2009. május 14., csütörtök

Kapros túrós lustarétes




Kaporszezon van. Ilyenkor én kaprot kaporral. Nagyon szeretem. Mint ahogy ezt a végtelenségig variálható lustarétest is. Készítettem már meggyesen, és diósan. Ez most kapros túrós lett, és édes.

Hozzávalók:
20 dkg liszt,
40 dkg túró,
1 nagy csokor kapor,
12 dkg porcukor,
1 csapott teáskanál sütőpor,
1 csipetnyi só,
12 dkg vaj,
2 tojás,
1 és 1/2 dl tej vagy tejszín.

A lisztet a porcukorral kimértem és összekevertem, a sóval és sütőporral együtt. A kaprot finomra vágtam és a túróhoz kevertem. A két tojást felvertem egy tálban a tejjel együtt. A vajat mikróban megolvasztottam és a felével kikentem a kisebb tepsimet (20*30-as), illetve belecsurgattam még. Erre szórtam a cukros liszt egyik felét, majd rámorzsoltam a kapros túrót. Erre szórtam a liszt maradékát, megcsorgattam a maradék vajjal és a tejes tojással. Előmelegített 3/4-es sütőben sütöttem készre.

Tipp: Ha valaki nem kedveli az édes kapros-túróst, készítse cukor nélkül, kevés sóval. A cukor mennyisége helyett plusz annyi lisztet tegyen még hozzá.

2009. május 13., szerda

Konyhai alapműveletek, alapkifejezések



Már régóta tervezem, hogy írok az alapműveletekről. De valahogy mindig elmaradt.


Tehát. A legalabvetőbbek, legalábbis amik így elsőre eszembe jutottak - a sűrítési módok.

Rántás

Olajban lisztet pirítunk, ezt higítjuk vízzel. A rántásnál mindig elég sok zsiradékot használunk, annyit mindenképpen, hogy a liszt el tudjon keveredni, fel tudjon oldódni benne. Mennyiségeket most nem adnék meg, mert minden ételhez és adaghoz különböző mennyiségek kellenek. Lényege, hogy állandó keverés mellett pirítjuk a lisztet, míg kissé zsemleszínű nem lesz. Ekkor apránként és folyton elkeverve hidegvízzel higítjuk tejföl sűrűségig. Mikor elérte ezt az állagot, a besűrítendő étel levéből is keverünk hozzá egy merőkanálnyit, szintén alaposan elkeverve. Ez a hőkiegyenlítés miatt kell, így nem fognak úszkálni kis fehér szemcsék az ételben. A rántásnál jegyezzük meg a fordított-elvet. Forró rántást hideg vízzel engedünk fel, már kihűlt rántást pedig az étel forrón levével higítjuk. Így lehet homogénre keverni.
A rántásba azért is kell több zsiradék, mert általában magyaros ételekhez használjuk, amikben pirospaprika is van. Ha nem elég zsíros a rántásunk, az étel színtelen lesz, bármennyi paprikaport is tegyünk bele, mert a pirospaprika zsírban oldódik. Ha tehát úgy találjuk főzésnél, hogy színtelen az ételünk, pedig már "rengeteg" paprikát tettünk bele, akkor nem a paprikamennyiséget, hanem a zsiradék mennyiségét kell növelni.
Berántás után az ételt körülbelül 5 percig forraljuk kis lángon, hogy a liszt íze eltűnjön, és egységes ízű legyen az étel.
A pirospaprikát egyébként mindig a tömény rántáshoz keverjük de úgy, hogy félrehúzzuk a tűzről. A rántás higitását is így végezzük, nem a tűzön.

Besamel-mártás: vajon, liszttel készített rántás, amit tejjel engedünk fel - de ezt végig a tűzön tartjuk kis lángon. Mindig kevés tejet adagolunk hozzá, mindig csomómentesre keverjük. Ízesíteni csak akkor kell, mikor elérte a kívánt sűrűséget, vagyis mikor már kellőképpen hígult.


Habarás

A tejfölben, tejben vagy tejszínben elkevert liszt a habarás. Általában levesekhez és főzelékekhez használjuk. A lényege ennek is az, hogy először nagyon sűrűn keverjük, mert úgy lesz csomómentes, és ezt is apránként higítsuk, állandóan alaposan elkeverve. Mikor már hígabb, akkor teszünk hozzá a forró étel levéből, és azzal is csomómentesre keverjük. Csak ez után keverjük a habarást a levesbe, vagy főzelékbe.
Itt is igaz az, ami a rántásnál: habarás után még 5 percig főzzük az ételt, hogy homogén ízt kapjunk.


A többi alapműveletről találtam egy jól összeszedett válogatást:

Abálás:
Folyamatos, forráspont alatti 95°C-on történő hőkezelést, főzést jelent. (abáljuk pl. a szalonnát, a hurkaféléket)

Al dente:
"ami jó a fognak" - a nem puhára, haraphatóra főzött tészta jelzője

Angolos bundázás:
A bundázás egyik ismert formája. Azt jelenti, hogy a húst, a halat vagy egyéb sütni kívánt alapanyagot előbb olvasztott vajba mártjuk, majd zsemlemorzsába forgatjuk és kisütjük.

Angolos-ra (rare) sütés:
Az egészen angolos pecsenyének csak a külső pereme sül át, a hús közepe felé haladva egyre nyersebb, a hús közepe pedig teljesen nyers, véres.

Aszpik:
A hidegkonyha egyik legfontosabb alapanyaga. Készíthető csontokból, bőrökből, zselatinból is. Célja hogy megvédje a tálra kitett pecsenyéket a kiszáradástól, emellett szép csillogó is lesz tőle az étel.

Átforralás (lsd. még kiforralás):
A liszttel sűrített ételek sűrítés utáni forralása a nemkívánatos liszt íz elkerülése érdekében.

Áttörés (lsd. még passzírozás):
Az áttörés célja a durvább rostozatú anyagok emészthetőbbé, élvezhetőbbé tétele. Ma már igen jó módszer a turmixolás, de néhány anyagot még így is át kell törni (pl. paradicsom, aprómagú gyümölcsök). Egyes anyagokat még forrón kell áttörni, mert ha kihűlnek, "megszappanasodnak" (pl. főtt burgonya, gesztenye).

Bardírozás:
Kisebb húsok, vadszárnyasok szalonnalapokkal történő sütés előtti burkolása.

Barna rántás:
A barna rántáshoz a lisztet barnára pirítjuk. A forró zsiradékban először egy kevés cukrot pirítunk, ezután tesszük csak hozzá a lisztet, és készre pirítjuk. Ilyen rántás készül pl. a vadas mártáshoz, a lencsefőzelékhez.

Bécsi bundázás:
A bundázás leggyakoribb módja. Lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk a húst.

Beforralás:
Azt az eljárást nevezzük így, amikor a levest, mártást vagy egyéb ételt addig forralunk, amíg el nem éri a kívánt sűrűséget. Így készülnek a fűszerpárlatok is. A beforralást mérsékelt és egyenletes tűzön végezzük. Elég időigényes.

Blansírozás (lsd. még előfőzés):
Azt a műveletet nevezzük blansírozásnak, amikor egy nyersanyag nemkívánatos szagát, ízét el akarjuk távolítani, illetve gyakran használjuk a blansírozást az alapanyagok fagyasztása előtt is. A nyersanyagot ilyenkor csak forrázzuk, majd az első főzőlevét leöntjük és jól megmosva másik vízben folytatjuk a főzését.

Bouillon:
Általában húslé vagy húskivonat, erőleves, de lehet zöldségből, halból, vadból vagy alapanyagból főzött lé is.

Bő zsiradékban sütés:
Bundázott ételek, burgonyafélék, egyes tészták készülnek ezzel az eljárással. A sütéshez bő zsiradékot használunk, vagyis a zsiradék bőven ellepi a sütendő anyagokat, a hőmérséklet a kevés zsiradékban történő sütéshez képest alacsonyabb hőmérsékletű.

