Átvezetett a tetőn egy kis toronyig, igazából egy kis
minaretig, és egy újabb szűk lépcsősorra mutatott, ami a torony legtetejébe
vezetett, és azt mondta: – Én most magadra hagylak. Menj fel a toronyba. Addig
ne gyere le, amíg be nem fejezted.
– Micsodát? – kérdeztem
A férfi csak mosolygott, kezembe nyomott egy zseblámpát,
hogy „egészben le tudjak jutni, amikor végeztem”, meg egy összehajtogatott
papírlapot, és elment.
Felmásztam a torony tetejére. Az asram legmagasabb pontján
álltam, ahonnan teljes egészében rálátni az indiai folyóvölgyre. Hegyek és
megművelt földek sora húzódott végig, ameddig csak a szem ellátott. Gyanítottam, hogy a diákok nem jöhetnek fel ide, de olyan csodálatos érzés volt
a tilosban járni. Lehet, hogy a Guru innen bámulja a naplementét. És a nap
éppen lemenőben volt. Meleg szellő fújdogált. Kihajtogattam a papírlapot, amit
a költő barátom nyomott a kezembe.
Ez állt rajta nyomtatva:
HOGYAN VÁLJ SZABADDÁ. INSTRUKCIÓK:
Az élet metaforái Isten instrukciói.
Felmásztál a tetőre és még annál is magasabbra. Semmi sem
áll közted és a végtelen között. Most pedig engedd el.
A nap a végéhez közeledik. Itt az ideje, hogy valami, ami
csodálatos volt, átváltozzon valami mássá, ami szintén csodálatos. Engedd el.
A megoldás iránti óhajod imádság. Az, hogy itt vagy, Isten
válasza a könyörgésedre. Engedd el, és figyeld, ahogy feljönnek a csillagok –
fenn az égen, és bent, önmagádban.
Teljes szívedből kérj kegyelmet, és engedd el.
Teljes szívedből bocsáss meg neki, BOCSÁSS MEG ÖNMAGADNAK,
és engedd el.
Célod az legyen, hogy megszabadulj a felesleges
szenvedéstől. Engedd el.
Figyeld, ahogy a nappal forrósága helyet ad az éjszaka
hűvösének. Engedd el.
Amikor a párkapcsolat karmája bevégeztetett, csak a szeretet
marad. Biztonságban vagy. Engedd el.
Amikor a múlt végre elszakad tőled, engedd, hadd menjen.
Aztán mássz le a toronyból, és kezdd el élni az életed hátralevő részét.
Méghozzá boldogan.
Az első néhány percben nem bírtam abbahagyni a nevetést. A
mangófák esernyője felett beláttam az egész völgyet, a hajam zászlóként
csapkodott a szélben. Néztem, ahogy lemegy a nap, aztán a hátamra feküdtem, és
figyeltem, ahogy előbújnak a csillagok. Valahányszor egy újabb csillag bukkant
elő a sötétedő égbolton, elmormoltam egy rövid szanszkrit imát, és olyan volt,
mintha én magam hívnám elő a csillagokat, de aztán olyan gyors ütemben kezdtek
feltünedezni, hogy nem bírtam lépést tartani velük. Hamarosan az egész égbolt a
csillagok fényjátékává vált. Az egyetlen dolog, ami köztem és a Mindenható
között állt… nos, nem állt köztünk semmi.
(Elisabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)
Egy újabb roppant egyszerű nemrecept. :) Retekzalziki. Hát mennyiségeket most tényleg ne várjatok. Étvágyszerint, retegnagyság szerint, stb... de én egy csokor normál méretű retekből készítettem és a házi pászkámmal éppenpont jól is laktam vele ebédre.
Ha előételnek készül, kevesebb is elég belőle.
A recept csak ennyi: lereszeltem a retket a nagyobb lyukú reszelőn, ahogy a zalzikinél szokás az uborkát is. Ha igazi zazikit akartok belőle, akkor sózzátok be enyhén a retket, hagyjátok 2-3 percig állni. Aztán ki lehet nyomkodni és így nem áztatja hígra a sűrű görög joghurtot, mert az kell hozzá. De még lehet úgy is sűríteni, hogy a sűrű görög joghurtot keveritek mascarponéval. (Az enyém nagyon híg, mert csak normále joghurttal kevertem, nem volt időm kicsöpögtetni.)
