2017. március 20., hétfő

Miért nem fogyaszt a rendszeres és kiadós edzés?


Találtam egy érdekes cikket, kapcsolódik a böjthöz is. Ráadásul a saját tapasztalataim is alátámasztják az írottakat.
Már kétszer csináltam életemben olyan fogyókúrát, amikor is 5-6 hónap alatt 20-25 kg-tól szabadultam meg mindenféle edzés és plusz mozgás nélkül. (Lusta típus vagyok, hogy úgymondjam Churchill-i alkat.  Igen, a jó kubait is naggyon kedvelem.) Csak az étrendemen változtattam, a jól bevált testkontroll szerint étkeztem. Vagyis szétválasztósan. És ettem kenyeret is, tésztát is, mindent.
Nem a mozgás ellen beszélek, mert az nagyon jó, a testünk szeret mozogni. De a fittnessz-őrület csak divat, jó ha tudjuk. Amint a cikkből is kiderül: a mozgásnak édeskevés köze van a fogyáshoz. Az étrend átalakításának viszont annál több. 
Elárulom tehát a tuti fogyókúra titkát. Jaj nem... el, hanem csak árulnom kéne befőttesüvegben egy kis csillámport, zsírégető néven. Na jó, nem verek át senkit sem. Szóval. Végig kell csinálni, oszt ennyi a varázslat. Lefelé ugyanolyan gyorsan megy, mint fölfelé, hölgyeim s uraim. Aki nem hiszi, járjon utána. Azért csak járjon, mert most már tudományos tény: futni fölösleges. :) (Persze aki szeret futni, az nyugodtan csak fusson utána.)





"Az egyik lehetséges válasz röviden annyi, hogy vadászó-gyűjtögető őseinknek köszönhetően szervezetünk energiafelhasználás szempontjából alkalmazkodott az élelemszerzés kiszámíthatatlan körülményeihez. Mivel őseink hol bőségesen el tudták látni az egész családot egy-egy sikeres zsákmányszerző út után, hol éhínséggel küzdöttek, szervezetüknek meg kellett tanulnia “spórolni" az energiafelhasználással. Ennek eredménye, hogy nincs különbség a fizikailag aktív életmódot folytató népek és az elkényelmesedett, ülő életmódot folytató nyugati társadalom emberének anyagcseréje, pontosabban napi kalóriaégetésének mértéke között.

Pontzer és munkatársai egy hónapot töltöttek a Tanzániában élő hadza törzzsel, hogy elvégezzék az első direkt méréseket a vadászó-gyűjtögető emberek napi energiafelhasználásáról. Több mint 300 férfit és nőt vontak be vizsgálataikba, akikkel egy különleges – és roppant drága -, két ritka izotópot (a deutériumot és az oxigén-18-at tartalmazó) vizet itattak. Az úgynevezett "kettősen nyomjelzett víz" eljárás lényege, hogy az alanyok vizeletmintájából kimutatható ezeknek az izotópoknak a koncentrációja, amiből pedig kiszámolható a szervezet széndioxid-termelésének – és ezáltal a napi energiafelhasználásának – a mértéke. (Ezt a sztenderd és megbízható módszert használják a népegészségügyben is a napi kalóriaégetés mértékének megállapítására.)
A közegészségügyi szakemberek és az emberi evolúció kutatói sokáig úgy hitték, hogy vadászó-gyűjtögető őseink sokkal több kalóriát égetnek el napi szinten, mint az iparosodott társadalomban élő modern ember. Ezzel a logikus és elfogadható felvetéssel magyarázzák a fejlett országokban jellemző elhízás kóros mértékét mondván, hogy az a sok el nem égetett kalória szép lassan, zsír formájában felhalmozódik. Úgy tűnik, ez az elképzelés kezd megdőlni. "Az egyik motivációnk az volt a hadza nép anyagcseréjének alapos vizsgálatával, hogy meghatározzuk az energiafelhasználás mértékének visszaesését és kiderítsük, nekünk, nyugatiaknak mik az ebbéli hiányosságaink" - írja Pontzer. "Más népek energiafelhasználását tanulmányozó kutatók eredményeit is alátámasztja, amire most fény derült. A közhiedelemmel ellentétben az emberek körülbelül ugyanannyi kalóriát égetnek el – függetlenül a fizikai aktivitásuktól, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért bukik meg a legtöbb, testedzésre alapozó fogyókúra” - fűzi hozzá a szakember. 









