2011. szeptember 30., péntek

Szabó Gyuri bácsi füvesember előadása

.

Nemrég ért véget Szabó Gyuri bácsi füvesember előadása itt Zalaegerszegen. A Göcsej Baranta Körnek köszönhetjük a szervezést. Rengetegen voltak (ha lett volna csillár, elmondhatnám, hogy még onnan is emberek lógtak), ami nagyon örvendetes, mert nagyon nagy szükségünk van ma erre a fajta tudásra.


(kép forrása:www.gyorgytea.hu)

Gyuri bácsi elmondott néhány nagyon aggasztó előrejelzést is, és adott tanácsokat gyógyfüvekről is, konkrét betegségek megelőzésére illetve gyógyítására. Jó volt látni egy embert, aki 83 évesen teljes fizikai és szellemi erőről tett tanúbizonyságot. Élő példája tudományának. Látszik hogy idős ember, de nem öregember. Fiatalos, igazi szép idős ember. Ritkán látni hasonlót. Ahogy mondotta: tesz is érte nap mint nap, hogy jó egészségnek és teljes erőnek örvendjen. És ezt tanácsolta nekünk is, igyuk a megelőző teákat, vigyázzunk szervezetünk harmóniájára, s akkor mi is hosszú életűek és egészségesek leszünk ezen a földön.
De muszáj elmondanom az aggasztó előrejelzéseket is, amit nem Ő talált ki, komoly kutatások eredményei. És ez szorosan kapcsolódik az étkezéshez. Arról beszélt Gyuri bácsi, hogy ma annyi kemikáliát eszünk meg az élelmiszerekben, hogy ha így folytatjuk, pár évtized múlva az emberiség 7%-a marad csak életben. És ha így folytatjuk, negyven év múlva az emberi faj éhen hal. Mert a műtrágyák és egyéb vegyszerek elpusztítják a talaj és ökoszisztéma megújulóképességét, gyakorlatilag halottá válik a Föld. Nem fog tudni semmi sem megteremni benne. Tudom hogy ezek nagyon sötét jóslatok, de ami már ma is tény: egyetlen boltban vásárolt készételben minimum 10, de van amelyikben több száz adalékanyag van, és ezek mellett egyetlen molekula élő tápanyagot sem tartalmaznak. És csodálkozunk, hogy egyre több gyerek és felnőtt lisztérzékeny, tejérzékeny, asztmás, hiperaktív és még lehetne sorolni a szomorú sort. Szóval nagyon nem mindegy, mit eszünk és mit esznek a gyerekeink. Fontos, hogy olyan helyről vásároljunk, ahol nem műtrágyáznak, permeteznek, stb... és ha lehet, főzzünk magunk. Aki teheti, akinek van kiskertje, csináljon konyhakertet, ültessen gyümölcsfákat. Gyuri bácsi erre az ősi mondást ismételte: az vagy, amit megeszel. Itt még elmondta azt, hogy fontos, hogy sokszor rágjuk meg az ételt, legalább 40-szer, mert ezzel már a szájban elkezdődik az emésztés, illetve ez fertőtleníti is a táplálékot. Valamint fogyaszt is, mert így nem tudjuk túlenni magunkat.

Azt is elmondta, hogy rákban nem lehet meghalni. Mert a szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni. Testünkben mindig vannak rákos sejtek és ezeket a szervezet normális esetben kordában tartja. Ha gyengül az immunrendszer, akkor képesek csak az elburjánzásra. Nagyon fontos, hogy higgyük, sőt, tudjuk, hogy a rák nem halálos ítélet. Abszolút gyógyítható.

Elmondta, hogy a székelyek mit használnak rákgyógyszerként, teljes hatékonysággal. 
És ezt tudóscsoportok nemrégiben be is vizsgálták, igazolva a gyógymód hatékonyságát. Tehát Erdélyben egy nagyon egyszerű orvosságot használnak a rák gyógyítására. Szilvalekvárt. Igen, szilvalekvárt. A szilva gyógyító erejű, kimagaslóan magas az antioxidáns tartalma. Frissen is érdemes szezonban sokat fogyasztani belőle, de aszalt szilvaként is hatásos, valamint lekvárként is. Nos, nem csak hungarikum a kiváló házi szilvalekvár, de csodálatos erejű rákgyógyszer is.
Bőrrákra közönséges galaj, diólevél és fagyöngy keverékének tinktúráját használjuk.
Szájüregrákra: körömvirág - idényében minden nap 3 virág nyersen elrágcsálva, amíg elmúlik a betegség.
Nyelvrákra: 1-1 kiskanálnyi galaj kipréselt leve beletéve 1-1 csésze diófalevél teába, az egyik csészével gargalizálni kell egész napra elosztva, a másikat meg kell inni.
Mellrákra: fagyöngytea.
Leukémiára: somlekvár.

