A hét vándor egy vizesgödörhöz érkezett, amelynek csupán a közepén volt néhány ujjnyi víz, és majdnem az egész felületét száradó sár borította.
- Innen szerzünk táplálékot - mondta Apalie. - Mindjárt megmutatom. - Fogta ásóbotját, szurkálni kezdte a földet, sárkoloncokat fordított ki belőle. A többi nő is csatlakozott hozzá. Sorba rakták a sárgombócokat. - Megállunk, és kivárjuk, amíg megszáradnak - közölte Apalie.
Googana szemközt ült Beatrice-szal. Hosszú fehér szakálla, amelyet ma befont, ide-oda hintázott a két mellbimbó között, ahogy az öregember forgatta a fejét beszéd közben. Beatrice egyszer csak meglátott rajta egy sebhelyet, amelyet máskor elrejtett a szakáll. Az erős napfény kiemelte a nagy dudort a mellkas közepén. Googana észrevette a lány pillantását, és olvasott a gondolataiban.
- Szeretnél többet tudni róla? - kérdezte, és ráhelyezte ujját a régi sebre. - Szeretnéd hallani a mesémet?
Beatrice mosolyogva bólintott.
- Én beavatott ember vagyok, Okos Ember - mondta Googana. - Minden fiút beavatnak, valamikor a kilencedik és a tizenkettedik nyaruk között. Ha egy fiú vad és rakoncátlan, általában kilencévesen esik át az avatáson. A törékeny fiúk csak tizenkét évesen készülnek föl rá. Részleteket nem mondhatok, mert ez férfiak dolga, nem olyan téma, amit jó lenne beültetni egy asszony fejébe, de annyit elárulhatok, hogy van egy ünnepélyes szertartásunk, amellyel minden anyának el kell búcsúzni a fiától Nagyon megrendítő esemény, mert a fiú adja az anyjának a búcsúölelést, és napokkal később férfi tér vissza ugyanabban a testben. Ezzel vége a gyerekes dolgoknak, a fiú meghalt. Egy életben több élet van, és ezek közül a gyerekkor csak az első. Rájöttünk, hogy mindenkinek segítségre van szüksége a felnőtté váláshoz, és a beavatási körülmetélés éppen ezt szolgálja. Ha egy fiú könnyen elsajátítja és alkalmazza a fájdalom enyhítését szolgáló képzeteket, akkor az a fiú képes lesz tanulni, Bölcs Emberré válni, ha éppen azt akar, és megvan benne a szenvedély, hogy élethossziglan egy tehetségre összpontosítson.
- Bennem megvolt. Más Okos Emberek éveken át taníthatják a beavatási technikákat, de csak a tudós tehet szert a bölcsességre, amelynek birtokában eldönti, mikor, miért, kinek tesz szolgálatot, és miként osztja meg másokkal az adományát.
- Már harminchét nyarat láttam télbe fordulni, amikor hangot hallottam. A messzeségből jött, és azt ígérte, hogy ha megtalálom, kölcsönösen megajándékozhatjuk egymást jósággal. A hang elvezetett több törzsi nemzeten át egy csodaszép vidékre, ahol magas szirtet láttam, és mennydörögve zuhant a víz egy nagy, hideg tóba. A hang a zuhatag alól szólt, mélységes mélyről. Egy kristály kérte, hozzam fel, hadd lássa a napot, aztán megígérte, hogy megnöveli képességeimet. Állta az ígéretét, és negyven éve utazik itt a bőröm alatt, a szívem közelében.
- Ha most becsukom a szemem, utazom a levegőn át, és látom, mit csinálnak mérföldekre tőlünk. Utazom a föld alatt, és látom a sarjadzó növényeket, látom, mennyi víz van a föld alatti folyóban, merre van az új alom, és hány kölyök van benne. Megtanultam használni a madarak és az állatok érzékszerveit, így ha szólítanak, tudok segíteni a népünknek és az élet minden más formájának. A kristály lehetővé teszi, hogy belelássak a másik ember testébe, és tudjam, mi történik benne. Gyakran nem kell hozzá más, csak beszélgetés vagy zene vagy egy szín. Nincs olyan külső erő, betegség vagy baleset, amelynek ne lenne szellemi kapcsolata. A bajt akkor orvosolhatom, ha segítek a rászorulónak, hogy meghatározhassa a lelki növekedés felkínált lehetőségét.
- A föld olyan hely, ahol tapasztalat által tanulunk. Örökkévaló szellem korodban ide szerettél volna jönni, és hozzájárultál az ide vezető út megalkotásához. A te energiád szívta fel annak az ételnek a lényegét, amelyet anyád megevett; a te energiád teremtett testet a rendelkezésére álló anyagból. Tudtad, milyen környezetbe, helyzetbe, hagyományok közé jössz, és egyetértettél azzal, hogy tökéletes hely lesz egy különleges lelki gazdagodás élményéhez.
- Ha képesek lennénk emlékezni örökkévaló voltunkra, hamar megértenénk, hogy a föld az érzések iskolája. Energiánk másfajta összetételű, mint a tűz vagy az eső energiája, és különbözik a többi növekedő teremtmény, a növények és az állatok energiájától. A mi energiánk egyedülálló. Emberként azért vagyunk itt, hogy átéljük az érzéseket, és testünket eszközként használjuk az érzelmi bölcsesség megvalósításához.
