Gordon Ramsay karácsonyi kerekrépa levese

.

 

Karácsonykor minden út haza vezet.

                                                                                                          (Ismeretlen) 

 

 

Food & Wine-nál olvastam-néztem a receptet, köszönet érte. Tegnap az ünnepi ebédhez ez lett a leves. Annyiban átírtam Gordon receptjét, hogy egy kevés friss gyömbért is tettem az ételbe és kevéssé sűrűre hagytam, mert vagy levest eszem vagy főzeléket. És Gordon levese nekem már a főzelék kategóriába esik - ízlések és pofonok. :) Máskor is fogom készíteni, mert mindenkinek nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg kerekrépa (tarlórépa),
15 dkg tisztított vöröshagyma,
1 szál halványító zeller vagy 5 dkg zellergumó,
1 evőkanál olívaolaj,
5 dkg vaj,
1 nagyobb diónyi nagyságú friss gyömbérdarab,
6-8 szem egész zöld kardamommag,
1 evőkanál méz,
só,
kakukkfű (én citromos kakukkfüvet tettem bele),
1 zöldségleveskocka vagy bármilyen alaplé,
1 dl tejszín,
szerecsendió.

Az olívaolajon és a vaj felén kevés sóval dinszteljük az apróra kockázott vöröshagymát, zellert, gyömbért, majd mikor már üveges, hozzáadjuk a mézet is, a kissé megtört kardamommagokat és a kakukkfüvet. Tovább pirítjuk, hogy a méztől kissé karamellizálódjon a hagyma. Aztán hozzáadjuk a kockákra vágott kerekrépát is és fedő alatt kis lángon pároljuk majdnem puhulásig. Felöntjük alaplével (vagy vízzel és teszünk bele egy leveskockát és arra is ügyeljünk, hogy ne sok vízzel öntsük fel, mert a répa fogja adni a sűrűségét a levesnek). Hagyjuk főni teljes puhulásig a répát. Kóstoljuk a levest, ha valami hiányzik, pótoljuk. Botmixerrel pürésítjük, végül szitán átpaszírozzuk. Újra felforraljuk, kevés tejszínnel krémesítjük-gazdagítjuk. Legvégül, mikor már lezártuk alatta a lángot, a vaj másik felét is belekeverjük, ezzel fényezzük a levest.
Tálaláskor meglocsoljuk extraszűz olívaolajjal és tetszés szerint reszelhetünk rá egy kevés szerecsendiót is.

Olcsó. Egy tányér leves ára 100-120 forint.

Elkészítési idő: 35-45 perc.

Nehézségi fok: kezdőknek.

Porhanyós mogyorós kiflik

.

Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.

                                               (Weöres Sándor)

Ez is egy régi családi recept, szoboszlói nagyim sütötte sokszor. Igaz, Ő dióval. A receptet a Bonni krónikák blogon találtam meg - nagyi fejből sütötte, mert annyira egyszerű és mert minden jelesebb ünnepre elkészítette. A recept valóban egyezik, nagyié is pont ilyen porhanyós, finom volt.
A családi keresztségben egyébként ez a süti macskaszar néven híresült el. :)) Ugyanis gyerekkorunkban egyszer rácsodálkoztunk, mikor készült, és valamelyikünk rábökött és közölte: "jé nagyi, ez olyan mint a cicakaki!".
Készíthetjük dióval, mandulával, akár kókusszal is el tudom képzelni. Idén viszont rengeteg mogyoró termett itt zalában, tele a piac ezzel a nagyon finom magfélével. Úgyhogy most mogyorós lett ez az egyszerű kis ünnepi sütemény.

Hozzávalók:
28 dkg liszt,
10 dkg darált mogyoró (nem földi, hanem igazi mogyoró),
7 dkg porcukor,
2 vaníliás cukor,
21 dkg vaj vagy 15 dkg sertészsír
A hempergetéshez még porcukor.

A tésztához valókat összegyúrjuk, majd hűtőben egy órát pihentetjük. Aztán lisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, majd 5 centis csíkokra vágjuk. A csíkokat 1 centis kis csíkokra vágjuk, hengert formázunk és kifliformára alakítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a kis kifliket és előmelegített, 180-200 fokos sütőben megsütjük. Vigyázzunk, nagyon hamar sülnek.
Még azon forrón-melegében, ahogy kikerültek a sütőből, porcukorba hempergetjük. Korlátlan ideig eláll.

Megfizethető. Egy adag sütemény ára vajjal 660-700 forint, zsírral vagy margarinnal csak 400-450 forint .

Elkészítési idő (pihentetés nélkül): 60 perc.

Nehézségi fok: kezdőknek.

Hangolódás

.

Csak hogy hangolódjunk...  Ma sütöm az aprósütiket és ilyen aláfestéssel öröm lesz!:)

(Benkó Dixieland Band: Karácsonyi mise - részletek)

Ééés esik a hóóóóó!!! :)

Karácsony fája

.

Ma már szinte mindenütt a világon állítanak karácsonyfát a téli napforduló ünnepén. A ma embere pusztán dekorációnak hiszi, holott szimbolikája nagyon ősi, egyetemes. Gondoltam megosztom Veletek, miért is díszítünk fenyőt valójában, mit jelképez karácsony fája. Az írást Osarától vettem át, nagyon jól összeszedte a témát, köszönet érte.

(Világfa képe szaru sótartón, kép innen)

"Az Axis Mundi, vagyis a világtengely nagyon sok nép hitvilágában előfordul. Ennek jelképe a Világfa, amely áthidalja a különböző világokat, hogy így lehetségessé váljon az ezek közötti utazás. Gyökerei az alsó világba nyúlnak, törzse a középső világ, lombja pedig az ég, a felső világ. A Világfán lévő gyümölcsök jelképezik a tudást (bibliai almafa a tudás almájával). A fa mellett a legtöbb esetben egy kígyó vagy egy sárkány őrködik. Meséinkben ez az égig érő fa vagy tetejetlen fa.

(Yggdrasil, kép innen)

A skandináv mitológiában ilyen faszimbólum a szent Yggdrasil kőris, mely a Helben gyökerezik, a törzs Midgardon (Föld) keresztül emelkedik, eléri az Asgard hegyet, majd az égig nyúlik tovább. Levelei a felhők, gyümölcsei a csillagok. Törzse alatt lakik a három sorsistennő, a Nornák.
Gyökerei között van Mimir óriás kútja, az Urd, a bölcsesség forrása. A hagyomány szerint Odin azért áldozta fel fél szemét, hogy ebből a kútból ihasson. Kilenc napig függött fejjel lefelé a Világfa ágairól, saját dárdájától átdöfve, étlen-szomjan, mire sikerült elérnie a mélyen alatta fekvő mágikus pálcikákat. Így szerezte meg a rúnák titkos tudományát, és utána újjászületve ereszkedett le a fáról.
A szászok Irminsulja hatalmas fatörzs volt, a világot tartó oszloppal azonosították. A szent oszlopot Nagy Károly egy hadjárata alkalmával elpusztította. 

