2009. február 17., kedd

Céklavarázs



Ékszer


Múló 
pillanataim gyöngysorát
viselem.

                                   (d.)



Az jutott eszembe, hogy párolt káposztát ennék. De káposzta nem volt itthon, helyette Kata és Mamma eszembe juttatta a céklát. Tehát arra gondoltam, ugyanúgy fogom elkészíteni, mint a párolt káposztát. Lila, lila, gondoltam. Majdnem úgy is lett, csak főzés közben még földerengett a cipolle al balsamico is, úgyhogy ténykedésem némi kanyart vett.

Hozzávalók 4 főre:
személyenként 6-7 bébicékla vagy 1-1 nagyobb cékla,
1 nagy fej lilahagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
só,
friss rozmaringág vagy zsályaágacska,
3-4 gerezd fokhagyma,
0,5 dl száraz vörösbor,
balzsamecet.

A céklát meghámoztam és cikkekre vágtam. A lilahagymát apró kockákra vágtam és az olívaolajon pici sóval üvegesre fonnyasztottam, majd hozzáadtam a vékony szeletekre vágott fokhagymát is, és még így együtt pároltam 1-2 percig. Ezután tettem hozzá a darabolt céklát. Sóztam, rozmaringágat dobtam mellé, vörösbort és kevés vizet öntöttem alá. Fedő alatt pároltam puhulásig. Kétszer pótoltam alatta a vizet, mert mindig csak keveset öntöttem alá. Mikor már puha volt a cékla, meglocsoltam kevés balzsamecettel és fedő nélkül nagy lángon elforraltam majdnem az összes levét. Ami maradt, az egy hihetetlen sűrű, finom ízű kivonat volt... Az jutott eszembe, hogy olyan, mint a lekvár.
Ez a párolt cékla nagyszerű köret, egészen különleges. Vadhúsokhoz abszolút ajánlanám. Előételnek is kiváló például ruccola levelekkel.
De finom barnarizzsel is, vagy hajában sült vagy főtt burgonyához is. Sajnos, mind megettem. Pedig kihűlve majonézzel vagy joghurttal elkeverve isteni lett volna hideg salátának is. Jó étvágyat hozzá! :)

18 megjegyzés:

erős ildikó írta...

A végén még a cékláról is meggyőzől (a zeller után)...nagyon ínycsiklandó!

Mamma írta...

Ez most hihetetlen:-))
Egy hete céklatúrán vagyok a konyhámban, és valami hasonlót alkottam:)))
A legegyszerűbb az volt, amikor megsütöttem a céklát, felkarikáztam csak úgy, parmezánt forgácsoltam rá, és ráöntöttem egy sűrű balzsamecetet.

De lesz még más is:))

duende írta...

Napmátka, ha most kezdesz a célkával barátkozni, akkor ezt a receptet abszolút tudom ajánlani. A balzsamecettől nagyon pikáns, tényleg hasonló, mint a párolt káposzta.

duende írta...

Várom, Mamma! :))

Palócprovence írta...

Nem rossz! :))) Ki fogom próbálni! És eszembe juttattad azt a mézes variációt, amit régen én csináltam. Ha egyszer kiszabadulok a hó fogságából, megyek céklát venni.:)

duende írta...

Nálatok van hav?

Nálunk csak nagyon hideg és napsütés!
Küldjek kommandósokat? :))

Névtelen írta...

Nagyon vörös :::))) Kipróbálom :) Ide egy kis meleget küldhetnél tesó, mert úúúúúútálom már a hideget.

sedith írta...

Szia!
Hmm, nagyon szeretem a céklát! Egyszer, diétázáskor, készítettem valami hasonló párolt céklát, és rátettem pizzatésztára. Nyamm volt. :)
A BL80-as liszt azt hiszem, valami kimondottan kenyérnek való liszt. (Nálunk másképp számozzák őket, van a 000-ás, ami sütikhez, kalácsokhoz, mindenhez jó és a 650-es, ami inkább kenyérnek való.) Az aszkorbinsav pedig C-vitamin.:D Tudod, hol lehet beszerezni?;) Ne haragudj, hoyg én válaszoltam, de az imént jártam Limaránál és láttam a kérdéseidet.

A férjemmel...már minden rendben, megbeszéltük a dolgokat, nincs is semmi baj vele, csak éppen néha már annyira csak az anyagiakra tud koncentrálni, hoyg közben elfeledi, hogy nemcsak pénzből áll a világ. (Ezt értsd úgy, hoyg nem a sok, hanem éppen a kevesebb pénz miatt van. Eléggé nehéz mostanában és április 1-től nem tudni, hoyg lesz munkája vagy sem...)

sedith írta...

Jaj, és nálunk is gyönyörű (nem túl vastag, de szép) hópaplan van! Máris megyek készülődni szánkózni a csajokkal!:)

Kata írta...

Húúú, ez nagyon tetszik! Jót alkottál! Én meg ugye imádom a céklát, főleg az idei tél óta:)

Helyzetjelentés: nálunk hó is van, hideg is van, a nap csak próbálkozna a felhők mögül, úgyhogy innen a felhőket elzavarni légyszíves küldjél valakit:))

(hihi: tudod, mi a szóellenőrzés: "borus")

Névtelen írta...

Nincs az életnek területe, ahol én ilyen ötlet dúsan és ilyen fergeteges iramban bírnám tartani a tempót. Egyszerűen fantasztikus.

duende írta...

Majd fújok arra forró lehelletemből, ZinczyKa! Addig is, míg megérkezik Tavsz-tündér! :))

p.s.: a cékla tényleg isteni, próbáld ki sült vadhusihoz! :)

duende írta...

Köszi szépen Edit az infókat! Kémiából mindig gyenge voltam... :))

Hát. Nehéz most mindenkinek, azt hiszem. De attól még, hogy morgunk, vagy félünk nem lesz jobb. Csak rosszabb...

duende írta...

De jó neketek! Szánkózzatok helyettem is egyet! :)

duende írta...

Oké Kata! Máris küldöm a szél-kommandót! Tudod, a fák ágai közt alaszanak most, de felébreszetem őket, nem gond! :)))

duende írta...

Köszönöm Lucifer! De biztos vagyok benne, hogy van. Hogy Te is jól csinálod, ami a Te dolgod! :)
Köszi, aranyos vagy!
De nem csak ezért szeretlek.

vagyis. Csak azért. Nem tudom.
Szóval csak: szeretlek! :)

Palócprovence írta...

Köszi a felajánlott kommandósokat, talán már nem lesz rá szükség - bár kinn az erdőben még a terepjárók elakadnak a nagy hóban és itt lent én sem tudok autóval elindulni, de tegnap délután már kicsit olvadt. Szerencsére a kapunkkal szemben van egy kis bolt, a legszükségesebbeket árulja (céklája nincs).:))

duende írta...

Ó, pedig már készenlétben voltak. :)
Hó továbbra sincs errefelé, de ma reggel felkelés után ránéztem a kinti hőmérőre: mínusz 5 és fél fok volt odakinn! Brrr.
Csodálom hogy Kókusznak nem fagyott be a kis feneke lika... :)) Egész éjjel csavargott.