- A test az a vezeték, amelyen az ember útmutatást kap a szellemvilágból, a Forrástól, minden ősünktől, önnön tökéletes, örökkévaló énünktől. Valamennyi érzékszerv - a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás és a szaglás - szoros kapcsolatban áll az érzésekkel. Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy az érzés köti magához az érzékszerveket, mert az érzés alkotja az alapot.
- A gyermekek az érzelmi béke állapotában születnek. Ami az érzékeikkel történik, az érzelmeket vált ki belőlük. Például amikor idősebbek leszünk, és földerülünk vagy megijedünk a sas szárnycsattogásától, az attól függ, mik a tapasztalataink a sassal, vagy hogy mit képzelünk róla, azok után, amit láttunk vagy hallottunk róla.
- Orvosságos Emberként tudom, hogy az emberek egészségesebb életet élhetnek, ha tisztában vannak ezzel, Okos Emberként pedig azt tudom, hogy a tudás segítségével többet hozhatnak le az Örökkévalóság fényéből az emberi időbe.
Googana felállt, kölcsönvett egy ásóbotot, és rajzolni kezdett a homokba.
- Ez a szivárványkígyó. Ilyen alakban ered a Forrásból, majd végighalad a földön és a föld alatt. Része az életerőnek, amely átjár bennünket, így:
- mutatott Googana az egyik rajzra. - A harag érzésének olyan alakja van, mint ez a dárda.
- Ha valaki megharagszik, az életenergia, ahelyett hogy simán áradna, mint a víz a síkos köveken, ide-oda vetődik, szúrós lesz és hegyes. Belefúródik a testbe, és felsérti a szerveket. Olyan a harag, mint a dárda: sebet ejt, és nehéz kihúzni.
- A neheztelés energiája pedig ez - folytatta Googana, és egy másik rajzra mutatott. - A neheztelésnek is hegyes a vége, de horgas is, tehát belefúródik az emberbe, és még tovább megmarad. A neheztelés pusztítóbb a haragnál, mert hosszabban tart.
- Ha szorongsz, ilyen az energia mintája - szólt Googana, és lerajzolta.
- Az irigység, a féltékenység vagy a bűntudat bonyolultabb a szorongásnál. Ezek a csomók lehetnek a gyomrodban, a bőröd alatt, vagy bárhol lassíthatják az élet áradását.
- A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig.
- A félelem megállítja a dolgokat. Megtöri a vér áramlását, a szívverést, a lélegzést, a gondolkozást, az emésztést, mindent. A félelem különös érzés, mert tulajdonképpen nem emberi. Az állatoktól jött, akiknél csodálatra méltó, de igen mulandó szerepe van a túlélésben. Egyetlen állat sem él félelemben. Az emberek eredetileg nem ismerték a félelmet. Tudták, hogy örökkévalók. Tudták, hogy minden fájdalom vagy kényelmetlenség csak ideiglenes. Most a félelemből hatalmas energia lett, ami körülveszi bolygónkat. Ilyen kárt tesz benned.
- Amikor boldog vagy, mosolyogsz, nevetsz, jól érzed magad, így fogadja és használja a test az energiát - mondta az öregember, és egy másik rajzra mutatott.
- A béke, nyugalom, pihenés pedig olyan, mint ez a rajz.
- Az érzelmi fölülemelkedés, például az ítélkezéstől mentes megfigyelés, ilyen sima, csorbítatlan, egészséges, életerőt fokozó energia.
- Mint látod - folytatta Googana -, felelős vagy energiádért és érzelmeid fegyelmezéséért. Mindenki megéli a negatív állapotot, de aki átadja magát neki, és nem tanul belőle, az felelőtlen, éretlen és oktalan. Van élő és nem élő idő. Az, hogy valaki lélegzik, még nem jelenti, hogy él. A csüggedés azt jelenti, hogy átlépsz a nem élő időbe. Meg kell érlelődni, hosszú, egészséges időt kell élni. Emberként valamennyien felelősek vagyunk az időnkért és a szabad akarat adományának felhasználásáért.
- A mutánsok, hogy az ő kifejezésükkel éljek, azt hiszem, úgy mondanák, hogy ez egy örök eredményjelző tábla. Rá van írva, hány másodpercet éltél, és még az is fel van osztva aszerint, hogy életed hány másodpercét töltötted békésen, elégedetten, hány másodpercig érezted jól magad azért, mert segítettél valakin, hány másodpercet töltöttél a nevetés örömében vagy a zene áldásában. Az is fel van jegyezve, hogy léted száz-egynéhány éve alatt mikor voltál haragos, és mikor átalkodtál meg a haragban, vagy mikor gyűlölködtél, és mikor adtál fedelet a gyűlöletnek.
