2009. április 5., vasárnap

Rusztikus korpás kenyér


"Minek örüljek?" – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.

(Müller Péter)





Úgy jártam ma, hogy nem kaptam kenyeret egy boltban sem. És 11 óra után értem haza a piacról. És főznöm is kellett. Szóval ez a világ leggyorsabb kenyere.

Hozzávalók:
1/2 kg liszt,
1 teáskanál só,
1 teáskanál kristálycukor,
1 teáskanál sikér,
1 evőkanál lenmag,
3 evőkanál kukoricapehely (nem az a reggelizős fajta, hanem a lisztszerűen apró),
3 evőkanál búzakorpa,
2,5 dkg élesztő,
kb. 1/2 liter langyos víz,
2 evőkanál kefír,
1 evőkanál olaj.



Az élesztőt elkevertem a langyos vízben a cukorral. A szárazanyagokat egy nagy tálban összekevertem, majd hozzáadtam az olajat, kefírt és az élesztős vizet is. Lágyabb tésztaállagot igyekeztem elérni. Kicsit összedolgoztam a tésztát aztán hagytam pihenni nylonzacskóval letakarva. Egy óra múlva a sütőt begyújtottam, tíz perc elteltével a tésztát a lisztezett munkalapon hosszúkásra húztam kézzel. Késsel kétfelé vágtam és összetekertem. Lisztezett tepsibe tettem és már ment is a sütőbe, 3/4-es lángra sülni. Egy órát sütöttem, aztán késznek nyilvánítottam.
.

15 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Fincsi lehetett. Sok ropogós héj, nagyon szép a belseje is, levegős.

duende írta...

Tényleg isteni ropis a héja. A belseje meg finom rugalmas-puha! :)
sokszor az épp-csak-összedobom étkek sikerülnek a legjobban...

erős ildikó írta...

Nagyon tetszik a mai bevezető versed (is)! Mi is a ropogós héjú kenyereket szeretjük... s milyen jó lett volna a salátám mellé!

duende írta...

Ez Tőled nagyon jólesik, köszönöm!
Küggyek kenyeret?! :))

Ildinyó írta...

Nagyon-nagyon jól néz ki!!!!!!

Kata írta...

Szívesen ennék belőle:)

trinity írta...

Kipróbálhatom?????:))Szeretem a rusztikus,ropogós héjút....

Névtelen írta...

Na, ez igen! Minden igen. A vers és a kenyér is. Szép lélekbuborékokkal ::)) Tetszik.

ZinczyKa írta...

Névtelenségemben is vagyok, aki vagyok :)

duende írta...

Köszi Ildinyó! A Te kenyereid sokkal szebbek. :)

duende írta...

Az isteni sárgarépasalátádhoz nagyon fini lett volna, Kata! :)
Én meg abból ettem volna hozzá! :))

duende írta...

Persze, Trin! Má' mé' ne? :)))

duende írta...

Köszönöm ZinczyKa! Ízlett volna Neked is! :)

Palócprovence írta...

Nagyon klassz és a vers is! :)) Jól indul ez a nap...

duende írta...

Köszönöm, Palócprovance! :)
Jaj, nekem konyhasuvickolás lesz ma... :(