2010. február 3., szerda

Kata indiais sárgaborsólevese



A jelen pillanat olyan, amilyen. Mindig. Tudod-e lenni hagyni?


(Echart Tolle)






Mikor Kata föltette a blogjára ezt az egyszerű kis sárgaborsólevest, már tudtam hogy valamikor asztalra kerül nálunk is. Igencsak előnyben részesítem az ehhez hasonlóan egyszerű, ám ízletes ételeket. Egyébként is a tél nekem a leves évszaka. Nyáron szinte nem is főzök ebben a műfajban - hacsak hideg gyümölcsleveseket nem. De ilyenkor! Ha egy nap nem lenne leves a tányérunkban ebédkor, hiányozna. Nem is ettem mást ma, csak ezt a finom levest. Igaz, két jó nagy tányérral.
Először az eredeti receptet akartam megcsinálni, de aztán módosult útközben. Ahogy az lenni szokott... :)



Hozzávalók 2 főre:

2 púposan félmarék sárgaborsó,
1 nagyobb burgonya,
só,
1 csipet római kömény,
1/2 mokkáskanál kurkumapor,
1/2 mokkáskanál őrölt gyömbér,
1/2 mokkáskanál koriandermag,
1 csokor petrezselyem,
diónyi nagyságú vöröshagyma,
1 kisebb gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj.


Mozsárban a római köményt és a koriandert összetörtem. Az olajat kissé felmelegítettem, majd a fűszereket - római kömény, kurkuma, gyömbér, koriander - beleszórtam és kb. fél percig pirítottam kevergetve. (Vigyázni kell, nehogy túl forró legyen az olaj, mert akkor a kurkuma megkeseredik.) Sajnálom hogy a lábasból felszálló illatot nem tudom reprodukálni, mert valami fergeteges volt... 
Mikor a fűszerek kiadták az illatukat-ízüket, vízzel felöntöttem - körülbelül egy-másfél literrel. Beletettem a megmosott sárgaborsót, az apróra kockázott vöröshagymát, a félbe vágott fokhagymagerezdet és sóztam is. Hagytam főni fedő alatt jó 20 percet. Ekkor tettem bele a kisebb kockákra vágott burgonyát is és a levelekre csipkedett petrezselyemzöldet is. A hozzávalók puhulásáig főztem.
Fenségesen finom, Katának köszönet az ötletért - sokszor fogom még készíteni!




6 megjegyzés:

Kata írta...

Örülök, hogy neked is ízlett; azon pedig abszolút nem csodálkozom, hogy kissé átalakult, nálam is így szokott lenni:)

Wise Lady írta...

Nagyon érdekes leves, feltétlenül próbát ér nálam is.

Ildinyó írta...

Imádom én is a leveseket! És ez is nagyon-nagyon jól hangzik, úgyhogy biztosan ki fogom próbálni én is!

duende írta...

Kata, nagyon finom! Még egyszer köszi az ötletet, fantasztikus vagy! :)

Whise Lady: bátran ajánlom, nagyon finom! :)

Ildinyó: Neked is! Isteni. :)

Kata egy zseni. :)

szepyke írta...

Jaj, de imádom a képeidet!:)

duende írta...

Köszönöm Szepyke! :)