2011. augusztus 27., szombat

Parasztbarack

Aki nem szeret, hol él?
Éjek éjjelében.
A szerelem nyári nap
tükörsima égen.

                                                           (Robert Burns)





Csak egy ötlet... Nálunk itt zalában nagyon sok kertben terem az úgynevezett parasztbarack. Enni nem jó, mert kissé kesernyés és nem is zamatos, sokáig zöld és kemény, amikor meg beérik, akkor meg már szottyossá válik az állaga. Viszont nem kell permetezni, igen igénytelen és mindig terem. Pár napja egy néni rám tukmált egy kilót, szó szerint. Nem akartam megsérteni, így vettem tőle. Ezt a gyümölcsöt egyébként nagyon olcsón árulják, 100-140 forint kilója. Hazafelé jövet azon töprengtem, mihez kezdjek ezzel az ehetetlen barackkal. Mire hazaértem már tudtam mire alkalmas: kiváló friss nyári kompótnak sok citromlével és fűszerekkel, mert ropogós a húsa, így a kompótban is szépen egyben marad, harapható, a fűszerekkel pedig pótolni lehet a hiányzó finom ízt. Tudjátok, nem vagyok sütis, ilyen melegben meg egyáltalán nem szeretem, viszont egy jól behűtött, üdítő kompótot télen-nyáron bármikor szívesen elfogyasztok. El is készítettem, másnapra jéghidegre hűlt a hűtőben az isteni citromos, mentás barackkompót. Nagyon üdítő, könnyű, igazi kánikulaédesség lett belőle.
Befőzni is kiváló ropogóssága miatt, aki szeretne még eltenni belőle befőttnek ez alapján a recept alapján készítheti. Fűszerei lehetnek a szegfűszeg, fahéj vagy a menta vagy a kardamommag, illetve a citrom leve és héja feltétlenül. Készíthető belőle dzsem is jól megfűszerezve, illetve ez az Elifnél megtalálható finom török édesség is.

2011. augusztus 24., szerda

Hortobágyi húsos palacsinta



Ez a pásztor nép a legéletrevalóbb faj, mely tavasztól télig a pusztán, télen nagyrészt a gazdák tanyáin tölti életét. Kényelemről, kényeztetésről fogalma sincs. Edzve van minden viszontagságához az időjárásnak; a szabad ég alatt van járása-kelése. Jól él, de mértékletesen; bort ritkán iszik, a pálinka még nem mérgezte meg a vérét, mirigyes nyavalyát nem hord az ereiben; idegennel soha össze nem keveredett; ma is bátran mintaképül mutatható be, hogy ilyen volt a magyar ezer évvel ezelőtt az őshazájában. Papot, templomot évszámra nem lát, mégis tudja, mi a becsület; gazdája jószágát hűségesen őrzi s szereti az állatait, amelyeknek az ivadékaival együtt nőtt föl; valamennyinek ismeri a leszármazását. Amíg bojtár, engedelmes; ha írni, olvasni tud és számadóvá vénült a bojtárjával emberségesen bánik. Sok tudományt nem tanul, bár gyerekkorában a városi iskolát megülte, hanem azért a maga munkáját napokra, órákra be tudja osztani. S jó könyveket örömest olvas; ismeri a népies költőket. Maga is bír költői hajlamokkal; népdalokat csinál, amelyeknek szövege, dallama egyszerre születik, s azok mind a pásztoréletről szólnak. Megtudja az időjárást, s nem kérdi azt a kalendáriumtól. A hortobágyi puszta térképét úgy ismeri, hogy éjjel sem téved el rajta, s tudja, hogy meddig tart a határ, ahol az ő jószágának legelni szabad, pedig nem mutatja azt határkő. Gyors eszű, jó szívű; bajba került embert megsegít jutalom nélkül, s az idegen iránt barátságos. Nincs ezek közt dolga a bírónak; még csak egy csendőr sem vigyáz rájuk.

