Szalonnázzunk!

A bor az egyenes vonalat nem szereti. Ezért, aki már jócskán ivott, örvénylő mozdulatokat tesz, és ha megindul, szép parabolákban és hiperbolákban jár. Azt mondják, egyensúlyát elvesztette és tántorog. Nem hiszem. A bor ezeket a lengő balanszokat kedveli. Figyeld csak meg a boros ember járását. Valóságos tánc ez, amit csinál. Öreg csavargó, fel se tételeznéd, hogy mozgásában ennyi báj van. 

(Hamvas Béla: A bor filozófiája)

Lassan itt a szendvics-hitegtál szezon, mert lassan itt a nyár - szépséges pirosló paradicsomjaival, illatos és színes paprikáival, újhagymákkal, uborkával... Minden földi jóval.
Egy nyári hidegtál elmaradhatatlan darabja a szalonna. De ma már szinte nem is lehet kapni igazi, rendesen érlelt és füstölt szalonnákat. Úgy kell vadászni rá, vagy jóban kell lenni a hentessel...
Néha szokott lenni alföldi fehér szalonna, amit nagyon szeretek. Színtiszta zsírszalonna, sóval tartósítva. Mire beérik, olyan puha lesz, mint a vaj és nagyon finom. Hűvös fröccsel, finom házikenyérrel, paprikával, paradicsommal, hagymával, uborkával szerintem utolérhetetlen borkorcsolya. A sajtot átengedem a franciáknak, én maradok ennél, vagy a zsíroskenyérnél lilahagymával.
No hát felháborodásomat (miszerint jóformán nincs rendes szalonna) tett követte. Készítettem házilag sózott szalonnát. Ahogy nézelődtem az ügyben a neten, többfélét is találtam. Megosztom veletek, mert házilag is könnyen elkészíthetők. Csak az érési időket kell betartani. Aki pedig rendelkezik füstölővel, még szerencsésebb. Én azt mondom, jobban járunk a saját készítésű, házi finomsággal. A legtöbb ötletet groccenni oldalán találtam, köszönet érte. Figyelem! Még időben elkészülhet egy darab jóféle szalonna a nagy paradicsom-paprika-hagyma-szalonna-fröccs szezonra. :)

Több szalonnafajta létezik.

Abált szalonnák: eltarthatóságuk maximum egy hét, főzött szalonnák.

1. Paprikás abált szalonna: a nyers szalonnát (hasaalja, császár) sós vízben puhára főzzük, majd még melegen lecsöpögtetjük, a tetejét zúzott fokhagymapéppel megkenjük, pirospaprikával megszórjuk. Itt található a recept.
2. Paprikás, sózott, abált szalonna: a nyers szalonnát (toka vagy hasaalja) sóval jól bedörzsöljük, és egy napig hideg helyen állni hagyjuk. Ezután megfőzzük fokhagymagerezdekkel ízesített vízben. Mikor kész, lecsepegtetjük, pirospaprikázzuk, két deszka között lenyomva tartjuk 1 napig, majd hűtőben tároljuk.
3. Abált kassai szalonna:  a szalonnát disznóöléskor negyedórát főzzük az abáló lében. Kivesszük, besózzuk és lepréseljük másnapig hideg helyen. Másnap fokhagymát apróra zúzunk, hozzáteszünk a pirospaprikát és egy pici vizet. Ezzel a péppel jól megkenjük a szalonnát és pár napra füstre tesszük. Hideg helyen egész télen eláll. (Dr. Láng Gusztávné, 1940)


Sózott szalonnák: több hétig sóban érlelődnek. Van amelyiket az érlelés után füstölik is.

1. Alföldi teaszalonna: Zsírszalonnából készül. A szalonnát 1 napig hűlni hagyjuk (ha disznóvágásból származik közvetlenül), aztán egyenlő darabokra vágjuk. Jól besózzuk, hat napig így hagyjuk, közben forgatjuk őket, hogy szellőzni tudjanak a darabok (ha több darabot készítünk egyszerre). Majd páclébe tesszük, és 6-8 napig ebben állni hagyjuk. Spárgára felfűzzük a darabokat, meleg vízben alaposan lemossuk, levegőn megszárítjuk. És már fogyasztható is. Túl sokáig nem tartható el, de hűvös helyen pár hétig eláll.

Páclé: sonkánként fél kiló só, egy kanál bors, egy kanál szegfűbors, egy kanál koriander, egy kanál majoránna, két kanál fenyőmag, egy fej hagyma, pár babérlevél.
A hozzávalókat a megfelelő mennyiségű vízben felforraljuk, majd lehűlés után ráöntjük a páclevet a sonkára. A páclének el kell lepnie a húst.

2. Fehér sózott szalonna: kihűlt szalonnával dolgozunk. A szalonnát beborítjuk egyenletesen sóval. Hagyjuk így 5-6 hétig, majd letisztítjuk a sót. Hűvös, szellős helyen több hónapig is eláll. A sóba fűszereket, fokhagymát is keverhetünk.
3. Az olasz pancetta: szintén fűszeres sózással készült szalonna, nincsen füstölve. Hasaalja szalonnából készül. Fűszerei lehetnek a szegfűszeg, bors, édesköménymag, szerecsendió, őrölt csípős paprika, fokhagyma. Minimum három hónapig szárítják, jellemző rá, hogy feltekert állapotban, de létezik sima kockaformában is. Ízesítése tájegységenként változó, védett "olaszikum".
4. Az olasz lardo: A lardo („szalonna”) az olasz konyha érlelt, zsíros szalonnája. A legismertebb fajták Toszkána két városából (Aostatal, Colonnata) származnak, ahol a kőbányászok étele volt.
A lardót sertésből nyert hátszalonna kemény, bőr alatti részéből készítik. Mivel a házisertés lényegesen nehezebb és zsírosabb, mint a szokásos hizlalt disznó, a hátszalonna ezen része kb. 5 cm vastag.
A lardo előállítása régiónként különbözhet, de általában a szalonnát nagy derékszögű szeletekre vágják, fűszerekkel, mint babérlevél, bors, zsálya, rozmaring, szegfűszeg, fahéj, boróka, szerecsendió, fokhagyma - ízesítik, sós lében egymásra rétegezik, é Carrara-márványból készült speciális teknőben, nyomás alatt 3-6 hónapig érlelik. Colonnatában ehhez a kővályúhoz külön egy kristályos szerkezetű márványfajtát használnak. A vályúk az érés időtartama alatt márványlapokkal vannak letakarva. A sós lé tartalmazhat fehérbort is. A jó lardo fehér vagy enyhén piros színű, tapintásra kívülről kemény, belül viszont puha, illatos, enyhén sós és dióra emlékeztető édes ízű. A sárga színű lardo rossz érlelésre utal, és avas.
Ez a fajta szalonna az ókor óta ismert, házi készítése azonban az utolsó évtizedekben kissé feledésbe merült, köszönhetően a csemegeboltoknak. A lardót fogyasztják előételként, felvágottként kenyérrel, sütve, és fűszeres hozzávalóként tésztaételekben, és levesek és saláták készítéséhez is használatos. (wikipédia)

Füstölt szalonnák (sokáig eltarthatóak):

