2009. február 15., vasárnap

Resztelt máj

.
Egy tibeti mondás szerint az ember ott van otthon, ahol otthon érzi magát, és ott érzi otthon magát, ahol béke van.


(Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma)




Mostanában kívánom a májat. Valószínűleg vas- vagy vitaminhiányból kifolyólag. A szervezet olyan ösztönös és bölcs, jelzi ha valamire szükségünk van. Ráadásul igyekszem minél előbb pótolni, mert a húsvét előtti 40 napos böjtöt szeretném végigcsinálni.
A resztelt máj szintén gyerekkori íz, anyu sokszor készített, imádtuk.

Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg disznómáj,
2 nagy fej vöröshagyma,
1 nagy gerezd fokhagyma,
4 evőkanál olaj,
2 teáskanálnyi pirospaprika,
őrölt bors,
1 evőkanálnyi majoránna,
1/2 mokkáskanálnyi őrölt kömény,
2 teáskanál édes anna vagy erős pista,
1 teáskanál sűrített paradicsom (a fenti kettőt nyáron friss paprikával és paradicsommal helyettesíthetjük).

A vöröshagymát negyedkarikákra vágtam, az olajon kis lángon pároltam, míg üveges és egészen puha lett. Közben a májat megmostam és először 1/2 cm széles szeletekre, majd 1 cm széles, rövidebb csíkokra vágtam. A hagymát félrehúztam a tűzhelyről és elkevertem benne a fűszereket (kivéve az erős pistát, mert az sós, azt csak a végén kevertem hozzá), a fokhagymagerezdet csak félbe vágtam. Hozzátettem a májat is, plusz kb. 1/2 dl vizet is öntöttem alá. Visszatettem mindezt a tűzre, most már nagy lángra. Zsírjára pirítottam, közben kevergettem. A resztelt májat végig nagy lángon érdemes csinálni, mert így fog sűrű szaftot adni a szétfővő hagyma. Amiatt is végig rotyogva sütöm, mert a májnak elég 10-15 perc. Ha túlsütjük, megkeményedik. Ez az egyik titka. A másik, hogy csak a tányéron sózzuk meg, mert a disznómáj a sótól szintén megkeményedik.
A resztelt máj egyszerű főtt krumplival a legfinomabb, vagy friss kenyérrel. Mert e két körettel ki lehet tunkolni a szaftját.
Bármilyen házi savanyúsággal, vagy salátával tálalható.

23 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Kifelejtettem a gyermekkori ízekből, pedig nálunk is gyakran csinált Anyu. Én valahogy idegenkedem a belsőségektől, a máj szinte az egyetlen, amit megeszek. Apunak nagy kedvence volt, lehet, hogy megelepem valamikor vele. Mindenhol vannak családi történetek, nálunk egyszer véletlen egy kis fahéjat tett Anyu a resztelt májba a bors helyett (mellényúlt). Utána bors is került bele, de Apunak annyira ízlett, hogy onnantól kezdve mindig így kérte...de jó, hogy eszembe juttattad!

duende írta...

Hú, isteni ötlet!!!

Sok szaftos húst és daráltakat is szoktam fahéjasan csinálni. Sokkal jobban szeretem sós ételekbe, húsokhoz - mint édességekhez. Legközelebb kiprószálom!

A muszakába a ragut is mindig fahéjasan csinálom, anélkül fele olyan jó sincs. És a csilis babba is mindig teszek, mert az sem ér sokat fahéj nélkül! :)

erős ildikó írta...

Nahát! Megleptél!

duende írta...

Mivel leptelek meg? A fahéjjal?

Palócprovence írta...

A szűklátókörűség sajnos végigkísérte az emberiséget.
A resztelt máj férjem nagy kedvence, hasonlóan készítem, csak a fűszerezése tér el kicsit. Viszont én soha nem eszem belőle. :)

duende írta...

