2009. augusztus 14., péntek
Gombakrémleves - fodros káposztagombából
"Svéduborka" saláta kaprosan
Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.
A "svéduborkát" télire szokták eltenni. Ma viszont én salátának készítettem, de kaprosan.
Az eredeti recept úgy szól, hogy végy 4 kg uborkát, 1 kg salátahagymát, sót, cukrot, ecetet. Az uborkát, hagymát vékonyra le kell gyalulni, aztán üvegekbe tölteni, majd savanyúságlével felönteni. Nem árt kicsit besózni és állni hagyni, mielőtt üvegekbe kerül.
Tulajdonképpen emlékeztetőnek is szánom, mert itt az ideje a savanyúságok eltevésének.
Hozzávalók 4 főre:
2 nagy kígyóuborka,
4 fej fehér salátahagyma,
só,
ízlés szerint cukor (kb. 2 teáskanálnyi),
1 teáskanálnyi 20%-os ecet,
fél csokor kapor.
Az uborkát legyalultam, a hagymát vékony félkarikákra vágtam aztán besóztam. Hagytam állni 20 percet, majd kinyomkodtam és egy tálba tettem. Felöntöttem vízzel, adtam hozzá cukrot, ecetet. Sózni az enyémet nem kellett de kóstoljuk, lehet hogy még kell rá. Végül apróra vágott kaprot kevertem hozzá.
A kapor nem tartozéka a svéduborkának, nekem viszont így ízlett jobban.
Sült csirke felső combbal és pirított burgonyával ettük.
Az az igazság, hogy Whise Lady oldalán megláttam a sült csirkecombokat és nagyon megkívántam, annyira jól nézett ki. Ráadásul ezer éve nem készítettem már. Az én módszerem is hasonló az övéhez. Sokszor készítem így, mert két adagért nem érdemes sütőt bekapcsolni. A csontoknál kicsit bevágtam a combokat, sóztam és egy evőkanálnyi olajat tettem alá. Fedő alatt, kis lángon sütöttem.
2009. augusztus 13., csütörtök
Az örök kedvenc: gyümölcs és juhsajt
Élj meg minden évszakot, amint elmúlik körülötted, lélegezd be a levegőt, idd ki italodat, ízleld a gyümölcsöt és add át magad mindezek élvezetének.
Nyaralásunk alatt most is ellátogattunk a káptalantóti biopiacra, a Liliomkertbe. Rengeteg árus és még több vásárló kavargott a hűs fák alatt - nevetés, beszélgetés zsongott a levegőben. No meg élő népzene festette alá az igazi, hamísítatlan hangulatot.
Mint mindig, most is vásároltunk finom házi sajtokat. Szoktak kint lenni kecskések is, de most csak juhsajtárus volt. Nem baj, rajongok a finom juhsajtokért is.
A dinnye, a szőlő csodás párja a remek sajtfalatoknak. Sokszor ez a vacsorám, vagy ebédem.
A dinnyéhez még ajánlanám klasszikusabb párját: a finom házi, igazi füstöléssel, sózással tartósított sonkát lehelletvékonyra szelve.
Kell ennél jobb, mennyeibb étel?! :)
A vásár végére gazdagabbak lettünk még egy csodás szilvafából faragott gyümölcsöstállal, egy meggyfa tetejű mézes csuporral, finom sajtokkal és 20 liter fenséges pinot noir barrick borral, a Killer Pincészettől. És én egy igazi saruval. Egész nyáron normális papucsot vagy szandált kerestem - itt megtaláltam azt is.
Imádom ezt a piacot!
2009. augusztus 12., szerda
Töltött paprika - gyerekkori ízek
Ha arról kérdeznétek hogy melyik lenne az az étel, amit csomagban kérnék ha mondjuk külföldön élnék hosszú ideje - akkor az a töltött paprika lenne. Gyerekkorom jellegzetes íze, a magyar konyha egyik legfinomabb nyári étele.
1-2 evőkanál olaj,
Cukkinilepény fetával
Készíthetjük ugyanezt szalonnával is, pl. bacon-nel, mert az jó vékonyra van vágva. Szerintem nincs az a megrögzött zöccségellenző pasi a világon, aki így szalonnával el ne majszolná nagyon szívesen a söre vagy a fröccse mellé. Azért ettünk ám finomakat. Készítettem jó kapros tökfőzeléket egyben sült fasírttal, dolmadest, sült halat, pulykából füstös húst, sütöttünk szalonnát hagymával, készült egyszer pizza is - no és lecsó is. Ettünk szőlőt és fügét a kertből. Meg sárgadinnyét és őszibarackot is.