1. Füstölt paprikás szalonna: Ha vastag szalonnából akarunk vékony paprikás szalonnát csinálni, az esetben a vastag szalonnát le kell jól nyesni s a bőr felett csak egy ujjnyi széles szalonnát kell hagyni. Természetesen hogy a fiatal és nem kihízott disznóból sokkal jobb, a vékony szalonna, de ha olyan épen nincsen rendelkezésünkre a vastag szalonnából is lehet vékonyat gyártani. Tenyérnyi széles szijjazatokba kell felvágni a szalonnát, azután egy kevés; igen gyengén fokhagymás és nagyon erősen paprikás, piros vizzel be kell az egész szalonna fehérét festeni, s csak e festés után kell a szalonnát jól megsózni és szép sorba egymásfelé rakni. Hideg időben két három hétig állhat ugy a paprikás szalonna s ha egyszer megfagyhat akkor még jobb lesz. Végre papirba kötözve hideg füstre kell aggatni egy hétig lehet a füstön, azután ha leszedik a papirt le kell róla fejteni és ugy kell szellős helyen felakasztva tartani. (Zilahy Ágnes, 1892)
2. Debreceni paprikás szalonna: Pörzsöléssel szőrtelenített disznóból készül. A pörzsölés megadja neki a különlegett "égett" ízt. A tisztára kapart szalonnákat 3 ujjnyi szélességű, 2 újjnyi magasságú, 40 cm hosszúságú darabokra vágjuk, sóval jól bedörzsöljük. 8-10 napig sózzuk, naponta átforgatva azokat. A végén a sót lesöpörjük róla, bedörzsöljük pirospaprikával (a bőrös részek természetesen kimaradnak ebből). Fehér tiszta papírba csavarva 1-2 napra hideg füstre akasztjuk.
3. Füstölt hátszalonna: A hátaszalonna hasábokat egyenletes, széles darabokra vágjuk. A megformázott hátaszalonna táblákat jól bedörzsöljük konyhasóval, majd 3 hétig a sóban állni hagyjuk. Két - három alkalommal megforgatjuk, ismét bedörzsöljük. Ezután langyos vízzel lemossuk, zsinegre akasztjuk, megszárítjuk, majd sárgásbarnára füstöljük. Szellős, hűvös helyen tárolandó.
4. Füstölt tokaszalonna: A tokaszalonnát előkészítjük (kivágjuk az oldalsó mirigyeket). Rövid ideig (kb fél óra) abáljuk, majd hideg vízben lehűtjük. Sóval jól bedörzsöljük, naponta forgatva 3 hétig van a sózóban, időnként újrasózva. Ezt követően felfüstöljük, majd 3-4 hónapig tárolhatjuk.
5. Kolozsvári szalonna1.:  hozzávalói: húsos szalonna, tetszés szerinti mennyiségben, ízlés szerint só, a pácléhez: l-enként 1 dkg fokhagyma, 0,1 dkg salétromsó, 20 dkg só.
Elkészítése: A szalonnát (amelyet úgy fejtettünk le a disznóról, hogy vékony húsréteg maradjon rajta) egyforma nagy szeletre vágjuk, és minden oldalán alaposan besózzuk. Egymásra rakva egy megfelelő nagyságú edényben, 10 napig mindennap megforgatjuk. Ezután annyi vizet forralunk, amennyi a szalonnát ellepi, beleszórjuk a salétrommal elkevert sót, és a megtisztított, apróra metélt fokhagymát, majd ráöntjük a szalonnára. További 10 napig érleljük a páclében. A pácból a szalonnát kivéve meleg vízben lemossuk, és néhány napi szikkadás után hideg füstre tesszük. 3-4 napig füstöljük, majd hűvös, szellős helyen felakasztva tároljuk. Nagyon sokáig eláll.
   Kolozsvári szalonna 2.: A fiatal sertés húsos szalonnáját 1 éjjel állni hagyjuk. Másnap oldalait körüligazítjuk. Sóval dörzsölve, egymásra téve, 3 naponta átforgatva, kissé utánasózzuk. 10 napig hagyjuk. Páclébe téve, 10-12 napig tartjuk benne. Kivéve meleg vízzel mossuk, bőrét tisztára kaparva, fakalapáccsal jól kiverjük. Oldalait késsel simára formázva, meleg vízben újra megmossuk, két végére erős zsineget fűzünk. Füstölőrudakra akasztva levegőn szikkasztjuk. 2-3 nap alatt hideg füstön pirosra füstöljük. Száraz helyen felakasztva tároljuk.

Vágott zsír (tartósításra, evésre való különlegesség)

És van egy különleges fajta (nem is tudom, szalonnának nevezhető-e) is, ami zalára, szlovéniára, az osztrákok felénk eső régióira jellemző, ez pedig a vágott zsír. A szalonnát üstben megfőzték, majd deszkán apróra vágták, sózták. Fogyasztották így magában is, de ezzel tartósították a lesütött húsokat a bödönben is. Van ahol össze is darálták, és így kenyérre kenhető lett. Van, ahol ezzel a vágott zsírral tepertőt daráltak össze, vagy sült húst. Kitűnő borkorcsolya vagy sörkorcsolya, kenyérre kenve, hagymával.

Miután kiművelődtünk szalonna ügyben, az én szalonnám úgy készült, hogy jó ízű sót vettem hozzá egy kilót (mert csak egy kis darabbal próbálkoztam így elsőre), fűszereztem (fokhagyma, koriandermag, zsálya), a szalonnadarabot totál beborítottam a sóval, edénybe tettem és 5 hétig állt a hűtőmben. Majd eltávolítottam róla a sót, leöblítettem, megszárítottam. Nagyon finom. :) És még ha akarom, wokban meg is füstölhetem.

Csirkemell tahiniszósszal, szőlőlevélben

A mese spirituális felfedező út, és ennél fogva a legéletszerűbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.

(Vavyan Fable)

Hetek óta spájzkutakodásban vagyok. Igyekszem elhasználgatni a tavaly eltett dolgokat. Így leltem rá a szőlőlevélre, harissára. Most kivételesen nem dolmadest készítettem belőle, hanem csirkemellet tekertem át vele, amit harissával fűszereztem. De a lényeg a tahiniszósz, amit még készítettem hozzá. Isteni. Máskor is csinálok, mert sokmindenhez jó.
Például baba ghanoush-hoz, ami egy Közel-Keleti padlizsánkrém tahiniszósszal ízesítve, amit pitakenyérrel fogyasztanak. De kitűnő az elkövetkező grillszezonra is, mert grillezett húsok mellé is fantasztikus, de csíkokra vágott nyers vagy grillezett zöldségekhez is kiváló: uborkához, pritamin vagy kápiapaprikához, paradicsomhoz, padlizsánhoz, hagymához, stb...


Hozzávalók a tekercsekhez 2 főre:
1 egész csirkemell (csont és bőr nélkül),
2 evőkanál harissa (vagy erős pista megtuningolva
a harissához való fűszerekkel),
3-4 evőkanál olaj a sütéshez,
sós lében eltett szőlőlevelek (vagy frissek, leforrázva).
A tahiniszószhoz:
4 dkg szezámmag,
2 evőkanál fokhagymás olívaolaj (vagy 1/2 gerezd fokhagyma),
2 evőkanál sima olívaolaj,
só,
1/2 citrom leve,
4-6 evőkanál víz.

A szezámmagot enyhén megpirítottam serpenyőben (az átforrósítás pontosabb), csak addig a pontig, míg érezni kezdtem az illatát. Nem szabad túlpirítani, mert keserűvé válik! Aztán kávédarálóval ledaráltam. Kikevertem az olajokkal, citromlével, sóval, vízzel szósz sűrűségűre. Nigellától tanultam egyébként a fokhagymás olajat, tényleg nagy találmány. Mindig van kéznél. Egyszerűen fél liter olívaolajba teszek 1 fej megtisztított fokhagymát úgy, hogy minden gerezdet félbevágok. Hagyom állni benne 2-3 hétig, aztán leszűröm. Ha nincs fokhagymás olajunk, akkor fél gerezd fokhagymát kevés olívaolajjal zúzzunk péppé mozsárban, vagy ha nincs mozsár, egy kés élével kapirgáljuk szét pépesre.

Hús: a csirkemellet vastag csíkokra vágtam és bekentem harissával. Forró olajban megsütöttem, majd beletekertem a szőlőlevelekbe és visszatettem az olajba és még sütöttem pár percig. Feketére ne süssük a szőlőlevelet, mert úgy ehetetlen. Csak melegítsük át igazából.
Tálaláskor csurgassuk meg tahiniszósszal, és még plusz citromgerezdeket is kínáhatunk hozzá.
Pitakenyérrel vagy rizzsel vagy kuszkusszal vagy bulgurral is tökéletes. De így önmagában előételként is jó.
Ha nincs szőlőlevelünk, az étel akkor is komplett, egész.