 (Magyar népi hímzésminta)

A keltáknál Uisnech Kőrisfája az, ami összeköti a földi világot az alsó és a felső világokkal, és lehetővé teszi az utazást ezek között. Az írek mítoszában Thomas szakított gyümölcsöt a fáról, hogy elérje ezáltal a tisztánlátást.
Minden kelta törzsnek vagy törzsszövetségnek saját szent fája - az ír hagyományban bile - volt, ahol a törzs királyait avatták. Ez a fa a törzs területének közepén állt, az egység és a biztonság jelképeként. Ha az ellenség az Élet Fáját (crann bethadh) kidöntötte, ezzel meggyalázta és romlásba döntötte a népet.
Az egyiptomiak a szikomorfát tekintették a klasszikus értelemben vett élet fájának. Ez a fa a mai hegyi juharhoz vagy a platánhoz hasonlatos a leginkább. Hathor szerelemistennőnek és Nut égistennőnek, a halottak védelmezőinek szent fája volt, az ő növényi megtestesülésüknek gondolták. A szikomorfáról azt tartották, hogy messze a termőföld határain túl magányosan áll a homoktengerben, lemélyesztve gyökereit titkos vízerekig, jelezve az ember előtt az élet és halál kettősségét. Az egyiptomi életfa jelentéskörébe tartozott a fáraót szoptató vagy az élet vizét hintő egyiptomi datolyapálma-, szikomorfügefa-istennő képmása is. A szikomorfa fáját előszeretettel használták alapanyagul a koporsókészítők, a fedél belsejét pedig gyakran díszítették Nut istennő képmásával.

(Kép innen)

Az Osiris hátgerincét jelképező djed-oszlopot szintén a Világfa szimbólumaként tisztelték. (Én az ankhot inkább tartom életfa szimbólumnak, mert kifejezetten hasonlít a lentebb látható sámándobok ábráira duende)
A maja mítoszokban is feltűnik a Világfa egy változata. Elképzelésük szerint a világ mind a négy sarkában egy-egy gyapotfa áll, az Imix, amely a bőséget biztosítja. A fák az égtájaknak megfelelő színűek, a kelet vörös, az észak fehér, a nyugat fekete, a dél pedig sárga.
Hasonló elképzelés uralkodott a kínaiak mítoszaiban, szerintük az égboltozatot négy oszlop tartotta.
Az indiai mítoszok többször is említést tesznek szent fákról. Buddha, a nagy tanító egy fa tövében ülve érte el a megvilágosodást. A hindu Visnu-t is gyakran ábrázolták egy kozmikus fa alatt.

(Bronzsisak töredék Urartuból, kép innen)

A sumérok Huwawa fáját, a cédrust tisztelték világfaként, az élet szimbólumaként, mely többször feltűnik a Gilgames eposzokban is.
A héber kabbalában szereplő Életfa ugyanennek a kozmikus fának a letérképezését jelenti. Az Élet Fája tíz szefirából áll, amelyek a tudat egyes szintjeit jelenítik meg.

 

(Kép innen)

A Biblia így szól a világfáról: "És növesztett az Örökkévaló Isten a földből mindenféle fát, kellemeset a megtekintésre és jót az evésre; az élet fája pedig a kert közepén volt, a jó és a rossz tudásának fája... És (az asszony) ... vett a gyümölcséből és evett; adott férjének is vele együtt és az is evett. Akkor megnyíltak mindkettőjük szemei ..."
A görög mondákból sem hiányzik a szent fa. Daphne, a szép nimfa addig menekült az őt szerelmével üldöző Apollón elől, míg végül apját, Péneiosz folyamistent kérte meg: változtassa őt át. A nimfa lába egyszerre földbe gyökerezett, teste pedig babérfává alakult. De Apollón még így is annyira szerette, hogy leveleivel haját díszítette. A babérfák leveleiből font koszorú később győzelmi fejékként szolgált a hősöknek.
A sámánizmusban a sámán transzban utazást tesz a fa ágai közé, vagy pedig lemerészkedik a gyökerekhez, hogy a szellemősökkel kapcsolat-ba léphessen. A szibériai népek világfája nagy szerepet játszott a sámánok beavatási szertartásaiban is. Hasonló szerepet tölt be a magyar népmesékben az ?égígérő fa?, mivel a legtöbb esetben ezt kell a hősnek megmásznia ahhoz, hogy legyőzze a sárkányt és kiszabadítsa a királylányt, miáltal elnyeri a kezét és vele a királyságot.

(Világfa motívum szaru sótartón, kép innen)

Az ősmagyar mondákban (Arvisura) szerepel egy nagyon szép történet a világfáról. "Ata-Isis, a Napisten hét eget teremtett. A hetedik égben nőtt egy magas fa. Ennek a magas fának a tetejéről indult útnak a Nap, a Hold, és valamennyi csillag. A fa gyümölcséből Ata-Isis egyet ledobott a hatodik égbe, és ebből ott kinőtt egy másik fa. Az felnőtt a hetedik égig. Ezen Ata-Isis leküldte legnagyobb fiát, Sis-Tóremet, hogy népesítse be a hatodik eget. Sis-Tórem is ledobott a fa terméséből egy gyümölcsöt az ötödik égbe, és amikor kinőtt a hatodik égig érő fa, ő is leküldte azon legnagyobb fiát az ötödik égbe, hogy népesítse be. Sis-Tórem fia, Numi-Tórem hasonlóképpen cselekedett: ledobott egy gyümölcsöt. A negyedik eget Numi-Tórem fiai és leányai népesítették be. Ilyen sorrendben létrejött aztán a jó szellemek és a jó lelkek harmadik, meg a rossz lelkek második égi birodalma. Legalul kapott helyet a Nagy Terembura, amelyben minden lélek elfért. Onnan a csillagok ütötte lyukakon minden elköltözött lélek figyelhette és segíthette földi hozzátartozóinak az életét."

(Szkíta világfa, kép innen)

A boszorkány hagyományokban a seprű kőrisfa nyele jelképezi az égig érő világfát, melyen a boszorkány könnyűszerrel eljuthat a földöntúli világok bármely részére.
A világot számos indián törzs elképzelése szerint is világfa vagy cölöp tartja fenn. A bella-coola indiánok szerint a fa gyökerénél lakik Amtep, a gonosz szellemek ura, tetején pedig Amotken, a jóindulatú szellem. A kanadai indiánok hosszú mitikus történetben mesélik el, hogyan tanították a szellemek azt az ifjút, akinek hivatása lett, hogy tartsa a világoszlopot. 

(Lappföldi sámándobok, kép innen)

A világfa segítségével jutnak a vak élőlények is a föld felszínére. A keresz indiánok hite szerint a föld mélyében négy világ volt: a vörös, a kék, a sárga és a fehér, az emberek a legalsó, fehér világban éltek. A Földistennő vagy a Kukoricaistennő fát hozott létre, ezen keresztül jutottak fel az emberek a vörös világba, s innen mai lakhelyükre, a földre."

