Alíz legújabb VKF!!! (Vigyázz, kész, főzz!!!) kiírása
igencsak közel áll a szívemhez. Alapból is nagyon szeretem az erdei
gombákat - de zalaiként még szerencsés is vagyok, mert itt az erdők csak
úgy ontják ezeket a finomabbnál finomabb erdőajándékokat. Gondolkodtam
mit készítsek, hiszen a gomabételek változatosak, készülhet belőlük
akármi: leves, mártás, paprikás, süthetők és ránthatók, omlettbevalók és
salátának is alkalmasak, sőt. A finomabb fajtákat nyersen is
fogyaszthatjuk.
Aztán
eszembe ötlött, hogy még nem szerepel az oldalamon a híres "bakonyi
sertésborda". Igen ám, de utánanéztem ha már megfőztem és közzé is
teszem. Nos, érdekes dolgokra bukkantam. Először is arra, hogy régen
létezett egy őshonos, kitűnő minőségű magyar malac fajta, a "bakonyi
sertés". De sajnos, ez a híresen jó fajta már nem létezik - 1850 táján
kihalt -, ezért nem nevezhetem az ételt "bakonyi sertésbordának". Ezt
találtam róla:
"A
mangalica nem őshonos állat, de a Kárpát-medencében élő sertések
kereszteződése során jött létre. Még a római légiók hozták magukkal
Pannónia területére azt a sertésfajtát, amely Itáliában volt őshonos –
s amely például a híres Iberico sertés őse is, amelyből a serrano
sonka készül. A Római Birodalom bukását követően egészen a magyar
honfoglalásig a terület különböző népek átjáróházává változott, így
ezek a sertések nagyrészt elvadultak. Az ide érkező magyarok ebből az
elvadult sertésből szelídítették vissza az úgynevezett bakonyi
sertést, amely a mangalica egyik őse. (Érdekesség: a bakonyi sertés
húsa és szalonnája komoly magyar exportcikk volt a középkorban és
valószínűsíthető, hogy Angliába is eljutott. A Bakony szó angol
leírása (bacon) lehet az eredete a mai angol „szalonna” jelentésű
szónak.)
1833-ban
József főherceg, aki Magyarország nádora volt, Milos szerb vajda
híres állattenyészetéből vásárolt néhány úgynevezett sumudica sertést –
amelynek őse szintén a Római Birodalomból származott –, keresztezte a
magyar bakonyi sertéssel, ez lett a mangalica. Több szakember szerint
zsírja egyenértékű az olívaolajjal (mint ahogy a serrano sonkáé és a
pármai sonkáé is). Az egyik legnagyobb spanyol sonkakészítő cég, az
Olmos, Magyarországról évente több mint 40 000 mangalica húsát
szállítja Spanyolországba, ahol a mangalicából készült sonkát
magasabban jegyzik, mint az iberico sertésből készültet."
Tehát
az étlapokon nem is szerepelhetne "bakonyi sertésborda" néven étel. Az
interneten viszont regement " ..... bakonyi módra" ételt találtam. A
pontpontpont lehet bármilyen húsféle, vagy halféle. Igen ám, de engem
érdekelt, honnan is ered a"bakonyi módra". Annyit találtam első körben,
hogy ez a mód tulajdonképpen gombapaprikással készült étel, ami
valamilyen hús vagy halféle plussz mártása. Utána néztem vendéglátó
főiskolai jegyzetekben is, könyvekben is, de semmi nem találtam.
Egyáltalán nem szerepelt bennük ez a módozat. Na nem adtam fel, tovább
keresgéltem. És siker koronázta ténykedésemet - megtaláltam a származási
helyet. Nem is csodálkoztam igazán, mert ez a híres étterem már nagyon
sok világszerte ismertté váló fogásnak volt szülőhelye. Hát igen. Hát
persze. A Gundel étteremben készült ez is elsőként.
"A
mai Gundel étterem legkorábbi elődje a Városligetben egy szerény
étkezőhely volt, vendéglősét Klemens Jánosnak hívták. Utóda, Wampetics
Ferenc nevéhez fűződik a most százesztendős palota építése. Gundel János
öt gyermeke közül a legidősebb, Gundel Károly 1910-ben vette át a
városligeti vendéglő bérletét. Ez alkalommal azonban több történt
egyszerű személycserénél: az elegancia és a luxus legmagasabb
színvonalát képviselő stílus jelent meg lépésről lépésre a magyar
vendéglátásban. Séfjei segítségével a francia konyhaművészet technikáját
alkalmazta magyar alapanyagokra, a magyar konyha tradíciójának
jegyében. Az ínyencfogások listáján egymás után jelentek meg az új
Gundel-kreációk, melyek mind a mai napig szerepelnek az étlapon. A
"fogas rákpörkölttel Rothermere Lord módjára" a Daily Mail
tulajdonosának budapesti látogatása alkalmából, a pittsburghi borjúborda
elnevezésű fogás pedig egy amerikai polgármester tiszteletére
született. A "bakonyi mód" – amely egy bankettnek köszönheti létezését –
újabb és újabb fogásokat ihletett, különféle halakat, húsokat
kombinálva gombapaprikással.