Osso bucco

Egy márciusi kedden, mikor épp a bevásárlás felénél tarthattam, és a hentespultnál nézegettem egy szép darab felsálat, hirtelen én lettem a felsál! És semmi más nem voltam - csak egy lemészárolt állat a hűtőpultra dobva, amint arra vár, hogy valaki megvegye, megfőzze, elfogyassza. Nem kívülről láttam magam ilyennek, hanem belülről, éreztem, ahogy a lényem összevegyül a hús minden molekulájával, minden kis réssel a molekulák között. Aztán ebbe a formába kötve éreztem, ahogy sötét sártenger fojtogat. Elvesztem az anyag idegen közegében, míg csak valami, valamiféle érzés eszembe nem juttatta saját magam. Kétségbeesetten én akartam lenni újra, de ott volt ez a hatalmas erő, ami nem hagyta, hogy visszatérjek.

Letaglózott, nem tudtam mozdulni sem, hallani, nem éreztem semmit. Minden megállt egy pillanatra. Minden megdermedt, és éreztem, ahogy a lábam eggyé válik a kövezettel. Aztán a csendben meghallottam valamit, nem egy hangot, inkább egy érzéshangot, aminek meg kellett fejtenem az értelmét. A figyelmemet teljesen lekötötte az üzenete, tudtam, hogy csak így térhetek vissza a valóságba, de nem értem el.

- Mit kell tudnom? - könyörögtem csendesen. - Áruld el!

  Aztán a testemre összpontosítottam, a lélegzetvételemre. Ahogy a leeső papírszatyrok surrogása a fülembe csapott, megkaptam a választ.

 - Csak a most létezik.

(Donna Lee Gorell)

Ez az étel is hetekkel ezelőtt készült, mint a paradicsomleves is. Majdnem elfelejtkeztem róla. Az ossobuco egy híres ha jól tudom észak-olasz eredetű étel. Neve (osso buco) lyukas csontot jelent. Ettől válik utánozhatatlanná a ragu íze, mert a velő zamatossá és teltté teszi ezt az amúgy sem íztelen remeket. Nálunk a piacon a középső hentesnél mindig van ilyen szeletelt lábszár, ráadásul a legolcsóbb a marhahúsok közül. Ezért már többször készítettem, nagyon szeretjük. Friss kenyérrel, vörösborral nagyon finom. De csupasz nudlival (gnocchival) is sokszor kerül nálunk asztalra, és aki szereti a polentát, azt is választhatja köretként. Az eredeti észak-olasz ételben nem is szerepel paradicsom, vajjal és fehérborral készül, ez az ossobuco in bianco. Én a paradicsomosat szoktam készíteni, de van egy, a biancora hajazó olasz ragu már a blogon, amit bárányból is készítenek. Húsvétra is jó választás. 

(Forrás: Cornelia Schinhart-Sebastian Dickhaut: Az olasz konyha alapjai, Magyar Könyvklub)

Hozzávalók 4 főre:

1,2-1,4 kg csontos borjú vagy marhalábszár,
20 dkg sárgarépa,
10 dkg zeller vagy 2 szál szárzeller,
30-35 dkg vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
7 dkg vaj,
só, frissen őrölt bors,
1 babérlevél,
1 dobozos hámozott, darabolt paradicsomkonzerv vagy 4-5 friss paradicsom,
2 dl száraz fehér vagy vörösbor (nem túl gyümölcsös fajta),
4-5 dl erőleves (ha nincs készen kockából is megteszi).
A gremolatahoz:
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
1 gerezd fokhagyma,
1 citrom reszelt héja.

A hússzeleteket alaposan mossuk meg, mert szilánkos lehet. A fölösleges vizet itassuk le róla. A zöldségeket tisztítsuk meg, a sárgarépát, zellert (ha nem kapunk szárzellert) nagy lyukú reszelőn reszeljük le. A vöröshagymát és a fokhagymát is vágjuk kis kockákra. A húst sózzuk, borsozzuk. Egy nagy serpenyőben jól forrósítsuk fel az olajat, vajat és ebben süssük kérgesre a szeleteket. Kapjanak szép színt, mert úgy lesz jó ízük. A megsült húsokat tegyük félre egy tányérba. A visszamaradt zsiradékon fonnyasszuk meg a hagymákat és zöldségeket. Ezután adjuk hozzá a fűszereket, a bort, az alaplevet, sózzuk, csipet cukrot is tehetünk bele. A húsdarabokat tegyük a raguba és jó 2-2,5 órán át kis lángon, fedő alatt pároljuk. Tökéletesen, omlósan vajpuhának kell lennie a húsnak, akkor finom.

Mikor már majdnem készen van a hús, készítsük el a gremolata-t. Vágjuk nagyon apróra a petrezselyemzöldet és a fokhagymát - együtt is apríthatjuk, majd reszeljük bele a citrom héját is. Keverjük el és tegyük kis tálkába. Tálaláskor ezzel szórjuk meg a kiadagolt ételt.

Tipp: ne spóroljuk el a gremolata-t, mert 1000 pontot dob az ételen. Ettől lesz üde, könnyed, mámorítóan finom.

Zalai savanyú répa

Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármily messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem, mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi, ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.

~ J. R. R. Tolkien

Elnézést, ez is egyszer már fönn volt itt, csak a blogszerkesztés fárasztó tevékenység - sikerült elreptetnem az űrbe a bejegyzést, valahol már a Szaturnusz gyűrűi közelében járhat... így újra föl kell tennem.
A savanyú répa egy igazi vasi-zalai tájétel. A kerekrépából azt hiszem, máshol az országban nem készítenek ételt. Malacoknak szokták adni egyébként takarmánynak, mert nagyon egészséges és tápláló. Pedig régen népélelmi növény volt. Nálunk a piacon is kapni, nem csak savanyítottan, de frissen is. Nyersen szendvicsbe ízletes, igazi téli vitaminbomba. Az ilyenkor seízű paprika és paradicsom helyett.
A receptet szomszédasszonyomtól tanultam, ő ehte zalai, én viszont nem. Szülei így főzték régen, ő is így főzi - mai is. Hihetetlenül ízletes, csak egyre kell vigyázni. Ha egyszer belekóstoltál, nem tudod abbahagyni a kanalazgatást! :-)

Hozzávalók 6 főre:
1 kg savanyított répa,
20 dkg füstölt húsos csont,
50 dkg lapocka
30 dkg oldalas,
4 evőkanál olaj, vagy 1 evőkanál zsír,
só,
2-3 babérlevél,
10-12 szem egészbors,
1/2 liter natúr paradicsomlé,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
só.

A húst kockákra daraboltam, az oldalast csontonként elvágtam, a füstölt csontot úgyszintén. A zsíron átpirítottam a húst, míg zsírjára nem sült. Aztán hozzáadtam a savanyított répát, felöntöttem 1/2 liter paradicsomlével és annyi vízzel, ami bőven ellepte. Tettem bele babérlevelet, borsot és sóztam (óvatosan, mert a füstölt hús is sós). Fedő alatt a hús puhulásáig főztem, majd a lisztből és a tejfölből habarást készítettem, amivel besűrítettem a répát. Jól összeforraltam.
Nem kell megijedni, hogy ennyire paradicsomos. Meg tejfölös. Egészen fantasztikus így ebben az ételben.
Készíthetjük úgy is, hogy csak paradicsomosan, habarás nélkül. Így egészen könnyű étel. Tálaláskor aztán kínálhatunk hozzá tejfölt.
Kerekrépát savanyíthatunk házilag is.

Narancsos sült oldalas

.
Kezdetben meg akartam hódítani az életet, de ő lett a győztes.

Később megkíséreltem hogy kifürkésszem, de elvesztem végtelenségében.

Végül úgy gondoltam, hogy gondosan be kell osztani, de kibújt alólam.

Utoljára - bár vonakodva és tétován - megpróbáltam szeretni.

Ekkor túláradó örömmel ölelt magához.

(Erhard F. Freitag)

Nemrégen Alíz konyhájában láttam ezt a különleges narancsos csirkecombot - ma el is készítettem csak oldalasból mert a csirkecombot egyikünk sem szereti. Bevallom egyszerűsítettem a dolgot. Mert érdekes álmom volt az éjjel. Felkelés után nekiültem böngészni az álomfejtő könyveimet... és mire észbe kaptam, már késében voltam ebédügyileg. Az oldalast a fagyasztóból vettem elő. Ahogy volt, fagyosan dobtam be a sütőbe, a finom páclével nyakonborítva.  Így is isteni finom lett, köszönet érte Alíznak!

