2010. szeptember 6., hétfő

Gluténmentes sütemény és kenyér



Minden, amit ember embernek adhat, eltörpül a leghatalmasabb érték mellett, mely felé törekedhet, és törekednie kell, hogy megtalálja saját lelkét, szellemét, isteni erejét és értékét. A tudást, hogy képes szabadon és méltóságban élni. A végső felismerést, hogy az élet nem napról napra halál, nem egy értelmetlen vég, nem csak porból jövünk, és porrá leszünk, hanem szárnyaló és káprázatos ajándék, a végtelen egy darabja.


(Irving Wallace: A jutalom)




Vendégem volt a hétvégére. Lisztérzékeny, ezért kenyérből is, sütiből is olyat kellett találnom és készítenem, amiben nincs búzaliszt. Pocak Panna éppen akkor tette fel a jó kis mákos-kókuszos sütijét - nem is keresgéltem tovább. Megsütöttem és mondhatom, ez a süti nem csak azoknak fog ízleni, akik gluténmentes diétán vannak. Nagyon finom. Legközelebb kipróbálom majd diósan is.
Nem is változtattam semmit a recepten, tökéletes.

Hozzávalók 12 szelethez (24*17 cm-es tepsihez):
20 dkg darált mák
10 dkg kókuszreszelék
5 dkg méz
5-10 dkg mazsola
4 tojás
3 evőkanál olaj
2 dl szójatej/víz/almalé
2 alma

A darált mákot összekevertem egy nagy tálban a kókuszreszelékkel és a mazsolával. (Én jó bőven tettem bele mazsolát.) Az almát meghámoztam és lereszeltem.
A tojások sárgáját a mézzel fehéredésig és habosodásig kikevertem robotgéppel. A fehérjét egy csipet sóval fölvertem jó kemény habbá.
A tojássárgáját hozzákevertem a mákos keverékhez az olajjal és az alma kinyomkodott levével együtt. (Nekem nem lett egészen 2 dl az alma leve, vizet tettem még hozzá.)
Végül a fehérjehabot is óvatosan a többihez kevertem.
Egy sütőpapírral kibélelt kistepsibe tettem a keverék egyik felét, aztán elosztottam rajta az almát, majd befedtem a keverék másik felével. Húsz percre 200 fokos sütőbe tettem.
Kihűlés után tökéletesen lehetett szeletelni. Tényleg nagyon finom.




Sütöttem egy kenyeret is, amivel bajban vagyok, mert nem méricskéltem - ráérzésre készült. Körülbelül 40 dkg kukoricaliszthez kevertem 1 teáskanál porélesztőt, 1 nagy csésze (2,5-3 dl-nyi) zabpelyhet, 1 csapott mokkáskanál sót. Langyos vízzel elkevertem, épp csak annyival, hogy a tészta rugalmasan összeálljon. Hagytam kicsit kelni, addig megfőztem egy nagyobb krumplit, amit végül krumplinyomóval jól összetörtem és hagytam kihűlni. Mikor kihűlt, hozzákevertem a kukoricatésztához. Ismét hagytam kelni, majd kukoricapehellyel meghintett tepsire tettem és előmelegített sütőben, 3/4-es lángon 35 percig sütöttem.
A kukoricaliszt elég furán viselkedik, mert ahogy hő érte, nem felfelé indult meg, mint a normál kenyerek, hanem széltében. De egészen kenyérforma lett így is. Ízre pedig nagyon jó volt.

Készült még zalai burgonyaprósza is - rizsliszttel, ami tökéletes volt. Nem is lehetett érezni, hogy nem búzaliszt van benne.

16 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finomak lehetnek, guszta

Elif írta...

Éppen kukoricás kenyér receptet kerestem. Köszönöm. Mit gondolsz kenyérsütő formához mit szólna a tészta? Nem mellesleg csodás az oldal! Üdv: Elif

duende írta...

Bianka: Köszi szépen! :)


Elif: Szerintem abban lenne tökéletes, csak nekem nincs kenyérsütőformám. :)
És köszönöm szépen! :)

Csibe írta...

Nekem így is tökéletesnek tűnik!...sőőőt :)

duende írta...

Csibe: :))) Köszi! :)

Marvin írta...

Én, mint a vendég, ezennel tanúsítom, hogy minden étel kiváló volt! Még a krumpliprósza is sikerült rizsliszttel.

duende írta...

Marvin: :))) Örülök, hogy minden ízlett! :) Jó vendégre könnyű főzni! :)

Pocak Panna írta...

Nagyon szép lett, és nagyon örülök, hogy ízlett mindenkinek és bevált!
Melengeti a szívem a posztod, köszönöm, hogy kipróbáltad! :-)))

Pocak Panna írta...

Nagyon szép lett, és nagyon örülök, hogy ízlett mindenkinek és bevált!
Melengeti a szívem a posztod, köszönöm, hogy kipróbáltad! :-)))

Pocak Panna írta...

Nagyon szép lett, és nagyon örülök, hogy ízlett mindenkinek és bevált!
Melengeti a szívem a posztod, köszönöm, hogy kipróbáltad! :-)))

duende írta...

Pocak Panna: Én köszönöm a zseniálisan egyszerű, de ugyanakkor nagyon finom receptet! És tényleg meg fogom sütni majd diós verzióban is! :)

Hajnalka írta...

Öööö... ne haragudjatok, de tudtommal a lisztérzékenyek nem ehetnek zab(félét)pelyhet...

A süti viszont felkeltette az érdeklődésem! Mindjárt neki is állok :)

duende írta...

Kedves Hajnalka!

A zabpehely nem tartalmaz glutént.

Remélem ízleni fog a süti, szerintem nagyon finom! :)

Beatrix írta...

Kedves duene

Maga a zab tényleg nem tartalmaz glutént, viszont a feldolgozási folyamatok során szennyeződik, Jelenleg Magyarországon tudtommal nem lehet gluténmentes zabterméket kapni (mi Angliából hozatjuk :( ), Így azt kell mondanom, Hajnalkának van igaza: lisztérzékenyek az itthon kapott zabpelyheket NEM fogyaszthatják.

Egy lisztérzékeny kisfiú édesanyja...

Névtelen írta...

Sziasztok

Gabi vagyok már harminckettő éve lisztérzékeny vagyok .Én csak adni akarok egy jo kis receptet ,hogy gyermekeiteknek tudjatok készíteni egy jo kis sütit.

Hozávalok: 1 és 1/4 bögre kukoricaliszthez adunk 1 és 1/4 teáskanálsütöport majd egy másik tálban a többiösszetevöt éssze vegyítjük
6 evökanál margarin kicsit megolvasztva
ebbe 2 egész tojás kerül 1 bögre cukorral 1 csomag vaniliáscukorral ehhez a keverékhez adunk 3/4 bögre natur johurtot majd a lisztbe keverjük és kapunk gy jo kis sürü palacsinta tésztát ezt sütöpapirral bélelt kis tepsibe öntöm tetejére magozott megyet vagy szeletelt barackot rakok és mehet az 18O fokon elömelegített sütöbe fogvájo probával nézem,hogy megsült ha nem ragad rá akkor jo szép világos barnára sül és ha kihül porcukrozva vagy anélkül is isteni jo étvágyat hozzá ÜDVÖZLETTEL: GABI

duende írta...

Nagyon szépen köszönjük Gabi! :)