A természetes szelekció célja, hogy minden egyes elégetett kalória pótlódjon. Azért fontos ilyen környezetben tanulmányozni az anyagcserében történő változásokat, mert ma a legtöbb ember már nem vadon él, nem a szabadban kóborolva szerzi meg a napi betevő falatot.
A hadza az utolsó vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek egyike, akiknek élete fizikailag igen megterhelő; a nők és a gyerekek is kiveszik a részüket a munkából, hogy megteremtsék maguk számára a megélhetéshez szükséges körülményeket. A férfiak kalóriák százait égetik el naponta vadászat során, amihez kiváló állóképesség szükséges, és a tét igen nagy, hiszen vagy ők zsákmányolnak a család vagy a törzs számára kiadós vacsorát, vagy ők maguk lesznek áldozatok.
A kísérlet alanyainak vizeletmintáit a Baylor College of Medicine laboratóriumában vizsgálták be. A mérések alapján kiderült, hogy a hadza emberek anyagcseréje semmivel sem különbözik a miénktől. A hadza férfiak napi 2600 kilokalóriát fogyasztanak és égetnek el, a nők pedig kb. 1900-at. Ezek az adatok pedig megegyeznek az amerikai és az európai emberek napi energiabevitelének és -felhasználásának mértékével. Pontzerék számításba vették az alanyok nemét, korát, testméretét és zsírszázalékát is és nem találtak semmilyen különbséget."

A cikk folytatása az Index Díványon, Brownie a szerző.


7 megjegyzés:

Anikó írta...

Krisztikém van email címed, most, hogy megszüntetted a face oldaladat ??? mert ott bővebben megírnám a költözés és egyebek részleteit, azokat is amik nem tartoznak a nagy nyilvánosságra :-)
Ha nincs, akkor csinálj egy gmailt magadnak, ahol állandóan elérhető lennél pl. nekem :-) Ölellek :-)

Anikó írta...

Én aztán megtapasztaltam, hogy a rendszeres edzés semmit nem fogyaszt, tudod amikor leszoktam a cigiről és egyéb élettani dolgok miatt is jöttek a kilók, nosza edzőterem, hetente kétszer és ott nyomtam minimum egy órát, és semmi, egy deka sem ment le, viszont az ízületeim jól tönkrementek, meg a kardiológus is lecseszett, hogy sétáljak csak inkább, de azonnal hagyjam abba.
Nos én sem vagyok egy nagyon mozgós alkat, tehát jön a 160 gr-os diéta, már ahogy bírom :-)

duende írta...

Igen, van e-mail címem (itt az oldalon is kinn van jobb oldalt, az elefánis kép alatt ☺) szellemafazekban@gmail.com

Ne is mondd, épp egy ismerősöm panaszkodott, hogy teljesen kivan: fáradt, nyűgös, este már 7-kor elájul a TV előtt, hiába iszik napi 7-8 kávét, semmit sem használ csak a szívét indítja be, stb... aztán ahogy beszélgettünk tovább, kiderült, hogy heti 4-szer edzőtermezik!!!, fogyózik, ja és 45 éves és cukorbeteg is. Mondtam neki "meg vagy édesem húzatva" :)), ez egyszerre azért 40 felett már sok, főleg a heti 4 edzés. Ja és sokat is melózik amúgy. Azt hiszi, tinikorban van. :))

Sajnos én is hízásra hajlamos alkat vagyok (ismerek olyanokat, akik 6-szor annyit esznek mint én és cérnavékonyak - hol lehet ilyen géneket beszerezni?!), ha kicsit is nem figyelek, azonnal hízom. A klimax után meg főleg igaz lett a dolog sajnos. De őszintén: nem igazán érdekel. Majd ha már lesznek tavasz végétől kerti zöldek, gyümölcsök, igyekszem majd odafigyelni, olyan 10-15 kg jó lenne ledobni. Most még semmit sem lehet nagyon venni, illetve lehet, de anyagilag kész katasztrófa lenne, úgyhogy kivárom a nyarat.