Hozzávalók 4 főre:
1 - 1,5 kg sertésoldalas,
2 narancs reszelt héja és leve,
só,
1 evőkanál olívaolaj,
2 teáskanál méz,
2 evőkanál szójaszósz,
1 csapott teáskanál őrölt gyömbér,
1 evőkanál vörösborecet.

A pácon alakítottam menet közben, mert kissé elsokalltam a mézet, ezért a sütés végefelé, mikor levettem a fóliát a húsról, öntöttem a szafthoz egy kevés vörösborecetet, és így lett jó.
Tehát a húst alaposan megmostam, mert az oldalas mindig tele van csontszilánkokkal. A sütőedénybe olívaolajat öntöttem. A húst besóztam és az edénybe tettem. Egy kisebb keverőtálban összekevertem az önetetet: a mézet, narancslevet és héjat, a gyömbért, szójaszószt. Mindezzel meglocsoltam a húst, lefedtem alufóliával és másfél órára előmelegített sütőbe tettem olyan 160-180 fokra. Végül a fóliát levettem, hozzáöntöttem a szafthoz a vörösborecetet, meglocsolgattam a húst többször is, míg szép pirosra nem sült.
Tényleg isteni a hús alatt képződő szósz.
Oldalasból nehéz megadni a fő/mennyiséget, mert ha olyat veszünk, amiben sok a csont és vékony rajta a hús, sokkal többet kell vásárolnunk belőle. Ha vastag húsosat kapunk, akkor természetesen kevesebb is elég.
Rizzsel tálaljuk. Amit készíthetünk akár mazsolával, akár kukoricával, akár sáfránnyal. De kuszkuszt is el tudok hozzá képzelni.
Ha krumplievők vagyunk inkább, akkor hajában egészben megfőzött, majd kevés olívaolajon jól átpirított burgonyával tökéletes.

 

Ez a recept csirkéből, pulykából, kacsából is kiváló, de akár főtt, s aztán sütött füstölt csülökhöz vagy sonkához is el tudom képzelni. Megbolondíthatjuk akár még kínai ötfűszer-keverékkel is, amit házilag is elkészíthetünk. Csillagánizs, édesköménymag, szegfűszeg, szecsuáni bors és fahéj alkotja a keveréket.

Zöldfűszeres, húsos rakott palacsinta

.

Fontos, hogy legyen valamilyen titkunk, és sejtsük, hogy van nem tudható dolog is. Ez némi személytelenséggel, egyfajta numinózummal tölti be az életet. Aki sohasem tapasztalta, fontos dolgot mulasztott el. 
Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is, nemcsak olyanok, amelyek a várakozásnak megfelelően történnek. 

Beletartozik ebbe a világba a váratlan és a hallatlan. Csakis így teljes az élet.

(Carl Gustav Jung)

A maradékhasznosítás jegyében készült a tegnapi ebéd. Még karácsonykor készítettem zöldfűszeres fűszervajat, és azóta a hűtőben árválkodott. Gondoltam itt az ideje elhasználni. És volt egy kevés darált húsom is.

Nagy kedvenc nálunk a krumplipürével töltött rakott palacsinta. A hortobágyit is szeretjük, de mivel sosincs pörköltmaradék itthon (vagy csak szökőévente egyszer), ezért azt nemigen készítek. Szóval mivel régen volt terítéken bármelyik is, ezért a töltött palacsinta mellett döntöttem. A mennyiségeket főételként való étkezéshez adom meg. Ha előételnek készítjük, személyenként 2 palacsinta bőven elég.

Hozzávalók 4 főre (20 db palacsintához):

a palacsintához:

30 dkg liszt,

1 csapott mokkáskanál só,

2 nagy tojás,

4 dl tej.

A töltelékhez:

60 dkg darált hús,

1 nagyon nagy fej vöröshagyma,

1 gerezd fokhagyma,

5-7 dkg fűszervaj: vaj, aprított petrezselyemzöld, kapor és snidling,

plusz egy kevés friss rozmaring,

1 evőkanál olaj,

só,

frissen őrölt bors,

1 teáskanál sűrített paradicsom,

és ízfokozónak egy csipet cukor.

A besamelhez:

5 dkg fűszervaj,

5 dkg liszt,

kb. 6-7 dl tej,

só,

kevés citromlé,

1 citrom reszelt héja.

A tetejére:

10 dkg reszelt sajt és citromszeletek.

A palacsintát kicsit sűrűbbre hagytam, mint szoktam - mert én azt a leheletvékony strandos palacsintát szoktam sütni. De ehhez az ételhez az nem jó, mert szétázik a tölteléktől és a mártástól, ezért azt a falusias, vastag gumiszerű palacsintát kell sütni. Igyekeztem és nagy odafigyeléssel sikerült is cipőtalpakat gyártanom. :)

Tehát legelőször is süssük ki a palacsintákat. A tésztát is kissé sűrűbbre hagytam és a palacsintasütőbe is vastagabban terítettem szét, mint szoktam. Így lett jó.

Aztán elkészítettem a tölteléket. Az apróra kockázott hagymát kevés sóval a fűszervajon és olajon megdinszteltem, aztán rátettem a húst és megsütöttem a plusz fűszerekkel együtt. Egyszer tettem rá kevés vizet is, és addig sütöttem, míg azt elfőtte. A fűszervaj mellé kevés friss rozmaringot is adtam az ételhez, mert még mindig szép az ablakomban. De bánjunk vele csínján, ne olyan Jamie Oliveresen adagoljuk, csak nagyon keveset tegyünk az ételbe. Jesszusom, néha elgondolkodom vajon milyen íz-érzékelése lehet ennek a pasasnak, mert minden, de minden kajába tonnaszám teszi a rozmaringot. Pedig ha eltúlozzuk, iszonyatos íze tud lenni, annyira hogy ehetetlenné válik az étel. Meg nem kóstolnám a főztjét, annyi biztos... :) Szóval csak pár levélkét vágjunk bele, annyi bőven bőven elég.

Mikor a ragu elkészült, megcsináltam a besamelt is. A besamel készítésének a felénél, mikor még olyan jó sűrű volt a mártás, 3 evőkanálnyit kivettem belőle és a raguhoz kevertem, hogy jó szaftos és kenhető legyen. A mártás kellemesen savanykás legyen - nem túlzottan, de érződjön a citromosság és csak a végén ízesítsük, mikor már készen van. A végeredmény egy tejföl sűrűségű mártás legyen.

Végül megtöltöttem a palacsintákat (nem kell vastagon kenni a raguval) és egy kiolajozott tűzálló tálba tettem őket. A besamellel meglocsoltam, reszelt sajttal megszórtam és citromszeletekkel díszítettem. Előmelegített, 200 fokos sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.

Ezt az ételt készíthetjük palacsinta helyett canelloniból is (az a vastag nagy hengertészta), vagy tölthetjük óriás kagylótésztába is, de lasagneként is elkészíthető.

Megfizethető. Egy adag ára kb. 370 forint főételként.

Elkészítési idő: sütéssel együtt körülbelül 1,5 óra.

Nehézségi fok: gyakorlott konyhatündéreknek.

Pásztorpite (sheperd's pie)

.

Nekem meg ott maradt egy nagy juhászlakókocsi, a tetején kikandikáló kályhacsővel, és benne ennivaló, meg minden, ami kellett, legalább hat hónapra el voltam látva. Ez lett hát az otthonom. Több kaját kívánni sem lehetett volna, és rendes bérem is volt. Mezítlábfej ott hagyott nekem egy 7,62-es kaliberű puskát egy marék tölténnyel, és volt két juhászkutya is. A kutyák végezték az egész munkát, rendben terelgették a nyájat. Én csak dísznek voltam.