Buggyantás:
Így készül a buggyantott tojás. A gyengén sózott, ecetes vizet felforraljuk, és ebbe ütjük bele az egész tojást. Csak addig hagyjuk a tűzön, amíg fel nem buggyan. Ekkor levesszük a tűzről, és addig hagyjuk a lében, amíg lágytojás-szerű nem lesz.

Bundázás:
Az a művelet, amikor valamilyen anyagot - húst, halat - lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába meghempergetünk, vagy egyéb masszával vonunk be sütés előtt. Célja, hogy ízletesebbé és változatosabbá tegye ételeinket.

Csőben sütés (lsd. még gratinírozás):
A "csőben sütést", más néven gratinírozást sütőben - vagy grillsütőben - végezzük. Pirítást jelent, mert a különböző csőben sült ételeket először meg kell főzni, esetleg a megfelelő mártással bevonni, így csak rövid ideig kell sütni, azaz csak a felső rétegüket kell megpirítani. Az ily módon sült ételek elkészítését a tálalás idejére időzítsük, különben összeesik, kiszárad.

Darabolás:
A nyersanyagok megfelelő méretűre való alakítása, melynek célja: a hőkezelési idő csökkentése, a felhasznált különböző nyersanyagok egységesítése, az adagolás megkönnyítése. Darabolási formák: finom, apró, szelet, julienne, baton, kocka, cikk, karika, félkarika, félfő, stb.

Derítés:
Ez egy olyan tisztítási eljárás, melynek segítségével a levekben, levesekben (erő- és húsleves) lebegő apró, leszűrhetetlen anyagokat is eltávolíthatjuk, így a lé kristálytisztává, válik. Folyamata: A húst kivesszük, 1-2 tojásfehérjéből kevés vízzel laza habot verünk, a tisztítandó léből egy keveset hozzáadunk, majd állandó kevergetés közben visszaöntjük a tisztítandó léhez, majd levesszük a tűzről, és 8-10 percig állni hagyjuk, majd átszűrjük.

Dresszírozás:
Formaadás. Dresszírozzuk például a nyers zöldséget, egészben sütés előtt a szárnyasokat, vagy tálalás előtt a desszerteket.

Ecetes pác:
Ecetes páclevet (marinádot) készítünk a heringfélékhez vagy a marinírozott pontyhoz. Ehhez a hagymát karikára vágjuk, felöntjük vízzel, ecettel, sóval, kevés törött borssal és néhány csepp étolajjal.

Elősütés (lsd. még megfuttatás):
Mind a párolásra szánt, mind a felszeletelt húsokat párolás előtt kevés forró zsiradékban megforgatva elősütjük (megfuttatjuk), mert a forró zsiradék a hús külső felületén levő rostokat összehúzza, így képződik egy pörzsréteg, és ez megakadályozza a húsnedvek kioldódását. A húsok elősütés nélkül ízetlenek, rágósak és kevésbé élvezhetőek.

Fehér rántás:
A fehér rántást egyáltalán nem pirítjuk meg, hanem a felhevített zsiradékba beletesszük a lisztet, és csak átforrósítjuk, hogy ne maradjon nyers. Ilyen rántást készítünk pl. a tejmártáshoz (besamel) is.

Félig főzés (lsd. még posírozás):
Nyersanyagok rövid ideig tartó, csak részleges, vagy félig főzését jelenti.

Félig sütés:
A húst előbb kevés forró zsiradékban minden oldalán hirtelen megperzselünk, majd középmeleg, egyenletes hőmérsékletű sütőbe tesszük, és lassan sütjük tovább. A hús külső része jól átsül, csak a közepe táján marad vékony nyers húsréteg.

Fényezés:
Hideg ételeket, szendvicseket lehűtött aszpikkal szoktunk bevonni, így egyrészt szép fényes felületűek lesznek, másrészt megóvjuk az ételt a kiszáradástól, az elszíneződéstől. Meleg ételeket pecsenyezsírral, olvasztott vajjal öntünk le, hogy a tálalásnál szép fényesek legyenek.

Filé:
A gerincről kétoldalt teljesen lefejtett hús, vagy teljesen csontozott, tisztított, szeletelésre előkészített hús.

Flambírozás:
Kétféle módon flambírozhatunk: Egyik mód: a nyersanyagot átsütjük, átforrósítjuk és leöntjük valamilyen alkohol tartalmú itallal, majd meggyújtjuk. Miután a lángok kialudtak, folytathatjuk az étel párolását. A másik mód: a teljesen kész ételt öntjük le valamilyen szesszel, meggyújtjuk, és lángolva tálaljuk fel.

Forrázás:
Forrázásnak nevezzük azt a műveletet, amikor valamely nyersanyagot forrásban lévő vízbe tesszük, néhány pillanatig benne hagyjuk, majd leszűrjük. Ezt az eljárást alkalmazzuk pl. a csípős paprika erejének tompítására, vagy a paradicsom héjának lehúzására.

Főzés:
Olyan hőkezelési folyamat, melynek során a - megfelelően előkészített - nyersanyagot 100°C-os vízben vagy más folyadékban addig hőkezeljük, amíg rostjai meg nem puhulnak. Megkülönböztetünk gyors és lassú, egyenletes főzést.

Gasztronómia:
Görög szó. Jelentése: ínyencség, az ételek és italok szakértő ismerete, kifinomult élvezése, az étkezés művészete. További jelentése szakácsművészet, ínyencmesterség, tágabb értelemben pedig a terítés, a felszolgálás művészete, az étkezés kultúrája, de magában foglal mindent, ami az étkezéssel kapcsolatos.

Gőzölés (gőzben főzés):
Ebben az esetben a nyersanyagokat egy gőzzel telített térben hőkezeljük, folyadékkal nem érintkeznek. Ez lehet akár egy fazék is, melybe a vízszint fölé egy lukacsos lemezt, rácsot helyezünk, és erre tesszük a párolandó anyagokat, de lehet egy modern gőzpároló készülék is.

Gratinírozás (lsd. még csőben sütés):
A "csőben sütést", más néven gratinírozást sütőben - vagy grillsütőben - végezzük. Pirítást jelent, mert a különböző csőben sült ételeket először meg kell főzni, esetleg a megfelelő mártással bevonni, így csak rövid ideig kell sütni, azaz csak a felső rétegüket kell megpirítani. Az ily módon sült ételek elkészítését a tálalás idejére időzítsük, különben összeesik, kiszárad.

Gyors sűrítés:
Ha valamilyen mártás vagy krémleves a vártnál hígabbra sikerül, liszttel begyúrt vajjal sűrítsük, amelyet a forrásba lévő ételbe morzsoljunk, állandó, gyors kevergetés mellett.

Habarás:
Csak forró vagy forrásban lévő ételt habarjunk be. A habarás lényegesen könnyebben emészthető, egészségesebb mint a rántás. A lisztet vízzel tejföl sűrűségűre keverünk, hozzáadjuk a tejfölt (vagy tejszínt, tejet), majd vékony sugárban, folyamatos kevergetés mellett, a forrásban lévő ételhez öntjük.

Habverés:
Többnyire a tojásfehérjét és a tejszínt szokás habbá felverni. Tojásfehérjét csak tiszta edényben és tiszta habverővel verhetünk keményre. Mielőtt a tojáshab teljesen felverődik, tegyünk bele kevés cukrot, ezáltal jobb tartása lesz. Mind a tojásfehérje, mind a tejszín gyorsabban és keményebbre verhető fel, ha előtte jól lehűtjük. Ha tojásfehérjébe kevés sárgája is kerül, kis kanállal szedjük ki, mert nem fog felverődni a hab rendesen.

Hidegre főzés:
Ha "hidegre" főzünk valamilyen anyagot, akkor azt az elkészülte előtt néhány perccel levesszük a tűzről. Így mire az étel a saját levében kihűl, addigra teljesen megpuhul.

Ízesített pác:
Ízesített páclevet készítünk egyes salátákhoz. Tárkonylevelet, metélőhagymát, zöldpetrezselymet finomra, egy kevés ecetes uborkát pedig apró kockákra vágunk, olajjal, hígított ecettel elkeverjük, sózzuk, borsozzuk.

