a szivárvánnyal együtt megjelent a feloldó
ital. A bort én csak egyik legmagasabb kegyelmi aktusként tudom megérteni. A bor felold. Van
borunk. Az átkozott sokkot fel tudjuk oldani. A bor visszahozza eredeti életünket, a paradicsomot,
és megmutatja, hová fogunk érkezni a végső
világünnepen. Ezt a hidat az első
és az utolsó nap között az ember csak önkívületben bírja ki. Ez az önkívület a bor.
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)
A születés jutott eszembe róla. Valahogy úgy képzelem, annak a szobának van ilyen illata, ahol egy gyermek épp világra jött a félhomályban, gyertyák fényénél, állatbőrök és puha takarók ölelő melegségében. A vér és a virágok illata együtt, és a tisztaságé.
A forralt bor is az "ahány ház annyi szokás" kategóriájába tartozik. Mindenki másképp csinálja.
Készülhet akár fehér, akár vörös borból is, de vegyesen is. Cukor vagy méz mindenképpen kell bele - természetesen ki milyen édesen szereti. A citrom is elmaradhatatlan. A levéből is szoktunk belefacsarni, de egy-két karika egészben is belekerül. Mert a citrom héjában lévő illóolaj nem hiányozhat belőle.
A vörös forralt bor készülhet narancskarikákkal és lével is, nagyon jól illik hozzá - bár nálunk a citromos készül gyakrabban. De a narancsos sem rossz - a bóléra emlékeztető íze van.
Az alapfűszerek ezen kívül a fahéj és a szegfűszeg. Egy liternyi forralt borba szoktunk 2-3 darab fahéjat és 8-10 szem szegfűszeget tenni. Néha szegfűbors is kerül bele 2-3 szem. És néha csillagánizs is, egy darab. De a kardamommag sem illik ehhez az isteni italhoz rosszul.
Sőtebb. A rendes, hagyományos feketebors is jó bele, 4-5 szem egészben.
A bort szoktuk higítani is, nem mindig. Ha higítjuk vízzel, a víz maximum csak 1/5-e körülbelül a bornak.
Mielőtt tűzre tennénk, tegyük bele az összes fűszert, mert nagyon hamar felforr, így valamivel több esélyük van kioldódni. Csak forrásig főzzük, aztán már nem, mert az összes alkoholtartalmat kifőznénk különben belőle. És az úgy meg... hát nem az igazi!
Forrón fogyasztjuk. Persze, mindenki vigyázzon a nyelvén a szőrre, mert leégetheti.
Chirio! :)