Ahol a birkák aludni szoktak, ott aludtam én is; odatoltam a lakókocsit. Minden reggel ötkor kihajtottam a birkákat villásreggelizni, vagyis hát inkább a kutyák csinálták, én meg mentem utánuk lovon. Mindig más helyet választottunk, olyat, ahol dúsan nőtt a fű. A birkák a nap első öt óráját végiglegelték, aztán egy óra hosszat ittak, aztán pedig vagy három órán át tulajdonképpen nem csináltak semmit. Ebben az időszakban a kutyákat elengedtem, hadd vadásszák a nyulakat, én pedig a gondolataimba mélyedtem. A pihenő után a birkák még legelgettek egy kicsit, végül következett a látványos hazavonulás az alvóhelyre.

Néhány hét múlva, amikor a birkák már minden füvet elpusztítottak a lakókocsim körül egynapi járásra, ideje volt új legelőt keresni. Általában olyan táborhelyet választottam, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. És kezdődött a megszokott napirend elölről.

A birkapásztor élete roppant unalmasnak látszik, de csak addig, amíg az ember maga meg nem próbálja. Az igazság az, hogy a gyapjasokkal rengeteg munka van. Ezek már csak korcs, távoli rokonai a vad hegyi birkáknak, ember tenyésztette, bamba jószágok, képtelenek gondoskodni magukról. Folyton a hátukra borulnak, és aztán hiába kapálóznak, nem bírnak ebből a helyzetből feltápászkodni. Te tudtad ezt? Mert én nem. Nem is hittem volna el soha, még az ilyen fehér ember nevelte állatról sem. De hát most itt hevertek, négy lábuk az égnek meredt, tehetetlenül, ostobán. Ha a birka a hátára fordul, valamilyen okból úgy felfúvódik, akár egy léggömb, és hamarosan elpusztul, ha nem jön valaki, hogy talpra állítsa. Előfordul, hogy egy árat kell döfni beléjük, akkor aztán sziszegve leengednek, mint a ballon, ha tű szúrja meg. De fel se veszik. Egyszerűen lelappadnak, és néhány perc múlva már úgy legelik a füvet, mintha mi sem történt volna.

Bizony, voltak olyan napok, hogy folyvást rohangáltam és állítgattam fel azokat az átkozott gyapjasokat.

Vannak olyan ostoba birkák, amelyek a saját bárányukat sem ismerik meg, nemhogy táplálnák. Az árva barikat aztán neked kell gondoznod, hacsak valamilyen trükkel vagy kedveskedéssel rá nem veszel egy másik birkahölgyet a nyájból, hogy fogadja örökbe. Van ilyen, csak tudni kell a módját. Hiába, hogy az eszük szóra sem érdemes, a birkák mégis ki tudnak találni egy csomó dolgot, amivel aztán meggyűlik a pásztor baja.

Éjjelente a birkák ott aludtak a lakókocsim körül. Kiraktam két petróleumlámpát, reflektorfényükben szemmel tarthattam a gyapjasokat, nehogy prérifarkas, hiúz vagy elkószált puma férkőzhessen hozzájuk. Ha a kutyák ugatni kezdtek, tudtam, megérkeztek a prérifarkasok. Láttam a szemüket, a sok apró fénypontot körben. De nem kellett lőnöm. Abban a pillanatban, amint egy hasábot dobtam a tűzre és elővettem a 7,62-est, a szemek eltűntek, és én visszafekhettem aludni. A prérifarkas értelmes lény, értelmesebb, mint jó néhány ember, akit ismerek.

Hát itt álltam én, a sziú indián, mint gyapjasok gondozója, a nyáj őre. Reggelente lementem a patakra, a víz olyan hideg volt, hogy belesajdult a fogam. Megtöltöttem vele a cowboykalapom, abból itattam a kutyákat, mert valakitől hallottam, hogy így szokták az igazi birkapásztorok. Boldog voltam, hogy egyedül lehetek, hogy lehunyhatom a szemem és gondolkodhatok, figyelhetek a hangokra, eljöhetnek hozzám a szellemek. De vagy egy hónap múlva kezdtem nem találni a helyem. Belefáradtam, hogy mit sem hallok a birkák bégetésén kívül. Most már szerettem volna, ha az ember vagy a felesége visszajön, vagy küldenek valakit, aki levált. Olyan átkozottul egyedül éreztem magam, hogy imádkozni kezdtem, jönne erre valamiféle fehérnép, tőlem akármilyen ronda is lehet. De egyik nap múlt a másik után anélkül, hogy egyetlen emberi lényt láttam, egyetlen emberi hangot hallottam volna.

Rádió nem volt, de Mezítlábfej hagyott nekem egy rakás tarka magazint. Gyakoroltam az olvasást, az ujjammal követtem a nyomtatott sorokat. A történetek és a képek ezekben a lapokban nekem mind rém különösek voltak, mintha egy más világról szóltak volna. Találtam a lakókocsiban egy Bibliát is, és azt is tanulmányozgattam. Így aztán lassan gyarapodott az angoltudásom, és kezdett menni az olvasás is. „És Sém nemzé Uczt, és Ucz nemzé Lúdot, és Lúd nemzé Mást, és Más nemzé Nast." Nemzé, nemzé, nemzé! Úgy vettem ki, hogy ezek az őshéberek mind pásztorok voltak, csakúgy, mint én. De ha ennyit nemzettek, ki az ördög vigyázott az állatokra? Nekik nem volt 7,62-esük, oroszlán viszont annyi volt arra, mint a nyű. A sok nemzésről eszembe jutottak a nők, és ez még rosszabbá tette a dolgokat. Kezdtem magamban beszélni.

Néha kirohantam és nagyot kiáltottam, hogy legalább a saját hangomat halljam. A sárga birkaszemek mélán bámultak. Azt hitték, megbolondultam. Megszűnt az időérzékem, fogalmam sem volt, mikor melyik napja lehet a hétnek. Azt se tudta a fene se, milyen hónap van egyáltalán.

Egy szép napon aztán megpillantottam egy porfelhőt. Mezítlábfej és az oldalbordája érkeztek éktelenül zörgő szekerükön, hogy lássák, élek-e még. Mire megállt a szekér, én már összepakolva, útra készen fogadtam őket. Valami baj van?,- kérdezték. Kevés a kaja vagy a pénz? Mondtam nekik, hogy ők igazán nagyon rendesek voltak hozzám, de a helyzet az, hogy én nem születtem birkapásztornak. Jobb lesz, ha abbahagyom, mielőtt elfelejtek beszélni, vagy netán nőül veszek egy birkahölgyet.

Három hónapot töltöttem odakinn egyedül, és egy nagy halom békabőrrel jöttem vissza. Nemrégiben találkoztam egy modern birkapásztorral, akinek egy magnetofonja volt a lakókocsijában. Megkérdeztem tőle, hogy minek ez neki. Elmondta, arra használja, hogy önmagával társalogjon. Egyetlen szalagja volt. Amikor beleunt a témába, amiről saját magával éppen vitatkozott, letörölte a szalagot, és új vitába kezdett valami másról. Azt hiszem, az öreg birkapásztor mind wítkó - bolond -, mert mind beledilizik az egyedüllétbe. A pásztorkodásomat követő időszakban nagyon erősen igényeltem mások társaságát, és hamarosan nyakára hágtam a pénzemnek.

Az ilyen fehér embereknek való melók végeztével, vagy ha nagyon kirúgtam a hámból, utána mindig visszamentem a törzshöz, megkerestem az öregeket, és hosszú időn át tanultam tőlük az ősi gyógymódok, a sámántudomány titkait. A látomások világa, amely messze felülemelkedett a zöld békabőrökén, számunkra mindig is sokat jelentett. Szinte azt mondhatni, az olyan ember, akinek nincsenek látomásai, nem is lehet igazi indián. Künn a pusztán keményen meg kell szenvedni a látomásokért, koplalni kell, és négy napot, négy éjszakát kuporogni a látomásveremben, kérni, hívni az álmokat. Nyolcvan évvel ezelőtt egy pajút szentember által került hozzánk délről a szellemtáncosok vallása. Önkívületbe táncolták magukat, s így megláthatták halott rokonaikat. A szellemtáncosokat Wounded Knee-nél lemészárolták, és álmukat puskagolyók tépték szét. Az álmok veszélyeztetik a békabőr-világot, így az ágyúkat vet be ellenük.