(Forrás: Osara honlapja)

 .

Recept most nincs. Csak muzsika. Hogy jól induljon a nap, a hét.

Gránátalmazselé

.

Kisgyermek koromban nem értettem, miért csak az emberekért kell imádkoznom. Miután édesanyám lefekvés előtt megpuszilt, magamban kiegészítettem az esti imát egy általam kiötölt fohásszal valamennyi élőlényért.

(Albert Schweitzer)

Ezzel a karácsonyi desszerttel egyben részt is vennék mert el fogom felejteni a nagy karácsonyi készülődésben a 46. VKF fordulón, melyet Vegasztrománia hirdetett meg,  vega krónika & fogás címmel. Úgy gondoltam, az ünnepi ötletek között is helye van, s a játékban is különleges lehet. 

Nem ez volt az első vegetáriánus étel illetve desszert, amit készítettem természetesen. Anno 6-7 évvel ezelőtt egy januári reggelen úgy ébredtem, hogy nem tudom többé megenni állat húsát. Semmiféle elhatározás, tervszerűség vagy elvi elgondolás nem volt mögötte. Egyszerűen így történt. Ez aztán ki is tartott kerek két esztendeig. Valami mégiscsak kiváltotta: mégpedig az, hogy nagyon szeretem az állatokat. Egyszerűen csak ennyi. Nem vagyok egészséges életmód fun, sosem érdekelt különösebben a visszafogott, mértékletes stílus. Mindig is kissé hedonista voltam - imádok enni, imádok főzni. És mindig is úgy gondoltam, a hústól való tartózkodás nem jelenti azt, hogy le kell mondani a finom falatokról. Ma is így gondolom - nem csak gondolom, tudom. Tudom hogy vegaként is ugyanolyan jókat lehet enni, mint húsevőként. Az egészséges életmódmániákról az a véleményem, hogy remek idő és energiarabló elmekörbenjárás, melynek eredménye ennyi: hurrá, egészségesen halhatok meg! Mert hogy minden lénynek ez a sorsa. És ugyan minek soká élni, ha az életből minden élvezetet száműzünk?! Nos, annyi fontos számomra is, hogy lehetőleg friss alapanyagokból, frissen és idényjellegűen főzzek. Minél kevesebb készételt tegyek az asztalra. Ez fontos, de itt be is fejeződött nálam az egészségemért való aggodalmaskodás. Mert minden lakomának vége szakad egyszer - és jobb örömmel élni és meghalni, mint savanyúan önsanyargatni s úgy távozni, hogy minden jóból kimaradtunk.

Most ismét nem eszem húst nyár óta. Az elmúlt pár év nagyon megterhelő volt számomra érzelmileg. Olyan helyzetben voltam, hogy ha akartam volna sem ment volna a húsmentes élet. De most kezdenek a dolgok kint is, bent is újra egyensúlyba kerülni. Így most ismét meg tudom tenni, hogy figyeljek magamra is.

Nem vagyok ellenzője a húsevésnek sem - az élni és élni hagyni talán az egyetlen elv, amit vallok. Én így döntöttem, s ez csak rám vonatkozik. Mások szabadságának tiszteletben tartása a valódi ahimsza, a valódi erőszakmentesség. És nem kívánok új és "szép" identitást sem gyártani belőle magamnak. Hogy Ram Tzu mestert idézzem: 

"Isten nem törődik azzal,

Mit ettél ebédre.

A tofut és a kolbászt

Egyazon gondolattal teremtette."

És akkor gyüjjék a recept.

Ezt a zselét anno Nigellánál láttam, ő málnával készítette. Nekem meg árválkodott éppen egy gránátalma a gyümölcstálamban és a szülinapos borkészletből is volt maradék. Az ötlet így spontán jött ma. 

Pár hónapja vettem a bioboltban agar-agart. Most legalább ezt a zselésítőanyagot is kipróbálhattam. Nagyon koncentrált, egy kevés is elég belőle. Azt is láttam most, hogy sosem lesz olyan kristálytiszta a végeredmény, mintha zselatinnal dolgoznánk. De állagra nagyon hasonló, ha jól találjuk el az arányokat. Azért is gondoltam hogy jó ötlet mind a VKF-re, mind karácsonyra, mert sokan nem is gondolnak rá, hogy a zselatin állati eredetű. Így sütikben, desszertekben simán használják, pedig ugye...

Ez csak egy ötlet a felhasználására. Mert az ünnepekre készíthetünk vele csodás zöldségkocsonyákat, hidegtálakat is, amik igazi látványos, különleges fogások lehetnek a karácsonyi asztalon vagy svédasztalon. Formába önthető vele bármilyen egyszerű majonézes saláta is akár, ami szépen kidíszítve lenyűgözheti a vendégeket. Szóval csak ötletadónak szánom - mert igen sokoldalúan használható, különösen nem hétköznapi fogásoknál.

Hozzávalók 4 pohárhoz:

1 nagy gránátalma,

1 csapott teáskanál agar-agar,

2 dl gránátalmaszirup (vízzel helyettesíthető),

3 dl édes, muskotályos fehérbor vagy rozébor,

1 dl gránátalmalé (kb.),

cukor ízlés szerint,

egy csipet só.

A lényeg, hogy a folyadék összmennyisége 6 dl legyen. 

Kevés gránátalmamagot tegyünk a poharak aljára. A többit facsarjuk ki egy mérőedénybe. Öntsünk hozzá - ha van otthon - gránátalmaszirupot körülbelül 2 decit és a maradék folyadék muskotályos bor legyen. Összesen 6 deciliter. Ízesítsük egy csipet sóval és ízlés szerint cukorral. Arra ügyeljünk, hogy a gyümölcszselék csak akkor finomak, ha kellően édesek, ízesek. Ezért édesebbre csináljuk, mint ahogy először gondolnánk, mert a hűtés visszavesz az ízéből. Tehát keverjük el a cukrot a folyadékban, tegyük bele az agar-agart is, keverjük el és forraljuk fel kevergetve. Majd töltsük a poharakba. Ha lehűlt, hűtőben tároljuk fogyasztásig. 

 

Az agar-agar tényleg csapott teáskanál legyen, mert különben kemény lesz és az borzasztó. De úgyis rajta van az üvegen a használati útmutató, hogy mennyi kell belőle.

Ha nincs otthon gránátalmaszirupunk, tehetünk bele egy kevés bodzaszörpöt is ha van, és ha szép áttetsző tiszta, mint az enyém is. Vagy használjunk hozzá 2 gránátalma levét. 

Készíthetjük mélyhűtött málnával is, málnaszörppel is.

Nem vegetáriusok természetesen készíthetik zselatinnal - az adott márka megadott mértékegységei szerint.

Csicsóka krémleves

..

- Elnézést! Hol vagyok, kérem?

