Gyerekkori ízek: Babos tészta

.

A legfontosabb dolog, amit Don Juan mondott, hogy az összes energiánkat személyiségünk megvédése foglalja le. Minden igyekezetünk erre irányul. Olyan régóta vagyunk mélyen belemerülve önképünk védelmezésébe, hogy még csak észre se vesszük.

Ezek az ideák önmagunk fontosságáról olyannyira elvakítanak bennünket, hogy semmi mást nem vagyunk képesek látni, de azért ki lehet valakit mozdítani az önfontosság ideájából.

A másik mód, ahogy vakok maradunk, hogy azt képzeljük, eljön a teljesség, ha társra lelünk. Akár házasok is lehetünk és még mindig keresgélve valaki után, aki kielégíti a szükségleteinket.

A szenvedély, szerelem- mind csak vágy.

(Carlos Castaneda)

Már olyan régóta készülök feltenni ezt az ételt a blogra. Nagymamám kedvence volt. Mindig akkor főzött ilyet, ha bableves készült. Több babot tett a fazékba és mikor megfőtt, a többletet kivette a tésztához.
Házitésztát gyúrt, de kicsit vastagabbra mint amilyet egyébként a metélthez, vagy kockához szokás gyúrni. Aztán vastagabb csíkokra vágta késsel és kézzel nagyobb darabokat csipkedett belőle. Kifőzte, majd zsíron kicsit átpirította a tésztát, s mikor már kicsit ropogós-sült volt, a babbal is átmelegítette-átsütötte az egészet. És zsírt használt hozzá. Kacsa vagy disznózsírt. Végül zöld hegyes erős paprikával ette - már ha szezonja volt. A nagymamám MINDENT hegyes erős zöldpaprikával evett... Imádta a csípőset. Nem. Az erőset. A marón erőset!:) Apu hányszor rászólt, mert annyira erősen evett mindent, hogy szó szerint verejtékcseppek gyöngyöztek a homlokán, és sorban versengve indultak el egy idő után az álla felé... . És sziszegett, húúúúhhhúúú-zott nagyokat evés közben. Aput meg idegesítette és mindig rárivallt: "Mama, az Isten áldja meg, minek eszi ha nem bírja?!" :))
Ez a jelenet minden ebédnél lejátszódott. És talpas cigit szívott, valami nagyon erőset. (Szerintem ha lett volna pipája, pipázott volna... ) És jó mély rekedtes hangja volt.
Amikor rosszat csináltunk - és az elég gyakran volt - összecsapta a két tenyerét az ég felé, és így kiáltott: "Isten abban a babos égben!" Akkor nekünk ez így rendben is volt. Mert 1. Nagyi nagyon szerette a babot. 2. Felettünk a Babos doktor lakott. Persze évekkel később rájöttem, hogy valójában mindig azt mondta: "Isten abban a magos égben." Felnőttként jót nevettem ezen.
És egyszer "rajtakaptam." Este, ült a kád szélén, megmosakodva, hálóingben, hosszú ősz haja megfésülve, szépen visszacsavarva kis egyszerű kontyba. És magában mormolt. Nem vette észre, hogy bementem a fürdőszobába és ott állok a háta mögött. Kérdeztem, mit csinál? Ő nagyon zavarba jött, végül azt felelte: imádkozom. Minden este úgy feküdt le, hogy elköszönt Istentől és a világtól és megköszönte azt a napot. Templomba sosem ment.
Az egész élete szolgálat volt - Ő nevelte fel a sok testvérét is, mert 7 éves korában meghaltak a szülei. Mikor én ismertem, már nyugdíjas volt, de egész életében dolgozott, egy pékségben. Nem tudott sem írni, sem olvasni.
És szerette a muzsikát... :)

Hát ez az étel volt az én egyik nagymamám kedvence. És mi is nagyon szerettük. Most éppen babot főztem tegnap, és most eszembe jutott hogy régóta készülök babos tésztát csinálni.



Ez az étel csak és kizárólag házi gyúrt tésztával jó, csak rendesen főtt babbal, a konzerv nem jó. És csak zsírral az igazi.

és persze... erősnagyonerős hegyes friss zöldpaprikával! :)



(Én most durumdaralisztből, tojás nélküli tésztát gyúrtam hozzá.)