                                                                           (John Fire/Lame Deer & Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán)

Mindig élvezettel tölt el, ha egy klasszikus húsos ételt átvarázsolhatok vegetárius változatra. Ma mindenképpen krumpliehetnékem volt. Ezt a pitét pedig már régen kinéztem magamnak, egyszer elkészítendő jeligével. Ismét a brit szigetek egyik nagy klasszikusa került hát terítékre. Ámbár ennek az ételnek világszerte megvannak a változatai. A Sheperd's Pie (pásztorpite) elnevezés akkor illeti meg, ha bárányhúsból készül a ragu. A Cottage Pie pedig a marhahúsos változat. A Cumberland Pie tetején pedig még egy réteg zsemlemorzsa is csücsül. Argentínában, Bolíviában és Chilében pastell de papa (burgonya rakott) néven ismerik.  Franciaországban egy hasonló étel a hachis Parmentier. Palesztínában, Jordániában, Szíriában, Libanonban Siniyet Batata-nak vagy Kibbet Batata- nak hívják, ami egy tál burgonyát jelent. Oroszországban is van megfelelője, ez a Kartofelnaja zapekanka, vagyis a sült burgonya puding. Brazíliában bolo de Batata a neve, ami burgonyatortát jelent. Portugáliában pedig a két burgonyapüré közt megsült darálthúsragu neve Empádáo. (Forrás: Wikipédia)

Amint olvashattátok, a világ szinte minden konyhájában megtalálható ez az étel. Talán mert finom, gazdaságos, laktató. Valójában ha jól olvastam, a vegetárius változatot pásztorlány pitének nevezik. Csak hogy bonyolítsuk a dolgot. :) Több receptet is átbogarásztam, majd elkészítettem a saját változatomat.

Mindenesetre tényleg finom. Húsevőknek ugyanezzel a fűszerezéssel ajánlom elkészíteni, csak a lencse helyett tegyenek a raguba fél kiló darált húst. (Ha bárány vagy kecskehúsból készíti valaki, lehet a kakukkfű helyett rozmaringot is használni.)

Hozzávalók 3-4 főre:

a raguba:

20 dkg lencse,

15 dkg sütőtök vagy sárgarépa,

5 dkg zeller,

4-5 evőkanálnyi olívaolaj,

10-12 dkg vöröshagyma ( 1 nagy fej),

3 gerezd fokhagyma,

1 evőkanálnyi sűrített paradicsom,

1 evőkanál worchester szósz,

1/2 mokkáskanál füstsó (elhagyható ha nincs),

1 mokkáskanál kakukkfű,

1 mokkáskanál porrá tört koriandermag,

frissen őrölt bors,

1 csipet kristálycukor,

1/2 csapott mikkáskanál őrölt fahéj,

1 nagy babérlevél,

2 cl száraz vörösbor.

A burgonyapüréhez:

1 kg burgonya (héjastul mértem),

7 dkg vaj,

8 cl tej,

só.

A lencsét alaposan átmostam, majd sós-babérleveles vízben föltettem főni. A krumplit hámozva, kockázva szintén sós vízben föltettem a tűzre. Közben megtisztítottam a zöldségeket és az olívaolajon kevés sóval üvegesre dinszteltem a kis kockákra vágott vörös- és fokhagymát. Aztán hozzátettem az apró kockákra vágott zellert, a kicsit nagyobb kockákra vágott sütőtököt is és fűszereztem. A közben megfőtt krumpli és lencse levéből öntöttem rá annyit, amennyi éppcsak ellepte a ragut. Puhára főztem, a végén beletettem a lencsét is és a vörösbort is csak a végén adtam hozzá. Kóstoljuk, ha valami hiányzik, pótoljuk. Leve csak annyi legyen, amitől nem száraz, hanem szaftos marad a ragu, de ne hagyjunk rajta túl hosszú levet.

Míg a ragu rotyog, elkészítjük a krumplipürét is.

Majd egy tepsibe vagy sütőtálba összeállítjuk a pitét, alulra kerül a ragu, rá a burgonyapüré. (Én a két réteg közé szórtam újhagymaszár karikákat is.) Megszórhatjuk a tetejét zsemlemorzsával is, vagy akár reszelt sajttal is. Én csak meglocsoltam kevés olívaolajjal. Addig sütjük, míg a teteje kissé pirosas-barnásra sül. Száraz vörösbort vagy félbarna sört ajánlok hozzá.

Lame Deer

Quesadilla - filmes esték

.
A szerelem nem kötelesség.
A szerelem adomány.
A szerelem  

kegyelem.

Nem nagyon igazodok ki a mexikói ételféleségek között... a quesadilláról azt olvastam, hogy tortilla kenyér sajttal, hússal, sonkával, stb... van töltve. Tulajdonképpen a sajtos melegszendvics mexikói változata: bármivel megpakolhatjuk. Lényeg hogy sajt legyen benne és torillakenyérből készüljön. Az eredeti quesadilla félbe van hajtva, vagyis az egyik felére kerül a töltelék, a kenyér másik felét ráhajtjuk és addig sütjük, míg a sajt megolvad és összeragasztja a két felet. Ha két lapból készítjük, vagyis az egyik lapra halmozzuk a tölteléket, egy másik lapot pedig ráteszünk, így sütjük egybe - annak a neve sincronizada. 

A tortillakenyér mexikóban egy különleges eljáráson átesett kukoricalisztből készül. Itthon ilyen lisztet nem lehet kapni, ezért keverni kell búzaliszttel, mert a sima kukoricaliszt sikértartalom híján egyáltalán nem áll össze. Ebben a videóban látható, hogyan készül az autentikus tortilla:

Ma úgy jártam hogy elfogyott a kenyerem, és nem volt kedvem rendeset sütni. Ilyenkor mindig valamilyen laposkenyeret sütök. Akár tortilla, roti, puri, naan vagy csapati is lehet, a nevek nagyon hasonló kenyereket takarnak. Mindegyiket nagyon szeretem, mert roppant egyszerűen és gyorsan elkészíthetők és isteni ételeket lehet belőlük varázsolni. Úgyhogy elég gyakran csinálok laposkenyeret. Sőt. Lassan már jobban szeretem, mint a hagyományos élesztőst. Mert könnyebb, sokkal kevesebbet eszem belőle, hiszen egy normál szendvicsben a kenyérarány 90%, a belevaló a 10%, míg a laposkenyeres szendvicseknél ez éppen fordítva van, hiszen leheletvékonyak.

Ma tényleg tortillát készítettem, mert kukoricaliszttel csináltam.

Hozzávalók 8-9 tortillához:

10 dkg kukoricaliszt,

15 dkg búzaliszt,

1,5 dl víz,

kevés só.

A hozzávalókat sima tésztává dolgozzuk. Az állaga legyen kissé lágy, de ne legyen ragacsos, hanem álljon össze és váljon le a kezünkről és a tál faláról. Szép sima, rugalmas tészta legyen. Nehéz nagyon precíz receptet megadni, mert a lisztek eltérően viselkednek. Lényeg a tészta állaga, ha kevés liszt még kell hozzá, tegyünk, a ha víz, akkor azt tegyünk, nem a grammok a lényegesek, hanem amit az állagról írtam: olyan legyen. Gyúrjuk pár percig, míg érezzük hogy olyan selymessé, rugalmassá válik. Ekkor 8-9 kis darabra vágjuk és a darabokat gombóccá formázzuk. Lisztezett deszkán vagy konyhapulton (én a konyhapulton szoktam csinálni, nem vacakolok a deszka elővételével) kinyújtunk egy gombócot kör alakúra és nagyon vékonyra. Olyan 1 milliméter vastagságúra. Közben egy serpenyőt tegyünk fel a tűzre melegedni, közepes lángra. Mikor elég meleg a serpenyő - tegyük bele a tortillát. Míg sül, nyújtsuk ki a következőt. A kis gombócokat kinyújtásig takarjuk le, nehogy kiszáradjanak. A fél szemünk legyen a serpenyőn: mikor felhólyagosodik a kenyér, fordítsuk meg. Egy-egy felét nem kell tovább sütni mint körülbelül 1-1 perc.

Én egy régi teflonserpenyőt használok laposkenyerekhez. A teflonja már használhatatlan, viszont nem sajnálom szétégetni - mert megég elég jól ilyenkor a serpenyő. Szóval nekem van egy kiszuperált, de tortillasütésre kiváló és csak erre használatos darabom.