- Mióta itt vagyok, én is jónéhányszor eltűnődtem ezen... és arra a következtetésre jutottam, hogy félúton vagyunk a világvége és a nagy semmi között.

- Á. És az hol van a térképen?

- Eltévedt?

- Nem. Csak nem tudom, hol vagyok.

(Miért éppen Alaszka?)

Hozzávalók 2 főre:

35 dkg csicsóka,
1 kis fej vöröshagyma (5 dkg),
1 nagyobb gerezd fokhagyma,
só,
frissen reszelt szerecsendió,
citromos kakukfű,
1 cl száraz fehérbor,
olívaolaj,
pirított kenyérkockák.
Aki selymesebben szereti:
1 dl tejszín.

A meghámozott csicsókát föltettem vízben főni az apró kockákra vágott vörös- és fokhagymával, sóval, szerecsendióval, citromos kakukkfűvel. Főztem 20 percig, majd kevés borral savanykásabbá tettem (mert a csicsóka elég édes önmagában) és végül botmixerrel krémesítettem. Tálaláskor olívaolajjal meglocsoltam, pirított kenyérkockákkal dúsítottam.
Aki krémesebb állagra-ízre vágyik, fél-egy decinyi tejszínt is hozzáönthet a végén. Én nem tettem bele, így is tökéletes volt.
Ha ünnepi levesnek készítenénk, tejszínt mindenképpen javaslok bele, és lehet gazdagítani frissen sült apró rákkal vagy garnélával, szerintem nagyon jól illene hozzá. Ha nincs citromos kakukkfüvünk, reszelt citromhéjjal és citromlével (a fehérbor helyett) is ízesíthetjük!
De a pirított házisonka is különlegessé tenné, mint levesbetét.

Vajkaramella

.

A szeretet nem vigasz – a szeretet fény.

                                                                                                               (Simone Weil) 

Az idei szaloncukrunk csokoládéba mártott maghelyén mandulás aszalt szilva és vajkaramella lesz. Ma próbafőzést tartottam ez utóbbi ügyben. Citromhab receptjét vettem alapul. Csak kissé túlfőztem. Harminc percig rotyogtattam, de ez is kicsit sok volt neki - de most már tudom, milyen az az állag, amikor le kell venni a tűzről. Először teljesen híg, folyékony. Aztán sűrűsödni kezd, nagy buborékok jelennek meg a felszínén. Mikor már annyira sűrű, hogy még krémes és fényes, de már a keverésnél megmaradnak a fakanálmozdulatok a krémben, és a kanálról nagyon sűrűnfolyósan folyik, akkor van készen. Ha addig kevergetjük míg bemattul, akkor túlfőztük véleményem szerint.
Azért lett ilyen vékony a vajkaramellám, mert középre akartam egy dióréteget tenni. De mire a másik felét is ráöntöttem volna a masszára, megkötött. Visszatettem melegedni, de hiba volt, mert a vaj kicsapódott.
Mindenesetre, a következő adagnál már tudom, mikor kapjam le a tűzről.
És közben Libuc feltett két nagyszerű receptet karamella ügyben, és ezekből az is megtudható, mit kell tenni, ha kicsapódik a keverék.

Hozzávalók egy 15*25-ös kistepsihez:
20 dkg vaj,
2,5 dl tejszín,
10 dkg sötétbarna nádcukor,
20 dkg kristálycukor,
csipet só,
4-5 csepp citromlé.

A hozzávalókat föltesszük kislángon főzni. A fent leírt állagig főzzük kis lángon, kevergetve. Majd sütőpapírral bélelt kis tepsibe öntjük. Mikor megszilárdul, darabokra vágjuk. Keverhetünk bele diót, mandulát, mogyorót, kókuszreszeléket, puffasztott rizst,  ízesíthetjük kávéval vagy bármilyen likőrrel.

Aszalt szilvás tekercsek ribizliszósszal

.

Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Sokszor nem különösebben méltóságteljes, vagy említésre méltó, de mindig ott van. Apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek. Barátok és barátnők, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy a bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. 

Az az illetlen érzésem van, hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából... szerelem vesz körül minket.

(Love Actually c. film)

A képekért elnézést, ebéd után a maradékot épp csak le tudtam kattintani gyorsan. Pedig ez a finomság megérdemelne szebb fotókat is - de ha vendégeket fogadok, nem egyszerű fotózni is, meg tálalni is.
Valójában nagyon egyszerű étel, de finom és látványos is. Készíthető pulykamellből is, karajból is, marhahúsból (fehérpecsenyéből) is.

Sok teendőnk nincs vele: a húst úgy szeljük fel, hogy dupla-tripla szeletekben egyben maradjon: szépen ki lehessen nagyra teríteni. (Személyenként körülbelül 25-30 dkg hússal számoljunk.) Előző este bekentem kétféle mustárral: dijonival (nem csípőssel) vékonyan és magos édes mustárral jó bőven. Olívaolajjal is megcsorgattam és egy zárható tálba tettem. Másnap besóztam a hússzeleteket, aszalt szilvát tettem rá és felgöngyöltem, madzaggal megkötöztem. Ez olyan szilva, ami nem kemény, hanem finom puha. Ha csak kemény fajtát tudunk venni, azt áztassuk be pár órára. Tehát felgöngyöltem, vajazott tepsibe tettem, a tetejére is tettem még vajdarabkákat, meglocsoltam a vaníliaeszenciámmal, ami rum és sok vaníliarúd ázik már benne jó régóta. Kevés szójaszósszal is megcsepegtettem (tényleg csak épphogy), és kevés mézzel is megcsorgattam. Krumpliszeleteket tettem mellé, azokra még rádobáltam itt-ott az aszalt szilvából. Kevés vizet aláöntöttem, lefóliáztam és sütőbe tettem egy-másfél órára. Olyan 180-200 fokra. A végén levettem a fóliát és hagytam a húst megpirulni. Ennyi lenne. Rizskörettel és a vele sült burgonyával tálaltam. Ribizliszósz járt még mellé: a nyáron eltett ribizlizselémet kevés vízzel higítva fölmelegítettem, simára kevertem és kész is volt a mártás.
Ami a fűszerezését illeti, még megszórhatjuk fahéj-szegfűbors-szegfűszeg-gyömbér (csillagánizs) porított keverékével is, nem fogja elrontani. Sőt.
Tehetünk a tekercsekbe az aszalt szilva mellé akár diót is, mandulát is.

A mártás készülhet vörösáfonyából is, de ha nincs otthon sem ribizlizselénk, sem vörösáfonyánk, egy finom almaszósz is nagyszerű mellé. (Egyszerűen főzünk almakompótot, amikor kész, csak kevés levet rajtahagyva botmixerrel simára pürésítjük, majd hagyjuk kihűlni.)
Hidegtálra is kitűnő.

Gluténmentes karácsonyi torta és más finomságok

.

