Kenyérleves csicseriborsóval, karfiollal

A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.

                                                                                                                                                         (Pablo Picasso)

Legtöbbször úgy főzök - főleg hétköznapokon - hogy igyekszem elhasználni azt, ami itthon van. Múlt héten szombaton sütöttem egy diós, kissé fűszeres rozscipót. A hétvégi nagy szülinapozásból pedig volt bőven maradék. A kenyér így nemigen fogyott. Viszont az általam nagyon kedvelt kenyérlevesekhez épp jóféle, szikkadt házikenyérre van szükség. Az alap már megvolt, és némi spájz és hűtőszekrény mustra után villámgyorsan el is készült ez a finom, ugyanakkor könnyű, mégis tartalmas és laktató leves.

A kenyérlevesek egyébként gyakorlatilag minden nép és égtáj konyhájában megtalálhatók. Az első levesek egyike volt, sokszor csak sós vizet vagy tejet öntöttek a megszáradt kenyérre. A gaspachot is ez a takarékos, kreatív hozzáállás szülte s indította el világhódító útjára, de a német, magyar, olasz konyha is bővelkedik kenyérlevesekben.  

Hozzávalók 4 főre:

1 közepes fej karfiol (80-90 dkg),
1 üveg csicseriborsókonzerv vagy 25 dkg száraz csicseri,
1 nagy csokor petrezselyemzöld (vagy korianderzöld),
1 szép nagy fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
3-4 szelet szikkadt házikenyér,
1 nagyobbacska burgonya vagy alaplé vagy 1 zöldségleveskocka,
10 dkg vaj,
só,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1/2 mokkáskanál római köménymag,
1 evőkanál olívaolaj.

Körülbelül 2 dkg vajon kevés sóval, a koriandermaggal és a római köménnyel megdinszteltem a kockákra vágott vöröshagymát és a vékony szeletekre vágott fokhagymát. A karfiolrózsákat kisebb darabokra vágva hozzáadtam a felaprított petrezselyem zöldjével együtt, aztán felöntöttem vízzel. A burgonyát jó apróra kockázva tettem bele. Akinek van korianderzöldje, készítheti azzal is. És ha van otthon zöldségerőleves, felönthetjük azzal is, vagy vízzel és akkor tegyünk bele egy zöldségleves kockát. De a burgonya tökéletes sűrítő és ízesítő is egyben.
Hagytam forrni a levest, közben egy serpenyőben a falatkákra tépkedett kenyeret kevés olívaolajon megpirítottam. A pirult darabokat egy kis kosárba kiszedtem, a serpenyőt kitöröltem egy konyhai törlőkendővel és a maradék 8 dkg vajat kis lángon barnulásig karamellizáltam. Először habja lesz, majd elkezd barnássá válni, és valami nagyon finom karamelles-diós illatot árasztani. Ekkor jó, ne pirítsuk tovább, mert megéghet.
A levesben mikor elkészült, villával kissé összetörtem a karfioldarabokat - nem volt kedvem még a botmixert sem elővenni. De pürésíthetjük rusztikusra vagy aki jobban kedveli a simább, krémesebb leveseket, egészen krémesre. Végül hozzáadtam a csicseriborsót és még egyszer összeforraltam. A legvégén a barna, karamellizált vajat is hozzákevertem. Ha túl sűrű lenne a levesünk, a konzerv levét is hozzáönthetjük vagy ha főztük a csicserit, akkor a főzővizéből lehet hozzáadni.
(A száraz csicserit áztassuk be minimum 24 órára, majd enyhén sós, bő vízben főzzük puhára.)
Ha a leves garantáltan elfogy, akkor keverjük bele a pirított kenyérdarabokat is a végén és hagyjuk 2-3 percig állni. Ha úgy sejtjük, hogy nem fog mind elfogyni, akkor a tányérak aljára tegyünk pirított kenyérdarabokat és arra merjük rá a forró levest.
Igazán mennyei lakoma volt.