- Minden szó, amelyet kiejtesz, fölmegy a párákba, és sohasem hozható vissza. Mondhatod, hogy "sajnálom", de az még nem nyeri vissza az energiát. A szándék energia. A tett energia. Ám az ember cselekedhet titkos szándékkal. Az emberi tudatok egymásra halmozódnak. Most már olyan vastag rétegben veszik körül Földanyát, hogy egyes helyeken az emberek a közös áldozat tudatát lélegzik be, és még többet lehelnek ki belőle. De réteggé vastagodtak az "először én, nem számít semmi más, megszerzem, amit akarok, bármi áron" meggyőződések és tettek is. Az embereket csak az érdekli, mit lehet feltalálni, mi a használható, nem törődnek vele, milyen lesz holnap az élet, vagy egyáltalán lehet-e holnap élni. Az újszülöttek és a kisgyerekek lelke olyan csodálatosan jó, hogy sokuk ma már csak rövid ideig tartózkodik a földön. Minden energiájukat a kiegyensúlyozásra fordítják, hogy egyszer majd kiküszöböljék a rosszat.
- Egyénileg vagy olyanok vagyunk, akik mindennapi tevékenységünkkel ezt a romboló erőt fokozzuk, vagy arra irányítjuk energiánkat, hogy a szépséget, a harmóniát segítsük, és megőrizzük az életet a földön.
- Az életed, a tested, a jövőd lehet ilyen
- mutatott az öregember egy rajzra -, vagy - mutatott egy másikra - ilyen is lehet a világod. Egyedül te döntöd el, melyik legyen.
- Az emberi élet olyan, mint egy csigavonal; az örökkévalóságból jövünk, és oda térünk vissza, reméljük, magasabb szinten. Az idő kör, a kapcsolataink is körök. Az őslakos gyerekek korán megtanulják annak a fontosságát, hogy minden kört, minden kapcsolatot be kell zárni. Ha nézeteltérés merül föl, addig nem fekszünk le, amíg nem tisztáztuk. Nem alszunk el, abban reménykedve, hogy holnap vagy valamikor a jövőben majd csak rátalálunk a megoldásra. Ez azt jelentené, hogy nyitva hagytuk a kört.
- De mi van akkor, ha megkérünk valakit valamire? - vitatkozott Beatrice. - Esetleg háromszor-négyszer is kérjük, ő mégse teszi meg. Akkor bizonyosan csalódunk abban az emberben. Nem könnyű azt mondani, hogy felejtsük el, majd, mint ahogy mondottad, rossz érzések nélkül bezárni a kört.
- A másik választásod az, hogy továbbra is összekapcsolod azzal a személlyel a csalódás érzését. Tíz évvel később, hacsak eszedbe jut, vagy kimondják előtted a nevét, ugyanezt fogod érezni, az viszont fizikai eltorzulást idéz elő nálad. Lásd be, hogy ez nem valami bölcs dolog.
- Akkor hogy intéznéd el? - kérdezte Beatrice. - Te mit tennél?
- Én azt mondanám annak a másiknak: "Ide figyelj, csalódtam ám benned, amikor szívességet kértem tőled, és te ügyet se vetettél rám. Kértelek újra meg újra, és egyre nagyobbakat csalódtam." Nevetnék és hozzátenném: "Lassan foroghat az agyam. Már az első esetnél tudnom kellett volna, hogy nem fogod megtenni. Nem akarod megtenni. Amikor másodszor kértem, valószínűleg azt gondoltad, hogy bolond vagyok. Igazad van. Bolondság volt. Sajnálom, amiért ilyen későn láttam be, hogy neked ez nem fontos." Aztán mindketten nevetnénk azon, amit tettem, és mindketten bölcsebbek lennénk a találkozástól, a kör pedig bezárulna.
- De ha komoly dologról volt szó? Például ha egy rokonod mélységesen sértő dolgokat tesz vagy mond. Nagyon felzaklat vele. A viselkedésének, ahogy ti szoktátok mondani, nem jó a szaga. Akkor mihez kezdesz ennek a kapcsolatnak a körével?
- Nagyon határozottan azt mondanám ennek a rokonnak: "Szeretlek téged, de nem szeretem a tetteidet. Tudom, neked így jó, mert úgy döntöttél, ezen a módon juttatod kifejezésre magadat. Próbáltam, de nem tudom helyesnek elfogadni a szavaidat és tetteidet, úgyhogy ezennel lezárom a kapcsolatunkat. Nem szánhatok rá több energiát. Szeretlek, de nem szeretem, amit teszel, úgyhogy a legjobbakat kívánom, és ég veled."
- Hú! - álmélkodott Beatrice. - Ezek szerint ha én bezárom a kört, akkor részemről vége! Ha a másik személy tudomásul veszi, akkor részéről is lezárul a kör. Ha nem fogadja el, amit mondtam, az sem számít, mert egyedül nála marad bezáratlan a kör. Ezt pedig oldja meg ő, mert ő tartja nyitva.
- Pontosan! Nem kell kedvelned mindenkit. Nem mindenki szeretetre méltó. Te abba egyeztél bele a születésed előtt, hogy mindenkit szeretni fogsz. Ez könnyű. Szeresd mindenkiben a Mindenhatót, és fektesd energiádat azokba, akik hasonló tudatúak. Egyedül példaadással hathatsz másokra. Csupán akkor változnak meg, ha készen állnak a változásra. Ne feledd, ez így jó. Így van ez jól az Örökkévalóság síkján. - Az öregember szakálla a szavak és a mutogatás ütemére lengett. - A tudatosság meghatározott szintjén érkeztél ebbe a világba, és lehetőséged van rá, hogy egy szélesebb síkról távozz.
