2017. augusztus 1., kedd

Szilvás csirke (sógor által sütve)

- Mirabelle. Szépen fejlődik, nem? Francia szilva, sárga ringló, jó dzsemnek, bornak vagy csak enni. Szeret itt a partoldalba' , mer' itt nem áll meg a víz, oszt napos helye van. - Kis szünetet tartott. - Késő már az öreglányt átűtetni. 

(Joanne Harris: Szederbor)

 


A hétvége másik étele. A kis szilvafán megérett 4-5 maréknyi gyümölcs, az került bele. Made by sógor, és isteni vót, el is kértem izibe' a receptet. A képen látható vasedény teli volt, ennyit tudtam megörökíteni az utókornak ebből a finomságból. A szilva egyébként elolvad az ételben, csodás szaftot alkotva a húson. Aki szereti a kissé egzotikusabb ízeket, egy-két rudacska fahéjat is dobhat az ételbe.
Ez a lakoma kacsa- vagy libacombból is elkészíthető, sőt szerintem vadhúsból vagy marhából is!

A recept röviden ennyi: Az edényt körbekenjük zsírral vagy jóféle olajjal. A csirkedarabokat besózzuk, kissé borsozzuk. Alulra kerül egy réteg hús, rá egy réteg félbevágott hagyma - sok hagyma, normál méretűek, tisztítás után csak félbevágva -, egy réteg szilva, aztán megint egy réteg csirke, megint hagymadarabok, végül mindennek a tetejére egy réteg kimagozott szilva kerül, kevés cukorral megszórva vagy mézzel meglocsolva. Kapott még 2-3 dl fehérbort, és ment is a sütőbe, alacsony hőfokon cirka 2-3 órára.
Köretnek valami finom rozsos vagy kovászos kenyeret javaslok, s persze muszáj inni hozzá egy-két pohárka pincehideg fehérbort vagy fröccsöt.




No a hegyen lehetett így sütni, mert igazi tábori konyha van. Úszómedansziéval ám... 😅 (Erősen gondolkodtam, hogy haza kéne hozni, valahogy. A medencét, konyha az van.)



8 megjegyzés:

Anikó írta...

cuki kis hely :-)

duende írta...

Igen. :) A medence különösen jó. :))

Hankka írta...

Ó, ez nagyon fincsi lehet, tecccik. ;)

Névtelen írta...

Fájin kis étel, annyi bizonyos és a tábori viszonyok is klasszak.:) Te, Duende, annyira imádom a bejegyzéseidet. Olyan természetesen,őszintén, közvetlenül, könnyedén írsz, mentes mindenféle erőlködéstől és pátosztól. Van stílusod, humorod, ezáltal a blogod is életteli, élvezetes, hiteles - szeretem.:) j.

duende írta...

Köszönöm sógorom nevében is Hankka! :) Isteni finom volt, bátran ajánlom kipróbálásra! :)


Judit, nagyon köszönöm, és örülök! :) Egyébként ezt már olyanok is mondták, akik személyesen is ismernek, hogy teljesen úgy írok, ahogyan beszélek. És hogy szinte hallják is a hangom, ahogy olvasnak. :))

p.s.: üdvözöld a tengert lécci, a nevemben 🎔💙 :)

Névtelen írta...

..."Egyébként ezt már olyanok is mondták, akik személyesen is ismernek, hogy teljesen úgy írok, ahogyan beszélek."...
Hát ez magától értetődik, nem? Számomra legalábbis egyértelmű. Az ember nem bújhat ki a bőréből...vagyis mégis - de arra úgyis pillanatok alatt rájön az ember lánya, mert nem klappol az összhang.:)
Üdvözlet átadva az illetékesnek, Téged is vár.:) Add fel magad postán, gyere nézd meg ezt kontrasztokkal teli csodát! ( Sajnos, lassan mi is búcsúzunk, de Téged megvárunk, gyere!Van számodra egy hely az autóban:) Az égbenyúló, komor, kopár hegyek, a hegyek közt kanyargó smaragdzöld folyó, mely beleömlik a mindig más színű arcát mutató tengerbe... Varázslatos!
Ha érdekel és szeretnéd, szívesen küldök néhány lélegzetelállító fotót majd otthonról. Jó éjt!

Névtelen írta...

Ó, google barátunkról teljesen megfeledkeztem. A legsokatmondóbb, legjelentősebb fotókat már rég feltették.:)Ha gondolod, érdemes vetni rájuk néhány pillantást.j.

duende írta...

Igen, nem bújhat ki, legalábbis én nem tudok (és nem is akarok :)) )

Keresek egy jó nagy méretű borítékot, várjál.
Nem találtam. Akkorát nem amekkorába beleférnék. :D

A képeket megnéztem viszont, gyönyörű hely, lélegzetelállító, csodálatos!
(Azért küldhetsz fotókat ám! :) )