Bruschetta

Légy jó, és ne várj ezért jutalmat sem a földön, sem a túlvilágon. A szem sem vár jutalmat azért, mert lát, a láb sem azért, mert jár.

(Marcus Aurelius)

Egészséges és finom.
Fokhagymás pirítós paradicsommal, egészen leegyszerűsítve. De vannak még járulékos elemek hozzá: extraszűz olívaolaj, só, frissen őrölt bors, friss bazsalikomlevelek.

Nem írok mennyiségeket. Étvágy szerint a paradicsomokat felkockázzuk kis darabokra. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és friss bazsalikomleveleket vágunk még a keverékbe. Frissen sült, fokhagymával megsimogatott pirítósra halmozzuk és hammm bekapjuk.

Tegnap rozsos kenyeret sütöttem tökmaggal, kevés köménymaggal. Igazán jól illett a bruscettához.

Az egyszerűség valóban nagyszerűség. Ez az egyik nyári kedvenc vacsoraétkem.

Modortalanságok

*

Elolvastam a "modoros" gasztroblog- kritikáját... A kommenteket is.
Van benne igazság is. Meg nem igazság is.
Az írás találó. Tény, s való. Bár könnyű más pipilőjével a csalánt verni.

Azonban hozzászólni ott nem kívánok. A hozzászólások hogy úgy mondjam - modorosak?! Még ha azok lennének. Sajnos kritikán aluliak.
Egy-két kivétellel.

Arra lennék csak kíváncsi, a kommentelők hogy írnák le és milyen fotóval illusztrálnák a kreálmányaikat. Milyen szavakat használnának vajon? Valószínűleg egy új nyelvet kéne kitalálniuk, nehogy őket is modoros jelzővel illessék... Esetleg meg is kéne fizetniük egy fotóst, hogy értékelhető képek tartozzanak a receptekhez? Valószínűleg igen. És az elkészül ételek minőségéről most ne is beszéljünk.

A gasztroblogot írók zöme munka és család mellett ír, fotózik. Talán nem jelöltethetnénk magunkat a következő irodalmi Nobel-díjra - de nem is ez a cél. Sokak saját szórakoztatásukként csinálják, sokak virtuális receptfüzetként nevezik meg oldaluk funkcióját, sokak pedig szeretnék átadni, megosztani a főzés terén meglévő, nem is kevés tapasztalatukat.
Lehet hogy modorosan, igen. De azt gondolom, aki ezen fönnakad az nem mást keres, mint hogy legyen mibe belekötnie. A modoros blog kiváló példa erre. Mindig azok kritizálnak a legélénkebben, akiknek sem tehetségük, sem kitartásuk, sem intelligenciájuk nincs semmihez. Csak a kritizáláshoz.

A férfiak-nők témához. Nem minősítem, hogy a pasik mit és hogyan képesek ömlengeni a fociról, autóversenyről és egyebekről. Mi nők mindezt a főzés-sütés terén csináljuk.
Hagyjuk élni egymást, ha kérhetem.

Végül: kíváncsi lennék a tisztelt hozzászólók vajon hányszor kerestek jó recepteket a neten. Szerintem már sokszor. De persze, ezt nem kell bevallani.

Vannak "sznob" blogok is. Igen. Azok is kellenek. Vannak hétköznapi blogok - igen. Azok is kellenek. És minden blog mögött ott az ember. Az ember, aki nem tökéletes, aki férj, feleség, anya, apa, dolgozik, gyereket nevel, háztartást vezet, különmunkát vállal. Aki huzamosabban olvas egy-egy blogot, meglátja mindezt. És nem azt értékeli a másikban, hogy esélytelen a Pulitzer-díjra, vagy hogy nem egy Capa színvonalú fotós - hanem a munkát, a kitartást, és az adás-megosztás önzetlenségét.

A "modoros" meg csak kritizáljon. Jó időtöltés az is. Bár kreatívnak nem nevezném. Viszont jól el lehet csámcsogni egy darabig a témán... Míg korgó gyomruk nem figyelmezteti őket arra, hogy kritikával még senki sem lakott jól.