(Jókai Mór)


Szinte minden magyarosnak hívott étterem étlapján szerepel, elsősorban gyanútlan külföldiekre les. (Józan magyar embert még nem láttam hortobágyit rendelni.) A hazai közönség tapasztaltabb és tájékozottabb része  tudja már régen, hogy az ilyen apróhúsos fogások elsősorban arra valók a magyar vendéglátásban, hogy felszívják a konyhai hulladékot, a visszaküldött fél sült húsokat, maradék pörkölteket, nyesedéket, mindenféle selejtet.
Konyhai hulladék nincs, csak élhetetlen szakács, üzletvezető. Erre a reciklált szemétre még cinikusan eufemizáló szakkifejezést is alkotott a lehúzós vendéglátóipar: pepihús. (A becézgető formából sejthetjük, mennyire bensőséges a szakma viszonya ezzel az anyaggal.)
A hortobágyi talán a legkifejezőbb jelképe a szocializmus gasztronómiagyilkos évtizedeinek. Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk.
Persze a világkiállításra kreált recept sem eredeti találmány, Kollmanné 1939-es, úriasszonyok számára készült szakácskönyvében [1] (A gyakorlati főzés) szerepel borjúpaprikásos változata: a húst palacsintára rétegezték, a tetejére tejfölt öntöttek, és beküldték néhány percre a sütőbe; ilyen borjús protohortobágyit még a hatvanas években is készített néhány régi stílusú budapesti vendéglő.
1958-ra tulajdonképpen csak a hangzatos, turistavakító „hortobágyi” nevet (nettó hazugság, az ételnek semmi köze a tájegységhez) találták ki, a borjúpaprikást kicserélték közönségbarátabb (és sokkal ízetlenebb), olajon, hagymával sült-párolt csirkemellfilé-kockákra, azt tekerték palacsintába, hozzá a paprikás szósz, annyi. A lehető legjobb indulattal, legfigyelmesebben elkészítve sem egy nagy szám, de aztán a vendéglátóipar legsötétebb bugyraiban egészen megrendítő változatok előfordulnak: a visszaküldött húslevesből kihalászott csirkemell még egyszer megsütve, pörköltmaradékok bedarálva, reciklált fasírt, minden. A palacsintatészta pedig porokból, persze.                                                          
(Cikk forrása: Index)

Nem tudom ki írta a cikket, de az egészet érdemes elolvasni, szívből ajánlom. Ez tehát a híres hortobágyi húsos palacsintánk története. Azóta igazi hungarikummá vált. Tudom, nem egy kánikula-étel, de épp most jött úgy ki a lépés, hogy egy kevés pörkölt maradt tegnapról. Csak palacsintát kellett egy pár darabot sütnöm (10 perces művelet) és így már biza ideális volt elkészíteni ebben a rekkenő hőségben...  (A sütőbetételt elspóroltam.) Miután sikerült igen rossz hírét keltenem e nemes éteknek, azt azért hozzátenném: ha jó pörköltből készül, rendes palacsintával, akkor bizony tényleg finom tud lenni. Valójában egy előétel.  Precíze receptet ne várjatok... Kell hozzá maradék pörkölt (bármilyen húsból készülhet), pár darab palacsinta, némi tejföl és tejszín.

A pörköltből kiszedjük a húsokat, egy deszkán fölaprítjuk, majd betöltjük a palacsintákba. A szaftját kevés tejföl és tejszín keverékével behabarjuk (csak lehelletnyi liszt kell bele, épp csak hogy összetartsa és itt is igaz az, hogy ne tejfölözzük és tejszínezzük agyon, épp csak simítsa ki, lágyítsa a pörkölt szaftját, szóval a tejföllel is csínyján bánjunk) , jól beforraljuk hogy semmi lisztíz ne maradjon benne, majd botmixerrel pürésítjük teljesen a szaftot. Szitán is áttörheti akinek nincs botmixere, lényeg hogy szép sima mártást kapjunk. Közben a betöltött palacsintákat tűzálló tálba sorakoztatjuk és sütőben épp csak rápirítunk-felmelegítjük. A finom szafttal tálaljuk. Ha előételként adjuk, személyenként 1 palacsinta bőven elegendő. Főételként étvágy szerint. Egy palacsintába körülbelül 5 dkg-nyi kész pörkölthús megy bele. Díszíthetjük szalonnával, pirospaprikával, plussz tejföllel, zöldfűszerrel.

2011. augusztus 23., kedd

nyáréjszaka

.

Gyönyörű nyáréjszaka van. Este úsztam egy nagyot a naplementében. S most a Hold épp a templomtorony mellett kelt fel, vakító és olyan mint a frissen sült finom kifli. Forróság van és mindenki alszik, csönd van és valami mély otthonosságérzés. Beburkol és átölel.
Recept? Most nincs, csak én vagyok itt.