A kinyomkodott retket el kell keverni a sűrű joghurttal, kevés fokhagymát adni hozzá reszelve - én medvehagymát tettem bele mert szezonja van - lehet kissé sózni ha szükséges, pár csepp citromlét is hozzákeverni, tálalni, a tetejét olívaolajjal vagy tökmagolajjal bőségesen meglocsolni és már készen is van.
Előételnek is jó, de itt a grillszezon - grillezett húsokhoz, halakhoz is kitűnő.
A legalapvetőbb mágia, amit egy nő csinálhat, az maga a főzés. Nem véletlenül mondják, hogy egy férfit a hasán át lehet megfogni. Teljesen természetesen így van, hiszen a férfi életét azzal az élelemmel fogom táplálni, amit én csinálok neki. És ha szeretettel csinálom, az hat arra a férfira. Akkor azt a férfit magamhoz kötöttem. Az élet tele van apró mágiákkal. És ma nem használjuk őket. Mert nincs rá idő. De megkérdezem: akkor mire van ma idő?
(Géczy Gábor, előadásrészlet)
Aki szereti az eredeti hummuszt (én rajongok érte bevallom), az ezt is nagyon fogja szeretni. Medvehagymás változat: roppant egészséges, és legalább annyira finom is. És ha azt mondom öt perc alatt elkészült, sokat mondtam. Igaz, most nem én főztem a csicserit, és nem én szedtem hozzá a medvehagymát, de ez így elfoglalt háziasszonyoknak tökéletes megoldás. Azért azt a kis mágiát így is bele lehet varázsolni... hogy maradjon másra is idő. Nem. Nem a tévézésre gondoltam.
Hozzávalók 2 főre:
1 üveges konzerv csicseriborsó (DM-ben szoktam venni, bio változat),
1/2 marék medvehagyma (2 dkg),
só,
kevés friss citromlé ízlés szerint,
1 evőkanál tökmagolaj,
annyi víz vagy főzőlé (amennyiben mi főzzük is), amennyivel krémes állagot kapunk.
Plussz tökmagolaj a díszítéshez.
A konzerv csicserit szűrőkanálban alaposan átmostam folyó vízzel, egészen addig, hogy már nem volt habja. Késes robotgépbe tettem a medvehagymával, sóval, citromlével, tökmagolajjal, kevés vízzel együtt és krémesre daráltam. Kóstolni kell, ha hiányzik valami, pótoljuk. (Citromlé, víz, olaj, só.)
Tálaláskor megcsorgattam még tökmagolajjal. Házi pászkával kínáltam, de bármilyen arab, indiai kovásztalan laposkenyérrel tökéletes (pita, csapati, roti, tortilla, stb...)
Vagy pirítóssal, ha valaki a hagyományos kenyeret jobban kedveli. Isteni. A medvehagymáról itt olvashatsz, s kérlek, ha gyűjtöd, vigyázz a növényre, hogy jövőre is teremhessen. :)
Maradékhasznosítás. Maradt egy nagyon-nagyon kevés főtt sonka és torma. Szeretném leszögezni: nem kalóriaszegény fogás, és emellett abbahagyhatatlanul finom.
Hozzávalók 4 főre: nudlitészta:
50 dkg burgonya (héjastól mértem, tisztítás előtt),
1 nagy tojás,
2 csapott evőkanál búzadara,
1 evőkanál olaj,
só,
és annyi liszt, amennyivel olyan tésztát kapsz, ami összeáll és úgy, hogy már nem ragad, kb. 10-15 dkg, mert burgonyafajtától is függ. Töltelék:
10 dkg főtt sonka (az a legjobb ha van rajta zsíros rész is, mert így nem lesz száraz, ha csak száraz sonka maradt, kevés tejföllel lágyíthatunk a masszán, de maradjon formázható, ne legyen híg),
A burgonyát meghámoztam, sós vízben megfőztem, leszűrtem, összetörtem és hagytam kihűlni. Míg hűlt, a sonkát ledaráltam és elkevertem a többi hozzávalóval.