Májsegítők: 
Pitypang levele 1 héten át 2-szer frissen salátában elfogyasztva vagy 1 héten 1-szer teaként fogyasztva. 
Cickafark minden nőnek, a menzesz megindulása után, míg csak él, heti 1 csésze teaként elfogyasztva. Nem csak a májat védi, de rendben tartja a koleszetinszintet is és segíti az epeműködést is. A férfiaknak nem a cickafark való, mert növényi ösztrogént tartalmaz, hanem a tyúkhúr.
Kisezerjófű: ha már nem jó a májfunkció, akkor minden nap 1 csésze tea, 8 héten keresztül, akár kisezerjófűből, akár cickafarkból, akár pitypangból.
HepatitisC-re nem jók a fentiek és a májcisztára sem. Erre a kettőre a diófalevél tea alkalmas, mert növényi antibiotikum. Ha a májunk jól működik, akkor a koleszterinszintünkkel sem lesz probléma.

Vesevédők:
Itt megemlítette, hogy a dezodorok használata nagyon nem jó. Egyrészt iszonyú mennyiségű káros vegyianyag van bennük, másrészt meggátolják a verejtékezést, ami a szervezet öntisztításában, méregtelenítésében nagyon fontos. Sok embernél allergiás reakcióként mellcsomók és hónaljcsomók keletkeznek a dezodor használatától, ennek kezelésére az orbáncfűolajat javasolja Gyuri bácsi.
A tejoltó galaj az egész nyirokrendszert karban tartja, heti 1 csésze elegendő erre.
Az aranyvessző vesékre is kiváló, májra is. Ha mindkettőt rendben akarjuk tudni, heti 2 csészével igyunk, mondjuk 3 nap eltéréssel.
A nagycsalán és a mezei zsúrló is heti 1 csészével fogyasztva megelőző vesevédő. Ha már vannak problémák, akkor bármelyik fentit kúraszerűen is alkalmazhatjuk. A kúra a következő: 8 hétig napi 1 csésze, aztán 8 hét szünet, majd megint 8 hétig napi 1 csésze. Ennél hosszabb kúrákat ne tartsunk, főleg a nagycsalán és a zsurlófű esetében. Ha helyrejön a probléma, elég a heti 1 csésze.
A vízhajtó teákat mindig reggel kell inni!
A zsurlófű főzetéből este lefekvés előtt borogatást is tehetünk a vesékre, vesegyulladás esetén. De melegítsük fel testhőmérsékletűre a főzetet, ne hidegen tegyük a vesékre.
A szervezet méregtelenítését segíti a következő lábfürdő, ami heti egyszer alkalmazható este lefekvés előtt: olyan forró vizet tegyünk lavórba, amilyen forrót még elvisel a lábunk. Majd ahogy hűl, még kétszer öntsünk utána forró vizet. Ezután hársfateát vagy bodzavirágteát igyunk egy csészével és bújjunk ágyba. Egész éjjel izzadni fogunk, rengeteg méreganyag fog eltávozni reggelig a szervezetünkből.

Szív és érrendszer:
Gyuri bácsi azt mondta, hoyg a szív és érrendszeri betegségek már csak másodlagos tünetek. Az elsődleges ok három helyen keresendő, mert ezek miatt a rendellenességek miatt kényszerül a szív és az érrendszer nagyobb megterhelésre. Az egyik ilyen elsődleges ok a vesék elégtelen működése. Ha ez az ok, a veséket kell először gyógyítani.
Ha magas a vérnyomás is, arra a galagonya virágos hajtását kell fogyasztani napi egy csészével teaként, vagy fagyöngy vagy pásztortáskateát is ihatunk.
Ha magas a koleszterinszint, annak oka a májnál keresendő. Nőknek cickafarktea kúraszerűen, férfiaknak tyúkhúr vagy fagyöngytea kúraszerűen. A fagyöngyteát hideg áztatással készítsük (este áztassuk be, reggel szűrjük le és igyuk meg). Ha rendbejön a koleszterinszint, elég a heti egy csésze megelőző adag.
A szív és érrendszeri betegségek harmadik elsődleges oka pedig idegi eredetű. Erre napi 2 csésze citromfűtea a javallat. Idegi eredetű panaszokra jó még a levendulatea, a macskakarom, a komló, az orbáncfű. Az orbáncfűtea gyógyítja a depressziót is. Citromfű teát pedig akár életünk minden napját ihatunk 1-2 csészével.
Ellenjavallatok: Sincumar szedése mellett nem szabad orbánfűteát inni és epekő megléte esetén sem! Szívgyógyszer mellett csak úgy iható, ha 2 órával a gyógyszer bevétele után isszuk a teát.
Magas vérnyomásra pásztortáskateát kúraszerűen fogyasztani, míg helyre nem áll az egészséges szint.