Beatrice egy darabig gondolkozott, aztán megkérdezte: - És azok, akikkel sok éve találkoztam? Akikre máig neheztelek. Akiket talán sohasem látok viszont.
- Nem számít. Mondd el némán a beszédet, és küldd el a szivárványon oda, ahol az a személy lehet. A beszéd megtalálja. Gyúrd át egykori ítéletedet megfigyeléssé. Nem kényszerűség a megbocsátás. Csak megértőbbeknek kell lennünk. Gyógyítsd be elméd, érzéseid, épséged sebét. Zárd be a kört, és menj tovább. - Delejezőn nézett a lányra fénylő fekete szemével. - Minél kifinomultabb az energia, annál közelebb van az Egyetlen Forráshoz. Van úgy, hogy a heves hadonászás a megfelelőbb, ami közelebb áll a testhez, míg a lassú, gyengéd mozdulatok közelebb állnak a lélekhez. A harsány, gyors zene testi. Az egyhangú, elnyújtott zümmögés inkább lelki. A vadászat, szándéktól és módszertől függően többé-kevésbé lépést tart szellemi utazásunkkal. Nézd a világot, a kapcsolatokat, a szertartásokat, az ételt, a tanítást, a szórakozást, még a menedékhelyeket is, és figyeld meg az energia finomodását. Hamarosan ráébredsz, hogy kevés cselekedettel és még kevesebb szóval tudsz átalakítani, nyugtatni, segíteni és szeretni. Az ember szerethet a szemével is. Közelség sem kell hozzá mindig. A szeretet nagy távolságról is képes hatni.
Beatrice mélyen magába itta a hallottakat. Különösen a kapcsolatok köre tetszett neki. Lelki szeme előtt óralánchoz hasonló, aranykarikákból fűzött láncot látott, minden karikán volt egy név, és a szíve fölötti karikára azt írták: "Freda". Eddigi életében minden kétséget kizáróan ez volt a legfontosabb kapcsolata.
-------------------------------------------
Ez az üzenet minden léleknek szól. Érvényes volt minden korban, a barlangi embertől napjainkig. Nem tesz különbséget férfi és nő között. A cél nem az anyag sikere, hanem a léleké.
Létezik egy eszmény, amelyet az idők kezdete óta őriz az ausztrál sivatagban az én népem, akik sohasem voltak parasztok, kereskedők vagy pásztorok, hanem gyűjtögetők, zenészek, művészek és költők. Egységben éltek a földdel, minden földi teremtménnyel és egymással.
Ideírom egyik szertartási éneküket:
| Egyetlen Örökkévaló,
Aki dalolsz nekünk a csendben,
Aki egymás által tanítasz bennünket,
Vezérelj engem erőre és bölcsességre.
Jártomban-keltemben hadd tanuljam
Tisztelni mindeneknek a célját.
Segíts kezemnek, hogy tisztelettel fogjon,
Nyelvemnek, hogy lélekből szóljon,
Engedd, hogy figyeljek, de ne ítéljek.
Engedd, hogy ne bántsak, és maradjon
Zene, szépség a látogatásom után,
Amikor visszatérek az Örökkévalóságba,
Hadd záruljon be a kör, hadd legyen szélesebb a spirál. |
Lélek vagy, aki emberi tapasztalatokért jött a földre. Kiválasztottként kerültél ide. Nem balesetből, nem is véletlenségből születtél attól a két embertől, akik biológiai szüleid. Tudtad, kik ők, ismerted foganásod körülményeit, szüleid genetikai mintáját, és azt mondtad: "Igen!"
Lélek vagy, amely a megvilágosodás irányába fejlődik. A föld egy osztályterem, ahol bőséggel jut neked lecke és szemléltetés. Páratlan bolygó, páratlan létformákkal, az egyetlen hely a világmindenségben, ahol az érzelmeknek nevezett energiamezővel közösen az érzékelés hat formája - a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás, a szaglás és a megérzés - kapcsolja össze a látható testet és a láthatatlan lelket.
Minden fizikai tárgy egyetlen isteni forrásból ered, és azonos energiarészecskékből épül. Egyek vagyunk a Teremtéssel.
Valószínűleg ismered a tízparancsolatot, a "nem szabad" törvényeit. Évezredek óta él velük az emberiség.
Ám ezeknél sokkal előbb léteztek az "ezt szabad" törvényei. Ha betartották volna őket, sohasem lett volna szükség a második tízparancsolatra.
Te, akit régóta vártak, önként, saját elhatározásodból kerültél ide. Örök fejlődésed ezt az emberi utazást fogja tükrözni.
Most leírom az "ezt szabad / ezt kellene" törvényeit minden ember számára.
1.
Fejezd ki alkotótehetségedet!