Mikor kihűlt a tört krumpli, hozzáadtam a tojást, búzadarát, kevés plussz sót, olajat és annyi liszttel, amivel jól formázható sem nem lágy, sem nem kemény tésztát kaptam, jól összedolgoztam. Lisztezett deszkán kinyújtottam fél centi vastagra, kis négyzeteket vágtam (olyan ötször ötösöket) és a közepükre az összedolgozott sonkás masszából kis golyókat formáztam. Aztán rádolgoztam mindegyikre a nudlitésztát, helyes kis gombócokat formáztam. Tényleg kicsiket csináltam, ebből a nagy szerintem nem szép, nem guszta. Olyan 3 centis kis golyóbisok lettek.
Míg formáztam a tésztát, föltettem egy nagyobb fazékban vizet forrni sóval. És elkészítettem a mártást is, mire felforrt a víz.
Vajat olvasztottam egy lábosban, lisztet szórtam bele, kissé átfuttattam, aztán apránként tejjel felöntögettem, mindig simára keverve a mártást. Pontos tejmennyiséget ne várjatok, olyan mártás sűrűségű legyen a végére. Aztán belekevertem a tormakrémet és sóztam.
Mikor forrt a víz, beletettem a kis gombócokat, nekem 36 lett ebből a mennyiségből. Onnantól számítva, ahogy feljöttek a víz felszínére, még 5 percig főztem őket, majd szűrőkanállal kiszedtem. Azonnal tálaltam, mártással meglocsolva, reszelt sajttal megdíszítve.
Nos, ez az étel is a "tudtamtudtam, csak nem sejtettem" hogy ilyen jó kategória. Mert tudjuk: finom a nudli is, a sonka is, a torma is, de így együtt... több mint jó. :)
Ez a töltelék egyébként tortellinibe, ravioliba is tökéletes.
Ma este ebben a zord tavaszi! télvilágban puha tarakróba burkolózva, összekuporodva mint egy cica, olvasgattam. Mellettem a kisasztalon egy finom pohár bor, kezemben cigaretta. (És ezt is, azért is.) Persze hogy szakácskönyvet. Mert ha nem főzök éppen, akkor olvasom, ami életem egyik legkedvesebb elfoglaltsága: a konyha varázslatos világában elmerülni.
A könyv Isabel Allendétől az Aphrodité. Tele jó történettel, erotikával és remek recepttel. No és persze latin temperamentummal, szívvel és szenvedéllyel. Ez a részlet különösen tetszett, úgy nevettem, hogy a könnyeim potyogtak közben... Mi köze a szélzúgásnak, a prérifarkasok hipnotikus letargiát kiváltó üvöltésének Van Gogh levágott füléhez és a női szívek meghódításához? Kiderül a részletben. Jó éjt, szép álmokat, no ne prérifarkasokról. Valami másról álmodjatok.
S ha netán főzni is kedvetek támadna... Spaghetti al limone, a kedvencem. Egyszerű, finom és nagyszerű. Csakhogy étel is legyen az asztalon. És hogy éjjel? Ugyan már... ilyenkor kezdődik az élet. Nincs rohanás. Nincs zaklatottság. Csak csend, ami beburkol, és átölel.
A nő legszebb ékítménye a sugárzó mosoly, jelentette ki egy híres divattervező, miközben valami áttetsző, alig hétezer dollárt érő rongyot aggatott egy bulimiás modell csontozatára. Olykor valóban ez minden, amire szükség van, de sajnos kissé későn ébredtem rá, miután sok felesleges időt fecséreltem arra, hogy a szekrényem előtt toporzékoljak, most pedig már abban a korban vagyok, amikor a meztelenkedésnek már kevés a csábereje.