2009. augusztus 11., kedd
13. Vegetáriánus Fesztivál
13. Vegetáriánus Fesztivál
Augusztus 29. Szombat - Augusztus 30. Vasárnap
Részletek :2009-ben 13. alkalommal kerül megrendezésre a Vegetáriánus Fesztivál. Hagyományainkhoz híven augusztus utolsó hétvégéjére időzítettük a programot, ebben az évben augusztus 29-30-ára. Helyszín Budapest XII. Ker. Hegyvidék Önkormányzat Műv. Közp. (XII. kerület, Csörsz utca 18.) Korábban MOM, illetve Csörsz Művelődési Központ néven volt ismert. Csörsz utcáig utcáig (Sirály utca) A színházterem programjai: Augusztus 29. szombat:
Augusztus 30. vasárnap:
|
2009. augusztus 4., kedd
Joghurtos pohárkrém
A kimondhatatlan túloldalán meleg meglepetés várja az embert. Ahogy a meghaláshoz nem lehet hozzászokni, ugyanúgy az újjászületés, az újra-keletkezés is mindig váratlan áldásként hat. Az ember azt érzi, hogy teljes egész, hogy szeretik és szívesen látják a világban. Végtére is megölhettek volna, de nem öltek meg. Megtapasztalom a kegyelmet. Bármilyen bűntudat vagy szégyen késztetett is rejtőzködésre, az mostanra kihamvadt, megbocsátást nyertem. Szeretet és Halál egy és ugyanaz a személy. Törékenynek és gyengének érzem magam, de biztonságban vagyok "Isten örök kezében".
A meghalás-halál (vagy nemlét)-újjászületés folyamata világszerte ismert mintát követ: ez a beavatás. A beavatás titka a dolog természete miatt sérthetetlen: nem lehet elárulni, mert nem lehet megfogalmazni.
Egy könnyű és egyszerű desszert. Anno a Paprika TV-n láttam, utána pedig Napmátkánál is szembejött velem.
Ami kicsit bonyolultabb benne, a görög joghurt elkészítése. De az sem vészes. Nekem egy délután alatt kicsöpögött, pedig most 4 nagypoharas joghurtot sűrítettem.
A módszer a következő: egy mélyebb edényre tegyünk egy nagy szűrőt. A szűrőbe tegyünk egy vékony vászonanyagot. Öntsük a natúr johurtot a vásznas szűrőbe. Mindezt tegyük 6-8 órára hűtőbe. Az elkészült sűrű joghurtot aztán használhatjuk desszertekhez, különféle ételekbe: zalzikihez , illetve más sajtokkal elkeverve sós kenőkékhez - melyek pirítóssal, paprikával és paradicsommal fenséges finomak. Mind a görög, mind az arab, mind az indiai konyha használja úgy is ezt a sűrű joghurtot, mint ahogyan a magyar konyha a tejfölt. Tehát főtt, sült ételekhez is.
A pohár aljára tettem felkockázott őszibarackot (sárgadinnyével is finom), jól megcsurgattam mézzel, megszórtam durvára tört dióval, és a sűrű joghurtkrém került a tetejére.
Könnyű, üdítő.
Készíthetjük házi lekvárral is: egy réteg lekvát, egy réteg kekszmorzsa, egy réteg joghurt. Mutatós, egyszerű és finom.
Feta sütve
karom magasba tárva.
A tenger örök-isteni nyugalma hív felszökni már
a kéklő napvilágra.
De jaj, a föld lehelete mellembe zúdul, s összeráz
tetőtől talpig engem.
Nehéz a tenger, ó, Zeusz! s kibontott hajam, mint a kő,
visszahúz menthetetlen!
Jertek, szellők. Néreiszek, kapjatok el hónom alatt,
Glauké s Künothoé te.
Nem hittem, hogy ily hirtelen zsákmányul odahullok a
nap lángoló ölébe!
Fahéj és Feta oldalán bukkantam erre az ételre. Ez is a "tudtam, tudtam, csak nem sejtettem hogy ilyen finom" kategóriájába esett kóstolás után. Legrajongottabb nyári ételem eddig a jó csípős natúr lecsó volt. Ez a sült feta holtversenyben az élre került... Egyszerűsége ellenére elképesztően finom, mondhatni abbahagyhatatlan! Egészen más ízt produkál a hagyma-paradicsom-paprika kombináció, ha sül és nem fő.