Juliennere vágás:
Darabolási forma, gyufaszálszerű vékony metéltet jelent.

Kevés zsiradékban történő sütés:
A sütést minimális, de forró zsiradékban kezdjük, hogy a hús felületén a rostok és a fehérjék a hő hatására védőréteget képezzenek. A hússzeleteket beletesszük a forró zsírba, egyik, majd másik oldalát is szép pirosra, ropogósra sütjük.

Kiforralás (lsd. még átforralás):
A liszttel sűrített ételek sűrítés utáni forralása a nemkívánatos liszt íz elkerülése érdekében.

Kigőzölés:
Pudingok, felfújtak készülnek ezzel a módszerrel, vagyis a pudingformát vízzel telt edénybe helyezzük, és azt zárt térben, (sütőben) hevítjük.

Klopfolás:
Szeletelt húsok rostjainak lazítása ún. húsverő kalapács segítségével. A szeletelt hús ezáltal könnyebben sül, porhanyósabb és formásabb lesz.

Lazítás:
A melegkonyhai technológiákban gyakran szerepel lazítás, melynek a célja a készítendő étel, hús, felfújt, püré, krém könnyebb szerkezetűvé, levegősebbé tétele. Leggyakrabban alkalmazott módja a kikeverés, habosítás.

Legírozás:
Krémlevesek, mártások, tejszínnel, tojássárgájával való dúsítása.

Lezsírozás (lsd. még zsírtalanítás, parírozás):
Főzés közben az ételek felszínére feljött felesleges zsiradékot leszedjük. Ha a szűréshez szűrőruhát használunk, akkor előbb hideg vízzel nedvesítsük meg és jól csavarjuk ki. Használhatunk tiszta fehér konyhai törlőpapírt is, például kocsonya lezsírozásához. Ráfektetjük a tetejére és gyorsan le is húzzuk róla. Ezt addig ismételjük mindig friss darab papírral, míg zsírtalan lesz a kocsonya teteje.

Lisztes vaj:
A lisztet a vajjal összegyúrjuk, és állandó keverés mellett tesszük az ételbe. Magyarországon utósűrítésre használják, a francia konyhában azonban normál sűrítési mód.

Lisztszórás (lsd. még staubolás):
A lisztszórás szintén az ételek sűrítésére szolgál. Amikor az étel teljesen elfőtte a levét, akkor az ételt a főzőkanállal félretoljuk, és az edény alján maradt zsiradékba lisztet szórunk. Kissé megpirítjuk, majd felengedjük vízzel, tejjel, zöldség- vagy csontlével.

Marinád (lsd. még ecetes páclé):
Ecetes páclevet (marinádot) készítünk a heringfélékhez vagy a marinírozott pontyhoz. Ehhez a hagymát karikára vágjuk, felöntjük vízzel, ecettel, sóval, kevés törött borssal és néhány csepp étolajjal.

Megfuttatás (lsd. még elősütés):
Mind a párolásra szánt, mind a felszeletelt húsokat párolás előtt kevés forró zsiradékban megforgatva elősütjük (megfuttatjuk), mert a forró zsiradék a hús külső felületén levő rostokat összehúzza, így képződik egy pörzsréteg, és ez megakadályozza a húsnedvek kioldódását. A húsok elősütés nélkül ízetlenek, rágósak és kevésbé élvezhetőek.

Montírozás:
Az ételek (levesek, főzelékek, mártások) vajjal történő feljavítása, állományjavítása. Habverővel mindaddig keverjük az ételt, amíg a vajdarabkák teljesen el nem olvadnak. Ezzel növeljük az étel tápértékét, azonkívül bársonyosan sima lesz. Fontos, hogy a vaj hozzáadása után már ne forraljuk az ételt. Befejező műveletként az étel tetejére is tehetünk egy darab vajat, így meggátoljuk, hogy annak teteje bőrösödjön.

Natúr bundázás:
A hússzeleteket csak lisztbe forgatjuk, majd nagyon kevés, forró zsiradékban kisütjük.

Nedves pác:
Nedves pácot készítünk pl. vadhúsokhoz. A páclét szeletekre vágott hagymával, zöldséggel, sóval, borssal, babérlevéllel ízesítve felforraljuk, lehűtjük, majd a húsra öntjük.

Nyitott szeletelés:
Ha egy kisebb, de vastagabb szelet húsból nagyobb szeletet szeretnénk készíteni, akkor fektessük a húst a vágódeszkára, majd azzal párhuzamosan vágjuk be középen annyira, hogy a két szelet ne váljon szét egymástól. Majd a két szelete hajtsuk szét, így az eredetinél kétszer nagyobb hússzeletet kapunk.

Olaszos bundázás:
A bécsi bundázással megegyező bundázási mód, az eltérés pusztán annyi, hogy a zsemlemorzsába parmesan sajtot keverünk el.

Orly bundázás:
Az orly bundázáshoz sörtésztát keverünk, mely lisztből, tojásból és sörből áll. A hússzeleteket először lisztbe, majd a sörtésztába mártjuk és végül forró, bő zsiradékban sütjük ki.

Pácolás:
A pácolás célja a tartósítás és az ízjavítás. Megkülönböztetünk nedves és száraz pácokat. Ízletesebbé, hosszabb ideig eltarthatóvá, porhanyósabbá teszi a húsféléket, esetleg zöldségeket.

Papillote:
Papírhüvely, amit szárnyasok csontjára húzunk, díszítésként, illetve kézzel történő megfogáshoz.

Parírozás (lsd. még zsírtalanítás, lezsírozás):
Főzés közben az ételek felszínére feljött felesleges zsiradékot leszedjük. Ha a szűréshez szűrőruhát használunk, akkor előbb hideg vízzel nedvesítsük meg és jól csavarjuk ki.

Párizsi bundázás:
A hússzeleteket csak lisztbe és felvert tojásba mártjuk, melyet közvetlenül csak a sütés előtt végezzünk.

Párolás:
A párolás során az alapanyagokat kevés zsírban megpirítjuk, majd rövid lében vagy mártásban hőkezeljük, fedő alatt, erős gőzképződéssel. Ezáltal az étel megőrzi sajátos ízét, tápnedveit.

Passzírozás (lsd. még áttörés):
Az áttörés célja a durvább rostozatú anyagok emészthetőbbé, élvezhetőbbé tétele. Ma már igen jó módszer a turmixolás, de néhány anyagot még akkor is át kell törni (pl. paradicsom, aprómagú gyümölcsök). Egyes anyagokat még forrón kell áttörni, mert ha kihűlnek, "megszappanasodnak" (pl. burgonya, gesztenye).

Pirítás:
Az a művelet, amikor a felaprított anyagot nyers, félig főtt vagy párolt állapotban, kevés zsiradékba, erős tűzön, kevergetés vagy forgatás mellett sütünk. Végezhetjük zsírban, olajban vagy vajban.

Posírozás (lsd. még félig főzés):
Nyersanyagok rövid ideig tartó, csak részleges, vagy félig főzését jelenti.

Rántás:
A lisztet a zsiradékhoz adjuk, a sűrítendő étel jellege szerint megpirítjuk. A forró rántást először hideg vízzel eresztjük fel, és keverjük simára. Az előre elkészített és már kihűlt rántást pedig meleg - de nem forró - vízzel keverjük fel. A rántást víz helyett felengedhetjük tejjel, húslével és borral is. Megkülönböztetünk fehér, világos, barna, olajos és vajas, valamint száraz rántást is.

Smizírozás:
Hideg aszpikos készítmények díszítését szolgálja, úgy, hogy a forma belső felét egyenletesen vékonyan bevonjuk aszpikkal, megfelelő módon dekoráljuk, majd beletöltjük a töltelék anyagot. Dermesztés után a formából kiborítva a díszítés a forma külső felén látható.

Sörtésztában való sütés:
A bundázás egyik ismert formája. A húst vagy a halat sörrel elkevert, palacsinta sűrűségű tésztába mártjuk bele sütés előtt.

Spékelés:
Húsok szalonna csíkokkal való tűzdelése.