Ha tölteni és újra sütni akarjuk a tortillákat, világosra süssük csak. Ha nem sütjük duplán, akkor lehet sötétebbre is sütni.

Quesadilla: a kész tortillát a serpenyőbe visszateszem, megszórom a töltelékkel, a másik felét ráhajtom és mindkét felét 2-2 percig sütöm. Isteni ropogós lesz a tészta, a sajt pedig jól megolvad a közepében. Az enyémben sajt és sült paprika és hagyma van. Kínálhatunk mellé bármilyen salsát.

A tortillakenyér nylonzacsiban tárolva 3-4 napig is eláll és puha marad.

Készíthetünk teljesen búzalisztből is tortillát, az indiai változatok pedig fele búza-fele teljes kiőrlésű lisztből, vagy egészen teljes kiőrlésű lisztből készülnek.

A quesadilla vagy sincronizada kiváló házimozis vacsinak, ennél tökéletesebb, egyszerűbb és finomabb szendvics nem is kell. Mellé egy pohár sör vagy kóla és jöhet a film. Pl. a Desperado trillógia. Én imádom...

Hortobágyi húsos palacsinta

Szinte minden magyarosnak hívott étterem étlapján szerepel, elsősorban gyanútlan külföldiekre les. (Józan magyar embert még nem láttam hortobágyit rendelni.) A hazai közönség tapasztaltabb és tájékozottabb része  tudja már régen, hogy az ilyen apróhúsos fogások elsősorban arra valók a magyar vendéglátásban, hogy felszívják a konyhai hulladékot, a visszaküldött fél sült húsokat, maradék pörkölteket, nyesedéket, mindenféle selejtet.

Konyhai hulladék nincs, csak élhetetlen szakács, üzletvezető. Erre a reciklált szemétre még cinikusan eufemizáló szakkifejezést is alkotott a lehúzós vendéglátóipar: pepihús. (A becézgető formából sejthetjük, mennyire bensőséges a szakma viszonya ezzel az anyaggal.)

A hortobágyi talán a legkifejezőbb jelképe a szocializmus gasztronómiagyilkos évtizedeinek. Magát a receptet az 1958-as brüsszeli világkiállításra kreálták: pusztai romantika palacsintatésztában, paprikás mártással. A magyar vendéglátóipar évtizedeken e világkiállításon aratott sikerre hivatkozva tartotta magát világhírűnek, pedig a valóban rendkívüli érdeklődés inkább szólt a vasfüggöny mögül kikandikáló, a forradalom utáni terror időszakát élő ország horroregzotikumának, mint bármilyen szakmai teljesítménynek. A Kádár-rendszer egyik nemzetközi önlegitimációs kísérletét tisztelhetjük tehát a hortobágyiban, ami már önmagában bőven elég lenne ahhoz, hogy utáljuk.

Persze a világkiállításra kreált recept sem eredeti találmány, Kollmanné 1939-es, úriasszonyok számára készült szakácskönyvében [1] (A gyakorlati főzés) szerepel borjúpaprikásos változata: a húst palacsintára rétegezték, a tetejére tejfölt öntöttek, és beküldték néhány percre a sütőbe; ilyen borjús protohortobágyit még a hatvanas években is készített néhány régi stílusú budapesti vendéglő.

1958-ra tulajdonképpen csak a hangzatos, turistavakító „hortobágyi” nevet (nettó hazugság, az ételnek semmi köze a tájegységhez) találták ki, a borjúpaprikást kicserélték közönségbarátabb (és sokkal ízetlenebb), olajon, hagymával sült-párolt csirkemellfilé-kockákra, azt tekerték palacsintába, hozzá a paprikás szósz, annyi. A lehető legjobb indulattal, legfigyelmesebben elkészítve sem egy nagy szám, de aztán a vendéglátóipar legsötétebb bugyraiban egészen megrendítő változatok előfordulnak: a visszaküldött húslevesből kihalászott csirkemell még egyszer megsütve, pörköltmaradékok bedarálva, reciklált fasírt, minden. A palacsintatészta pedig porokból, persze.                                                          

(Cikk forrása: Index)

Nem tudom ki írta a cikket, de az egészet érdemes elolvasni, szívből ajánlom. Ez tehát a híres hortobágyi húsos palacsintánk története. Azóta igazi hungarikummá vált. Csak palacsintát kellett egy pár darabot sütnöm (10 perces művelet) és így már biza ideális volt elkészíteni ebben a rekkenő hőségben...  (A sütőbetételt elspóroltam.) Miután sikerült igen rossz hírét keltenem e nemes éteknek, azt azért hozzátenném: ha jó pörköltből készül, rendes palacsintával, akkor bizony tényleg finom tud lenni. Valójában egy előétel.  Precíze receptet ne várjatok... Kell hozzá maradék pörkölt (bármilyen húsból készülhet), pár darab palacsinta, némi tejföl és tejszín.

A pörköltből kiszedjük a húsokat, kissé szétcincáljuk őket, hogy olyan szálas-darabos legyen, majd betöltjük a palacsintákba. A szaftját kevés tejföl és tejszín keverékével behabarjuk (csak lehelletnyi liszt kell bele, épp csak hogy összetartsa és itt is igaz az, hogy ne tejfölözzük és tejszínezzük agyon, épp csak simítsa ki, lágyítsa a pörkölt szaftját, szóval a tejföllel is csínyján bánjunk), jól beforraljuk hogy semmi lisztíz ne maradjon benne, majd botmixerrel pürésítjük teljesen a szaftot. Szitán is áttörheti akinek nincs botmixere, lényeg hogy szép sima mártást kapjunk. Közben a betöltött palacsintákat vajjal vagy zsírral kikent tűzálló tálba sorakoztatjuk, kevés mártással megöntjük és sütőben pirulásig sütjük. A maradék finom szafttal tálaljuk, díszítésként tejföllel megcsepegtetkük. Ha előételként adjuk, személyenként 1 palacsinta bőven elegendő. Főételként étvágy szerint. Egy palacsintába körülbelül 5 dkg-nyi kész pörkölthús megy bele. Díszíthetjük szalonnával, pirospaprikával, plussz tejföllel, zöldfűszerrel.

Cukkinis húsgombócok

A kertemben vadul nőnek a fűszernövények, így pazarló módon bánok velük. Mindig kerül a tányérra valami zöld: virágzó kakukkfű a zöldségre, zsálya-ágy a sült hús alá, oregano ágacskák a tészta köré. Lehet díszíteni a tányért levendulával, szőlő és fügelevelekkel, az ánizskapor légies zöldjével is. Vadvirágokkal díszítve külön cseréptálban is az asztalra tehetjük a frissen szedett fűszernövényeket.

(Frances Mayes: Napsütötte Toscana)

Az étkezőablakomon már nem látok ki a burjánzó zöldfűszerektől. Mostanában hozzájuk tervezem az ételeket... A tegnapi ebédünk a pillanat szülötte volt. Eredetileg töltött cukkinit szerettem volna csinálni, de páromnak nagyon nem fűlt a foga hozzá. Ráadásul csúszásban is voltam - valami gyors, számára is ehető ételt kellett varázsolnom a cukkiniből és darált húsból. Na így született ez a finomság.

Hozzávalók 4 főre:

a gombócokhoz:

50 dkg darált hús,

50 dkg cukkini (tisztítás után ennyi),

só,

frissen őrölt bors,

félmaréknyi friss oregono levélke,

1 csokor friss bazsalikom,

2 gerezd fokhagyma,

1 közepes fej vöröshagymának a fele,

1 nagyon nagy tojás ( vagy 2 tényleg kicsi).

A paradicsom mártáshoz:

12 db friss nagyobbacska paradicsom vagy

2 db 400 gr-os hámozott paradicsomkonzerv,

a vöröshagyma másik fele,

olívaolaj,

só,

2 cl száraz vörösbor,

ízlés szerint kevés cukor vagy méz.

Köret:

60 dkg spagetti vagy bármilyen más durum száraztészta.

