2011. május 23., hétfő

Bodzazselé

.

Szoknyát varrat a bodza,
így készül a tavaszra,
    csipkés szélűt
    és puhát,
éppolyat, mint nagyanyja –
mert ha nem varratna,
hát csupasz maradna.

                                                      (Csoóri Sándor: Tavaszi bodza-vers)





Sok helyen láttam idén a bodzazselét. Jó hogy eszembe juttatták lelkes háziasszonytársaim, mert bár tavaly már készítettem panna cottához, az csak frissiben elkészített kis adag volt.




Hozzávalók 5 kis erőspistás üvegnyihez:

7 dl félig kész bodzaszörp,
30 dkg kristálycukor,
1 zöldcitrom leve,
csipetnyi só,
2 tasak Haas 2:1 zselatinfix,

Szörpkészítéssel együtt érdemes megcsinálni, mikor már 24 órát álltak a bodzavirágok és a citromkarikák a vízben. Ekkor leszűrjük és kiveszünk belőle 7 decit. A tasakon található utasítás szerint elkészítjük: elkeverjük benne a zseléfixeket, pici sóval és egy lime levével ízesítjük, majd felforraljuk. Ekkor tesszük bele a cukrot, kevergetjük, és fölforrás után még 5 percig forraljuk. Csírátlanított üvegekbe töltjük és szárazdunsztba tesszük. Én mielőtt kiüvegeztem volna, a szebben maradt bodzavirágokból csipegettem a zselébe egy keveset, hogy szebben mutasson az üvegben. De ez nem szükséges.
Desszertekhez felhasználható, vagy vajaskenyérrel is el tudom képzelni.




Készítettem egy pohárdesszertet: alulra kicsöpögtetett tejfölt tettem (sűrű görögjoghurt is jó vagy tejföllel higított mascarpone is), rá eperszeleteket, rá bodzazselét. Isteni. Meg kell állapítsam, a természet nem véletlenül érleli be egyszerre az epret és a bodzavirágot. Eszméletlen jó páros, csodásan illenek egymáshoz.





Rövid életű volt e finom nyalánkság.... :)

12 megjegyzés:

Katalin írta...

nagyon jóóó, köszi
köszi a versikét is, meg ezt a csodazselét, ez milyen fini lehet!:)))

Padparadsa írta...

Épp tegnap gondoltam rá, hogy jó lenne bodzazselét készíteni... :)) Csodásak a fotók! (Már megint... vagy még mindig?)

margoo írta...

Bodzából mindent!!!
Az idén különösen gyönyörűek a bodzabokrok! Sűrűn tele vannak hatalmas virágokkal!
Az egyik szörpöm pont egy napos! Nagyon köszi az ötletet, a receptet, már készítem is! Jaj, de jóóó!

Kati írta...

Nagyon szépek a képeid, ezt a zselét én is kipróbálom, nagyon tetszik.

duende írta...

Köszönöm szépen Lányok! :)

Unknown írta...

Ez az utolsó kép nagyon tekintetfogó - olyan, mintha szabadon lebegne az eper ;)

duende írta...

Beatbull: :)

Anikó írta...

Isteni lehetett, ki fogom próbálni.
Sajnos a blogomon írt megjegyzésedre egyelőre nem tudok válaszolni, valami gáz van a rendszerrel, mióta írom a blogot még soha nem volt semmi, most nem tudok bizonyos blogokra megjegyzést írni, se válaszolni aki nekem ír az én blogomra, állandóan újra be akar léptetni, de ha megteszem nem továbbítja az üzenetemet. Nem értem mi van, és miért szórakoznak egy jól működő dologgal, miért változtatnak dolgokat benne????

margoo írta...

Ha egy pár üvegcse zselé megérné mondjuk a telet, akkor az üvegből kivéve melegíthető? Vagy hidegen is jó egy süti tetejére?

duende írta...

Anikó: tegnap ettem vajas pirítóssal, háááát....... tömény bodzaíz, illat valami mesés! :) Készítek is egy újabb adagot én is a következő bodzaszörpeltevésnél majd most hétvégén. Duplát. :))

Többen is írták, hogy nem enged bizonyos helyekre kommentelni a blogger.. :( Megint valamit összeburítottak. A legutóbbi ilyennél, kábé 1 hónapja, nekem a nagy munkával összerakott vega recepttáramat tüntette el. :( Azt mégegyszer már nem csinálom meg, mert eszméletlen meló volt. Gondolhatod... nem is voltam ideges, egy csöppet sem, ááá. :(((


Margoo: Szerintem nem, elfolyna, ha jól sejtem. Hidegen használd nyugodtan, sőt. Úgy tökéletes bármely sütire. De frissen is készíthetsz ha lesz télre bodzaszörpöd. Egyszerűen keverj el benne zselatint, forrald fel, és a sütin hagyd megdermedni.

videkek írta...

De jó, hogy pont most találtam rá erre a receptre, mikor éppen elkészült a bodzaszörp :). Sosem kóstoltam még bodzazselét, de most kipróbáltam. Életre szóló szenvedély lett belőle... A gyerek éppen most kanalazta be azt a bőséges tálkányi adagot, amit a hétvégi családi reggelihez hagytam ki az üvegből. :) Köszi a receptet!

duende írta...

:) Nagyon szívesen! Tényleg isteni finomság! Zselét én is csinálok idén is, meg majd szörpöt is. A bodzát sosem tudom megunni...