Staubolás (lsd. még lisztszórás):
A lisztszórás szintén az ételek sűrítésére szolgál. Amikor az étel teljesen elfőtte a levét, akkor az ételt a főzőkanállal félretoljuk, és az edény alján maradt zsiradékba lisztet szórunk. Kissé megpirítjuk, majd felengedjük vízzel, tejjel, zöldség- vagy csontlével.

Sűrítés:
Ételeinket többféle módon sűríthetjük: rántással, habarással, lisztszórással, az étel saját anyagának áttörésével, tojássárgájával.

Sütés:
Az ételek magas hőmérsékleten (180°C vagy e fölött) történő hőkezelése, zsiradékok felhasználásával. A sütési eljárásokat alapvetően a felhasznált zsiradék mennyisége, a sütés hőmérséklete, illetve a hőközlő berendezés fajtája szerint csoportosíthatjuk.

Száraz pác:
Száraz pác készítésekor a húst törött borssal, mustárral kenjük meg, majd rozsdamentes vagy üveg edénybe helyezzük, és olajjal öntjük le úgy, hogy az a húsokat teljesen ellepje.

Száraz rántás:
Egyes, főleg diétás ételeknél ezt a fajta rántást készítjük. A lisztet minden zsiradék nélkül gyakori keverés mellett megpirítjuk, és hideg vízzel elkeverve besűrítjük az ételt.

Szűrés:
Szilárd és folyékony halmazállapotú részek, különválasztására szolgál. A célja több minden is lehet: vagy a folyadékot szeretnénk felhasználni a szilárd részek nélkül, vagy a szilárd alkotórészeket használjuk a folyadék nélkül, avagy mindkettőre szükségünk van, de külön-külön.

Tisztítás:
A válogatott nyersanyagokról száraz, nedves, vagy mechanikai úton eltávolítjuk az ételkészítéshez szükségtelen részeket, szennyeződéseket.

Túlnyomásos főzés:
Magas (100°C fölötti) hőmérsékleten túlnyomásos gőzben történő hőkezelés, amely nehezen puhuló anyagoknál javasolt. Pl. füstölt hús, száraz hüvelyesek. (Kuktában való főzés.)

Válogatás:
Kiválogatjuk az adott étel elkészítéséhez legmegfelelőbb nyersanyagot, illetve kiválogatjuk az ételkészítésre alkalmatlan nyersanyagokat, szennyeződéseket, szennyezett anyagokat.

Világos rántás:
A lisztet a zsiradékban - állandó kevergetés közben - gyengén megpirítjuk, hogy egy kis pörzsanyag képződjék. Az ilyen rántás halványsárga színű. Ezt használjuk a legtöbb zöldfőzelékhez, zöldségleveshez.

(Forrás: gourmandnet.hu)

"Paella" a'la duende



Annál inkább vagy igazi önmagad, minél közelebb vagy ahhoz, akinek álmodtad magad.

(Pedro Almodovar)



 



Nem volt kedvem piacozni ma az esőben. És különösebben főzni sem, úgyhogy egy mindentbele a tepsibe ételt készítettem. Először a gyors rakott burgonyát választottam - nagyon sokszor készül nálunk mert isteni finom és most különösen "szezonja van", hiszen fejes salátával, uborkasalátával isteni. De aztán kevésnek bizonyult a krumplikészlet. Tettem hozzá rizst is. Aztán így már más is eszembe ötlött... a spanyol paella, példának okáért. Persze tudom hogy teljesen másképp készül... de már nem volt mit tenni, éreztem a finom fűszeres, üdítően paradicsomos ízt a számban... Így módosult teljesen az én kis gyors rakott burgonyám. Paellává lényegült, legalábbis ízében és hozzávalókban mediterránosra varázsoltam. Nagyon finom volt. Megtartom. Mert bár megeszem a rizst - de csak ha krumpli íze van. :)) Na ebben az ételben még a rizs is ízlett!

Hozzávalók 4 főre:
8 kisebb-közepes krumpli,
1 bögre rizs (2,5 dl),
1 csokor újhagyma zöld szárai,
1 nagy fej vöröshagyma,
5-6 gerezd fokhagyma,
3 evőkanál olaj,
egy 20 cm-es darab lángolt szárazkolbász,
20 dkg házi, igazi füstölt sonka,
1 dobozos hámozott paradicsom konzerv,
só,
frissen őrölt bors,
bazsalikom,
kakukkfű, zsálya,
1 csokor petrezselyemzöld,
1/2 dl száraz vörösbor,
4 dl víz,
1 csapott teáskanál kristálycukor.

A burgonyát vékony karikákra vágtam egy méretes szépnagy tálba. A vöröshagymát is, a csokor újhagyma zöld szárait is belekarikáztam, a rizst is hozzátettem. Megszórtam a fűszerekkel, sóval, meglocsoltam olajjal, a vörösborral és a rizs mennyiségének kétszerese vízzel. A fokhagymát vékony szeletekre vágva tettem hozzá. A paradicsomokat apró kockákra vágtam a konzervből, a levét is az ételhez tettem. Picit cukroztam, nehogy túl fanyar és savanykás legyen a bor és a paradicsom miatt. A petrezselymet is aprítva adtam az ételhez. A kolbász, sonka is vékony karikákban illetve csíkokban került a többihez. Mindezt kézzel jól összekutyultam-kavartam és tepsibe tettem. Előmelegített sütőben nagy lángon és alufóliával lefedve sütöttem 3/4 órán át, majd a fóliát levéve még kb. 20 percet. Csak egy egészen kevés szaft maradt alatta. Friss fehérkenyérrel, és a száraz vörösborral leöblítve ettük.
Ez a változat inkább krumplidomináns. Aki rizskedvelőbb, készítse dupla mennyiségű rizzsel, és egészen kevés burgonyával: 3-4 kisebb darabbal.