Hozzávalók 2 főre:
- 1 zacskós feta sajt (25 dkg),
- 3-4 érett paradicsom,
- 1 nagy paprika (lehetőleg kerti, nem fóliás),
- 1 közepes fehér salátahagyma,
- 1,5 dl extraszűz olívaolaj,
- só,
- frissen őrölt bors,
- szurokfű- vagy bazsalikomlevelek,
- olajbogyó (ez most ehte görög, isteni aszalt olajbogyó).
Előmelegített sütőben 25 percig sütöttem.
2009. augusztus 3., hétfő
Pritaminpaprika cukkinivel töltve
A magány ellentétpárja nem az, hogy nem vagy egyedül. Hanem a meghitt közelség.
Karamellizált sárgarépa gyöngyhagymával
2009. augusztus 1., szombat
Bruschetta
Légy jó, és ne várj ezért jutalmat sem a földön, sem a túlvilágon. A szem sem vár jutalmat azért, mert lát, a láb sem azért, mert jár.
Egészséges és finom.
Fokhagymás pirítós paradicsommal, egészen leegyszerűsítve. De vannak még járulékos elemek hozzá: extraszűz olívaolaj, só, frissen őrölt bors, friss bazsalikomlevelek.
Nem írok mennyiségeket. Étvágy szerint a paradicsomokat felkockázzuk kis darabokra. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és friss bazsalikomleveleket vágunk még a keverékbe. Frissen sült, fokhagymával megsimogatott pirítósra halmozzuk és hammm bekapjuk.
Tegnap rozsos kenyeret sütöttem tökmaggal, kevés köménymaggal. Igazán jól illett a bruscettához.
Az egyszerűség valóban nagyszerűség. Ez az egyik nyári kedvenc vacsoraétkem.
2008. augusztus 30., szombat
Cukkinis & padlizsános spagetti
Igazi szezonja van mind a cukkininek, mind a finom, igazi napon ért paradicsomoknak. Az étel tökkel, csillagtökkel, padlizsánnal is elkészíthető.
Hozzávalók 4 főre: 1 csomag durum spagettitészta, 10 nagyobb paradicsom, egy kicsi cukkini (1 közepes padlizsán), 1 kisebb-közepes fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, só, friss vagy szárított bazsalikom (jó bőven), friss vagy szárított zsályalevél (4-5 levél), 2 csapott teáskanál kristálycukor vagy méz, parmezán sajt vagy friss ricotta.
A paradicsomokat 20 másodpercre forrásban lévő vízbe dobom - így könnyen lejön a héjuk. A hagymát apróra vágva egy evőkanál olívaolajon sóval kis lángon üvegesre párolom, aztán hozzáadom az apróra kockázott fokhagymagerezdeket, ezeket is átfuttatom az olajon, majd a kis kockákra vágott paradicsomokat is. Sózom és kevés cukrot is teszek bele. Erős lángon főzöm hogy besűrűsödjön, aztán mikor már jól szétfőtt a paradicsom, hozzáteszem a vékony szeletekre vágott cukkintit is. Puhára párolom, ami pár perc. Végül az apróra vágott friss fűszerekkel ízesítem. A kész tésztát leszűröm és a mártásba teszem, jól összekeverem. Reszelt parmezánnal vagy morzsolt ricottával megszórva tálalom. Sajt nélkül is tökéletes.
A padlizsános kissé eltér: kis kockákra vágom a padlizsánt és először őt sütöm át kevés olívaolajon sóval és frissen ráőrölt kevés borssal. Jól megpirítom, kissé feketésre, füstös ízűre, mert a padlizsánnak csak akkor van jó íze, ha alaposan megsütjük. Tehát megsütöm a kis darabkákat, és félreteszem egy tálkába. Ezután jön az olívaolajon átdinsztelt hagyma, fokhagyma, paradicsom bele és ekkor teszem hozzá az átsütött padlizsánt. Együtt rotyogtatom sóval, cukorral, míg a paradicsom besűrűsödik, a végén hozzáteszem a friss zöldfűszereket. (A képen a padlizsános változat van, de csak az utolsó falatokat tudtam elkapni, mert annyira finom volt. Házi szélesmetéltet készítettem hozzá.)
2008. augusztus 25., hétfő
Keleties céklaleves
Tipp: sima vagy sült tofukockákkal még dúsítható.Tálalásnál a tetejére szórhatunk valamilyen friss csírát is (pl. retekcsírát.)