Minden ember a saját körülményei prizmáján át lát, ezért egyedi kifejezésmódot kínálhat a világnak. Az alkotókészség magában foglalja a művészetet, de nem korlátozódik arra, mint ahogy a festés, a zeneszerzés vagy az írás semmilyen értelemben sem magasabb rendű azoknál az alkotó gesztusoknál, amelyekkel megnyugtatjuk a szorongatottat, elsimítjuk az ellentétet, rendet teremtünk a zűrzavarban vagy mesét mondunk a gyereknek.
Az ember nem használja ki a lehetőséget önnön lelkének gazdagítására, ha elhiszi, hogy nincs alkotó tehetsége, vagy meggyőzi magát arról, hogy valamilyen élethelyzet akadályozza a tehetség kibontakoztatását. Épp az ellenkezője az igaz. Megküzdeni a hátrányokkal, harcolni alkotó tudatunk szárnyra bocsátásáért, ez az érdemdús tevékenység!
A társadalomnak olyan a felépítése, hogy nem mindenki lehet vezető. Mivel sokkal többen vannak a követők, ez még fontosabbá teszi alkotóösztöneink kibontakoztatását. Az alkotótehetség pozitív rendeltetésű. Csakhogy mindannyiunknak megadatott a szabad akarat, amit használhatunk úgy is, hogy egyformán ártson magunknak és a világnak. Az alkotás megnyilatkozhat abban, ahogyan fésülködünk, kiválasztjuk a ruhadarabjainkat, berendezzük a lakásunkat, kertet ültetünk, készítünk egy dísztárgyat, akár abban is, ahogy foltozunk. Hagynunk kell, hogy tetteink lényünket fejezzék ki, és arra kell törekednünk, hogy minden tettünkben olyasmi nyilvánuljon meg, amire büszkék vagyunk. Ez a titok.
2.
Ébredj tudatára felelősségednek!
Vendégek vagyunk ezen a földön, ezért elvárják tőlünk, hogy olyan - vagy még annál is jobb - állapotban hagyjuk itt, amilyenben találtuk. A mi felelősségünk, hogy gondot viseljünk a lét más formáira, amelyek nem szólhatnak, vagy nem segíthetnek magukon. Felelősek vagyunk azért, amit ígérünk, amit vállalunk és valamennyi cselekedetünk következményeiért.
Fontos, hogy megértsük: a lélek fejlődésének nincs kezdete és vége. Ez nem olyan, mint a vízcsap, amelyet hol megnyitunk, hol elzárunk. Ha valaki meghal, csupán szünet következik be tevékenységében, miközben a fizikai salak lehull. Tulajdonképpen nem is lehet ölni. Az emberek örökkévaló lények, hiába zárja le a testi megnyilvánulást a halál. Felelősek vagyunk a közönyünkért, minden fájdalomért és szenvedésért, amit okozhattunk az áldozatnak, sőt azért is, ahogyan ezek továbbsugároznak a megsértettről. A halott nem haragtartó, a társadalom az.
Hogy a mérleg egyensúlyban legyen, felelőssé kell válnunk mindenért, amit mondunk és teszünk. Meg kell tanulnunk szeretni az élet minden formáját, iparkodnunk kell segíteni őket.
Felelősek vagyunk a testünkért, ezért az elemektől kapott ajándékért, amelyet tudatunk segített formába önteni és életre kelteni. Felelőtlenség elhanyagolni vagy kizsarolni.
Minden ember felelős a nemi viselkedéséért. Felelősek vagyunk a megfogant gyermekek lelkének irányításáért, testük védelmezéséért. Felelősek vagyunk a pozitív érzelmi példaadásért.
Ez a törvény kéz a kézben jár az alkotás törvényével. Felelősek vagyunk azért, amit alkotunk és megosztunk a világgal azért, hogy védelmezzünk másokat és ne bántsuk az életet.
3.
Már a születés előtt beleegyeztünk, hogy segítünk másokon!
Az emberi élet nem arra rendeltetett, hogy magános vándorút legyen. Arra lettünk, hogy segítsünk másokon és törődjünk velük. Valamennyi cselekedetünkben az a gondolat vezessen: "Mi szolgálná leginkább a létezők javát?"
A mások szolgálata azt jelenti, hogy segítünk, megosztjuk tudásunkat és építően hozzájárulunk a másik élethez. Minden embernek születésétől joga van a megbecsülésre és a tiszteletre. Aki segít, az kinyújtja a kezét az öregek, a gyermekek, a betegek, a haldoklók felé. A szolgálat ellentéte az önösségnek, amikor a dicsőségért vagy a haszonért cselekszünk. A szolgálat azt jelenti, hogy csapathoz - az emberiség csapatához - tartozunk, márpedig a Föld sorsa ennek a csapatnak a teljesítményén múlik.
4.
Legyünk érettek érzelmeinkben!
Valamennyien kifejezésre juttatjuk az indulatokat és az érzelmeket, a haragot, a csalódást, a csüggedést, a reménytelenséget, a bűntudatot, a kapzsiságot, a bánatot, a szorongást, az örömöt, a boldogságot, a reményt, a békességet, a szeretetet és így tovább. Ahogyan felnövekszünk és megismerjük azt, ami emberi, az lesz a célunk, hogy fegyelmezzük és megrostáljuk érzelmeinket. Egy híres ember mondta valamikor: "Annyira vagy boldog, amennyire engeded magadat."