Pár napja itt járt nálam az egyik hugicám, és vele volt a három és fél éves kisfia is. Beszélgettünk, ő meg észrevette, hogy be van kapcsolva a számítógép. "Anya, a karamelltortát akarom nézni!"
Kiderült, hogy ez a pici pötty a neten sütis videókat néz. Már kívülről fújja őket. :)) Úgy tűnik, családunkban a szakács és cukrászgén elég erős... Apukája is nagy sütögetős, tőle van fönn a blogon a challah receptje is.
Szóval belenéztem kispötty válla fölött a karamell tortába, és láttam hogy nagyon jó kis receptek vannak még ott jobb oldalt.
Hoztam nektek hármat - így karácsony előtt jól jöhet.

Az első egy liszt nélküli torta, a kinder torta. A piskótája mandulaliszttel készül és a krémek is finomak benne. Szerintem készíthető szeletes sütiként is. A tetejét nem így díszíteném, nekem ezekhez a tömény csokis krémekhez nem igazán illik a kiwi, de más gyümölcs sem. Csokimázzal szimpatikusabb lenne, de maga a torta tök jó.

Aztán itt van ez a Pavlova desszert, ami azért tetszik nagyon, mert a kis habcsókformákat akár egy héttel korábban is elkészíthetjük, és mikor feltálaljuk a vendégseregnek, csak be kell őket tölteni tejszínnel és díszíteni gyümölccsel. Karácsonyi őrületben nem elhanyagolható szempont, ha jó előre tudunk ebből-abból készülni. Más formát is adhatunk a kis habcsókoknak: csónak vagy tálformát is akár.

Ez a mákos guba torta is nagyon klassz, érdemes kipróbálni otthon is. Zila formám ugyan nincs nem is lesz mert pofátlan pénztárcarabló ára van, de tortaformában is tetszik. Szerintem muffinformában is klassz lenne. A vaníliasodót itt találod hozzá.

Azt hiszem én vagyok a földön az egyetlen magyar ember, aki még soha életében nem evett mákos gubát... Valahogy kimaradt.
Ladys & gentlemans, jó sütögetést kívánok! :)

Szakrális idő

.

Az ünnepnek az volt az őseredeti funkciója, hogy az egykor megtörténtet jelenvalóvá, újra átélhetővé tegye. Vagyis kiemelje az idôbôl, a mulandóságból és az idôtlenség, az örökké létezés szentségébe helyezze. Kezdetben az ünnep mindenki aktív részvételével zajlott, a közösség minden tagja cselekedve élte át a kultuszt, ami még nem vált szét a kultusz aktív mûvelôire és passzív nézôire. Akkoriban az ünnep idejére tulajdonképpen mindenki pap lett. Ma is a múlt jelenné varázsolására szolgálnak a passiók, halvány maradékai az egykori eleven kultuszmûvelésnek.

 

Az ünnep – mint szakrális idô – ugyanazt jelenti mint a szakrális tér. Ünnepek idején az Ég közelebb van a Földhöz, „átjárás” van a szellemi és anyagi világ között. Ezért ünnepkor fontosabb az áhítat, mint hétköznapokon. Nem véletlen, hogy hangsúlyt kap a kollektív imádság – az engesztelés ünnepe vagy karácsonykor az éjféli mise – és a zarándokút: például Mekkába vagy húsvétkor Jeruzsálembe, netán Krisna szekerének célba juttatása. A zarándoklat összeköti a szent idôt és a szent teret. Ebbôl a szempontból az ünnep mágia, varázslat, sámáni extázis, rövid idôre kivilágosodó Akasha Krónika. A földi mikrokozmikus élményvilágból az áhítat átsegíthet a makrokozmikus megéléshez, a valódi emberi történet idôtlen örökkévalóságának a megtapasztalásához.
Ezt az ôsi attitûdöt legpontosabban a pészachi szertartáskönyv, a Haggáda fogalmazza meg, amikor azt kéri a hívôtôl, hogy „ne úgy ülj itt, mint aki egy régmúlt eseményre emlékezik, hanem úgy, hogy te magad vagy, aki ezen az éjszakán kivonul a szolgaságból a szabadságba”. Kazantzakisz regényében Zorbász amikor karácsony éjszakáján meghallja a templomi harangokat, futni kezd a falu felé, és ilyesmit kiabál:
– Gazdám, megszületett a kis Jézus! Rohanjunk! Ott kell lennünk nekünk is!
Zorbász tudja még az ünnep eredeti értelmét. Tudja, hogy Jézus minden idôben feltámad, hogy Buddha újra meg újra megvilágosodik a fügefa alatt, az Úr most és mindörökké elfogadja a bárány vérét a fiúé helyett, s a Második Templom szellemi értelemben még mindig ég Jeruzsálemben, miközben Titusz harcosainak örömujjongása hallatszik. Ahogy gyengül az élô hit, formalizálódtak a vallások. Az ünneppel való teljes azonosulás is lassan elhalványodott és megszûnt. A jelenben átélt teljes azonosulást – a „most történik!” élményét – felváltotta az „egykor megtörtént”, vagyis a múltra való visszaemlékezés. 

Az ünnep mint emlékezés elôször áhítattal teljes volt. Ezt azután felváltotta az ünnep mint gyász vagy az öröm idôszaka. Az öröm egyre materiálisabbá vált: feldíszített házak, lakások, fák, családi összejövetelek, pompás közös ebéd vagy vacsora, ajándékosztás. A Megváltás titokzatos misztériumából a szeretet ünnepe lett. Különösen az asszonyok számára az ünnepi készülôdés a halálos fáradtságot jelentette. Az ajándékot vásárló a szeretet nevében oldalba lökte-vágta a másik pult felé igyekvô embertársát, az ajándék nagysága a kiskereskedelmi értékét jelentette, s végül már nem is a megajándékozott öröme lett fontos, hanem az ajándékozóé, aki büszkén néz körül: íme, nem sajnáltam a pénzt erre a pompás, drága és gyönyörû ajándékra.

Az embernek szüksége van ünnepekre, jegyzi meg a róka A kis hercegben. Ez az igény a legôsibbek egyike, s megelôzi a vallásos formát. Lelki szükséglet az élet egyhangúságának a megszakítása, a rendkívüli, a várakozással teli ritka alkalmak, a „ma másképp van” idôszakos megélése. Kialakulnak a civil ünnepek, nem kevésbé érzelmekkel telítettek mint a vallásiak. A születésnap, a házassági évforduló, a névnap… Ezekrôl az ünnepekrôl megfeledkezni jogosan vált ki megbántódást, mert azt jelenti, hogy elmúlt az esemény érzelmi fontossága. 

Csak az embernek van vallása, mert tudattal rendelkezik és halandó. Ennek megfelelôen csak az embernek van erkölcse, esztétikuma, mûvészete és ünnepe. Lélektani és vallási szempontból az ôsök számára az ünnep
tudatállapot-változást is jelentett, míg a ma embere beéri egy régi esemény racionális tudomásulvételével, vagyis emlékezéssel.

