Julia Child

.

Most néztem meg a Julie és Julia-át.
A film Julia Child életéről szól, illetve egy mai Juliáról, aki blogot ír Julia Child ételeiről. Egy gasztro-blogot.
Tudom, le vagyok egy kissé maradva...

Szóval a film. Nagyon jól szórakoztam. Leginkább azon, mennyi közös van bennünk. Nagyon vicces volt látni.
Julia Child írt egy fantasztikus szakácskönyvet a francia konyhából. Ami leginkább megfogott benne, az a szenvedélye. Lobogó tűz volt. Imádott enni, imádott főzni - imádott élni.
Makacs volt, nagyon kitartó - és a főzés, az evés, az élet minden pillanatát élvezte.
Temperamentumos nőszemély volt, nagyon magával ragadó. Legalábbis, amilyennek Maryl Streep megformázta.



Azt hiszem, a gyerekeknek az iskolában kötelező olvasmányként föl kéne adni egy-két híres ember életrajzát. Én emlékszem anno, sok színészét elolvastam. Énekesekét. Mert tudni akartam a titkot. Nem a hírnév titkát, hanem a boldogságét. Gyerekként azt láttam az általam nagyra tartott művészeken, hogy azt csinálják, amit igazán szeretnek. És hogy ez a boldogság titka. Szóval tudni akartam, ők miért emelkedtek ki, mi volt az a más vagy több, ami nem hagyta őket beleveszni a szürke ember-masszába.

És mindnél ugyanazt találtam. Ugyanazt, amit Julia Childnál is. Szenvedélyesek voltak.
És az általuk választott utat követték, azt ami a szívükből, a lényükből fakadt. Persze nem mindig voltak boldogok, de legalább elégedettek lehettek. Mindegyikük nagyon sokat is tett azért, amit választott. Minden "nagy" ember mögött láttam a hihetetlen szorgalmat, tanulni akarást és kitartást is.

Jó volt megnézni ezt a filmet. Rólam szólt és nekem.
No nem vagyok egy Julia Child... félre ne értsetek. De azt csinálom, amit szeretek. Boldog ember vagyok. És persze örök elégedetlen. Ami aztán sarkall tettekre és visz tovább előre... Örök nyughatatlanság ez. :)
Nézzétek meg a filmet.




Ki volt Julia Child?
Az első amerikai celebszakácsnő öröksége

A hazai mozikban október 15-én bemutatásra kerülő Julie&Julia című film kapcsán aktuális a kérdés: hogyan lett egy dekoratívnak nem kimondottan nevezhető, furcsa hanghordozású óriás asszonyból az első amerikai televíziós sztárszakács, aki még a Time magazin címlapját is elfoglalta.

Nincs olyan amerikai, aki ne tudná azonnal megválaszolni a kérdést. Julia Child az ő főzőikonjuk, az első „sztárszakácsuk”, az a személy, akinek köszönhetően az - akkor, azaz a 60-as években, még mondhatni nem létező - igencsak egysíkú amerikai kulináris kultúra hétköznapjaiban megjelent a francia klasszikus konyha. Child amerikaiak százezreit vitte be a tűzhely mögé, főzési divathullámot indított el, ezzel a 70-es években induló amerikai gasztroforradalom egyik előfutára. Akik addig dobozos készételeken és hamburgeren éltek, hatására hirtelen elkezdtek francia omlettet és beuf bourgignon-t főzni.

A hazai mozikban október 15-én bemutatásra kerülő Julie&Julia című film kapcsán aktuális a kérdés: hogyan lett egy dekoratívnak nem kimondottan nevezhető, furcsa hanghordozású óriás asszonyból az első amerikai televíziós sztárszakács, aki még a Time magazin címlapját is elfoglalta (íme a Time 1966-os átfogó vezércikke).

A kis doboz nagy szerepe

Child legalább annyit köszönhet a hatvanas évek televíziós forradalmának, mint kortársa, Kennedy elnök, aki a kis képernyő nélkül nem lett volna az, aki. Hihetetlen érzékkel és ösztönös tehetséggel használta az akkor még valódi tradíciók nélküli médiumot, a tévé nyilvánosságot. Előképei ugyan akadtak, például James Beard (1946 – első televíziós főző műsor), Alma Kitchell (1947 - In the Kelvinator Kitchen című másor) vagy Dione Lucas személyében. Utóbbi példaképnek is tekinthető, ugyanis az angol séf volt az, aki 1948-ban és 49-ben To The Queen's Taste című, CBS-n vetített műsorával bevezette a már akkor a gyorsételek bűvöletében élő amerikaiakat a francia konyha rejtelmeibe. Child az először 1963. február 11-én adásba kerülő The French Chef című produkciójával a képernyőn keresztül minden háztartásban megjelent.

