig, míg egyet rottyan és a gyümölcs levet enged. Ekkor átpréselem gyümölcspaszírozón, majd lemérem a levet és minden kilogrammra 70 dkg cukrot adok hozzá. Újra tűzre teszem és forrás után 10 percig főzöm, majd tiszta üvegekbe töltöm. Tetejükre folpack, arra késhegynyi szalicil, tető és mehetnek szárazdunsztba. Előnye hogy nem kell bogyózni és nem olyan édes, mint a zselé. Színe a főzéstől sötétebb lesz, de íze így is nagyon finom.
A harmadik variáció az, hogy lebogyázod, átpaszírozod, leméred, kilónként 70-80 dkg cukrot adsz hozzá, aztán forrás után 10 percig főzöd, majd üvegezed és szárazdunsztolod. Ezt az eljárást csak terápiás célzattal ajánlom, mert szerintem fölösleges bogyózni.
És készítettem fagyit is belőle, Chili&Vanília receptje szerint, bár sajnos csak jégkására vagyok hitelesítve a kis hűtőmmel, aminek nincs igazi rendes fagyasztója. Pedig gyártanám én a gyümölcsfagyikat sorban, mert imádom... A recept egyszerű: cukrozd le a fél kiló megtisztított gyümölcsöt (ez fokozza erőteljesen a gyümölcs ízét) és hagyd állni míg levet enged egy-két órácskán át. Aztán turmixold össze 2,5 dl joghurttal, cukorral, citromlével (ribizlihez nem kell mert nagyon savanykás gyümölcs) vaníliával (eszenciával vagy cukorral) és kevés alkohollal (ez gátolja meg a tömbbé fagyást). Továbbiakban a fagyikép technológiája szerint járj el. Ha bogyós, magos gyümölcsből van, akkor csak szitán át kell paszírozni és jól összekeverni. Én csak dobozban hűtőbe tettem, így lett a mínusz 6-7 fokon csak jégkása belőle, de így is isteni. Ez minden gyümölcshöz jó recept.

Megjegyzések

trollanyu üzenete…
Nagyon irigykedem a lekvérjaidra:) én ma készitettem mangó fagyit,az is finom volt, de ez a ribizli fagyid teljesen ámulatba ejtett a tündöklő szinével. Nagyon guszta:)
duende üzenete…
Trollanyu: hát, szerencsés vagyok, hogy apu anno ültetett a hegyre ezekből a finom gyümölcsökből.
És ha lenne rendes fagyasztóm is... :)
(Nem akarlak hergelni, de valami mesésfinom ez a ribizlifagyi így joghurttal. A ribizli isteni gyümölcs, nagyon szeretem.)
Nelli üzenete…
Olyan szépek a képek!A fagyi és a lekvár is biztos nagyon fincsi volt!
Ma én is ribizlis sütit készítettem.:-)
Tálaló üzenete…
Én pénteken bogyóztam le két kilót:((Igaz fagyasztóba,nem lekvárnak.De ha ezt előbb olvasom...

Ismét gyönyörű képeket készítettél,érzem a gyümölcs ízét a számban:))
duende üzenete…
Köszönöm Nelli! :) Biztosan isteni volt! :)


Tálaló: Fagyasztóba muszáj bogyázni. Köszönöm, tényleg isteni volt a fagyi! :)
Bianka üzenete…
Finom, csodás képek
Reni üzenete…
Eszembe sem jutott még eddig, hogy szárastól átpasszírozzam. Pedig mennyire logikus!!! Mi tehát bizony bogyóztunk idén.... :)
duende üzenete…
Reni: majd jövőre... :)