Akkor nem szereted a májat, valószínűleg Palócprovance! Én nagyon szeretem. Mindegy milyen: csirke, pulyka vagy sertésmáj.

Palócprovence írta...

Azért a csirkemáj, pláne a liba jöhet! :)))

duende írta...

Én meg a libamájat nem tudom megenni! :)

erős ildikó írta...

Én a baromfifélék máját zsírban lesütve szeretem, hidegen szeletelgetni, kenegetni a friss kenyérre...mmm...
Igen, azzal leptél meg, Duende, hogy ennyi mindenbe tudatosan és bátran alkalmazod a fahéjat. Igyekszem követni a példádat (nem feltétlen utánzás módjára, inkább a bátor felhasználásban.)

duende írta...

Ne is mondd, Napmátka. Az a legfinomabb! Mikor nyaralni indulunk a Balcsira, előtte mindig csinálok egy üveggel. Isteni reggelire paprikával-paradicsommal, újhagymával, lilahagymával...

Hát az arab konyha nagyon tetszik, igaz élőben még soha sem kóstoltam. De műsorokat látta, recepteket olvastam. Azóta nagyon sűrűn használom húsokhoz, húsgombócokhoz. Isteni. Én édességbe - hogy őszinte legyek - nem is igazán kedvelem. Igazi természete a sós ételekben mutatkozik meg, azokban felséges!

erős ildikó írta...

Ezt nem tudtam, de mielőbb ellenőriznem kell! :))

Mamma írta...

Gyerekkorom egyik kedvence volt a resztelt máj! Az egyetlen volt szinte, amit minden élethelyzetben megettem:))
Később olvastam, hogy max. havonta egyszer javasolt májat enni.

A lányom születése után nem bírtam nyers májhoz nyúlni, így kimaradt... a csirkemájat is a férjem vagdossa fel, resztelt májat pedig szerintem azóta nem ettem. Te jó ég, mennyi pótolnivalóm van!!
Duende, de jó, hogy emlékeztettél rá! Milyen jó lenne mellé az almakompót!:)))

Napmátka, a fahéjjal én is úgy vagyok, mint Duende, húsokhoz nagyon jó! Musszakából tényleg kihagyhatatlan!!:)

duende írta...

:))

Bizony Mamma, almakompóttal még szerintem istenibb, mint savanyúsággal vagy salátával!

Már nem is csodálkozom, hogy a fahéjban is egyetértünk! :)

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm! Isteni lett!Adri

duende írta...

Kedves Adri! Nagyon örülök hogy ízlett és szívesen! :) Én is köszönöm a visszajelzést. :)

Névtelen írta...

Na ezt most kipróbálom fahéjjal :) Mindenképp valami különlegesebbet szerettem volna kipróbálni nem pedig a szokásos módon meg csinálni. Meg írom, hogy hogy fogadta a család. A receptért köszönet.

duende írta...

Kedves Ismeretlen! Az előre is nagyon megköszönöm, ha megírod, hogy ízlett! :)
Óvatosan adagold, és többször kóstold, mert ha kevés van benne, nem is érződik, ha meg túl sok, akkor erősen fahéjas lesz, szóval kisebb adagokban érdemes beletenni az ételbe. Imádom a fahéjat husikhoz, egyszerűen olyan izgalmas és mély tónust ad mindennek, hogy az csuda. :)

gramamma írta...

Igen! A fahéj és a szegfűszeg is csoda finom fűszer a húsokhoz.

duende írta...

Gramamma: :) abszolútegyetértek :)

Dett írta...

Minden receptednek bátran állok neki, imádom évek óta! :)

duende írta...

Köszönöm! És örülök! :)

Névtelen írta...

Az én anyukám szegfűszeggel készíti, az egész ételhez 1 db szegfűszeget ad és a végén kiveszi. Ezt ő az anyósától tanulta. Imádom így:)

duende írta...

El is hiszem, hogy isteni! :) Legközelebb én is teszek bele! :)