Édes bűnbeesés


Májusban történt, hogy egy napon a hegyek közé mentem. A völgyben, ahol laktam, a sűrű bozótban, a nyirkos vízmosásban, sok madár lakott. A madarak énekét előbb is csodáltam, de csak úgy, mint a virágos rétet, amelyen elbűvölt az egész, de az egyes növényeket nem láttam. Abban az évben, jól emlékszem rá, egy rigóra figyeltem fel. Ugyanazt a dalt többször énekelte. Három ütem volt az egész, félig önkívületben énekelt szenvedélyes és diadalittas hangokat. Ez volt az, ami megragadott. A ház lépcsőjére ültem és figyeltem. Csakugyan, most ismét ugyanazt mondja. Hősies kiáltás volt. Valamilyen heroikus szimfónia főmotívuma lehetett volna. Lekottáztam. Ez volt a döntő pillanat.
Megértettem. Megértettem a madár énekét, és megértettem, hogy Orpheusz dalára a madarak miért figyeltek, és megértettem, hogy Szent Ferenc a madaraknak prédikált. Egyszerre magától értetődő lett számomra, hogy a madarak éneke nemcsak művészet és zene, hanem értelmes beszéd és gondolat is, mint az emberi nyelv, csak szebb. A kis Akhilleusz, ahogy a fekete rigót magamban elneveztem, három ütemben elmondta nekem hősi szívének minden titkát, sorsának heroikus misztériumát, s nagy tette elragadtatását, a szenvedélyes és önfeláldozó lendület természetfölötti szépségét.
Sohasem hittem volna, tűnődtem akkor, mint akit váratlanul mélységes tudásba avatnak be, sohasem hittem, hogy egy fekete rigó ezt tudhatja. Azóta tudom, hogy tud mást is, különbet is. Hallottam egyet, a víz partja mellett a füzesben lakott, aki olyan mozarti gráciával énekelt olyan mozarti dalt, amilyen bűbájosan gyengéd és könnyű Mozart nem volt soha, s talán nem is tudott volna lenni. Hallottam azt, akit "Elíziumi madár"-nak neveztem el; azt a biztos, személyes tapasztalati élményt, amit az ő művészetében az Üdvözültek Kertjéről kaptam, sehol másutt nem találtam. Dante Paradicsomában Beatrice vállán énekelhettek így a madarak. Az Édenkertben a bűnbeesés előtt, mikor az őzek a tigrisekre hajtották fejüket, és úgy aludtak, ott énekelhettek így a madarak. A világ teremtésének hajnalán, az angyalok dicsőítő égi éneke lehetett ilyen átszellemülten tündöklő s ilyen boldogan elragadtatott. S végül hallottam egyet, aki nevetett, hangosan, énekelve, csillogva nevetett, ahogy csak az tud nevetni, aki olyan, mint a nap, egész egyszerűen lényének közvetlen értelme és tartalma volt ez a nevetés.
Szenvedélyesen kerestem a fekete rigókat. De közben megismerkedtem a tengelicével, a vörösbeggyel, a cinegével, a sárgarigóval, a mezei pacsirtával és az erdei pacsirtával. Itt ismét meg kell állanom.
Ugyanott a völgyben, bár egy, vagy két évvel később, egy éjszaka történt, hogy a madár hangjára felébredtem. Mintha még álmomban hallottam volna, mert nem volt benne semmi valószerű. Egészen anyagtalan, kimondhatatlanul mély és fájdalmas ének volt. Nem is hittem el, hogy hallom. Másnap keresni kezdtem. Nem találtam. Csak ősszel hallottam újra. Ott ült a szőlőkarón, és ugyanazt énekelte. Késő délután volt, szüret előtt. Azóta ismerem. Rendesen hat hangot énekel, hangsorszerűen lefelé, de kromatikus trillákkal, egyre süllyedő sorban, ahogy a vízcsepp az egyik kőről hull a másikra. De hogy ebben az egyre mélyebbre hulló kromatikában milyen szívet tépő fájdalom van, s e fájdalomban milyen édes, álomszerű szépség, azt csak akkor lehetne elmondani valahogyan, ha az ember a földre tudná magát vetni, és keservesen elkezdene sírni, keservesen, értelmetlenül, a fojtogató fájdalomtól elárasztva, felszabadultan és boldogan.
A fülemilét értettem meg a legkésőbb. Minden madár csak metafizikusan, vagyis az emberen túlról érthető. Onnan, ahonnan Orpheusz vagy Szent Ferenc értette meg őket. A fülemile megértéséhez még egy kis lépéssel tovább kell menni. Aki a békét nem ismeri, az a fülemilét nem értheti. Ezért fiatal ember csak csodálhatja. Csak ha a szenvedélyek kiégtek, s már az öröm és a szenvedés kora teljesen elmúlt, csak, ha az ember már nem akar önmagától és önmagának semmit, és fejét megbékülten Isten tenyerébe hajtotta le, csak, ha az emberben felébredt a honvágy az Én-telen világba végleg visszatérni, csak akkor hallja meg, hogy a fülemile mit és miért énekel.
A dalban nincs fájdalom vagy szenvedés, nincs hősi erő vagy nevetés, nincs öröm, nincs diadal. Amikor az ember az életen túljutott, s már nem akar semmit, az egyetlen, ami még foglalkoztatja: várakozom, amíg hívnak, s addig imádkozom. A várakozásnak ez a nyugodt, csendes, megbékült imája, ez a fülemile dala, ez a mártírdal, kristálytiszta várakozás a halálra és a túlvilágra, - búcsú a szépséges földtől, az édes élet mámorától, és kérés az éghez, hogy eressze be.
Sokáig csak a búcsút hallottam, és nem ment a fejembe, hogy miért van. Az ember először, rendesen, a negatívumot érti, és nem tudja elgondolni, mi ez, amíg nem ismeri meg a hozzátartozó pozitívumot. Tudtam, hogy búcsúzik, azt is tudtam, hogy mitől. Szomorúnak találtam, és egy kicsit indokolatlannak. Aztán egy nyáreleji délután, már ahhoz az időhöz közel, amikor egészen elhallgat, egyetlen hangjából megértettem. Ez a kicsiny madár a túlvilágra kéredzkedik. Nem valamilyen tudós indokolással, ahogy még a legtisztább szívű ember is tenné. Úgy kéredzkedik, ahogy egy kisgyerek az anyja ölébe, de még egyszerűbben, mert nem védelmet keres, nem boldogságot, nem örömet és nem megnyugvást. Olyan egyszerű ez, amilyen egyszerű csak egy madár lehet, amikor énekel. Nem halálvágy ez, egyáltalán nem. A fülemile nem tudja, mi a halál. Az élet után nem a halál következik, hanem a túlvilág. Honnan tudja? Milyen jó lenne Istent ilyen közelről és bizalmasan ismerni, mint ez a kis madár.

(Hamvas Béla: A Babérligetkönyv/A madarak éneke - részlet)





Hát igen... Az édenkert, meg a kígyó, meg a csábítás...
Az a desszert maga az édes bűnbeesés. Maga a tömény élvezet egy-életre-egy-halálra. A lelked is eladnád érte. :)
A receptet ITT itt találtam, köszönet. Nagyon nekem való finomság.
Kicsit módosult a recept, annak függvényében, mit találtam itthon hozzá.

Hozzávalók 4 csurigpohárhoz:
25 dkg mascarpone,
3 dl tejszín,
3 csapott evőkanál porcukor,
20 dkg csokoládé (ízlés szerint ét- vagy tejcsoki),
2 cl gyümölcspálinka.

Mogyorós csokim volt itthon, sőt egész mogyoró is akadt. Úgyhogy törtem még bele, tehát az én krémemben egész mogyorók is voltak. Mikróban felolvasztottam a csokoládét, kevertem hozzá kevés vizet is, hogy ne teljesen keményre szilárduljon vissza. Olyan fél deci lehetett. És a csokihoz kevertem a pálinkát is.
Aztán felvertem porcukorral a tejszínt habbá és összekevertem a mascarponéval. A poharakba kanalaztam a fehér krémet, majd a kissé kihűlt csokoládét is, és lazán elkevertem. Jól behűtve fogyasztottuk. Isteni. Tömény gyönyör. :)

2009. május 12., kedd

Lencsés tésztasaláta tavasziasan



Végül csak az őrültek maradnak.


(egy zen mester)



Ahogy a méh mindenféle virágon nektár után kutat,
keress tanításokat mindenfelé.

Ahogy az őz, mely csendes helyre megy legelni,
vonulj el, hogy mindent megeméssz, amit gyűjtöttél.

Ahogy az oroszlán, élj teljesen félelem nélkül.
És végül mint egy őrült, túl minden korláton,
menj, ahová csak akarsz.

(részlet egy dzogcsentantrából)





Ma nem vágytam meleg ételre - mert fülledt meleg van kint is. És tésztára is vágytam. Meg lencsére is... Készítettem hát egy tésztasalátát. Melegben mindig jó ötlet. Könnyű és mégis laktató.

Hozzávalók 4 főre:

1 csomag masnitészta (0,5 kg),
40 dkg lencse,
4-5 szál újhagyma,
1 csokor petrezselyemzöld,
6 evőkanál olívaolaj,
1 teáskanál mustár (dijoni, ha van),
1 teáskanál méz,
2 evőkanál balzsamecet,
só,
mozsárban tört koriander- és mustármag,
frissen őrölt bors,
2 babérlevél.

A lencsét alaposan megmostam, majd föltettem főni sóval és a baérlevelekkel. Nem kell beáztatni, a lencse nagyon hamar megfő. Közben sós vízben a masnitésztát is megfőztem. Mikor készen voltak, mindkettőt hideg vízzel átöblítettem és egy nagy tálba tettem. Egy kisebb tálkában elkészítettem az öntetet: olívaolajból, balzsamecetből, mustárból és mézből a mozsárban tört fűszerekkel együtt: a korander- és mustármaggal. Frissen őröltem bele borsot is és sóztam is. Krémesre kikevertem habverővel, majd a salátaalapanyagokhoz adtam. Vágtam fel újhagymát és csipkedtem leveleire petrezselyemzöldet - ezeket is a tálba tettem a többihez. Alaposan és finoman átkevertem. Kóstoljunk feltétlenül, mert lehet hogy valamit igazítani kell az ízén. Hagyjuk összeérni 20-30 percig, aztán fogyasztható is. Nagyon finom! :)
Ha nagyon beszívná az olívaoljat, evés előtt a tányérunkban még csurgathatunk rá egy keveset.