Gyomor és bélpanaszok:
evés: sokszor megrágni, csak utána lenyelni. Emellett gyomoridegre orbáncfűtea kúraszerűen lefekvés előtt, fehér akácvirág este 1 csészével vacsora előtt a kúra 24 hete alatt végig. (Kúra: 8 hétig napi egy csésze, 8 hét szünet, 8 hétig napi egy csésze.)
A diófalevél tea még a Chron betegséget is gyógyítja. És nem mérgező és nem májkárosító hatású, mint ahogy azt hivatalos körök terjesztik.

Alcheimer kór gyógyítása: orbáncfű, kamilla, zeller, zöld erős paprika minden nap fogyasztva.

Cukorbetegség:
Gyuri bácsi szerint iszonyú sok édességet eszünk, míg keserűanyagokat tartalmazó növényeket alig. Ez nem jó. 
Az aranyvesszőfüvet ihatjuk kúraszerűen cukorbetegségre, de nem csak cukorra jó, de máj, epe, vese, hugyhólyagvédő is. Megelőzésképpen a heti 1 csésze elég.
Katángkórótea cukorbetegségre is, megelőzésre is jó. A növény szára és levelei teaként fogyaszthatók, gyökeréből készül a cikória kávé.

Asztma ellen:
martilapu levelei megszárítva, szivarkaszerűen összetekerve és elpöfékelve a füstje.

12 megjegyzés:

4Gyerek írta...

jujj, de irígy, hogy egy ilyen előadáson ott lehettél.

fő meghajt Gyuri bácsi tudása előtt

duende írta...

hát, bizony nagy tudása van. Ő a 21. füves a családjukban, volt kitől tanulnia. És jó hogy mi tanulhatunk Tőle. :)

Anikó írta...

Ez nagyon érdekes, az ilyen írásaidat napestig el tudnám olvasgatni, mi mire jó. Milyen nagytudású ez a Gyuri bácsi, és szomorú hogy mi mennyi sz....rt veszünk és eszünk meg, és tesszük tönkre magunkat, ill. tesznek tönkre, mert tudatlanok vagyunk és így azt csinálnak velünk amit csak akarnak, a saját profitjuk érdekében. Egyszerűen muszáj tájékozódni, utánjárni mert az életünk a tét. Sok ilyet tegyél fel, mert te jobban tudod már ezeket, hogy mire figyeljünk:-))))

Thrini írta...

Hozzánk is jön októberben, remélem el tudok menni. Nagyon készülök.

duende írta...

Anikó: majd igyekszem. :) Van könyve is, meg lehet rendelni, a belinkelt oldalon. Érdemes. Mint ahogy Maria Treben könyvei is nagyon jók és a Varró Aladár Béla gyógynövényes könyvei is.
Hát, tudod ez a lassan megfővő béka esete. Addig-addig csináljuk, míg egyszer csak késő lesz. Sajnos, ehhez alapjaiban kellene megváltoznia az egész civilizációnknak, az értékrendnek, a felelősségvállalásnak és még sorolhatnám...


Thrini, lehetett kérdezni is tőle külön is, és lehet majd vásárolni teákat, készítményeket, a könyveit is.

Melinda írta...

Én még nem hallottam Gyuri bácsiról, de ezentúl olvasni fogom. Isten éltesse és még legalább ennyi ideig ossza meg velünk tudását, mert a mai undorító világban nagyon nagy szükség van rá!! Valóban látszik a fotón, hogy milyen fitt testileg-szellemileg, bár nem a fitt a jó szó rá, de értitek....

duende írta...

Melinda, örülök hogy "találkoztál" vele itt nálam. :) Értjük. :) Idős ember, de nem öregember...

Holdgyöngy írta...

Készültem az előadásra, körbeküldtem az emaileket, s este nyolckor eszembejutott,hogy nem mentem el.Köszönöm, hogy írtál róla.

duende írta...

Kedves Höldgyöngy!
Nagyon szívesen! :)

Turák Kinga írta...

ezt megosztanám! :)

Bridge írta...

Nagyon jó, hogy írtál róla. Ott lakik, ahol a Nagymamámék, sok jót lehet hallani/tapasztalni róla.

duende írta...

Kinga: egész nyugodtan! :)


Vridge: Gyönyörű hely, megnéztem! :)