2011. április 27., szerda

Reteksaláta

.

A célt az út teremti meg. A cél nem az, hogy a végén ott ülj a csúcson, a cél az út minden lépéséből tevődik össze. Az út a cél. 
Sose szalassz hát el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy élj, hogy életben légy, hogy felelősséget vállalj, hogy elköteleződj, hogy részt vegyél. Ne légy gyáva. Nézz szembe az élettel, ismerd meg. Ha így teszel, lassan, nagyon lassan kikristályosodik benned valami.

(Osho: Érettség)



Dolce Vitánál találtam ezt a főtt reteksalátát. Én a retket nagyon szeretem, és roppanósan-frissen eszem. Általában vajas kenyérhez. De sok ember szervezete nem igazán bírja ezt a finom tavaszi csemegét. Nem véletlenül - mert nagyon erős tisztító hatása van, olyannyira, hogy a leve az epeköveket is képes feloldani. Kúraként szokták javasolni így tavasszal, minden nap 3-4 héten keresztül 1 teáskanálnyi reteklét reggelente. Persze nem kell feltétlenül kicentrifugálni, ehetjük úgy is, ahogy van.
Szóval ez a saláta hasonlít a hagyományos céklasalátára és a savanyított tarlórépára illetve a marinált lilahagymára is. Tehát csak elsőre szokatlan. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a retket, de nem igazán bírják nyersen. Illetve bárkinek ajánlom, mert a retek így elkészítve illik olyan ételekhez is, amikhez nyersen nemigazán. Tökéletes körete lehet sülteknek. De így elkészítve még egy hagyományos pörkölt-nokedli duó mellé is abszolút illik. Nagyon finom.


Ehető önmagában is, de belekeverhetjük bármilyen friss salátába is. Én most petrezselyemlevéllel készítettem, itt salátazöldkét szerepel, nem fűszerként. Nagyon jól illik ehhez a főtt retekhez.
Receptet nem igazán lehet írni rá. Kóstolni kell. Annyi vízzel öntsük fel a feldarabolt retket, amennyi ellepi. Ízesítsük sóval és mézzel, valamint valamilyen jófajta ecettel: vörös- vagy fehérborecettel, almaecettel vagy verjus-vel vagy akár citromlével. Kóstoljuk, csak így lehet eltalálni a jó salátalevet. Főzzük körülbelül 10 percig, és készen is van. Hagyjuk kihűlni, majd hűtőben tárolhatjuk. Eláll egy hétig is. Ha mondjuk pörkölt mellé savanyúságnak készítjük, akkor inkább vagy vékony karikákra szeljük, vagy tökgyaluval gyufaszálasra reszeljük le. Ha köretként vagy salátákba keverve fogyasztjuk, akkor így cikkelyekként is tökéletes.



.

4 megjegyzés:

Bianka írta...

gyönyörű színek

Anikó írta...

Én imádom a retket mindig-minden formájában, semmi bajom tőle, úgy eszem mint más az almát, 1 csomag az egy evés csak úgy magában. Egyszer viszont vettem feketeretek levét kis üvegcsében, minden reggel 1 tk-nyit bekaptam, a harmadik naptól olyan iszonyú görcsökkel hasmenést okozott nap mint nap, és egész nap fájt a hasam, hogy el kellett felejteni a tisztítókúrát. Ilyen töményen nem bírtam:-)))

Padparadsa írta...

Nagyon jól hangzik! Bár én is azt szeretem, amikor még olyan apró a friss retek, hogy felszelni sem kell, csak harapni a kenyér mellé...
:)

duende írta...

Bianka: bizony azok, káprázatosak. :)


Anikó: én egyszer 2 dl-nyit ittam meg, mert nem tudtam hogy csak egy kiskanállal szabad egyszerre. Semmi bajom nem lett tőle, szerencsére. :))

Én is imádom a retket. És így marinálva is nagyon finom.


Padparadsa: úgy az igazi, de tényleg sokan nem bírják nyersen. Így viszont nyugodtan ehető. Ma sült hús mellé salátának ettem, nagyon jó volt!