Hasonlóan a mi Öveges professzorunkhoz, mindketten néptanítói attitűdöt képviseltek. Számos mai profi a kulinária területéről, - legyenek akár Amerika szerte hírességek, vagy ígéretes tehetségek, akik csak ezután emelkednek a vágyott gasztronómiai magasságokba - képletesen szólva, mind Julia Child szoknyája mögül bújtak elő.


Érdemes belenézni főzőműsorainak néhány pillanatába: a mai tévéműsorok többségétől teljes mértékben eltérnek, mégis kifejezetten élvezetesek. A műfaj mai karakterjegyeivel szemben Child szépen, komótosan, sietségtől mentesen kavargatta az ételeket, fizikailag és mentálisan is kimerülve a műsor végére a nagy munkában: a főzés örömének izzadságcseppei a hitelesség forrásaként szolgáltak. Tévéshowja paradox módon nem tévéműsornak, hanem a valóság leképezésének (egyfajta főzős dokumentumfilmnek) tekinthető, az „ő konyhája, a mi konyhánk”, „az ő edényei és tálai ugyanúgy csörömpölnek, mint a mieink”, „ráadásul ugyanannyi ideig tart megfőznie valamit, mint nekünk”. Életszag, a jól ismertség érzete csapta meg a nézőket a tévéképernyőjén keresztül. Ráadásul csak hab volt a tortán, hogy Child nem is akármit főzött, rögvest a kifinomult francia konyha klasszikus fogásait. Elégetett szufflé, elrontott palacsinta

„Ne feledje, a konyhában egyedül van, és senki nem látja” – hangzik egyik leggyakrabban emlegetett mondata, amely akkor hangzott el, amikor a serpenyő helyett a tűzhelyen végezte a készülő burgonyás palacsinta. A jelenet napjaink műsoraiban elképzelhetetlen: a jellegzetes ingekben főző Child az étel készítése közben hibázott. A szakács megvakarta a tarkóját, a nézők szemébe nézett és leginkább a Monty Python egyes tagjainak eltorzított kappanhangjára emlékeztető módon kijelentette: amikor feldobsz valamit, biztosnak kell lenned magadban. Ez volt az a mozzanat, amikor az amerikai közönség egyként sóhajtott fel és kollektíve felszabadult a hibázás bűnének rabigája alól. A korábban „szent”-ként emlegetett konyha ebben a pillanatban „váltott át” profán helyszínné, a főzés maga pedig demisztifikálódott.


Child azt mutatta meg, hogy elsősorban a főzés öröméért kell köpenyt ölteni, aminek aztán szerencsés végkifejlete, hogy másokkal is megosztható. A Child-jelenség pikantériája, hogy a The French Chef egyidőben jelent meg egy másik „fronton” rendkívül népszerűvé vált munkával: Betty Friedan feminista alapműve, a The Feminine Mystique a nők felszabadítása mellett tört pálcát. Le a házimunkával, ami az elnyomás egyik fajtája – szólt a lózung. Elsőre mintha Child és Friedan más nyelvet beszélt volna, pedig az éremnek ugyanarról az oldaláról szóltak.

Párizs, főzőiskola, végül a forradalmi kötet

Julia Child Julia McWilliams néven született 1912-ben Kaliforniában. Húszas éveiben New Yorkban dolgozott egy lakberendezési cég hirdetési osztályán. A második világháború alatt többek között Ceylon szigetén teljesített hírszerzői feladatokat, mint önkéntes. 1945-ben Kínába küldték hasonló titkos küldetéssel, ahol összeismerkedett a szintén hírszerző Paul Child-dal. A háború végén visszatértek Amerikába és összeházasodtak.

Pault a munkája Franciaországba szólította. Julia Child itt lett rajongója a francia konyhaművészetnek és, hogy jobban megismerje azt, beiratkozott a világhírű Le Cordon Bleu főzőiskolába. Hathónapnyi intenzív tanulást követően összeállt két másik iskolatársával, Simone Beck-kel és Louisette Bertholle-el, akikkel L’Ecole des trois Gourmettes (A három inyencnő iskolája) nevű vállalkozásuk keretében párizsi lakásukban főzőtanfolyamokat tartottak, elsősorban amerikai hölgyeknek. Közben elkezdtek dolgozni –eredetileg hárman együtt – az amerikai alapanyagokra adaptált francia alapszakácskönyvön. A kötet kiadása majdnem tíz évig húzódott, leginkább azért, mert a kiadók megijedtek a vaskos, túl részletes receptgyűjteménytől. Child azonban nem volt kész kompromisszumokra: sem a recepteket nem óhajtotta egyszerűsíteni, sem a könyv terjedelmét nem volt hajlandó csökkenteni. Egy fiatal, tehetséges szerkesztőnek köszönhetően (aki nem mellesleg az Anna Frank naplójának kéziratát is felfedezte), végül a neves Knopf kiadó vágott bele a merész vállalkozásba, és 1961-ben kiadták a kétkötetes szakácskönyvet, Mastering the Art of French Cooking címmel. A 800 oldalas könyv terjedelmével és úttörő tartalmával ma is forradalmi műnek számít, kevés amerikai háztartásban hiányzik a szakácskönyves polcról.