Legyen nagyon, nagyon szép napotok! És főzzetek valami nagyon finomat. :)



2011. augusztus 17., szerda

Mángold citrommal, fokhagymával



Sokan közületek hallották a híres zen mondást: "fát vágni, vizet hordani". A zen csodálatos, nem magyarázza a dolgokat. A zen élet, mondják: "fát vágni és vizet hordani". Nem meglepő, hogy számos ember 20 éve tanulmányozza és nem tudja megfejteni a lényegét. Napjainkban a nyugati világban nem sok olyan ember maradt, aki fát vág és vizet hord. Ha fűteni akarsz, vagy főzni valamit, elfordítasz egy kapcsolót, vízért pedig megnyitod a csapot. De több száz éven keresztül ez volt a főbb tevékenységek egyike, ismétlődvén nap mint nap, különösen a zen kolostorokban, de mindenütt a világban. Ez jellemezte a zen szerzetes életét. Hétköznapi tevékenység... Felfedezni a rendkívülit az élet hétköznapiságában. Azzal, hogy tudatosságot, jelenlétet viszel a hétköznapiba, hogy tudatos leszel a hétköznapiság egy másik dimenziójára. 

(Eckhart Tolle: A jelenlét művészete)






Kedvenc Pistagazdámtól vettem gyönyörű mángoldot a piacon. Nyár van - hála az Égnek - ilyenkor szeretem az egyszerű és könnyű falatokat. Önmagában is tökéletes pirítóssal és egy pohár finom borral, de köretként is bevethető pl. grillezett húsok mellé. 
Személyenként 35-45 dkg mángoldot megmosunk, a levélkezdetig levágjuk a vastag szárát, majd párolni kezdjük sóval, reszelt citromhéjjal, citromlével, 1-2 gerezd vékony lapokra vágott fokhagymával, kevés frissen ráőrölt borssal, olívaolajjal. Addig hagyjuk a tűzön, míg összeesik, levet enged. És már tálalható is. 





Jó melegen is, hidegen is. Készíthetjük spenótból is. Ha önálló ételként fogyasztjuk, morzsolhatunk rá  fetasajtot vagy juhtúrót vagy sima tehéntúrót vagy friss kecskesajtot is. Az olívát ne sajnáljuk róla.
(Én egyébként sóban eltett citrommal készítettem.)

Bodzától (anyukájától) kaptunk egy isteni mángoldos receptet! :) Lásd a kommentet!

2011. augusztus 11., csütörtök

Vargányás túróval töltött szőlőlevél és paprika

.


Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember.

                                                                                                                                           (Szepes Mária)


Ezek az ételek nagy kedvenceim. Egyszerűek, mégis nemesek, fantasztikusan finomak és egészségesek is. Előételként is megállják a helyüket, de pirítóssal és egy pohár jóféle fehérborral a nyár legfinomabb ízeit produkálják. Kár, hogy csak virtuálisan kínálhatlak meg benneteket.




Voltunk megint pár napot a Balatonon - csodás volt, mint mindig. Hiába, az igaz szerelem örökké tart. :) Hazafelé jövet titkos vadszőlőlevél-lelőhelyemről szedtem is egy nagy zacsival. Egy részét eltettem télre üvegekbe, egy kevésből pedig ez a finomság készült. A pritaminpaprikáért is rajongok, egyszerűen imádom sütve. Így ezzel a vargányás kecsketúróval töltve pedig egészen pazar.

Hozzávalók:
3 pritaminpaprika,
12-14 db szőlőlevél.
A töltelékbe:
50 dkg kecsketúró (vagy tehéntúró vagy fetasajt),
5 dkg vaj,
1 evőkanál sűrű, krémes tejföl,
só,
citromos kakukkfűlevelek,
2 félmarék szárított vargánya,
2 csapott teáskanál gombapor.
Plussz:
2 dl olívaolaj,
1 cl tökmagolaj,
pár csepp verjus vagy citromlé,
citromos kakukkfűlevelek.




