2011. április 11., hétfő

A költészet napjára

..

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

                                                 (Csak az olvassa... - József Attila)




Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?

                                                     (Ki viszi át a szerelmet? - Nagy László) 




már úgy vagyok mint erdőben eltévedt kisgyerek
ha félek ösvényre tapadva úgy megyek
cikkcakkban ahogy a siker ritka morzsái hulltak
vagy vakon nekivágok a test szimatolta útnak
tudván hogy el fogok tévedni újra
de azt is hogy az embert a kudarc
csak még arrébb-előrébb rúgja
bár igaz cserébe talán aránytalanul gyorsan vénül –
tény hogy e két nyomon csak végigvergődök végül
s a titok amitől úgy felindultam még a kezdetén
hirtelen értelmetlen kipattan akkor: ez voltam én

                                                                                                                          (Falcsik Mari - A titok)


1 megjegyzés:

videkek írta...

De szepek... Egyik kedvencem J.A.-tol...