Visszatérve az Egyesült Államokba, Child a bostoni közszolgálati tévében népszerűsítette szakácskönyvét. Itt derült ki, hogy az egész további pályafutására jellemző szívmelengető humora, sajátos hanghordozása tömegeket képes megszólítani.

1963-ban indult a The French Chef című tévésorozat. A sikert jellemezte, hogy egyszerre 96 csatorna vette át a műsort. A hórihorgas Child egy pillanat alatt kilépett a „helyi híresség” szerepköréből. Szinte borítékolható volt az Emmy díj, amit 1966-ban meg is kapott. Neve az igényes főzés szinonimájává vált.


A hetvenes, nyolcvanas években rendszeresen megjelent az ABC Good Morning America című műsorában. Újabb tévéprogramok következtek, mint a Julia Child and Company, vagy a Dinner at Julia’s és számos új szakácskönyv, amelyek a kulináris ismeretek szinte minden vetületét érintették. Ő volt az első nő, aki felkerült a világhírű Amerikai Kulináris Intézet (Culinary Institute of America /CIA) Hírességek Falára.

2000 novemberében megkapta a legmagasabb francia állami elismerést, a francia Becsületrendet (Ordre national de la Légion d'Honneur), két évre rá pedig az Amerikai Történeti Múzeumban kiállították azt a konyhát, teljes felszerelésével együtt, ahol három műsorát is forgatták. Child 2004. augusztus 13-án hunyt el, két nappal 92. születésnapja előtt. Nem sokkal később megjelent önéletrajza, amelyben újságíró unokaöccse tolla által vall arról, hogy miként fedezte fel magában az életre szóló hivatástudatot, elkötelezettséget a gasztronómia iránt. A könyv a mai napig bestseller.

Részlet egy 1999-es interjúból, amelyben életéről mesél:

Megjegyzések

Raindrop üzenete…
Fantasztikus film, egyszerűen nem tudom megunni, pedig vagy huszadjára nézem. :) Ahogy elkezdődik, az a képi világ gyönyörű!
A két kedvenc részem amikor überszorgalmasan vágja Meryl a hagymát, a másik amikor közli az omlett feldobásnál az általad is idézett mondatot, egyedül vagyunk a konyhában, senki sem látja. :) Meryl zseniálisan adja vissza jellegzetes hangját Juliának, remek alakítás.

Épp a napokban láttam egyébként kulisszák mögötti fotókat Julia főzőműsoraiból, nagyon viccesek voltak. :) Az egyiken két ember ült gubbasztva a pult alatt Julia lábánál, tányérokkal a kezükben. :)
Tényleg magával ragadó ember volt, olyan, mint te.

A gerslidet még meg se dicsértem... Hozhatom az ételhordómat? :)
Kata üzenete…
Nekem is tetszett a film, a lányommal néztük, jót szórakoztunk rajta. Raindrop most eszembe juttatta gyorsan a hagymás részt, az tényleg szupi! egyébként nekem is a totál elkötelezettség jött le belőle, a szenvedély az ételek, az alapanyagok iránt; így lehet jót főzni!
Megint nagyot kutattál nekünk, köszi!
Ildinyó üzenete…
De jó! Én sajnos még mindig nem jutottam oda, hogy megnézzem. Pedig nagyon-nagyon szeretném már!!! Most meg még jobban! :))Nagyon tetszik a hozzá kapcsolódó írásod! Minden szavaddal teljesen egyetértek!!! Élvezetes volt olvasni! Köszönöm!!! :)
Raindrop eszembe jutatta nekem is a gerslis bejegyzésed: nekem is nagyon tetszett. Meg a tavasz kincsei is. A panírt pedig mostmár tutira én is ki fogom próbálni, főleg még most a medvehagymás változatot. És az a tavalyi fotó a sült változatáról, hát az valami fantasztikusan nyálcsorgató. A boci is cuki (nekem is van olyan üvegem). :DDD
szepyke üzenete…
Imádtam a filmet! Bár néha kicsit lassú volt, mégsem untam.
És igen, rajtunk kívül senki nem tudja, hogy mi történik a konyhában...:)))
sedith üzenete…
Duende, ősz óta próbálom megszerezni valahoyg a filmet (moziba nem járok, de enm is tudom, hoyg adták-e itt) és bár már sokszor majdnem a kezemben volt, mégsem siekrült. VAlami jel-félének vettem ézt és végül már nem szorgalmaztam annyira, ki is ment a fejemből. Ma viszont, amikor olvastalak, megadtad a végső lökést: kattingattam ide-oda és egyszercsak (na jó, vagy két óra után) a film már a gépemen volt. Most várom, hoyg mindenki lefeküdjön és nyugodtan megnézhessem. :)
Köszi érte neked is!:)
duende üzenete…
Raindrop: az a hagymás tényleg jó... :))
Nekem az tetszett még nagyon, mikor gondolkodik, hogy mihez is kezdjen magával és a férje azt mondja neki: gondold végig, mi az, amit nagyon-nagyon szeretsz? És Julia rávágja: Enni! :)