Tipp: készíthetjük télen is - póréval vagy lilahagymával, vagy édes fehér salátahagymával is. És természetesen más formájú tésztával is működik.
Ha nincs benne újhagyma és a petrezselymet apróra vágva szórjuk rá, melegen is kitűnő tésztaétel. Meleg fogyasztáshoz 3 gerezd fokhagymát vékony szeletekre vágva futtassunk meg olívaolajban sóval, majd ehhez az alaphoz keverjük a fűszereket és a lencsét.

2009. május 11., hétfő

Hagymás rostélyos



Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.

(A. de Saint-Exupéry)



Egy újabb klasszikus. Bár nem klasszikus módon készítem. Ha itthon vagyok és tehetem, minden fajta szelet húst - pl. a cigánypecsenyét is -, inkább párolom. Pontosabban elősütöm és párolom. Nem rajongok a hirtelensültekért, mert nem könnyű elkészíteni sem őket, ráadásul nem csak sütni kell e villámmódon, de elfogyasztani is. Ha egy hirtelensült kihűl, vagy áll egy kicsit, fogyaszthatatlan lesz - legalábbis nekem. A hirtelensülteknél nagyon nem mindegy, milyen hőfokon és mennyi ideig sütjük. Ezen áll vagy bukik minden. És a hús minőségén, amit sajnos inkább nem minősítenék... Ha én lennék a mezőgazdasági miniszter, csak szabadon és természetesen tartott állattartást engednék. Az összes nagyüzemet bezárnám...
Na, szóval egy hirtelensült akkor marad puha, ha a közepe kicsit nyers marad. Én pedig egyáltalán nem rajongok a véres vagy majdnem véres húsokért. Meghagyom az angoloknak, egyék csak.
Az én hagymás rostélyosom nagyon ízletes és porhagyósan puha lett. A hagymakarikák viszont ropogtak rajta - tényleg finom volt.

Hozzávalók 4 főre:
személyenként étvágy szerint 25-35 dkg marhahús: fehérpecsenye vagy más színhús;
mustár;
só;
frissen tört bors és köménymag;
4-6 nagyobb fej vöröshagyma;
olaj.


A hússzeleteket kiklopfoltam, majd alaposan bekentem mustár és olaj keverékével. Egy egész napra hűtőbe tettem lefedve pácolódni. Másnap mozsárban durvára törtem színes borsot és köménymagot - ezzel és sóval fűszereztem a húsokat. (Mikor pácolunk, ne tegyünk sót a páckeverékbe. Csak sütés előtt sózzunk.)
Egy nagy serpenyőbe 3 evőkanál olajat tettem és jól fölhevítettem. A hússzeleteket így hirtelen átsütöttem, hogy kérget kapjanak. Mikor mind készen volt, az addig félretetteket is visszatettem a serpenyőbe és vizet öntöttem rá. Majdnem ellepte a hússzeleteket. Fedő alatt, kis lángon pároltam. Másfél óra múlva a hús omlósan puha lett. Ekkor zsírjára sütöttem, vagyis hagytam az összes vizet elfőni róla, csak egy nagyon kevés szaftot hagytam alatta.
Mikor már láttam hogy hamarosan kész a hús, a hagymát kicsit vastagabb karikákra vágtam egy tálba. Lisztet szórtam rá és jól elkevertem, hogy mindenütt érje a karikákat a liszt. Bő és jó forró olajban ropogós-pirosbarnára kisütöttem. Szalvétára szedtem ki, hogy az olaj lecsöpöghessen.

Burgonyapürével, és hagyományos fejes salátával tálaltam.
Ez az étel is alkalmas grillen sütésre. A hagymakarikák helyett egyszerűen csak húzzuk nyársra hagymákat és süssük meg.

*

2009. május 9., szombat

Rebarbaraszörp



- A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálokozásra. Mindannyiunknak időbe telik, míg megértjük ezt és a maga teljességében átéljük. Én például a puszta említését sem álhattam az alázat szónak. Indián vagyok, és mi, indiánok mindig alázatosak voltunk, és mindig csak lehajtottuk a fejünket. Úgy véltem, az alázatosság nem a harcos útja. Tévedtem! Most már tudom, hogy a harcos alázata nem a koldus alázatossága. A harcos senki előtt sem hajtja meg a fejét, ugyanakkor azt sem engedi meg senkinek, hogy fejet hajtson neki. A koldus viszont lépten-nyomon térdre rogyik, és a földön csúszik azok előtt, akiket magasabb rendűnek tekint; ugyanakkor megköveteli a nála alantasabbaktól, hogy csússzanak-másszanak előtte.


* * * * * * *

- Tőlem félsz? - kérdezte.
- Tőled nem, de attól igen, amit képviselsz.
- Én a harcos szabadságát képviselem. Attól félsz?
- Nem. A lenyűgöző tudásodtól félek. Nincs vigaszom és nincs menedékem.
- Már megint összekevered a dolgokat. Vigasz, menedék, félelem; csupa olyan lelkiállapot, amit megtanultál, anélkül, hogy egyetlenegyszer is megkérdőjelezted volna az értéküket. És bárki láthatja, hogy mindegyik a fekete mágusok szolgálatában áll.
- Kik azok a fekete mágusok, don Juan?
- Az embertársaink, barátom. És minthogy velük tartasz, te is fekete mágus vagy. Gondolj csak bele? Le tudsz-e térni az útról, amit kijelöltek számodra? Nem. Örökre behatárolták a gondolataidat és a tetteidet, ez pedig rabszolgaság. Én viszont a szabadságot hoztam el neked. A szabadság drága, de nem megfizethetetlen. Tehát rettegj csak azoktól, akik fogva tartanak, a gazdáidtól! Ne arra vesztegesd az idődet és az erődet, hogy tőlem félsz.

(Carlos Castaneda: Mesék az erőről)


Hugomék kertjében van rebarbara. Tavaly muffint sütöttem vele, most szörp készült belőle.



Hozzávalók:
1,5 kg rebarbaraszár,
1, 4 kg cukor,
2 liter víz,
ízlés szerint citrom (kb. 3 db.),
vagy citromsav (kb. 1-2 teáskanálnyi),
1/2 csapott mokkáskanálkányi szalicil.




A rebarbarát jól megmostam, és 1 centis darabokra vágtam. A vizet elkevertem a cukorral és beletettem a rebarabaradarabokat is. Fölforraltam, és még hagytam forrni kb. 20 percet. A darabokat hagytam állni és kihűlni, csak 24 óra múlva üvegeztem. Ha citromot is teszünk bele, azt is a rebarbarával együtt főzzük, 1 citrom héjastul is mehet bele. Ha citromsavat használunk, azt ráér a végén is hozzákeverni. Szűrtem, és üvegekbe tettem. Enyhe ízű, kellemes nyári üdítőital. Ha van kéznél friss gyömbérünk, azt is főzhetünk bele.