Minden étel érzéki, amit az ember kifejezetten a kedvesének főz, és még inkább az, ha mindketten részt vesznek az előkészületekben, és kihasználják az alkalmat, hogy miközben hámozzák a hagymát és leveleire szedik az articsókát, magukat is kicsomagolják a ruhákból. A férjem remek szakács, de nem eléggé magakellető. Pedig milyen szívesen elnézném, amint edények közt buzgólkodva levegőbe szórja ruhadarabjait... Meséltem neki az adamitákról, arról a II. századi keresztény szektáról, amelynek tagjai mezítelenül kezdtek járni abból a meggondolásból, hogy ezáltal szerezhetik vissza Ádám ártatlanságát a bűnbeesés előtt, de hát nem egy férfira vallana, ha elértené a célzásokat, úgyhogy mind ez ideig nem sikerült elérnem, hogy levegye a zsíros farmerjét, amelyben megkérdőjelezhetetlen konyhai tekintélyét gyakorolja. Már akkor vonzónak találtam őt, amikor elmesélte hihetetlen történetét - amit első találkozásunkkor sem érzett elhamarkodottnak, és amivel ötödik könyvemet, az Elmosódó önarcképet inspirálta -, de végérvényesen néhány órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy a vacsorát készíti nekem. Megismerkedésünk után egy nappal hívott meg otthonába. Nagyon kevés latin-amerikai nőnek adatik meg hasonló tapasztalat, mert földrészünk hímjei általában minden háztartási munkát úgy tekintenek, mint veszélyt szüntelenül fenyegetve érzett férfiasságukra. Bevallom: miközben ő főzött, én gondolatban kihámoztam a ruháiból. Amikor vendéglátóm alágyújtott a rostélynak, majd kegyetlen bárdjával kettéhasította egy csirke tetemét, bennem a vegetáriusi félelem és a primitív bűvölet keveredett. Amikor később friss fűszernövényeket húzkodott ki az ágyásból, a konyhaszekrényből pedig fűszeres tégelyeket szedegetett elő, akkor már biztos voltam benne, hogy egy kiváló anyagokból gyúrt lehetséges jelölt áll előttem, aki néhány velem töltött év után igazi kinccsé válhat. És amikor leakasztott a falról egy szablyaszerű szerszámot, és négy szamurájmozdulattal terjedelmes boglyává varázsolt egy jelentéktelen fejes salátát, a térdeim rogyadozni kezdtek, és az agyamban obszcén képek peregtek. Ami gyakran még ma is megesik velem. Ez tartja izzásban a kapcsolatunkat.
Bennünket, nőket mindig elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez, ami fordítva már nem áll. Egy férfi, ha főz, szexi, a nő korántsem az, talán mert erősen emlékeztet a háztartási cseléd archetípusára. A kontraszt és a meglepetés erotikus hatású: egy útonállónak öltözött, motoron lovagló lány lehet nagyon izgató, ellenben egy férfi ugyanilyen külsőségekkel nem több, mint nevetséges macsó. Én sosem mondom, hogy tudok főzni, mert az végzetes lehet. Hannah barátnőm, akinek újhullámos melódiáját nyakra-főre játsszák mostanában szépségklinikákon és fogorvosi várókban, és a jelenlegi férje kiváló példa arra, amit állítok. Hannah a harmadik házasságát követő rövid egyedüllét után válaszolt valamelyik újság párkereső hirdetésére. A telefonbeszélgetéskor a férfi tökéletesnek tetszett: azzal kereste a kenyerét, hogy kutyákat tanított be vak emberek számára, önkéntesként pedig iskolákat épített Guatemalában, ahol egy eltévedt golyó levitte az egyik fülét. Barátnőm, aki járatlan volt a személyes közlések megítélésében és némileg elkeseredett, vacsorára hívta magához az illetőt, mielőtt személyesen látta volna. (Meg sem fordult a fejében, hogy a vaktában létrejött találkák nagyon veszélyesek.) Ilyenkor egy rövid randevú a legjobb valamilyen semleges hlyen, ahonnan mindkét fél méltósággal vissza tud vonulni, egy kettesben elfogyasztott vacsora viszont hosszadalmas kínszenvedéssé fajulhat. Barátnőm Che Guevara érettebb változatát várta, helyette azonban Vincent van Gogh egyik utánzata jött el. Személy szerint neki semmi kifogása sincs az impresszionista festészet ellen, még ha lakása falain szívesebben is lát stilizált csillagjegyeket, csakhogy az az idegen a sárgarépaszínű hajával és ijedt tekintetével maga volt a kiábrándulás. Alig hogy megpillantotta, már bánta is az egészet. De ha már ott állt, mégsem csaphatta be az ajtót az orra előtt csak azért, mert nemigen van füle. Barátnőm nem volt olyan helyzetben, hogy fennakadjon minden részleten, de az az ember lesújtóbb volt megjelenésében, mint amilyet nyomasztó magányában valaha is elképzelt. Eredetileg úgy tervezte, hogy ygertyát gyújt, és aláfestő zenének kiválaszt néhány lassú brazil szambát, de most, hogy már nem szerette volna vendégét nemkívánatos kezdeményezésekre buzdítani, felkapcsolt minden villanyt, és saját, szélzúgásokból és prérifarkasok üvöltéséből összeállított szerzeményét tette fel, amely többnyire hipnotikus letargiát vált ki hallgatójából.