2008. augusztus 16., szombat
Körtés kukoricasaláta
2 db tojássárgája,
1 egész citrom leve,
1 csapott mokkáskanál só,
1 púpos teáskanál kristálycukor,
frissen őrölt bors (csak finoman...),
kb. 2-3 dl olaj vegyesen: napraforgó-, szőlőmag-, és dióolaj,
1 teáskanál mustár.
A kész salátához még:
1 körte,
zellerlevelek,
lilahagyma,
és kevés friss rozmaring apróra vágva.
2008. augusztus 13., szerda
Paradicsom saláta
Ha csak magamnak, akkor nem is keverem össze tálban, csak rétegezem a tányéron a hozzávalókat: egy réteg hagymakarika (ezüst- vagy gyöngyhagyma), egy réteg paradicsom, megint hagyma, megint paradicsom. Zöldként bazsalikomlevelek ízesítik még a nyár e vérvörös ajándékait. De szoktam készíteni menta- vagy petrezselyemzölddel is, nagyon jól illik hozzá mindkettő. Természetesen meglocsolom olívaolajjal, pár csepp ecettel, és sózom. (Én most tökmagolajat is csepegtettem rá.) Mindössze ennyi az elkészítése. A paradicsomot soha nem teszem hagyományos cukros-ecetes-sós lébe, mert amúgy is levet enged. Egyre szoktam ügyelni, hogy ne ecetezzem túl. Alig pár cseppet szabad csak rátenni.
Ha nagyobb adagot készítek, tálban keverem hozzá az ecetet, olívaolajat, sót.
Tipp: Lucullust szoktam venni hozzá ha kapok: az tömör húsú és szinte nincsen leve és magja sem, salátának kiváló.
Zalziki
Táncolni kell uram! A zene majdcsak megjön valahonnan...
Végy fél liter natúr joghurtot és 2,5 deciliter zsírdús tejfölt, s a kettőt keverd össze. Egy nagy szűrőkanálba tégy egy vékony vászonanyagot és a keveréket öntsd bele. Ezt tedd rá egy magasabb lábosra és mehet a hűtőbe 24-36 órára. Sűrű, krémes állagú joghurtot fogsz kapni. (A kicsöpögtetett joghurtot én mindig boltiból készítem. Valamiért a házi joghurt nem igazán csöpög ki, nem lesz igazán sűrű.) Minél hosszabb ideig csöpögteted, annál sűrűbb lesz a joghurt.
Zalziki: 2 normále kígyóuborkát moss meg, ha nagyon vastag a héja, akkor hámozd is. Majd tökgyaluval reszeld szálasra, hintsd meg egy csapott teáskanál sóval és hagyd álni, hogy a levét kiengedje. A jól kinyomkodott uborkát keverd a joghurttal, ízesítsd fél csokor apróra vágott kaporral (el is hagyható, lehet készíteni csak mentával is), evőkanálnyi olívaolajjal, egy gerezd fokhagymával és 8-10 apróra vágott mentalevéllel (el is hagyható, lehet készíteni csak kaporral is) és ízlés szerint sóval. Kevés citromlé sem árt meg neki, de el is hagyható. Jól hűtsd be, tálald pirítóssal, paradicsommal, tetejét csurgasd meg olívaolajjal alaposan.
Gombafasírt
Az ismerőseim
azt mondják,
túl magasan lakom.
De nem. Csak
az Ég alatt.
A Föld fölött.
Pontosan középen.
Három emeletnyi lépcsősor.
Van, akinek pokoli magas.
Az angyaloknak meg túl alacsony.
De én ember vagyok.
Az ég alatt,
a föld fölött,
pontosan középen.
(d.)
Fél kiló gombát (termesztett csiperke ez most éppen) szálasra aprítok a robotgépben. Aztán olajon sóval, őrölt borssal, őrölt koriandermaggal, kevés őrölt köménnyel, zsírjára sütöm. Ez fontos, mert a levét el kell veszítse, különben nem áll majd össze a fasírt.Két beáztatott zsemlét jó alaposan kinyomkodok, egy nagyobb tálba teszem. Hozzá jön a sült gombareszelék, egy kisebb fej vöröshagyma apró kockákra vágva, egy gerezd fokhagyma reszelve, és némi pirospaprika. Majd elfelejtettem! És természetesen egy fél csokor petrezselyemzöld aprítva. Meg egy tojás. Mindezeket kézzel jól összedolgozom. Ha nagyon lágy lenne, kevés zsemlemorzsát keverek még hozzá. Vizes kézzel gombócokká formálom, zsemlemorzsában meghempergetem. Közepesen forró olajban szép pirosasra sütöm a fasírtok mindkét felét. Szalvétára szedem ki.
