Pásztortarhonya

.

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti,
igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is,
nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy;
vessződ és botod megvigasztal engem.

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér
életem minden napján,
s az Úr házában lakom egész életemben.

                                                                                                                                         (Zsolt 23. 1-4.)



A pásztortarhonya ilyenkor tavasszal legalább annyira kedvencem, mint a tojásos nokedli. Igen, a saláta miatt. Mindkettőhöz kitűnően illik a tavasz e korai finom zöldje. A pásztortarhonya számtalan variációban készülhet: főzhetjük így vega módra. Aztán tehetünk bele füstölt szalonnát. Vagy füstölt parasztkolbászt. Vagy mindkettőt. Készíthetjük pörkölttel is. Kerülhet bele erdei-mezei gomba is szezonban. Nyáron készíthetjük egészen lecsósan is, sok paprikával, friss paradicsommal.
Ez az az étel, amit nem érdemes túlbonyolítani - a fűszerezésére gondolok. A legegyszerűbben a legfinomabb, csak sóval, hagymával és pirospaprikával ízesítendő. A legfinomabb házi tarhonyából. Én valamiért megmagyarázhatatlanul vonzódom a bolti sörétes tarhonyához is - ezzel is finom. És gyors.

Hozzávalók 4 főre:
25-30 dkg vöröshagyma,
50 dkg tarhonya,
70 dkg burgonya,
6-7 evőkanál olaj,
1 csapottabb evőkanál pirospaprika,
só,
1,5 liter víz,
ilyenkor télen 1 púpos teáskanál sűrített paradicsom
és 1 evőkanál darált paprika (Erős Pista vagy Édes Anna.)
Nyáron 1 paradicsom
és egy nagy paprika.
Ha húsos változatban készítjük:
20 dkg füstölt szalonna,
20 dkg parasztkolbász.
A pörköltes verzióhoz:
körülbelül 2-3 főre való kész pörkölt.

A burgonyát megtisztítottam és pici kockákra vágtam. A hagymát apró kockákra vágtam és az olajon a tarhonyával együtt kis lángon sütni kezdtem. Addig tartsuk kis lángon, míg a hagyma megüvegesedik. Ekkor tegyük nagy lángra és folyamatos kevergetéssel pirítsuk meg a tarhonyát úgy, hogy egészen szép barna színű szemek is legyenek benne. A pásztortarhonyának a jó ízét egy részről a jól lepirított tészta adja meg.
Mikor jó már a tarhonya, húzzuk le a tűzről, keverjük hozzá a burgonyát, a pirospaprikát, sűrített paradicsomot és paprikakrémet, majd öntsük fel vízzel. Hagyjuk nagy lángon felforrni, aztán mikor már forr, tegyük át a tűzhely legkisebb lángára, és ott is kis lángra. Tegyünk rá fedőt, addig főzzük, míg már csak a tetején marad egy kevés víz. Ez körülbelül 10-15 perc. Hagyjuk rajta a fedőt, de kapcsoljuk le a lángot. Hagyjuk a gőzben jó 20 percig. És felforrás után már ne kevergessük, nem szükséges.

Ha szalonnával-kolbásszal készítjük, akkor a kis kockákra vágott szalonnát is tegyük bele az elején a hagyma és a tarhonya mellé. A kolbászkarikákat csak akkor, mikor hozzákeverjük a burgonyakockákat is. A paprika-paradicsom is ekkor kerülhet bele, mindkettőt csak vágjuk félbe.
Ha pörkölttel készítjük, akkor csak annyi a dolgunk, hogy a tésztát kevés olajon jól megpirítjuk, majd a forróra melegített pörkölthöz tesszük, felöntjük a tarhonya mennyiségének a duplája vízzel, hagyjuk felforrni, majd fedő alatt kis lángon a fentiek szerint készre főzzük.
A pásztortarhonya csak burgonyával például köretként is szerepelhet, natúr sültek - tarja, oldalas - mellé.


Így hús nélkül kitűnő böjtös étel is. De bármelyik verzióját is készítsük el, a fejes saláta fantasztikusan finom hozzá így tavasszal (és ősszel), de mennyei uborkasalátával, káposztasalátával, kovászos vagy savanyú uborkával, ecetes almapaprikával vagy ecetes cseresznyepaprikával is.
Ehhez az ételhez nagyon finom a tejfölös lével leöntött fejes saláta is: készítünk egy hagyományos salátalevet vízből-ecetből.-sóból-cukorból, majd keverünk hozzá tejfölt is. Mint az uborkasalátánál. És ezzel öntjük nyakon a salátaleveleket.

És aki kedveli a pásztortarhonyát, annak ajánlom egy távoli földrész kissé hasonló ételét, a jambalaya-t (ejtsd: dzsámbálájá). Eszméletlen finom, érdemes elkészíteni. Ajánlok hozzá jófajta bort vagy sört, s persze valami tüzes, igazi New Orleans-i jazz zenét. :)

Megjegyzések

Anikó üzenete…
Imádom, hidegen, melegen, mindegy, picit csípősen. Ahogy leírtad, hússal, anélkül, isteni kaja, én is így készítem:-))))
duende üzenete…
:) Én is csípősen szeretem! :)
Ditta üzenete…
Nagyon szeretjük mi is és,tényleg sokféleképpen lehet variálni:-)
duende üzenete…
Ditta: :) A legegyszerűbb dolgok a legjobbak sokszor. :)
Padparadsa üzenete…
Apukám egyik kedvence volt.. :)
Bianka üzenete…
Nagyon finom
duende üzenete…
Padparadsa: jó ízlése volt Édesapádnak. :)


Bianka: valóban!
Ildinyó üzenete…
Jaj, én is nagyon szeretem! Hús nélkül, de jó kis kolbászdarabkákkal is! :))