Éppen azért, mert az ünnep egykor tudatállapot-változást hozott az egyén életébe, ünnepkor és az ünneppel gyógyítani is lehetett. A változás lehetôsége és ténye például jelentôsen könnyített depresszív állapotokon. A depresszió egyik tünete a „jelen kimerevedése”. A beteg örök „mostban” él, meg van gyôzôdve arról, hogy a jelen teljesen meghatározza a jövôt. Vagyis soha nem jönnek változások, szenvedésteli helyzete, amiben minden lelki folyamatot gyötrelem kísér, mindhalálig megmarad. A megváltozott tudatállapot mindezt megcáfolja. A „lehet másképp is” – katartikus élménnyé válhat, ami új útra terelheti az addig bejárt pszichoszomatikus és szomatopszichikus folyamatokat. Valószínûleg ez a lényege az extatikus úton elérhetô sámánista gyógyító hatásnak. Az sem véletlen, hogy az antik Görögországban Aszklépiosz papjai éjszaka gyógyítottak, amikor az álom és ébrenlét határán könnyebb a tudatállapotokat formálni. Minderrôl tudtak Egyiptom gyógyító papjai, a hierofantészek is. Hittek abban, hogy alváskor a szellem és a lélek elhagyja a testet és ezoterikus síkon töltôdik fel energiákkal. Ezt a folyamatot hosszabbították meg három-négy napra, miközben egymást váltva, mindig tizenketten, felemelt karral állták körül és saját életerôikkel ôk tartották életben a testet.

Az „én vagyok” minden életérzés közül a legfontosabb. Buddha rettenetesen erôs és bátor volt, hogy ezt az „én vagyok”-ot illúziónak merte nevezni. Nem lehet csodálni, hogy a „kilobbanás”, a parinirvána mára már teljesen más értelmet kapott. S csak megértéssel lehet csodálni Jézus mondatát: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” Nyugodjatok meg. Én megmentelek titeket a megsemmisüléstôl. Ez a vigasztalás átsugárzik az évezredeken.

Áldott, aki e világra született!

(Popper Péter)

Való igaz, ez a világ sötétben van, és oly kevesen látják a fényt. Amint csak kevés madár képes kiröppenni a madarász hálójából, kevés lélek képes feljutni az égi szabadságig.

(Buddha)

Kókuszkrémleves

.

Miért jobb optimistának lenni, mint pesszimistának? Gyermekkoromban, hittanon a pap egy történetet mesélt ennek megvilágítására.

Eszerint a Föld körül két angyal repül, egy fehér és egy fekete, akik figyelik mit gondolnak, mit mondanak az emberek,  rosszat vagy jót várnak a jövőtől. Ha jót várnak -  vagyis optimisták - ,   a fehér angyal azt mondja, úgy legyen, a fekete angyal pedig köteles rámondani, hogy ámen. Aki viszont rosszat vár, keserű, pesszimista, arra a fekete angyal mondja az úgy legyent, a fehér pedig az áment. S az ámen után minden úgy lesz.

(Popper Péter)

Van nekem egy színész sógorom, aki minden karácsonykor a menüben valamilyen különleges hideg gyümölcslevest is készít. Sokfélét kóstoltam már tőle és mind nagyon finom volt. Ma összefutottam pár friss kókuszdióval és egyből Ő jutott eszembe. Mert kókuszkrémlevest még sosem csinált szenteste. És mert én meg ha látok kókuszt, a legtöbbször veszek is, mert nagyon szeretem. Ezt a leves tehát Neki ajánlom. :)
Már tavaly karácsony előtt emlegettem egyébként, csak akkor nem került megvalósításra. De ma sem, mert ez meg egy másik változat. :)

A kókusszal jó ha körültekintőek vagyunk. Mert nagyon magas a zsírtartalma és ebből kifolyólag nagyon hamar avasodik is. Csak olyant vegyünk meg, amit ha megrázunk és a fülünkhöz tartunk, halljuk benne a kókuszvíz locsogását. És aminek az egyik végén lévő három sötétebb kis pettye nem sérült. Még így is belefuthatunk romlottba, ezért ha vendégeket is várunk, érdemes kettőt is venni - ha az egyik nem lenne jó. Ha avas, akkor nagyon rossz ízű a víz is benne és maga a kókusz húsa is élvezhetetlen,. Savanykás, kifejezetten rossz, az ember ki is köpi egyből. De ha friss a dió, akkor a benne lévő víz is finom, illatos, a húsa is édes és nagyon finom.

Csináltam fázisfotókat a bontásáról, nem olyan bonyolult egyébként. Én egy százas szöggel mindhárom lyukat ki szoktam fúrni (kalapácscal könnyű) és kifolyatom belőle aztán a kókuszvizet. Majd rácsapok jó nagyot valamelyik kis bordájára (három van neki, hosszanti irányban), ha kell többször is. Pár ütésre keresztben szét is szokott repedni a dió. Aztán egy kis, vékonypengéjű kést a hús és a héj közé becsúsztatok, és kipattintgatom a húsát. Ekkor még van rajta egy vékony barna héjréteg - ezt késsel, hámozókéssel könnyen levághatjuk róla. És meg is kaptuk a szép hófehér kókuszhúst. Öblítsük át kicsit, mert általában kókuszrost is kerül rá.

A leves alapja a kókusztej. Ami úgy készült, hogy lereszeltem a kókuszhúst, aztán 7 dl (olyan 80 fokos) forróvízzel leöntöttem és krumplinyomóval jól meg is nyomiszkoltam. Lefedtem és hagytam állni 1-2 órát, időnként a krumlinyomóval megnyomkodtam. Aztán egy sűrű szitán átszűrtem. A visszamaradt reszeléket pedig kézzel jól ki is nyomkodtam, hogy minden folyadék kijöjjön belőle. A kókuszreszeléket felhasználhatjuk bármilyen süteménybe. Ha nem használjuk fel azonnal, terítsük szét sütőpapíron és hagyjuk megszáradni - a boltban kapható kókuszreszelék ugyanilyen eljáráson esik át, tehát azonos vele. Száradás után tegyük zacsiba és bármikor felhasználhatjuk.
A leveshez használhatunk dobozos kókusztejet is természetesen. Bár az csak 3 dl körüli mennyiség és még akciósan is 400 forint. A kókuszdió pedig 200, ebből lett 7 dl kókusztej és temérdekregiment kókuszreszelék. Frissebb is, finomabb is, de a dobozos is jó hozzá.
A kókusztejet használhatjuk turmixitalok készítéséhez is, vegánok figyelmébe különösen ajánlom. De bármilyen ázsiai, indiai leves vagy kari kihagyhatatlan alkotórésze is. És persze süteményekbe is felhasználható, tej helyett például. A kókusz igen sokrétű magféle gyümölcs? és nem csak a húsa használható fel ilyen sokoldalúan, hanem a rostjai is. Amióta az eszemet tudom, rajongok érte, és itt a friss kókuszdióra gondolok. Nagyon finom. Még macskuszunkat is Kókusznak hívják, nem véletlenül. :)