A pritaminpaprikát egy húsfogó segítségével nyílt láng fölött teljesen szenesre, feketére sütöttem. Nem kell megijedni tőle, tényleg feketére kell sütni. Minden darabot sütés után egy tálba tettem, fedő alá, mert ha fedő alatt áll egy kicsit, könnyebben lejön a héja. Míg állt a paprika a tálban, a szőlőleveleket forrásban lévő vízbe tettem és főztem 15 percig, aztán egy tányéron hagytam kihűlni. Addig bekevertem a túrót. Az én töltelékembe most 20 dkg friss kecsketúró került és 20 dkg fetasajt, mert volt kibontva egy dobozzal, még a Balcsiról hoztam haza. Kevertem hozzájuk egy kevés vajat, kevés tejfölt, beáztatott, majd kinyomkodott vargányát, gombaport, sót és friss citromos kakukkfűlevélkéket. Aztán a pritaminpaprikákról leszedtem a megszenesedett héjakat, kivágtam a magházakat és eltávolítottam a magokat is, majd egy kiskanál segítségével megtöltöttem őket a vargányás túróval. (Nyomózsákkal könnyebb egyébként.) Végül a maradék túrót a szőlőlevelekbe göngyöltem. Egy zárható tálba tettem őket szorosan egymás mellé és felöntöttem jó bőven olívaolajjal, meglocsoltam kevés tökmagolajjal és verju-vel, megszórtam citromos kakukkfűlevélkékkel. (Díszítésnek tettem mellé a sós lében eltett vargányából is, muszáj volt egy üvegcsét kibontanom és megkóstolnom, nagyon finom lett.)
Hát mit mondjak? Remélem, tart egy kicsit még a nyár...


2011. augusztus 9., kedd

Vargánya olajban, sós lében és szárítva

.

…Így volt ez bizony lelkecském, s így van azóta is. Háromféle ember él a világon: a rontó-ember, a gyűjtő-ember és a látó-ember. Te látó-ember leszel, ugye?
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről. …
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.
Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.

(Wass Albert: Tavak és erdők könyve: Mese az erdőről)





Végre volt annyi eső, hogy a gombák incselkedve kikukucskálhattak az avar alól. Sajnos még nem jutottunk ki az erdőbe, ellenben én ma reggel a piacig igen. Rengeteg vargánya volt és olcsón is kínálták e finom portékát. Az erdők újra kegyesek hozzánk. Vettem egy csomag szárítottat is, meg frisset is. Egy részét üvegekbe zártam, egy részét pedig ebédre elkészítettem. 
A vargányát mifelénk leginkább szárítani szokták, ez a legjellemzőbb eljárás itt a tartósításra. Illetve még a modern technika vívmányának köszönhetően a fagyasztás. Én viszont nem rendelkezem fagyasztós hűtővel, úgyhogy mindent a kamrába teszek el üvegekben. A szárítás úgy történik, hogy letisztítjuk a gombát. Nem mossuk! Hanem késsel csak finoman lekapirgáljuk, ahol földes. Majd körülbelül 3-5 milliméter vastag szeletekre vágjuk. Jó száraz, szellős helyet keresünk nekik. Sütőpapírra sorakoztatjuk szorosan egymás mellé a szeleteket és naponta megforgatgatjuk, míg teljesen ki nem száradnak a gombadarabkák. Ha nagyon sok gombánk van, fel is fűzhetjük a szeleteket és úgy is száríthatjuk - ez helytakarékosabb megoldás. Itt arra ügyeljünk, hogy ne húzzuk szorosan egymás mellé a gombaszeleteket, hagyjunk helyet hogy tudjanak szellőzni. Ami még fontos: közvetlen napfény ne érje. Szokták sütőben is szárítani, én egyszer kipróbáltam. Tönkre is ment az egész, szóval nem ajánlom. Egyszerűen csak tegyük szellős helyre, és 4-5 nap alatt tökéletes, aromás szárítmányt kapunk. 
Ebből készül a gombapor, ami roppant egyszerű: a szárított gombát kávédarálóval porrá őröljük. Kiváló ízesítője leveseknek, szószoknak, húsoknak - egyszóval szinte bárminek.
Az üveges tartósítást két változatban készítettem: olajban eltéve és sós lében. Az olajban eltett vargánya Olaszországra jellemző, mert náluk is sok vidéken terem ez a csodálatos erdőkincse. 