A kapcsolatok és az események kört írnak le. Kezdődnek, folytatódnak, majd egy ponton bezárulnak. Aki érzelmileg érett, annak nem esik nehezére negatív érzelmek, törések nélkül bezárni a köröket.
Mindenki volt már dühös gyerekkorában. Onnan tudhatjuk, mennyire más érzés a düh, mint a megértés, a rugalmasság és a belső béke. A léleknek egyetlen módja van, hogy megtalálja a kapcsolatot a tudattal: az érzés. Például ha fáj a hátunk, föl kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért van ez. Mit jelent? Mit tehetünk a megszüntetésére? Mit tanulhatunk belőle? Azután cselekedjük meg, amit cselekednünk kell a testi bajok elhárítására, de ne hanyagoljuk el a tudati folyamatot és a lelki okulást sem.
Tartsuk becsben érzelmeinket, különösen az örömöt és a bánatot. Ha bármelyiket elfojtjuk, kárt tehetünk egészségünkben.
Az ember és a Föld egészségének szempontjából az egyik legfontosabb érzelem a humor. Emberként megkaptuk a humor tudatát, adományát és a tehetséget, amellyel kifejezésre juttathatjuk. A derű és a nevetés megtarthatja egészségesnek a testet, helyrehozhatja az egészség károsodásait. A humor felszámolja a problémákat: erősíti a kapcsolatokat, örömet szerez másoknak. Jól vizsgáljuk meg a dolgokat, amelyeket humorosnak és nevetni valónak találunk! Minden téren óvakodjunk a rombolástól! A humor olyan fontos a jólétünkhöz, hogy addig ne hunyjuk szemünket álomra, amíg nem találtunk valami örülni- vagy nevetnivalót, és ha nem sikerült, akkor keljünk ki az ágyból, és keressünk valamit, aminek örülhetünk.
A bohócok különleges emberek, akikkel minden kultúrában találkozhatunk. Mindegyikünkben ott rejlik a bohóc és a megfelelő pillanat, amikor ezt az arcunkat mutathatjuk. Sose vénülhetünk meg annyira, hogy ne élvezzük a saját bohóckodásunkat.
Mindennek a titka az őszinteség. Csakis akkor tudhatjuk meg, kik vagyunk, miért jöttünk, hogyan élünk, ha mindig igazat mondunk. Mindig.
5.
Mulattassunk!
Igen, földi feladataink közé tartozik, hogy eltereljük a mások és a magunk figyelmét. A mulattatás tudatos tevékenység, és az a célja, hogy felvidítsuk a megfáradtat, megédesítsük az elkeseredettet, vigaszt nyújtsunk a betegnek, alkalmat adjunk az alkotásra. A magunk mulattatása elősegítheti az önfegyelmet és az érzelmi érlelődést. Ebben az a nehéz, hogy mindig meg kell maradnunk a pozitív mulattatásnál. Ne várjuk el, hogy mindig csak bennünket mulattassanak. A mulattatást, amelynek rendkívül erős hatása lehet, nem választhatjuk el a felelősségtől.
6.
Gazdálkodjunk az energiánkkal!
Az ember nem teremtheti és nem pusztíthatja el az energiát. Csupán használhatjuk, módosíthatjuk, átrendezhetjük. Minden létező energia az idő ugyanazon pillanatában jött létre. Minden szó, minden tett, minden gondolat energiát hordoz. Ami világunkban látható s láthatatlan, az mind ennek az energia nevű dolognak egy szilánkja. Világunk egyetlen anyaga az energia.
Miért oly fontos a történelemnek ebben a pillanatában arra emlékeztetni minden embert, hogy gazdálkodjanak az energiájukkal? Mert nemcsak abban nyilatkozik meg a kollektív energia, amit látunk, hanem az embereket és helyeket körülvevő, láthatatlan tudati rétegekben is. Minden szó, amelyet kiejtünk, belekerül a levegőbe. Szavainkat nem hívhatjuk és nem vonhatjuk vissza, nem javíthatunk rajtuk, mert beleolvadnak a Földet körülvevő légrétegbe. Az idők során ez a légréteg annyira telítődött az áldozatok sikolyaival, erőszakos cselekményekkel, önző, korlátolt gondolatokkal, hogy mostanra kialakult az áldozati tudat rétege. A földi emberek könnyebbnek találják, hogy ezt a negativizmust csapolják meg, mint hogy átfúrjanak és túlnyúljanak rajta. A lelkeknek, amelyek mostanában járnak látogatóban a földön, több mint a fele szenved áldozati tudattól. Mi hoztuk létre, nekünk kell szétoszlatni. Ez úgy valósítható meg, ha valamennyien tudatosítjuk magunkban, hogy gazdái vagyunk energiánknak, és példát mutatunk. Amire összpontosítunk, növekedésnek indul. Ha áldozatnak érezzük magunkat, másokat hibáztatunk és az önsajnálatban dagonyázunk, azzal csak a negatív rezgéseket erősítjük. Változtatnunk kell viselkedésünkön, megbocsátanunk és felejtenünk kell, hogy derűlátóbbak lehessünk és észrevehessük a jót. Szívvel végezzük minden dolgunkat, és temessünk el minden áldozati kapcsolatot.