Tehát a leves. A kókusztejet felforraltam kevés sóval, ízlés szerint mézzel, vaníliamagokkal és rúddal és 1 zöld kardamom porrá tört magjaival. Forrás után tejszínt is öntöttem hozzá 2 decit, hagytam újra felforrni. Kevés hidegvízben elkevertem 2 púpos teáskanál kukoricakeményítőt és hozzáöntöttem. Mikor újra felforrt és besűrűsödött, le is vettem a tűzről. Hozzáöntöttem az átszűrt kókuszvizet is. Kóstoltam, kell-e még csipet só vagy méz bele. Pirított mandulaforgáccsal és kókuszreszelékkel díszítettem.
Ha van otthon fehér rumunk vagy kókuszlikőrünk, azt is keverhetünk hozzá tálalás előtt, pikánsabb lesz tőle.
Ha van maradék tojásfehérjénk, főzhetünk ki vízben kis habgaluskákat is, mint a madártejnél és kínálhatjuk azzal is.
Tipp:: ha azt szeretnénk hogy hófehér maradjon a leves, ne mézet, hanem vaníliás cukrot tegyünk bele. Keményítő helyett sűríthetjük 1 banánnal is, vagy akár sütőtökkel. De az már egy másik recept. :)

Főzd magad!

.

Ma megérkezett hozzám Dolce Vita új szakácskönyve, a Főzd magad! Épp ablakpucolás-dekorálás-nagytakarítás közben vagyok mer' vasárnap már advent ugye, de muszáj írnom róla. A legfrappánsabban és legegyszerűbben ennyit tudok mondani: szerelem első látásra. :)

Csodálatos fotók, tömör, de tökéletes receptleírások - mint ahogy ezt már Dolce Vitától megszoktuk. De kézben tartani, lapozni, belefeledkezni egészen más, mint a monitor képernyőjén látni. Ott is nagyon szeretem, de a könyv azért más. Alapreceptek. Épp ezért önmagukban is tökéletesek, emellett roppant mód inspirálóak. Nem bonyolult kreálmányok, hanem természetes és szeretnivaló alaptételek. Hamvas Béla jutott eszembe, a rántott levesről írt gondolataiban ő ezt nálam sokkal jobban meg tudta fogalmazni:
"...származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. ...
...  normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. ... Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; ... Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. ... Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. ...  Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott."

Hát ez a könyv ilyen. Van asszony - elég ritka -, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van. Vrábel Krisztina számomra ilyen asszony. S a könyve mindezt híven tükrözi is. Ha elolvasod, lapozgatod, főzöl magad, az élet kedvességéről mindent megtudhatsz. :)
 

Mézes puszedli variációk

.

  Úgy vagyok, mint gazdag, aki, bár
Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe
Örvendezni túlgyakran mégse jár,
Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.
Az ünnepnap azért kápráztat el,
Mert szürke napokból ragyog elő,
Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel
Itt-ott egy-egy igazi drágakő.
Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt
És őriz, mint ruhát a ruhatár,
S kivételes üdv a kivételes perc,
Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.
Boldog szépséged mindennel felér:
Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.

                                                (W. Shakespeare: LII. szonett) 

Közeledik a karácsony, hétvégén már advent első vasárnapja lesz. Hihetetlen hogy megint elmúlt egy év, és milyen gyorsan. Mintha a az idő fogata egyre gyorsabban száguldana, szárnyas lovai már-már a fény sebességével repülnek...  a csillagok meg csak pislognak ahogy elporzanak mellettük, s szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha abba a szekrénybe némi csillagpor is kerül.
Lassan én is hangolom magam az év legszebb, legszeretettebb ünnepére. Hát. Beadtam a derekam. Mézes puszedli ügyben. Eddig azt hittem nem szeretem. Tegnap estétől tudom, hogy tévedtem. Olyan finom darabokat sütöttem - hála Flat-catnek -, hogy gyorsan fotóztam is ma reggel, mert valahogy folyamatosan tűnik el a készlet. :)
A recept tökéletes: puha, könnyű, igazi élvezet minden falat. Nem túl édes, pont tökéletes! Önmagában is jó, de ha adhatok tippet: ne hagyjátok le róla a fehér mázat, mert azzal együtt az igazi. És el lehet hozzá használni temérdek maradék tojásfehérjét.

Hozzávalók (kb. 33 darabhoz):

33 dkg liszt,
12 dkg méz,
5 dkg sötétbarna nádcukor,
2 tojás,
2 evőkanál víz,
3 evőkanál olaj,
1 teáskanál szódabikarbóna,
1 evőkanál mézeskalácsfűszer*,
1 csipet só.
A mázhoz:
4 tojásfehérje,
35 dkg pocukor.
A csokishoz:
bármilyen lekvár,
40 dkg étcsoki vagy fehércsoki.

A tojásokat csak kézi habverővel ugyan, de jó habosra kikevertem a csipet sóval, a mézzel, a barnacukorral (a barnacukor kiváltható mézzel), a vízzel és az olajjal, majd hozzádolgoztam a szódabikarbónával és mézesfűszerekkel elkevert lisztet. Viszonylag lágy masszát kaptam. Egy órán át pihentettem a hűtőben, majd előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Sütőpapírra kis, másfél-két centis golyókat formáztam, egymástól viszonylag távol helyeztem el őket. Végül mindig vizezett evőkanál hátuljával lenyomkodtam a közepüket, hogy terüljenek kissé el. Olyan fél centi magasak lettek. Körülbelül 10-12 percig sütöttem.

 

A négy tojásfehérjét vízgőz fölött felvertem a porcukorral, és azonnal beleforgattam a kis puszedliket. A sütőpapírokat nem dobtam el, erre tettem ki száradni őket.
A képen látszik, hogy készítettem formákat is. Ez esetben jó vékonyra nyújtsuk ki a lisztezett deszkán a masszát, szaggassuk ki és süssük. Vigyázzunk, ennek kevesebb idő kell, mert sokkal vékonyabb így a tészta. Én ezeket a formákat lekvárral összeragasztottam, hagytam egy éjszakát állni, míg a tészta beszívta a lekvárt és egyben maradtak a párok. Aztán olvasztott étcsokiba és fehércsokiba mártottam őket. Isteni ez a lekváros-csokis változat is! Abbahagyhatatlan mindkettő, szóval javaslom egyből a dupla mennyiséget. :)
Ha sötétíteni szeretnénk a tésztát, kevés átszitált kakaóport is tehetünk bele. Ez abban az esetben lehet érdekes, ha írókázni szeretnénk a kiszaggatott formákat.
Az írókát lásd Mohánál.