A módszer a következő: 1 kg vargányához készítünk 1 liter vízből, 3 gramm sóból, 1,5 evőkanál vörösborecetből 1 babérlevéllel főzővizet. Mikor felforr a keverék, beletesszük a megtisztított gombát vagy egészben, vagy felszeletelve. Főzzük 5 percig a szeleteltet, az egészt 8-10 percig, majd kivesszük a léből. Hagyjuk lecsöpögni, majd kitesszük a napra megszáradni. Teljesen száraznak kell lennie. Ekkor üvegekbe tesszük és felöntjük vagy olívaolajjal, vagy 50-50 százalékban kevert napraforgó-olívaolaj keverékkel.
A szárításnál ne felejtsük kinn, nehogy aszalódjon. Épp csak addig hagyjuk kinn, míg teljesen leszárad. Ha víz marad rajta könnyen romlik.

A sós lében eltett változatom nem sikerült igazán jól, a recept amit találtam erősen módosításra szorul. A képen látszik is, hogy a dunsztolástól felére összement az üvegekben a gomba.  A javított verziót írom le, azt, ahogy legközelebb én is csinálni fogom. Tehát. 
A kis üvegeket alaposan elmossuk, majd mikróba tesszük 2 percre csírátlanítani őket. Ugyanazt a lét készítjük el, amit az olajban eltett változatnál már leírtam. Ugyanúgy fölforraljuk, és ugyanúgy 5 percig főzzük benne a megtisztított, felszeletelt gombát. Aztán a tiszta üvegekbe tesszük, felöntjük őket a főzőlével, folpackot teszünk az üvegek tetejére, erre egy késhegynyi szalicilt, majd szorosan rácsavarjuk a fedőket és fejre állítjuk az üvegeket 2 percre. Egy széles lábosba tesszük őket (már nem fejtetőn), felöntjük a lábost annyi vízzel, hogy az üvegek nyakáig érjen, majd fölforraljuk. Kis lángon hagyjuk pötyögni 15 percig, majd a lezárjuk a lángot és a kis üvegeket a dunsztoló vízben hagyjuk kihűlni. Ha biztosabbra akarunk menni a tartósításnál, akkor a nátrium-benzoát ajánlatos: azt keverjük hozzá a főzés végén a sós-ecetes gombás lébe. Ez esetben a plusz forróvizes dunsztolás nem szükséges, elég ha szárazon dunsztoljuk ki. Ugyanis a nátrium-benzoát kifejezetten forró vízben oldódik. Ellenben a szalicilt nem szabad és nem lehet főzni, csak hidegen használható.

Vargányával nagyon finom ételek készülnek. Tippek: vargányás krumplileves, vargányás tészta (ha tényleg vargányával készítjük, javaslom a házilag készített tésztát hozzá - megérdemli ez a finom gomba, és még egy tipp: ne süssük össze, frissen együk, csak összeforgatva a finom tésztát a finom vargányás szósszal), gombapörkölt (tejfölösen vagy natúran) és az egyik kedvenc csirkeételem: a pirított csirke vadászné módra. Abszolút szezonális, paradicsom és petrezselyemdömping van a piacokon. És persze a nagy klasszikus: a sertésborda bakonyi módra. Hát vargányával... mesés az is.

2011. augusztus 3., szerda

Feketeszedres házi krémtúró

.

Úgy tűnik, hogy az emberiség egyre jobban kedveli a futószalagról származó ételeket. Egyre ritkábban akarunk mi magunk a tűzhely mögé állni. Miközben még soha nem volt ennyi időnk, mint manapság. Sokan már csak heti 35 órát dolgoznak, vagy - többnyire kényszerből - annyit sem. A sok szabadidőt mégis számítógépes játékokkal, mozival, tévénézéssel töltik. A legfontosabbat, a túléléshez szükségeset, a naponta elkerülhetetlent, ételeik elkészítését mérnökökre, technikusokra és kémikusokra hagyják. A németek csaknem 40 %-a már alig tud főzni. "Az elkövetkező generációkban már senki sem lesz, aki boldogan emlékezne édesanyja főztjére" - véli Wolfram Siebeck. "Az otthoni ízek, a gulyás és a palacsinta nem fognak létezni a holnap világában" - írja.

Németországban az elfogyasztott ételek 75 %-a ipari termék. Az USA-ban pedig 95 %-uk. Az amerikai középosztálybeli háztartások többségében már egyáltalán nem főznek. Az ételek, melyek a hazai tűzhelyeken készülnek, felkerülhetnének a "kihalással fenyegetett fajok" listájára.