A cukkinit robotgépben a tökgyaluval legyalultam. (Héjastól és ki sem magoztam, mert zsenge volt, de ha öreg a héja, tisztítsuk meg és magozzuk is ki.) Kissé besóztam és állni hagytam, míg a többi hozzávalót egy nagyobb tálba összekészítettem: a darált húst az aprított oregano- és bazsalikomleveleket, az apróra kockázott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, sót, őrölt borsot, tojást tettem a tálba. Aztán a legyalult cukkinit alaposan kinyomkodtam a levétől. Végül mindent kézzel alaposan összedolgoztam. Kóstoltam, hogy elég sós-e.

A paradicsomokat forrásban lévő vízbe dobtam 1/2 percre, majd lehúztam a héjukat és kockákra vágtam. Egy széles, nagy lábosban olívaolajon a vöröshagyma másik felét (apróra kockázva) megdinszteltem, majd beletettem a paradicsomkockákat is. Ízesítettem sóval és kevés vörösborral. Hagytam rotyogni, közben feltettem a vizet egy másik nagy edényben a spagettinek sóval.

Negyed óra intenzív főzés után megkóstoltam a paradicsommártást és utánízesítettem: egy kevés cukor kellett bele. Aztán botmixerrel pürésítettem - nem teljesen simára, csak annyira, hogy nagyobb darabok ne maradjanak benne. Ebbe a már simább, forrásban lévő mártásba kis gombócokat formáztam a cukkinis darálthúsból. Kis lángon főztem, fedő alatt 20 percig.

Közben a spagettit is kifőztem a forrásban lévő vízben. Aki szereti rá a parmezánt, azzal megszórva tálalja.

A húsos massza elég lágy volt, de a tojásnak köszönhetően tökéletesen összeállt és meg is maradt gombóc formában.

Tipp: a cukkinis húsgombócokat süthetjük is - és nem feltétlenül kell hozzá a paradicsommártás. Ha sütjük, készíthetünk hozzá sóval, citromlével, olívaolajjal kikevert joghurtot is mártogatónak.

Galette

.

Tudom, hogyne tudnám, hogy egy íz, egy dallam váratlan erővel kelti olykor életre régmúlt pillanatok emlékét. De csak másodpercekre. Elillan a káprázat, lehull a függöny és ismét nyakunkon a zsarnok jelen. Pedig de gyönyörű is lenne, ha lehetne egy teába mártott süteményben fellelni egész múltunkat!

(Robert Merle)

Édes és Keserűnél láttam meg ezt a roppant egyszerű, de nagyszerű ételt. (Gizinél meg édes változatokat láttam.) Ha azt mondom hogy gyorsétel, nem túlzok. A tészta összeállítható 2 perc alatt, kinyújtható 3 perc alatt és megsül 10-15 perc alatt. Remek sör- és borkorcsolya, ideális vacsoraétel. És party-étel: garantáltan sikerünk lesz vele, mert finom és látványos, ugyanakkor nem igényel sem sok munkát, sem sok időt az elkészítése. És a végtelenségig variálható: bármi lehet a tölteléke, akár sós, akár édes. Tölthető sűrű pudingkrémmel, friss gyümölcsökkel, csokikrémmel és édes túrókrémmel ha desszertként készítjük. Kerülhet bele mandula, dió, fenyőmag - egyszóval tényleg bármi. Sós tölteléke is végtelen változatos lehet: ami éppen otthon van, bármilyen zöldség, sajt, hús, rák kagyló, hal, kolbász, tojás is gazdagíthatja.

A galette tulajdonképpen összefoglaló név. Azt jelzi, hogy egy lapos, vékony kerek (néha négyszög alakúra formázzák) ételről van szó, egyfajta palacsintakinézetű valamiről. Tésztája készülhet búzaliszttel, de Franciaországban jellemző a hadinaliszt is, elsősorban a normandiai régiókban és Bretagne-ban. Ezekben a régiókban a galette szó kifejezetten hajdina-palacsintát takar. Lényege hogy a nyers, vékonyra kinyújtott tészta közepére halmozzuk a tölteléket, a szélén körben hagyunk legalább 3 cm-es üres tésztarészt, amit aztán a töltés után ráhajtunk a töltelékre. Hajthatjuk kereken is, de úgy is hogy csak négyszer csinálunk hajtást, így kapunk négyzet alakú galette-t. Mérete lehet egészen nagytányér méretű is, de egészen kicsi is. Sőt: kerülhet a töltelékkel töltött tésztalapra egy másik, ugyanakkora tésztalap is, amit meg is díszíthetünk.

Nagyon örülök a receptnek, mert itt zalában régen a hajdina népélelmezési gabona volt, nagyon sokan fogyasztották alapélelmiszerként. Ma már sajnos nem jellemző itt sem, bár egy-két gazda még ma is termel hajdinát. Aki tehát szereti ezt az ősi gabonafajtát, bátran készítsen belőle galette-t.

Hozzávalók 3 kistányér méretű darabhoz:

20 dkg liszt,

10 dkg vaj,

1 csapott mokkáskanál só,

1 evőkanál víz,

1 evőkanál joghurt (vagy tej, savó, tejszín).

A töltelékhez:

1 tojás,

20 dkg feta sajt,

2 félmarék spenótlevél,

1 cső főtt kukorica,

lila bazsalikomlevelek.

a kenéshez:

tojás.

A lisztet elkevertem egy tálban a sóval, majd a felkockázott hideg vajjal elmorzsoltam, végül a vízzel és joghurttal összeállítottam a tésztát. Nem kell gyúrni, épp csak álljon össze. Egy órára hűtőbe tettem lefolpackozva. Közben előkészítettem a rávalókat: egy tojást felütöttem és 1 evőkanálnyit külön vettem belőle a kenéshez. A maradék tojást összekevertem a nagyobb darabokra morzsolt fetával. A spenótleveleket forrásban lévő vízbe dobtam fél percre, majd leszűrtem, kinyomkodtam. A kukoricaszemeket levágtam késsel a csőről és elmorzsoltam.

Begyújtottam a sütőt. Míg előmelegedett, kinyújtottam a tésztát 3 darabba. Mindre tettem a tojásos-fetás keverékből, a spenótlevelekből, a kukoricából és tettem rá bazsalikomleveleket is. Körben ráhajtogattam a tésztát, sütőpapírral bélelt nagytepsire tettem őket (mindhárom ráfért egy tepsire), megkentem a félretett tojással a tésztát és 150-170 fokon 10-15 perc alatt készre sütöttem. Langyosan is, kihűlve is tökéletes.

Franciaországban január 6.-án készítik a Galette des Rois-t, ami a három királyok látogatását idézi fel. Tölteléke egy édes mandulakrém és porcelánfigurát rejtenek el a süteményben. Akinek a tányérjára kerül, aznap ő lesz a király/királynő - amivel papírkorona és annak viselése is jár.

Mézes sült császár

.

– Egy joghurtot kérek!

– Jéggel?

– Szalonnával; sok szalonnával.

                                                                   (Lusta Dick a Macskafogóból)

A tegnapi ebédünk második fogása a jéghideg gyümölcsleves után (amit most meggyből, cseresznyéből, ribizliből és málnából készítettem és halleluja de finom...). Reggel gyorsan megsütöttem, aztán kimentünk a hegyre cseresznyét, meggyet, málnát szedni. Tegnap kimagoztam egy nagy kosár cseresznyét, és még vár rám egy nagy kosár meggy...

Recept a képen. A császárt sózd be, kend be mézzel elkevert olívaolajjal, a bőrét irdald be 2 centinkét, a résekbe tegyél fokhagymaszeletkéket, rozmaringágacskákat, tedd tálba, önts alá fehérbort, tégy mellé még fokhagymagerezdeket és rozmaringot, szórd meg reszelt citrom héjával (ez lemaradt a képről mert sütőbe tétel előtt jutott eszembe és a fotózás után), fedd le alufóliával, tedd sütőbe és 180 fokon süsd másfél óráig. Végül vedd le a fóliát és hagyd megpirulni. Ha nagyon elpárologna a bor alóla, keveset önts alá, hogy a finom fokhagymagirizdek ne égjenek meg.

Tálald mini újburgonyával, fejes salátával. De hidegen is kitűnő. (Menek meggyet magozni... )