A rebarbaráról:
Gyógyászati célra általában a 6-8 éves növények gyökértörzsét gyűjtik. Már az i.e. 27. századból való kínai füveskönyv is megemlíti a „nagy sárga gyökeret". A középkorban nagyon drága és ritka volt, Európában általánosan az 1700-as évektől terjedt el. Egy ideig csak gyógynövényként termesztették, később magánosán dísznek ültették a parkokba. Az Európában termesztett rebarbarafajták jelenleg már ugyanolyan minőségűek, mint a kínaiak.
Az élő növényben a hashajtó hatású antrakinonok és antranolok glikozidos kötésben vannak, emellett összehúzó, cserző hatású tannoidglikozid keverék is található benne. Kis adagban inkább az összehúzó hatása érvényesül, nagyobb adagban kifejezetten hashajtó.
Megjegyzendő, hogy gyógyászati felhasználását számos gyógyszerkönyv (pl. a VI. Magyar Gyógyszerkönyv) nem engedélyezi, mert a fent említett anyagokon kívül egy ösztrogén hatású vegyületet (rapontikozid) is tartalmaz.
Éhínség idején nagyon sok helyen fogyasztották folyamatosan, ami súlyos egészségkárosodáshoz vezetett. Az oxálsav és sói nemcsak mérgezőek, hiszen a szervezetben is jelen vannak a védekezőrendszer (fagocitózis) egyik elemeként. A túl sok bevitel káros. A rebarbarán kívül sok oxálsav található az éretlen paradicsomban, a sóskában, az eperben, a kakaóban, valamivel kevesebb a céklában, a ribizliben, a köszmétében, az uborkában és a répafélékben. Az ételek kombinálásával ezt is célszerű figyelembe venni.
A levélnyélből tavasszal, illetve ősszel, amikor kevés a vesekövet okozó oxálsavtar-talma, különféle ételeket, szörpöt, bort készíthetünk.
(Forrás: Terebess)

2009. május 8., péntek

Egy francia klasszikus: Coq au vin - Kokoven


- Hát téged meg mi lelt? Nagyon fényes kedvedben vagy.
- Mondd, Felicie mama, milyen virág ez?
- Kankalin. Miért kérded?
- Ma minden szép színes, Felicie, a kertek, az utca, a mező, az állatok, az ég. A kankalin nélkül meg olyan szürke volt.
- Úgy látom, a hideg elvette az eszedet, te gyerek!
Felmásztam az ablakpárkányra, Felicie magához ölel.
- Felicie! Én egy csokor kankalin vagyok, napocska van bennem, és mindig virágozni fogok!
(Viviane Villamont: Kisdarázs)



Ez az egyik kedvenc húsételem. Borban főtt kakas. Igaz, a képen az a bizonyos kakas egy tyúk, de tényleg emancipáció van... A csarnokban nálunk lehet kapni szabadon tartott tyúkot, ezért lett hölgy az úrból.
Ezt a finomságot akkor készítettem először, mikor a két duci hölgy megjelent a színen és a TV képernyőjén. Akkor is, most is az ő receptjük alapján csináltam, némi módosítással. Annyival, hogy elfelejtettem hogy 24 órára vörösborban kellett volna fürdenie a tyúkocskának. Tehát az én kokovenem nem pácolódott, de így is porhanyós-omlós-puha lett.

Hozzávalók:
1 kakas vagy tyúk,
1 üveg jófajta száraz vörösbor a tyúkra
2-3 dl konyak a flambírozáshoz,
20-30 dkg gomba: lehetőleg erdei - én most szilvafaalja gombából készítettem, mert az nyílik most,
15 dkg húsos szalonna,
1 nagy fej vöröshagyma,
12 fej minihagyma,
2 evőkanál olívaolaj vagy vaj vagy a kettő keveréke,
só,
2 teáskanál kristálycukor,
liszt a húsok beforgatásához,
és a provanszi fűszerek: 1 csokor petrezselyemzöld, kakukkfű, rozmaring, majoránna, köménymag, bazsalikom, 2-3 babérlevél, frissen őrölt bors.

A römertopf tálat beáztattam.
A tyúkot daraboltam. Besóztam, borsoztam és lisztbe forgattam. Ez amiatt kell, mert így a kész étel finom sűrű szaftos lesz és védi is a húst a kiszáradástól.
A zsiradékon kisütöttem az apróbb kockákra vágott szalonnát, majd félretettem a megsült darabokat egy tálkába. A visszamaradt zsiradékon üvegesre fonnyasztottam a nagy fej apró kockákra vágott vöröshagymát, majd nagy lángra téve a húsokat átsütöttem rajta annyira, hogy kérget kapjanak. Végül konyakkal meglocsoltam és flambíroztam. Vagyis gyufával benyújtottam gyorsan a konyak beleöntése után. Ezzel a művelettel vigyázzunk, mert irtó nagy lángra kap rögtön, szóval húzzuk el a kezünket villámgyorsan a serpenyő fölül - a kollázsképen látszik is, mekkora a lángja.




A kész húsdarabokat a römertopf tálamba sorakoztattam. Ezután a gombát pirítottam meg, zsírjára sütöttem sóval és borssal, aztán féltetettem egy tálba. Végül a pici hagymákat sütöttem át a cukorral hogy karamellizálódjanak. Kell rá a cukor, mert különben a kész étel túl fanyar lenne. Kiegészíti, szépen kikerekíti az ízét. A kész hagymákat a gombához tettem a szalonnadarabokkal együtt, és rászórtam majd jól elkevertem rajtuk a fűszereket: babérlevelet, petrezselymet, köménymagot, majoránnát, bazsalikomot, kakukkfüvet és rozmarinszárat tettem hozzá. Ez a fűszeres ragu került a húsok tetejére, aztán felöntöttem az egészet a vörösborral. Rátettem a fedőt és isten nevében sütőbe tettem. Fél lángnál kicsit kisebben sütöttem jó 4 órán át.




Az eredeti recept szerint a gombát és hagymákat csak a sütés befejezte előtt 1 órával kellene hozzátenni, de az ízélmény szerintem így lett tökéletes. A gombák is, a hagymák is szépen egyben maradtak.




Tipp: ezt az ételt a közelgő hétvége miatt is ajánlanám, mert akár bográcsban is készíthető. Viszont akkor tényleg pácoljuk be előtte 24 órával, kis lángot tartsunk a bogrács alatt, és ha tudjuk, fedjük is le egy nagy fedővel. Akinek van szabadtéri kemencéje, az mégjobb: fantasztikus étel lesz a végeredmény. Köretként friss fehérkenyeret vagy hajában főtt újkrumplit vagy lágyabb puliszkát javasolnék. Jó étvágyat hozzá! :)

2009. május 6., szerda

Kapros karfiolkrémleves



.



"Az vagy, ami az édesanyád.
A világot, s minden létező dolgot az édesanyád szemével látsz.
Amit később az apáktól tanulsz, az valami más.
A kultúrák láncolata asszonyok lánca, akik a múltat összekötik a jövővel."






(Shirley Hill Witt, Mohawk indián asszony)







Egészséges, idénynek megfelelő, olcsó, bárhol kapható alapanyagokból van, kalóriát alig tartalmaz és 15 perc alatt elkészül.Nyáron jégbe hűtve, hidegen is kitűnő.

Hozzávalók 4 főre:
egy kb. 1 kg-os karfiol,
2 közepes szem krumpli,
1 kicsi fej vöröshagyma,
1 csokor kapor,
1 evőkanál olívaolaj,
1 kicsi fémdobozos sűrített paradicsom,
4 szelet szikkadtabb rozskenyér
só,
1 kevés cukor,
1 teáskanál ételízesítő.


A burgonyát meghámoztam, a karfiolt megtisztítottam és kis rózsákra szedtem. Egy nagyobb fazékban föltettem főni őket a kis kockákra vágott vöröshagymával együtt körülbelül 2 liter vízben. Sóztam, ételízesítőt és egy csapott mokkáskanálnyi kristálycukrot tettem bele.
míg a leves főtt, fölkockáztam a rozskenyeret. Egy nagy serpenyőben félig megpirítottam a kenyérkockákat, majd az 1 dl vízzel felhigított, sózott, cukrozott paradicsompürét rájuk öntöttem az olívaolaj társaságában. Kis lángon pirítottam, hogy tudjanak szikkadni a benedvesedett kenyérkockák. Igazából a paradicsomos kenyérkocka úgy készíthető könnyebben, ha van szikkadt kenyerünk, amit beleforgatunk az ízesített paradicsomba, aztán hagyjuk egy jó napig kiszáradni. Csak utána pirítjuk meg. Nekem ma így sebtiben is sikerült a pirítás, szóval nem lehetetlen. Érdemes bajlódni vele, mert nagyon jó íze van, és ezt az egyszerű levest egészen különlegessé teszi. Ha nincs kedvünk bajlódni vele, készítsünk csak sima kenyérkockát. Vagy vágjunk fel apróra aszalt paradicsomot, és azzal szórjuk meg a kész leves tetejét.
Tehát, mikor megfőtt a leves, botmixerrel pürésítettem, és csak most tettem bele a finomra vágott kaprot. Nem sűrítettem semmivel, a burgonya és a karfiol maga adta a sűrűségét.