* mézesfűszer: Lehet venni is, de elkészíthetjük a saját keverékünket is. Én is így tettem. Az enyémbe került mozsárban porrá tört csillagánizs (csakhogy kerüljön csillagpor is az idő szekrényébe), szegfűszeg, fahéj és őrölt gyömbér. Csillagánizsból és fahéjból többet tettem bele, szegfűszegből épp-csak és gyömbérből az "éppcsak" dupláját. De tehetünk bele porított ánizsmagot is, szegfűborsot is. Aki pedig nem szereti a mézskalácsízt, az készítse ezen fűszerek helyett reszelt citrom- vagy narancshéjjal, vaníliával, esetleg kardamommaggal.

Hát kérem, illllyen csábító :) :) :)  :

:))))))))))))))))))
.  :

Házisajt, házilag wokban füstölve

.

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

(Popper Péter)

Nagyon szeretem a sajtot. És nagyon szeretem a füstöt is - dohányban is, ételben is. :) De a füstölt sajtok elég drágák, no meg legtöbbje ma már nem is igazi füstölt, csak füstaromás - csakúgy, mint a húsok esetében. Pár hónapja vettük fel a paprikáról A szakács, ha szabadnapos sorozatot. És Chuck ezzel a módszerrel füstölt lazacot. Nagyon guszta volt. Már akkor megfogadtam, hogy ezt házisajton is ki fogom próbálni. Most jött el az ideje. Ő faforgácsot használt, nekem az nem állt rendelkezésemre. De hazafelé jövet a piacról, a házitej mellé szedtem a kosárba pár marék falevelet. Az udvarunkban van egy fácska, most veti le a ruháját. Asszem begyűjtök még pár szatyorral, mert tökéletes volt füstöt képző anyagnak, irtó finom illata volt. Házi savósajtot - indiai nevén panírt - sokszor készítek, mert természetes és nagyon finom, emellett nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető és nagyon jól variálható fűszerekkel is az íze, és még grillezhető is. Most már füstölt is sokszor fog készülni belőle. Igazán nem egy nagy vasziszdasz, tényleg. :)

Hozzávalók:

2,5 liter házitej,

3 csapott mokkáskanál citromsav

vagy 2 citrom leve vagy ecet

só,

vászonanyag,

wok,

alufólia,

száraz falevelek.

Ennyi tejből nekem 38 dkg sajtom lett.

Elkészítettem a sajtot a szokásos módszerrel. Annyi módosítással, hogy mikor már a szűrőkanálban és a vászonanyagban volt leszűrve, és már a hidegvizes átöblítést is megcsináltam, akkor kevertem bele sót is - egy füstölt sajt jobb, ha sós kissé. Eztután négy kis folpackkal bélelt formába tettem, és egy órán át súlyokkal préseltem. A wokomat kibéleltem alufóliával, az aljára száraz faleveleket tettem és pár teáskanál sót rászórtam, hogy lesúlyozza, lenyomja a leveleket a wok aljára. Tűzre tettem és megvártam, míg füstölni kezd. A melegszendvicssütő rácsát beletettem a wokba, erre tettem rá a kis sajtgömböcöket. (Legközelebb bambusz tányéralátétből vágok méretre a rácsra, mert kissé meglágyult a sajt és eléggé belenyomódott a rácsba. Nem vészes, de jobban megmarad a forma, ha nem a levegőbe lóg a fele, ugye...) Az egészet lyukmentesen befóliáztam - akinek van fedője a wokjához az azt tegye rá - és kis lángon hagytam 20 percig füstölődni. Ennyi az egész. Nagyon erősen füstös lett, a levelek mennyiségével és az idővel ki lehet kísérletezni a tökéletes ízt. Asszem elég lesz neki legközelebb a 10 perc is. Mikor kibontottam, akkor elől hagytam a kis gombócokat vagy egy órán át, hogy teljesen száradjanak ki, ne maradjanak párásak. Csak ezután csomagoltam őket folpackba. Visszakeményedik, egy tökéletesen vágható sajt lesz belőle. Isteni finom!

Ugyan ezzel a módszerrel füstölhetsz halat is, húst is. Lehet fűszereket is hozzátenni - még izgalmasabb végeredményt kaphatsz. Jó étvágyat hozzá! :)

Céklás lencsesaláta

Átvágok az omladozó város piacán, és szívem megtelik valami megmagyarázhatatlan, érthetetlen szeretettel, ahogy elnézem, amint egy fekete gyapjúkalapot viselő öregember egy halat belez ki a vevőjének (szája sarkában, mint varrónők szájában a gombostű, úgy lóg a cigaretta; kése áhítatos precízióval hántja le a pikkelyeket). Félénken megkérdezem ettől a halásztól, hol tudnék vacsorázni ma este, és társalgásunk végén egy újabb kis papírfecnivel a tulajdonomban távozom, amely egy névtelen kis étteremhez vezet, ahol, amint helyet foglalok, a pincér elém rak egy tál légiesen könnyű, pisztáciával meghintett ricottát, aromás olajakban úszó kenyérdarabkákat, kistányéron felvágottakat és olívabogyót, valamint hideg narancssalátát petrezselymes, hagymás öntettel. Mindezt még az előtt, hogy hallanék a ház sült tintahal specialitásáról. Platón szerint egy olyan város sem élhet békében, bármilyen törvényekkel rendelkezik is, amelynek lakosait az evésen, iváson és a testi örömökön kívül nem érdekli semmi más. De vajon tényleg annyira elítélendő ez a fajta élet, ha csak egy rövid időszakról van szó? Tényleg olyan borzasztó dolog lenne az életünkből néhány hónapot úgy eltölteni, hogy nincs nagyobb vágyunk annál, mint megtalálni a következő finom falatot? Vagy megtanulni egy nyelvet, csupán azért, mert a hangzása jólesik a fülünknek? Vagy ebéd után szundikálni egyet a kertben, a kedvenc szökőkutunk mellett, a napfényben? És másnap megismételni ugyanezt? Természetesen az ember nem élhet így örökké. A valódi életünk, a háborúskodásaink, a sérüléseink, a halandóságunk előbb-utóbb utolér minket.

(Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)

A saláta a maradékhasznosítás szülötte. Tegnap a pásztorpitéhez több lencsét főztem meg, mint amennyi kellett bele. Sajnáltam kidobni a többit, ezért ma saláta készült belőle. Méghozzá kész céklasalátával, mert az is van a hűtőben. Rántott sajthoz remek volt, de sültekhez, sőt. Halakhoz is tökéletes - vagy akár egyszerűen csak pirítóssal vagy hajában sült krumplival.

Mennyiségeket ne várjatok... Kell hozzá főtt lencse lecsöpögtetve, a lencse mennyiségének körülbelül egyötöde kész céklasaláta (csíkokra vágva), tartármártás, egy kevés tormakrém és lilahagyma félkaraikázva. Keverd össze, hagyd állni 1-2 órácskát és már fogyasztható is.

Készíthettem volna így is, mint a babsalátát. Vagy készíthettem volna céklasalátával keverve (lencsefőzőlé és céklasalátalé adta volna a levét) - csak ecetesen, nem tartárosan, úgy is nagyon finom lett volna. No, ez már mindjárt 3 variáció. :) Jó étvágyat hozzá!