7.
Élvezzük a zenét!
Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotban. Minden zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.
8.
Törekedjünk a bölcsesség megszerzésére!
A bölcsesség nagyon különbözik a tudástól. A tudás az, ami tanulással szerezhető meg sok forrásból: könyvekből, iskolákban, tömegtájékoztatásból, tapasztalatokból. A tudáson alapszik az IQ. Lehet valaki rendkívül intelligens, még sincs benne egy szemernyi bölcsesség. A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást. A bölcsesség tudatos elhatározás, amelynek értelmében cselekszünk vagy tartózkodunk a cselekvéstől, attól függően, mi szolgálja az érintettek javát.
Ezen a földön semmi sem írja elő, hogy iskolába járjunk vagy diplomát szerezzünk. Az írás-olvasás hasznos dolog, de nem szükséges az ember sikeres lelki utazásához. Bölcs tettekre kell törekednünk, nem feledve, hogy minden lélek ugyanazzal az emberi élménnyel bír: valamennyien látogatói és vendégei vagyunk az anyaföldnek. Valamennyen egyek vagyunk a Teremtővel. Minden teremtmény ugyanabból az Egyetlen Forrásból fakad. Az a bölcs ember, aki tisztelettel adózik a dolgok értelmének és azt teszi, ami leginkább szolgálja minden létező javát.
9.
Tanuljunk önfegyelmet!
Úgy kell cselekednünk, hogy tetteink békés, alkotó, boldog életet teremtsenek ezen a földön. Sajnos, az emberek nem így élnek, ezért lett szükség a törvényekre.
Lehet mértéktelenségbe esni. Lehet szenvedélybetegnek, hanyagnak, kapzsinak lenni. Lehet kegyetlenkedni, pusztítani. Az önfegyelem megfékezi ezeket a hajlamokat, és segít a bölcsesség megszerzésében.
Az önfegyelem segíthet, hogy megőrizzük testünk egészségét. Az emberi egészség barométer, amelyről leolvashatjuk, mennyire egészséges a Föld. Ki kell fejlesztenünk önfegyelmünket, hogy érezhessük a test és a lélek belső kapcsolatát. Ha a szívünkre hallgatunk, tudni fogjuk, mikor elég valamiből. Tanuljuk meg, mi a különbség az ész szava és a szív üzenete között! Az ész szavában a társadalom szól, a szívében az Örökkévalóság.
10.
Figyeljünk és ne ítéljünk!
Néha "feltétel nélküli szeretetnek" is nevezik, ha valaki figyel, de nem ítél. Minden ember lélek. Valamennyi ugyanabban a pillanatban született. Egyik sem öregebb, okosabb vagy különb a másiknál. Valamennyi megkapta ugyanazt az ajándékot: a szabad akarat, a szabad választás adományát. A Forrás tökéletes, tehát minden, ami a Forrásból fakad, ugyancsak tökéletes. Lélekben tökéletesnek alkottak, meg is maradhatunk tökéletesnek, ám a szabad akarat adománya miatt mást hiszünk és teszünk.
Az Örökkévalóság szemében nincs vétek. Nem vétkezhetünk, mert ajándékba kaptuk az emberi életet, amelyben felfedezőúton vagyunk. Megfigyelhetjük, mi történik, és anélkül, hogy ítélnénk fölötte, eldönthetjük, hogy rossz az íze, a szaga, vagy az általa keltett benyomás nem felel meg a mi utunknak. Mondjunk rá áldást, és menjünk tovább. Így tehetünk eleget a mindenkit átölelő szeretet parancsának. Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell valakinek a tetteit vagy a viselkedését, de ne nevezzük rossznak. Ez nem tartozik az utunkhoz. Ne pazaroljunk rá energiát, se szóban, se tettben, se gondolatban.
Ha ítélünk, akkor meg kell tanulnunk megbocsátani is. Megbocsátani másoknak, megbocsátani a helyzeteknek, megbocsátani önmagunknak.
Ha csak figyelünk és nem ítélünk, nincs is szükség megbocsátásra. A megfigyelés kéz a kézben jár a megértéssel, annak a tudásával, hogy mindenben a tökéletes Isteni Rend uralkodik. Csak a mi halandó elhatározásunkon múlt, ha nem nőttünk fel a tökéletességünkhöz. Naponta közelíthetünk lehetőségeinkhez, és velünk együtt lesz tökéletesebb a világ, amíg a csodaszép, aranykör szemünk láttára vissza nem tér önmagába.
* * *
Jeff a cellája priccsén ült. Tartogatta a kezében Bee levelét, a levéllel küldött feljegyzést, és születése távoli helyére gondolt. Évek óta először jutott eszébe első otthona, merültek föl benne Willették tanyájának emlékei. Eszébe jutottak a rovarok, a legyek, a szöcskék, a pókok és a hangyák. Felidézte kedvenc rejtekhelyeit a csűrben és fönt a fán, ahol órákig el tudott üldögélni néma csöndben úgy, hogy a madarak odaszálltak és leereszkedtek a közeli ágakra, mintha azt hinnék, hogy Jeff is egy madár. Ágak közötti rejtekhelyéről abban a tudatban figyelhette az odalent munkálkodó felnőtteket, hogy ő láthatatlan.