Tökfözelék
Fetasajtos padlizsánkrém
Egy este, mikor visszajött, nyugtalanul megkérdezte: - Van Isten, vagy nincs? Mit szólsz te mindehhez, jó uram? És ha van - minden lehetséges -, hogyan képzeled el?
Vállat vontam, nem válaszoltam.
- Én, ne nevess, jó uram, az Istent pontosan olyannak képzelem, mint magam vagyok. Csak magasabbnak, erősebbnek, bolondabbnak és halhatatlannak. Lágy báránybőr bundákon ül lustálkodva, és az ég a kunyhója. Nem ilyen pléhdobozokból összetákolt kunyhó, mint a miénk, hanem felhőből van. Jobb kezében nem kardot tart, nem is mérleget - az efféle szerszámok gyilkosok és mészárosok kezébe valók -, hanem egy nagy szivacsot, teli vízzel, mint a felhő. Balról van a paradicsom, jobbról a pokol. Jön a szegény lélek, meztelenül, mert elvesztette a testét, és remeg. Az Isten szemügyre veszi, és kuncog a bajusza alatt, de játssza a félelmetest: „Gyere ide - mondja neki, és mélyíti a hangját -, gyere ide, átkozott!" És elkezdi a vallatást. A lélek Isten lábához veti magát. „Irgalom, kegyelem - kiáltja -, bűnös vagyok!" és mondja, mondja a bűneit. Beszél, se vége, se hossza. Az Isten meg unja, és ásítozik. „Hallgass már - kiált neki -, megsüketülök!" És zsupsz, veszi a szivacsot, törül rajta egyet, és már föl is oldotta minden bűnéből. „Mars a paradicsomba! Péter, ereszd be a szerencsétlent!" Mert tudnod kell, jó uram, hogy az Isten hatalmas, nagylelkű úr, és a nagylelkűség megbocsátást jelent.
Aznap este, emlékszem, mikor Zorbász mindezeket felsorolta, nevettem rajtuk, de azóta „Isten nagylelkűsége" együttérzően, bőkezűen és mindenhatóan gyökeret vert bennem.
(Nikosz Kazantakisz: Zorbász, a görög)
Ahány ház, annyi padlizsánkrém... Ez is kicsit más, mint a többi. A fetától egészen krémessé válik, a füstölt sajttól pedig egészen megbolondul... :-) Én így szeretem a legjobban. | |
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 5 dkg fetasajt, 2-3 dkg füstölt sajt (az a sivatagi menetes...), 1 evőkanál extraszűz olívaolaj, só, 1 nagy gerezd fokhagyma, diónyi vöröshagyma, citromlé ízlés szerint. | |
A padlizsán késsel több helyen beszúrom, aztán forró sütőbe teszem 25-30 percre. Ha a szurkálást elfelejted, robbantott padlizsánt fogsz készíteni... de az egy másik recept... :)))
Közben a hagymát, fokhagymát kockázom, a fetát úgyszintén, a füstölt sajtot pedig lereszelem. Mindezt beleteszem egy konyhai robotgépbe, az olívaolajjal, sóval, citromlével együtt, végül a héjától megszabadított sült padlizsán is a többi hozzávaló mellé kerül. (Csak ki kell kanállal kaparni a héjból a belsejét.) Jó krémesre apríttatom a géppel. Végül kóstolom, és ha még kell bele valami, pótolom.
|
Őszibarack csatni
"Csatnik: a kísérő ételek között előkelő helyet töltenek be az "édes-csípős" vagy "erős-savanyú" csatnik, melyek általában valamilyen gyümölcsből (almából, citromból, guavából, mangóból, banánból, eperből, szilvából, kókuszból stb.) készülnek. Ám nem kevésbé finomak a rebarbarás, paradicsomos, sárgarépás csatnik. Ezt a szószós, krémszerű ételt legtöbbször párolt rizs mellé tálalják. A krémszerű, szószós csatnik növelik az ízválasztékot és segítik az emésztést." (Rosta Erzsébet: Vegetáriánus konyha Indiában, Terebess e-tár: Keleti konyhák)