A Breisgaumilch tejüzem (reklámszöveg: "természetesen Breisgaumilch") "swarzwaldi gyümölcsös krémtúrója" a címke szerint "markgráflerlandi cseresznyét" tartalmaz. Egy hirdetés azután részletesen elmagyarázza: "nem csak a tej, hanem a joghurtban és a krémtúróban található gyümölcs is szülőföldünkről származik. Gyümölcstermelőink Markgráf-Icrlandból származó eperrel és cseresznyével látnak el bennünket."
A címkén található apró betűs szövegek azonban kérdéseket vetnek fel: "aroma" szintén szerepel köztük. A termelők nem szállítottak volna eleget? Esetleg az aroma a tejízt utánozza? És mit jelent a védjegyen, hogy "garantáltan hazai termék"? Az "aroma" idillikus kis swarzwaldi laboratóriumból származik? Szorgalmas swarzwaldi talajbaktériumoktól, melyeket igyekvő freiburgi egyetemi biológusok génmanipuláltak?
Nem, mondja a Konstanzban található német-svájci gyümölcsfeldolgozó cég kereskedelmi vezetője, amely a "gyümölcskeveréket" a marktgráfler gyümölcsökből összekeveri a freiburgi tejüzem számára. Az aromára ugyan szüksége van (mert aroma nélkül olyan, mint az élet só nélkül), de ezt a szakmában jól ismert szállítótól, a Haarmann & Reimertől veszi. Hogy a gyári íz pontosan hogy készül, nem tudja. Egyet azonban tud: eprekből és cseresznyékből biztosan nem. Az ugyanis a belső használatra szánt szleng szerint FTNF (from the named fruit = a megnevezett gyümölcsből) lenne. Abban azonban teljesen biztos, hogy amit cége belekever, az nem "FTNF".

A mű-anyagok inkognitóban ínycsiklandoznak. Az aromahadjárat elkezdődött. Az ipari támadás gyakran rejtve közeledik, a fogyasztónak a tápláléka és gyakran a súlya is kisiklik felügyelete alól. Végezetül pedig elveszíti uralmát az érzékei fölött, s egyre nagyobb ízadagokra van szüksége, egyre erősebbekre, egyre keményebbekre. Az ember - anélkül hogy észrevenné - aromafüggővé válik.

(Hans-Ulrich Grimm: A leves hazudik - az ételek szép új világa)



Figyelmeztetés: a képen látható gyümölcsös krémtúró ízfokozókat tartalmaz! Név szerint: egy csipet sót és némi cukrot. :) Nos, ez egy garantáltan aroma-mentes, garantáltan zalai feketeszederből készült és originale házi krémtúró. Bátran fogyasztható és valóban egészséges. Aki mégjobban ad a fittségre, cukor helyett mézzel készítse. És ezzel a finomsággal csatlakozom is á lá carte Kriszti VKF kiírásához. Remek téma.

Hozzávalók 4 pohárhoz:
25 dkg túró (lehet jóféle ricotta is),
2 dl tejszín,
25 dkg feketeszeder (lehet szederfagyümölcs is),
csipet só,
10 dkg porcukor,
1 csapott kanál vaníliás cukor vagy
1 teáskanál vanília-kivonat,
1 gerezd (1/8-ad citrom) citrom leve.
A szedret (4 szemet félreteszünk a díszítéshez), cukrot, sót, vaníliaeszenciát, citromlevet robotgépbe vagy turmixba tesszük és jó krémesre kikevertetjük a géppel. Felverünk 2 dl tejszínt jó kemény habbá, majd a szedres krémes túrót óvatosan a tejszínhabhoz keverjük. Poharakban, jól behűtve tálaljuk.
Bármilyen idénygyümölccsel készíthető - a ribizlit, málnát én átpaszíroznám mielőtt a túróhoz keverném, mert ezek a gyümölcsök túl magosak. Télen vagy fagyasztott gyümölccsel tudjuk elkészíteni, vagy a nyáron eltett finom házi lekvárokkal. És akkor cukor sem kell hozzá, csak a lekvárt adjuk a túróhoz, a többi ugyanaz.
Fogyaszthatjuk önálló ételként is, vagy akár desszertként is, de reggelire sem utolsó.
Ennek a fantasztikus ízű és színű gyümölcsnek nem csak élvezeti értéke van, hanem gyógyászati is. ITT találtam egy leírást arról, mi mindent tartalmaz a gyümölcs, illetve mire jó a leveléből készült tea - például vérnyomáscsökkentő.