Olyan régen volt, szinte egy másik életben. Elfelejtette, milyen volt egész embernek lenni. Most úgy látta ausztráliai napjait, hogy az volt az egyetlen idő, amikor összhangban élt a környező világgal, életformáival, teremtményeivel, még a parányokkal is. Azon a tanyán kint lehetett a szabadságban, ahová tartozott, ahol gondolkozhatott és érezhetett ahelyett, hogy egy házban senyvedjen vagy csapdába essen egy ilyen börtönben, ahol még a gondolkozást is abbahagyta.
Évek óta nem gondolt a fiatalságára, és már lemondott róla, hogy egyszer még szabad lehet. Sok évvel ezelőtt kíváncsi lett népére, az őslakosokra, de csak a művészetükre, amelyben sohasem talált értelmet. Most ismerte föl, hogy noha egész élete amerikaiak között telt, mindig tátongott benne a fájó űr, amely őseinek szelleme után kiáltott.
Nem tudhatta, hogy amikor belépett a börtön kapuján, ugyanazt tette, amit az anyja ezekkel a szavakkal fogalmazott meg azon a napon, amikor elvették tőle az ikreit: "Bármi legyen is a legfőbb jó, én nyitott vagyok a tapasztalatra. Nem értem, mi történik, de fájó szívvel megnyugszom benne."
Nézte Bee feljegyzését az Örökkévalóság üzenetéről, a tíz legfontosabb dolgot, amelyek szerint az embernek le kell élnie az életét. Ő kibontakoztatta a tehetségét. Segített más foglyokon a művészeti programjával. Legyőzte hirtelen természetét, megérett érzelmileg. Fegyelmezett volt, és el tudta szórakoztatni magát. Szerette a zenét, alkalmanként szívesen énekelgetett. De még mindig hiányzott belőle a kellő felelősség, és nem követett el mindent, hogy jóvátegye a bajokat, amelyeket esetleg okozott. Újdonság volt neki, hogy az energiával gazdálkodni kell, és hogy figyeljen, de ne ítélkezzék. Remélte, hogy idővel majd megjön a bölcsesség. Igen, gondolta, ötven százalékot teljesítettem. De bepótolhatom az elveszett időt, száz százalékkal is elhagyhatom a Földet. Már csak az a kérdés, hogyan tanuljam meg és váltsam valóra ezeket az elveket.
Jeff nem tudta, mire számítson azoktól a törzsi emberektől, ha egyszer visszatér a szülőföldjére. Miközben ült a priccsén kezében a papírokkal, és hallgatta cellatársa hortyogását, tudta, hogy most kell meghoznia élete talán legfontosabb döntését. Eddig majdnem minden sorsfordító elhatározást mások hoztak meg helyette: Willették, Marshallék, a bíró, a fegyőrök. Most neki kellett döntenie a sorsáról, és ő félt.
Megint elolvasta az oldalakat, amelyeket Bee küldött. Azt írta, hogy ő is elveszetten tévelygett a fehér világban, amíg meg nem ismerte az Igazak népének útjait. Jeff recitálni kezdte az éneket, amelyet Bee vetett papírra, de csak halkan, nehogy felébressze a szobatársát: - Egyetlen Örökkévaló, aki dalolsz nekünk a csendben, aki egymás által tanítasz bennünket, vezérelj engem erőre és bölcsességre... - Moccanást érzett magában, mintha most ébredezne valami hosszú álomból.
Benyúlt a priccse alá, kivett egy rajztömböt és egy ceruzát. Ült, bámult a levegőbe, aztán egyszer csak megmozdult a keze. Azt rajzolta, amit lelki szemével látott: a csillagosan fénylő eget, alatta roppant, sivár, poros földet és éneklő embereket egy kis tűz körül.
Most már megértette az őslakosok művészetét. Nem arra lett, hogy falra akasszák. Arra lett, hogy felülről szemléljék. Annak rajzolták, aki az égből nézné, az alkotására alátekintő Egyetlen szemének.
A rajz elkészült. Jeff ült és bámulta, maga sem értette, miért ezen a módon válaszol Bee kérdésére. Borítékot vett elő, megcímezte az asszonynak, belecsúsztatta a rajzot. Aztán eldőlt a priccsén és behunyta a szemét. A reá váró utazásra gondolt, élete legfontosabb utazására, meg arra, milyen bátornak kell majd lennie, ha vissza akar térni a néphez, amelyet nem ismer, hogy vállalja ítéletüket. Nem volt már sem Geoff, sem Jeff. Meg fogja változtatni a nevét, hogy tükrözze ezt az új embert, mint ahogy Bee is más nevet vett föl, amikor megváltozott.
Odalent Ausztráliában, a föld túloldalán Bee folytatta munkáját népe fölemelkedéséért, és azt tervezte, hogy visszatér a sivatagba. Arról álmodott, hogy egy napon talán megnyílik a modern világ és befogadja az ősi bölcsességet, amely máris ott van az emberek szeme előtt, csak arra vár, hogy meglássák. Olyan világ lesz az, amilyen Jeff: elolvassa és az életben is megvalósítja, amit az Örökkévalóság üzent.
