Karfiolos csirkemellragu tésztával

A spirituális kereső - bizonyos nagyszabású élmények és felismerések hatására - könnyen függővé válhat. Spirituális függőséget azok az élmények alakíthatnak ki, amelyek a drogokhoz hasonló eufóriával töltenek el. Ahogy eléred ezeket az élményeket, egyre többet és többet akarsz belőlük. A spirituális tapasztalásnál nem létezik erősebb drog a világon. Ennek a fajta függőségnek az intellektuális összetevőjét az a meggyőződés adja, hogy ha ezek a tapasztalatok folyamatosan veled maradnának, akkor a jó érzés, az eufória sem múlna el. Épp úgy működik, mint a morfium. És hamarosan olyan állapotba kerülsz, amely nem sokban különbözik egy egyszerű alkoholistáétól - azzal a különbséggel, hogy ő legalább tisztában van a problémájával, hiszen az alkoholizmus kulturálisan nem elfogadott dolog. A spirituális függőségben szenvedő azonban meg van győződve arról, hogy neki nincs problémája, mivel az ő részegsége különbözik minden egyéb részegségtől. Sőt, úgy gondolja, az élet értelme épp az, hogy az ember folyamatosan ebben a spirituális részegségben leleddzen. "Megvolt, és most elveszítettem. Szükségem van rá. jaj, istenem, nincs meg" - valahogy így forognak egy függő eszének kerekei.

A mi kultúránkban a szenvedélybetegeket általában szánalomra méltónak tartják. Nem így a spirituális világban, ahol sokszor azt tanítják, hogy a spirituális függőség nem hasonlít más függőségekhez. Ha beleesel, nem gyenge és talajtvesztett narkós vagy, hanem spirituális útkereső.

Az egész probléma addig tart, míg él benned a remény valami nagynak a megtapasztalására. Amint ez megkopik, kezdesz rájönni, hogy a nagyszabású, csodálatos és felemelő élmények valahogy hasonlítanak a kellemes és sokszor éppoly felemelő alkoholos állapotokhoz. A spirituális szárnyalást tehát spirituális mélyrepülés követi. Lassan aztán rájössz, hogy képtelenség az ingát szélső állapotban tartani - hiszen alapvető természete, hogy ide-oda leng. Ezt a mozgást pedig nem állíthatod meg.

Mindaddig, míg önazonosságod e szerint a mechanizmus szerint működik, nem leszel szabad - még akkor sem, ha épp fent vagy, ahonnan minden csodálatosnak tűnik. A tapasztalás lényege a mozgás, a változás, amely soha nem áll meg.

A megvilágosodás nem egy különlegesen csodálatos tapasztalatról szól. Ha ezt megérted, akkor azt is megérted, hogy a világon valójában minden tudatosság. Minden Isten. Minden Egy. Ha ezt megéled, egyetlen helyen sem akarod majd többé megállítani a tapasztalás ingáját. Hiszen ha minden Egy, akkor sehol sem jobb, mint máshol.

(Adyashanti: Az üresség tánca)

Hozzávalók 4 főre:

1 egész kicsontozott, bőrtelen csirkemell,

1 közepes fej karfiol,

3 dkg vaj,

1 evőkanál olaj,

1 közepes fej vöröshagyma,

só,

ételízesítő,

1/2 csokor petrezselyemzöld,

szárított tárkony,

őrölt bors,

pár szem édesköménymag összetörve,

reszelt szerecsendió,

pici cukor,

2 dl tejszín,

2 evőkanál liszt,

bármilyen fajta száraztészta.

A karfiolt rózsáira szedtem és sós-ételízesítős vízben előfőztem, majd a főzőlevet leszűrtem róla. A csirkemellet csíkokra vágtam, sóztam-borsoztam és lisztbe forgattam.

A vajon és egy evőkanál olajon az apróra vágott vöröshagymát megpároltam kevés sóval, majd hozzáadtam a csirkemellcsíkokat is és kicsit átpirítottam az egészet. Pár perc elteltével fölengedtem tejszínnel, folyamatos keverés közben, hogy a húsról leoldódó liszt csomómentesen elkeveredjen. Vizet is öntöttem egy keveset hozzá. Fűszereztem reszelt szerecsendióval, tárkonnyal és édesköménnyel. Kevés cukrot is adtam hozzá, tényleg csak egy csipetnyit. Ha nem lenne elég ízletes, egy fél leveskocka is mehet bele.

Tésztával tálaltam, de rizzsel is finom lehet, mert szaftos - vagy akár burgonyakrokettel. Vegáknak is ajánlom, ők természetesen hús nélkül készítsék el a karfiolragut.