A
Gundel Károly által megálmodott desszertek közül a Gundel palacsinta
világhírűvé vált. Amikor fia, ifjabbik Gundel Károly vezetésével magyar
étterem nyílt az 1939-es New York-i világkiállításon, a Gundel-kreációk
olyan sikert arattak, hogy a New York Herald tudósítása szerint a
"Gundel étterem többet tett Magyarország jó híréért, mint egy
hajórakomány turisztikai prospektus". "
Mikor
ilyeneket olvasok, sokszor sikítani tudnék... Mert ennek az országnak
annyi kincse van, és egyik legerősebb, leggazdagabb, legvonzóbb pont a
gasztronómiánk lehetne. De inkább nem is mondok semmit...
Térjünk
vissza inkább a sertésborda bakonyi módra című alkotáshoz. Amit most már
tudunk: nem bakonyi sertésborda, hanem bakonyi módra készül és a híres
Gundel étteremből indult világhódító útjára - annyira, hogy ma már
szerintem nincs is étterem, amelynek ne lenne "bakonyi módra" készült
étel az étlapján.
Ezt az ételt szerintem nem lenne
szabad másból, mint erdei vagy mezei gombákból készíteni. Ha nincs épp
gombaszezon, én levenném az étlapomról, az biztos. Hiszen a lelke pont
az ízletes, igazi vadon nőtt gomba. A termesztett csiperke csak halovány
utánzat és illúzióromboló másolat. Ne tegyétek. Ne készítsetek
bakonyit, csak ha hozzájuttok valódi, illatos, ízletes vadon termő
gombához. Bármely fajta megfelel ehhez az ételhez. Én
ma körülnéztem a piacon. Volt vargánya, rókagomba, galambica, rizike,
fenyőalja csiperke, káposztagomba, fekete tölcsérgomba, szegfűgomba,
őzlábgomba és még legalább négyféle, amit nem is ismerek. Bevallom,
tényleg el vagyok kényeztetve itt Zalában, mert nagyképűen elmondhatom,
hogy nem rajongok sem a vargányáért, sem a rókagombáért. Szerintem
legalább 6-7 fajta, e kettőnél sokkal ízletesebb gomba is létezik e
földön. A vargányát csak szárítva szeretem, sokkal intenzívebbé,
aromásabbá válik - frissen elkészítve nyálkás az állaga a nagyobb
példányoknak. A rókagomba pedig számomra kissé (nagyon) ízetlen,
jellegtelen gomba. Egy előnye van: nem férgesedős fajta, talán ezért is
szeretik sokan.
Tehát válogathattam kedvemre. Volt kétfajta nagy
kedvencem is, úgyhogy azokból vettem. A csiperkék szerintem a világ
egyik legfinomabb, legaromásabb gombái. Eszméletlen ízük van. (Ez most a
kárminhúsú csiperke ha minden igaz.) A másik nagy kedvencem, a szép
narancsszín rizike.
Amit ritkásan álló fenyők alatt, napsütötte réteken lehet találni.
Érintésre bezöldül, nagyon erőteljes illata és íze van. Az illata
egészen parfümszerű, szerintem a legfinomabb illatú gomba a világon.
Állaga roppanós, ressenős, főzésnél sem puhul be, nem válik nyúlóssá és
nyálkássá. Azért egy kisebb, fiatal
vargányát
is vettem, ami még roppanós húsú. Ebből a három gombából készítettem el
ezt a finom ételt. De bármely másik fajtákat választhattam volna -
nekem ezek nagy kedvenceim.
Hozzávalók 4 főre:
8 szelet sertésborda,
1 kg bármilyen erdei vagy mezei gomba,
10 dkg rendes füstölésű szalonna,
3 kisebb-közepes fej vöröshagyma,
3 gerezd fokhagyma,
1 paradicsom,
1 paprika,
2-3 evőkanál zsír,
kevés liszt,
mustár,
só, frissen őrölt bors,
őrölt köménymag,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
friss vagy szárított kakukkfű (lehet vadkakukkfű is),
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
1 dl sűrű 20%-os tejföl,
1 dl tejszín,
és 3 dl csontalaplé vagy ha nincs,
1 és 1/2 húsleveskocka vagy erőleveskocka,
plussz 3 dl víz.