Átlépve a bevezető pohár boron meg a többi udvarias formaságon, egyenest a konyhába vezette a férfit azzal a szándékkal, hogy kifőz neki valami félkész tésztát, sebesen megeteti vele, és búcsút vesz tőle még az édesség előtt. A férfi engedelmesen követte, a csalódottság minden jele nélkül, mint aki hozzászokott már ennél nyersebb fogadtatásokhoz is, de a konyhába egy csapásra megváltozott a viselkedése, mert teleszívta tüdejét, mellkasa kifeszült, gerince egyenes lett, nyúlszemével végigpásztázott mindenen, birtokba vette és meghódította a terepet. Ha megengedi, mondta, és nem adva Hannahnak alkalmat a tiltakozásra, szelíden kivette kezéből a kötényt, a saját derekára kötötte, a háziasszonyt pedig leültette egy székre. Lássuk, mi van itt, mondta magának, ahogy sorra szedegette elő a hűtőből azokat az élelmiszereket, amelyeket barátnőm másnapra tartogatott, meg azokat, amelyekre már nem is emlékezett. Ezek után Van Gogh fazekakért és serpenyőkért nyúlt olyan természetességgel, mintha e négy fal között született volna. A kést kecsesen és váratlan ügyességgel táncoltatta a kezében, ahogy a zöldségeket és tengeri herkentyűket aprította, mielőtt játszi könnyedséggel aranyszínűre párolta őket olívaolajon, a tésztát forrásban lévő vízbe eresztette, és szempillantás alatt áttetsző mártást készített korianderből és citromléből, miközben közép-amerikai kalandjait mesélte barátnőmnek. Az ügyefogyott kis ember percek alatt átalakult: pojácafrizurája férfias oroszlánsörénnyé dúsult, a hajótörött savanyú kifejezése, ami az arcán ült, derűs összpontosításba váltott, ami egy olyan nő számára, mint Hannah, ellenállhatatlanná tud tenni egy férfit. A serpenyőből felszabaduló illatfelhő és a víz zubogása egyre nagyobb várakozással töltötte el, érezte, hogy a hátán izzadtságcseppek indulnak lefelé, átitatják a blúzát, hogy combja nedves lesz, a szájában összeszalad a nyál, és ráeszmélt, hogy a férfinak kifejezetten elegáns keze és széles válla van. A heroikus guatemalai eseményekről és a vakvezető kutyákról hallott történetek könnyeket csaltak a szemébe; az a levágott fül már egy háborús érdeméremmel ért fel a szemében, és ellenállhatatlan vágya támadt, hogy megsimogassa a sebhelyet, aminek már a gondolatába is beleremegett tetőtől talpig. Amikor Van Gogh az asztalra helyezte a tálat a gőzölgő tésztával fogd ki magad módra, ahogy nevezte, a barátnőm legyőzötten sóhajtott fel. Elővette rejtekéből azt az üveg francia bort, amit egy érdemesebb jelölt számára tartogatott, lekapcsolta a villanyt, gyertyákat gyújtott, és feltett a lemezjátszóra egy lassú brazil szambát. Várjon egy pillanatig, búgta macskadorombolással, felkapok valami kényelmesebbet...
(Isabel Allende: Aphrodité, Utazás az érzéki emlékezet tájain, a dalok a "Terítéken a nő" című filmből valók)