A filmben is látszott, mikor bejátszottak egy részt egy régi műsorából, hogy csak úgy "ledob" egy koszos láboskát. Asztal alatti beépített titkos emberek vették el gondolom, de tényleg fura volt és ezt nem is tudtam, köszi! :)

És hát izé... köszönöm, de messze elmaradok a zseniális Child mögött. :)

Hű, már elfogyott - sorry, párom még délután is rájárt...
szepyke üzenete…
Duende, nézd:
http://www.treehugger.com/julia-child-cooking.jpg

:)))
Így könnyű ledobni valamit...:))
duende üzenete…
Kata, annyira jó volt nézni! Szerintem csak annak ilyen sokatmondó a film, aki maga is imád főzni és enni és persze blogolni... :)
Igen, hihetetlenül kitartó volt és igényes! Hát... Ő megengedhette magának, és lehetősége is volt jó alapanyagokhoz jutni.
Próbálnánk ezt meg mi... Ma már nincs szinte olyan alapanyag, ami agyon ne lenne génkezelve, vegyszerezve, mérgezve. És hát egy kisvárosban sok mindenhez egyáltalán nem lehet hozzájutni. Gondolok itt az élő homárra, pl. :)

De azért... margarint pl. én sosem használtam, mindenhez csak vajat. Szerencsére mikor kitört a margarin-divat, bennünket elkerült, mert utáltuk az ízét. Sosem vettem.

Szóval, feltöltött és imádtam a filmet! :)
duende üzenete…
Ildinyó, nézd meg mielőbb, szerintem Te is nagyon szeretnéd a filmet! És háyn jelenetben fogsz Te is magadra ismerni... :)) Én pl. a kiborulós részt teljesen át tudtam élni - pár éve egy egész üveg tűzforró sárgabaracklekvárt vágtam a földhöz, csak úgy fröccsent szét a konyhában... Sosem felejtem el. Kedves Férjem sem szegény. :))

És köszi, köszi! :)

Neked is a panír a' la nature változatát ajánlom első próbára, és igen... grillezve kis olívaolajjal, pici sóval... isteni! :)
duende üzenete…
Hát ez az, Szepyke! :)) Kedves férjem szokta mondani, mikor a teljes káosz elborít és egy akna robbanásának helyszínére emlékeztet a konyha: téged videóóra kéne venni! És úgy vigyorog, hogy... én meg majd felrobbanok! :))

Hú, ezt köszönöm, akkorát nevettem a képen!
Hogy tudott így főzni?!
duende üzenete…
Sedith, szívesen és jó szórakozást! Imádni fogod! :)
duende üzenete…
Whise Lady: az előző bejegyzésnél válaszoltam, az esik... - nél.
szepyke üzenete…
Nekem az jön le a filmből, és minden kisfilmről, amit láttam róla, hogy elég "darabos" volt a lelkem...

Ez a szlogen, hogy:

CSAK TE TUDOD, HOGY MI TÖRTÉNIK A KONYHÁBAN szerepel másik filmben is, gondolom, tőle hozták...

De meg kell, hogy mondjam, hogy teljesen igaza van!:) A másik film, amiben láttam, a nő főzőmüsorban szerepel, éppen vesznek fel valamit, amikor leejti a halat a földre. Majd felveszi, bele a tepsibe és akkor mondja ezt. Rengeteg híres színész játszott benne, de a címére nem emlékszem. Angelina Jolie is játszott benne. Közben megkerestem, az a címe, hogy Szeress, ha tudsz!
duende üzenete…
Szepyke, igen. Kicsit darabos volt, mégis...
És hát ikonná vált.
Nem tudom, láttam-e azt a filmet. A címe nagyon ismerős! majd utánanézek, köszi! :)
Renata üzenete…
nyugi, én hogy le vagyok maradva!! :))
pedig szívesen megnézném.
nálam úgy megy, hogy valaki odaadja nekem, mert megsajnál (lehet kicsit nyafognom kellene) mert a mozilátogatás nehézkes.
duende üzenete…
Renáta: én is itthon néztem! A mozilátogatás nálam is nehézkes - igaz csak azért mert nem szeretek moziba menni. :)