Tipp: készíthetjük hagyományos krémleves formájában is, akkor ne tegyünk bele krumplit. Hanem mikor megpuhult a karfiol, 2 dl tejszínben elkevert 2 csapott evőkanál liszttel habarjuk be a levest.

Sóskás-fetás rakottas



"Lánykorom, te, lánykorom, te, merre röpülsz, ha elhagysz?"

"Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza."

(Szappho)





A tegnapi napom iszonyú rohanós volt, ráadásul aranygaluska is készült - szóval valami nagyon gyors főfogás kellett.
Ibolyától megint kaptam egy tele nylonzacsi sóskát, de múlt héten már mártás formájában készült. Ráadásul, volt kibontva a csirág okán bacon-szalonnám, amiből csak 4 csík hiányzott. És kibontva nem áll el sokáig, fel kellett hasznáni. Csakúgy, mint 2 hónapja szintén a hűtőmben állomásozó eredeti görög feta-sajtot. Gyors hűtőmustra után ez a nagyon egyszerű rakott rizs készült, de mondhatom: egyszerűsége fordítottan arányos a finomságával. Persze olyanoknak ajánlom csak, akik szeretik a sóskát. És elsősorban olyanoknak, akiknek van kertjük és rengeteg van belőle.
Ha lett volna időm is tegnap, akkor a formája más lett volna az ételnek. A szalonnából téglalapokat formáztam volna, rásimítottam volna a párolt rizst, közepébe tettem volna egy csíkban a fetát és a párolt sóskát, aztán felgöngyöltem volna, mint a japánok a szusit. Így sütöttem volna meg, aztán tényleg a szusihoz hasonlóan karikákra vágva tálaltam volna. De ami késik az nem múla mert fogom még ezt én készíteni, mert hihetetlenül finom volt. Különben nem lehet abbahagyni, annyira jó, csak szólanék előre... A sóska savanykássága, a juhsajt karakteres és lágy íze és a füstölt szalonna ellenállhatatlanul finom volt együtt. És nem a megszokott mártás, bár én azt is imádom.

Hozzávalók 4 főre:
30 dkg rizs,
1/2 kg szeletelt bacon-szalonna,
1 evőkanál olaj,
só,
1 csomag eredeti fetasajt (juhtejből),
1 nylonzacskónyi sóska (jó sok legyen).

A rizst egy teáskanálnyi olívaolajon megpirítottam folyamatos keverés mellett. Aztán felöntöttem dupla mennyiségű vízzel, sóztam és kis lángon fedő alatt pároltam, míg a tetjén csak 1/2 cm-nyi víz maradt. Ekkor lekapcsoltam a gázt, és hagytam a fedő alatt pepuhulni. Nem kell keverni a felöntés után, ne nyúljunk hozzá - csak egyszer kukkantsunka fedő alá úgy tíz perc főlés után. Általában ennyi elég is, a többit a gőz elvégzi.
Egy nagyobb serpenyőben a megtisztított sóskát hagytam összeesni.
Mikor készen volt a rizs, olívaolajjal kiolajoztam egy közepes tepsit, belesimítottam a rizs egyik felét. A szalonnacsíkokkal beterítettem, erre jött a sóskaréteg, majd rámorzsoltam a fetát is, és a maradék rizzsel betekartam. A sóska levéből amit kiengedett, locsoltam pár evőkanálnyit a rizsre. A tetejére is szalonnacsíkok kerültek. Előmelegített sütöben készre sütöttem 30 perc alatt.
Mennyei finom.

Kitört az aranyláz! Kaland híján: csak galuska formájában...



Megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség oly titokzatos, mint maga az élet. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival, s tudta, hogy ő maga is parányi részecskéje csak annak a kibogozhatatlan szövevénynek, melyet napsugárból, csillagporból és csodából szőttek.


(Jack London)






Az aranygaluska is egy klasszikus desszert. Méltán szeretett, mert egyszerűsége dacára isteni finom. Ráadásul, kelt-tészta rajongó vagyok és ha már sütésről van szó: ezerszer inkább egy kelt tészta, mint egy torta... Még nincsenek igazán idénygyümölcsök, ezért is döntöttem tegnap e mellett az édesség mellett.
Sajnos a részállapotokról most nem készült fotó, mert iszonyúan siettem. De talán így is érthető lesz a leírás, igyekszem!
Hozzávalók 6 adaghoz:
A tésztához:
25 dkg simaliszt,
2,5 dkg porcukor,
2,5 dkgg vaj,
2 dkg élesztő,
3 g só,
1 db egész tojás,
1,3 dl tej,
1 db citrom héja.
A vaníliasodóhoz:
7,5 dl tej,
1 db vaníliarúd belseje vagy vaníliás cukor vagy vanília-esszencia,
4 db tojássárga,
5 dkg cukor,
4 dkg liszt,
2 cl törköly vagy szilva vagy bármilyen jó minőségű házipálinka.
A szóráshoz, kenéshez:
8 dkg darált dió,
8 dkg kristálycukor,
8 dkg olvasztott vaj.
Az élesztőt elkevertem a meglangyosított tejben a cukorral együtt. Egy nagy tálba kimértem és beleszitáltam a lisztet, elkevertem a sóval. Beleütöttem a tojást, belereszeltem a jól megmosott citrom héját, hozzáadtam az élesztős-cukros tejet és a vajat. Jól kidolgoztam, míg a tészta rugalmas de lágy maradt, és elvált a kezemtől és a tál falától. Gombócba formáztam, lisztet szórtam alá és a tetejére, és egy tiszta nylonzacskóval légmentesen letakarva hagytam duplájára kelni.
Közben elkészítettem a vaníliasodót: A tojások sárgáját csomómentesen elkevertem a cukorral és a liszttel - ha nem menne mert túl sűrű lenne, kevés hideg tejet adhatunk hozzá -, közben a tejet feltettem forrni a vaníliarúddal. Mikor felforrt, apránként a lisztes-cukros tojássárgákhoz kevertem, mindig csomómentesen. Mikor ezzel megvoltam, visszatettem a tűzre kis lángra. Ez fontos, mert így tud besűrűsödni. Végig kevertem habverővel, hogy csomómentes maradjon. Mikor besűrűsödött, levettem a tűzről és hozzákevertem a szilvapálinkát, aztán hidegvízfürsőben néha átkeverve kihűtöttem. Közben a diót robotgéppel durvára daráltam és elkevertem a kristálycukorral egy mélytányérban.
Mikor a tészta duplájára kelt, deszkára tettem és 1 cm vastagra sodrófával kinyújtottam. Egy közepes pogácsaszaggatóval kiszaggattam úgy, hogy ne maradjon maradék a tésztából. Tehát olyan fura kis formák lettek: félholdak és háromszögek, meg gomba-formák. Aztán egy közepes tepsit kivajaztam és liszteztem. A vajat felolvasztottam, és minden darabot minden oldalról megvajaztam egy kenőtollal, aztán a diós cukorba hempergettem. Sorban egymás mellé helyeztem a tepsiben őket. A maradék diós cukrot a tetejére szórtam a kis halmoknak.
Begyújtottam a sütőt, közben hagytam még kelni a tésztát. Húsz perc múlva 3/4-es lángon sütni kezdtem. Szép piros-barnára hagytam sülni, ez kb. 25 perc volt. A vanílisasodóval tálaltam.
(forrás: desszert.eu)


A sodó valami fergetegesen sikerült, a pálinka teljesen megbolondította. Melegen ajánlom a rum helyett - meg sem közelíti az ízélményt!
Tipp: vannak emberek, aki rajonganak a mákért. Kórosan! :)) Pl. az egyik sógorom, és a sógornőmék egyik fia. Abszolút tudom ajánlani az aranygaluskát mákosan is. A vaníliasodó is nagyszerűen illik a mákhoz is. Én úgy készíteném, hogy a mák nagyját ledarálnám, de egy-két kanálnyi egészmákot is kevernék hozzá. Így roppanósabb-rusztikusabb lenne a sütemény. Jó étvágyat hozzá!