Zölborsófőzelék

Mindaz, ami szép, bármi módon is az, önmagában szép, önmagában teljes: a dicséret nem alkotó része. A dicsérettől semmi nem lesz sem silányabb, sem jobb. Mindez vonatkozik a mindennapi életben szépnek mondott dolgokra is: anyagokra, műalkotásokra. Hát ami valóban szép, ugyan rászorul-e még valamire? Éppoly kevéssé, mint a törvény, az igazság, a jóakarat vagy a szemérem. Vajon melyikük azért szép, mert dicsérik, vagy melyiknek árt, ha ócsárolják? Vajon a smaragd hitványabb lesz-e, mint volt, ha nem dicsérik? Vagy az arany, az elefántcsont, a bíbor, a kard, a virág, vagy a zsenge fa?

(Marcus Aurelius: Elmélkedések)

Még van nálunk a piacon zöldborsó. Nagyon szeretem, petrezselymesen. Egyszerű kis étel - de nagyon finom. Emlékszem, anno a suliban mindig bélszínrolóval adták. Na azt nagyon utáltam...
Nagyon sok féle feltéttel ehetjük: fasírttal, lencsefasírttal, gombafasírttal, tükörtojással, főtt tojással, töltött tojással, buggyantott tojással, bundáskenyérrel, borzacskával, sült sonkaszelettel... Szóval bármivel jó. Ja. Virslivel vagy sült párizsival is. Ó igen. Szerintem natúr halfilével, lazacszelettel is isteni.

Hozzávalók 4 főre:
1, 5 kg hüvelyes zöldborsó (vagy 1 kg fejtett),
1 nagyobbacska csokor petrezselyemzöld,
1 teáskanál olaj,
3 dkg vaj,
2 közepesen púpos evőkanál liszt,
2 dl víz,
kb. 1/2 liter tej,
só,
2-3 teáskanál kristálycukor,
esetleg 1 decinyi tejszín.

A borsót kifejtettem, majd az olaj és vaj keverékén fedő alatt, kis lángon sóval, kevés cukorral puhára pároltam. Majd megszórtam lisszttel, jól elkevertem, hogy ne maradjon csomós. Aztán először egy decinyi vízet tettem rá, majd a tejet apránként, mindig jól elkeverve. A végén kevés tejszínnel még krémesebbé tehető. Hozzákevertem az apróra vágott petrezselyemzöldet is. Kóstoltam, még sót és a maradék cukrot is belekevertem.

Mennyei finomság. :) Olyan jó, hogy a magyar konyha "kitalálta" a főzelékeket. Én nagyon szeretem szinte mindet.
Készíthető fagyasztott borsóból is, természetesen. De frissből a legfinomabb.

Szeder"leves"

- Szerintetek melyik a legfontosabb vallási kérdés? - kérdezte egy nap a mester.
Sok feleletet kapott:
- Van-e Isten?
- Ki az Isten?
- Hogyan juthatunk el Istenhez?
- Van-e élet a halál után?
- Nem - mondta a Mester -, a legfontosabb kérdés a következő: ki vagyok én?

A tanítványok jobban megértették, hogy mire utalt, amikor fültanúi voltak a Mester és egy prédikátor beszélgetésének.
- Szerinted, ha meghalsz, akkor a lelked a mennybe megy?
- Igen - válaszolt a prédikátor.
- És a tested a sírba kerül?
- Igen.
- És, ha szabad kérdeznem, te hol leszel?

(Anthony de Mello)

Inkább csak emlékeztetőnek szánom - és mert szederből a legszebb. Elképesztő színe tud lenni. :) Valójában az elmúlt egy-másfél hónapban szinte naponta készült és készül ez az egyszerű "leves" - már tavaly is írtam róla ITT.

Nagyon szeretem az ízét - ha valamilyen formában fel van dolgozva, rajongok e gyümölcsért. Önmagában viszont nem szeretem. Nekem nagyon fanyar. De így isteni.

Vagy fagyinak - az egyik legkedvencebb jeges finomság számomra a szederfagyi. (A citromfagyi után mindjárt...)

A gyártási technológia roppant egyszerű: vettem egy kis dobozka szedret a piacon. Beleburítottam a turmixgépbe, egy nagydobozos natúr joghurttal együtt. Mézet, kevés száraz vörösbort, pici őrölt fahéjat és őrölt szegfűszeget tettem még bele - no meg egy csipet sót. Jól összeturmixoltam, aztán szitán átszűrtem, hogy ne legyen magos.

Jégbe hűtve tálaltam.

Egyébként lefagyasztva szerintem isteni jégkrém lesz belőle.