A 160 grammos nagyon fogyaszt, egy ismerősöm tartja, szintén cukorbetegség miatt, pár hónap alatt iszonyú sokat fogyott, gyakorlatilag a tinikorának megfelelő súlyú lett, ami felnőtt férfinál bizony nagyon sok. És állandóan éhes szegényem. :(
Nekem a testkontrol jött be, mindig azt csinálom, mert azzal nincs mennyiségi megkötés, csak a szétválasztás van. Tehát nem ehetsz egyszerre húst és szénhidrátot. De pl. salátát ehetsz pirítóssal, de akkor semmilyen fehérje nem lehet benne. Én ezt nagyon szeretem, mert lehet enni, csak erre kell odafigyelni. És sok nyerset ír még elő a testkontroll, tehát pl. napi szinten gyümölcs, saláta. A nyers ételekben van meg az az enzim, ami a zsírlebontást erőteljesen segíti. Mondjuk én hál' Istennek saláta és gyümölcsrajongó vagyok, úgyhogy nekem ez nem nehéz. :)
Salátát lehet enni hússal is, sajttal is, de akkor kenyér vagy krumpli em mehet mellé. Ilyen egyszerű. :)

Kívánom, hogy sikerüljön a diétád anikó, és a műtét is, nagyon szorítok neked! :)



Alíz írta...

Hát, Kriszti, ez bejegyzésed ma nekem olyan jól esett, hogy azóta is itt mosolygok nagyokat és széleseket a monitor mögött. Illetve azóta meg is osztottam a saját titkos szétválasztós csoportomban, hogy olvasgassák a fogyni vágyó csajok. Amit leírtál, szósról szóra igaz, magam is meggyőződtem róla nem egyszer. A szétválasztás nekem is nagyon bejött, hét évvel ezelőtt 25 kg-mot fogytam vele gyakorlatilag fél év alatt úgy, hogy az intenzív sétát leszámítva semmi más mozgást nem végeztem. Aztán utána abbamaradt az egész, mert munkahelyet váltottam, és az új hely napilapos őrületébe sehogy sem fért bele a rendszeresség, amit azért megkövetel a szétválasztás. Magyarán, enni legtöbbször szó szerint csak este értem rá, akkor viszont mindegy volt mit, csak hamar legyen és laktasson. :) Vissza is jött mind a 25 kiló úgy kb. 3-4 év alatt, ami aztán párosulva a munkahelyi stresszel agyi infarktushoz vezetett. De jó vagyok, mert túléltem és felépültem, utána míg táppénzen voltam - 3 évvel ezelőtt - megint próbálkoztam a szétválasztással, de sajnos ez sem volt sikeres, főleg azután, hogy visszatértem a napilapos hajrába. Viszont úgy tűnik, hogy a Jóistennek mégiscsak szándéka van velem, mert megsegített és idéntől megint új lehetőségeim lettek. Kimaradtam a napilapos hajrából, csak a gasztróval foglalkozom, ami azért lényegesen lazább, így lehetőségem lett ismét figyelni arra, mit rakok a számba. :)))) Épp ma tettem közzé új bejegyzést a három éve elhagyott titkos csoportomban megosztva a Te bejegyzésedet is, természetesen, jelezve a csoporttagoknak, hogy egy ideje megint szétválasztózom és csatlakozzanak hozzám, ha akarnak. :)
Anikó, téged is szívesen beveszlek ebbe a csoportba, ha úgy érzed, segítene rajtad is, amiről mi ketten Krisztivel már rég meggyőződtünk, hogy működik, csak akkor kérlek, jelezd a szándékodat a facebookon. :)

duende írta...

:) Na, nagyon örülök, hogy megerősíted az általam is megtapasztaltakat. :) És kívánok kitartást, odafigyelést, és fogyást! Mindannyiunknak. :))
És Alíz lécci ne adj a Jóistennek különmunkát, mer' szeretem nagyon, amit csinálsz és még sokáig szeretném látni-olvasni a ténykedésedet, és hát egy van belőled, sz'val vigyázz magadra, ha kérhetem.
Anikóm, ez Rád is vonatkozik. :)
Puszik Nektek.

Bodzás Vendégház írta...

Ez amúgy tényleg érdekes teória, és egybevág a saját megtapasztalásommal is. Ha az ember abbahagyja a mértéktelen zabálást, és csak akkor és annyit eszik, amig az éhsége elmúlik - kell hozzá némi önfegyelem - akkor le lehet dobni a plusz kilókat. A sport jellegű mozgás pedig az általános jó közérzethez, egy csomó betegség megelőzésére való, s nem utolsó sorban a a fogyással megváltozott általános testképen javíthat.

duende írta...

Pontosan így van, Zsuzsa!