Én
cseréptálban készítettem az ételt, szerintem ebben a legízletesebb.
Tehát főzés előtt beáztattam, hogy ne az ételtől szívja majd el a
folyadékot.
A bordákat a hentessel vágattam el, hogy mindegyik
szeleten legyen csont. Így a legfinomabb. Viszont nagyon alaposan mossuk
meg, mert tele van csontszilánkokkal a hús. (Egyébként a rántott karaj
is így a legfinomabb, csonttal együtt sütve.)
Miután alaposan
megmostuk, klopfoljuk ki kissé, és a szélein, ahol a vékony fehér
zsírhártya van, fél cm-es kis vágásokat ejtsünk, mert így szét tud
nyílni sütéskor, nem púposodik fel. Klopfolás után a szeleteket
besóztam, frissen őrölt borsot szórtam rájuk és őrölt köménymagot, majd
bekentem őket mustárral. Lisztbe mártottam és kevés zsíron mindkét
oldalukat pirosra, hirtelen megsütöttem. Egyből a cseréptál aljára
sorakoztattam őket. Ugyanebben a serpenyőben, a visszamaradt zsíron a
kis kockákra vágott szalonnát kisütöttem, majd ezt is a tálba tettem, a
hússzeletekre. A következő a félkarikákra vágott hagyma és szeletekre
vágott fokhagyma volt: kevés sóval megdinszteltem őket, majd
elterítettem a húsok tetején. Aztán a megtisztított erdei gombákat
darabolva, sóval, frissen őrölt borssal és kakukkfűvel ugyanebben a
serpenyőben megsütöttem addig, míg összeestek és levet engedtek. Majd
zsírjára sütöttem az egészet és elkevertem pirospaprikával, és apróra
vágott petrezselyemzölddel. (Én kifelejtettem nagy sietségemben a
pirospaprikát, de így is tökéletes volt.) Ez lett a legfelső réteg. A
serpenyőbe öntöttem 2-3 dl vizet, tettem bele másfél erőleveskockát és
hagytam hogy eloldódjon. Ebbe kevertem bele csomómentesen a tejfölt és a
tejszínt. Nem kell sok bele. Szerintem a bakonyit nagyon el lehet
rontani, ha túltejfölözzük. Épp csak legyen benne, lágyítsa a szaft
ízét. Aki pedig tejfölösebben szereti, az a tányéron tehet rá még,
tálalás után. Vagy készítse eleve tejfölösebbre - bevallom, én
egyáltalán nem szeretem a túltejfölözött ételeket. Sem a tejfölös
csirkepaprikást - a világból ki lehetne hajtani vele, sem a tejfölös
gombapaprikást. Mert nem jól készítik, mert általában túlteng bennük a
tejföl és semmi mást nem lehet érezni, csak a tejföl ízét.
Szóval
ezt a keveréket öntöttem rá a rétegezett ételre. Egészen a tetejéig,
hogy sok finom szaftja legyen majd ha elkészül. Frankón besűrűsödött
egyébként a liszt miatt. Az étel tetejére szeltem paradicsom és
paprikakarikákat. Rátettem a fedőt és sütőbe tettem - nem
előmelegítettbe, nehogy a tál megrepedjen. Nagy lángon sütöttem 40
percig. Isteni.
Készíthetjük egyszerűbben is - elősütjük a
fűszeres, lisztbe mártott húst, majd a visszamaradt zsiradékon szalonnás
alapra elkészítjük a gombapaprikást, amit tejfölözünk is természetesen.
Ezt a kész paprikást öntjük a hússzeletekre, no és némi alaplevet vagy
vizet és sütőben csak összerottyantjuk. Nekem most ez a kicsit - nem
sokkal - bonyolultabb variáció tetszett jobban.
Köretként
általában nokedlit adnak hozzá - amit nagyon szeretek - , de szerintem a
bakonyi módra készült sertésbordához a csupasz
nudli illik leginkább. (Azért sem gnocchi! Van nekünk is má' régóta nudlink. :)) ) A legjobb, legfinomabb köret hozzá. De
dödöllével sem akármi. Egyébként ez az az étel, amit lehetetlen normálisan fotózni. Isteni, de nem valami fotogén őkelme! :)