2009. november 11., szerda
Tonhalas rizs - a maradékfelhasználás jegyében
Kelbimbó bundában
Üres kézzel születünk,
Üres kézzel távozunk.
A valódi életet
üres kézzel éltem át.
(Marlo Morgan)
Ez a nap is nagyjából úgy indult, mit a többi, ezért nem tudhattam, mi vár ránk. Megreggeliztünk, ami nem volt mindennapos esemény. Előző nap találtunk egy őrlésre alkalmas sziklát. Súlyos, nagy, tojás alakú kör volt - túl nehéz ahhoz, hogy magunkkal cipeljük -, amelyet szabadon használhat bárki, aki arra téved és olyan szerencsés, hogy van őrölni való termése, gabonája. Az asszonyok finom porrá törték a növényi szárakat, és fűvel, vízzel összekeverve lapos kis pogácsákká gyúrták. Olyanok voltak, mint az apró lepények.
Kelet felé fordulva elmondtuk a reggeli imádságot, és hálát adtunk mindazért, amit kaptunk. Elküldtük napi üzenetünket a "táplálékok" birodalmába.
Egy fiatalember pattant a kör közepére. Mint megtudtam, ő vállalta magára az aznapi feladatot, ezért korán elhagyta a tábort és előresietett. Már órák óta gyalogoltunk, amikor a törzsfőnök megállt, térdre rogyott. Mindenki köréje gyűlt, ő úgy maradt a térdén, két karját előretartva, enyhén lengetve. Nyomban Oootát kérdeztem, hogy mi történik. Intett, hogy maradjak csendben. Senki sem szólalt meg, de az arcok feszülten figyeltek. Végül Ooota elmondta, hogy a fiatal férfi, aki korán reggel előrement, most üzen. Azt kérdezi, hogy levághatja-e az elejtett kenguru farkát.
Ekkor döbbentem rá, hogy miért vándorlunk szótlanul minden nap. A törzs tagjai mindvégig gondolatátvitellel tartották egymás között a kapcsolatot. Ezt tanúsíthatom, hiszen tapasztaltam. Semmiféle zaj sem hallatszott, mégis üzenetet váltottak a húsz mérfölddel előttünk járóval.
- Miért akarja levágni a kenguru farkát? - kérdeztem.
- Azért, mert az az állat legsúlyosabb része, és ő nem olyan erős, hogy elbírja a nehéz zsákmányt. A kenguru nagyobb nála. Azt is mondja, hogy a víz, amelyet útközben talált, poshadt volt és egész teste tűzben ég tőle, arca verejtékben fürdik.
Némán üzentek, telepatikus választ küldtek. Ooota felvilágosított, hogy megállunk egy napra. Néhányan nekiláttak, hogy gödröt ássanak a tűzhelynek, ahol majd a sok húst elkészítik. Mások Orvosságosember és Gyógyító Asszony irányításával növényeket dolgoztak fel.
Egy-két óra múltán visszaért a táborba a fiatalember, meghozta az elejtett, immár farkatlan kengurut. A tetemet kibelezte, a hasítékot kihegyezett botokkal tűzte össze. A belek kötélként szolgáltak, velük kötötte össze az állat négy lábát. A férfi fején és a vállán cipelte a mázsás hústömeget, pedig szakadt róla a víz és láthatóan beteg volt.
Figyeltem a csapatot, ahogy ki-ki nekilátott a fiatalember gyógyításának, illetve az étel elkészítésének.
A kenguru testét először a lobogó láng fölé tartották; a megperzselődött szőr szaga megtöltötte a levegőt, akár Los Angelest a szmog. Az állat fejét levágták, lábait letörték, hogy az inak meglazuljanak. Ezután a testet közvetlenül a gödörben égő tűz fölé tették, így izzó parázs érte minden oldalról. A mély verem egyik sarkába kis edényben vizet helyeztek, abból hosszú nád nyúlt fölfelé. A tetejére ágakat halmoztak. A következő néhány órában a főszakács időnként ellenőrizte a füstöt belefújt a nádba, hogy a lenti víz jobban gőzölögjön. Azonnal sűrű párafelhők csaptak elő.
Az étkezés idejére csupán a hús külső felülete sült át, a belseje véres maradt. Szerettem volna a saját adagomat botra szúrva tovább sütni, mint egy hot dogot. Ez sem jelentett gondot. Nyomban faragtak nekem egy alkalmi villafélét.
Eközben persze nem feledkeztek meg az ifjú vadászról sem, aki megfelelő gyógykezelésben részesült. Mindenekelőtt gyógyteát itattak vele. Ezután a gödörből most kiásott hűvös homokkal beterítették mindkét lábát. Közben elmesélték nekem, hogy ha a fejéből lehúzzák a meleget, kiegyenlítődik a testhőmérséklete. A magyarázatot furcsállottam ugyan, de a fiatalember láza valóban csökkent. A főzetek is hatottak, mert a beleket lazítva megelőzték a gyomorbántalmakat, amelyekre ekkora megpróbáltatás után számítottam.
Mindez nagyszerű élmény volt számomra. Ha nem lettem volna tanúja az esetnek, nehezen hittem volna el a telepatikus érintkezés történetét. Gondolataimat megosztottam Oootával.
Ooota elnevette magát, és így szólt: - Most már tudhatod, mit érez a bennszülött, aki először jár a nagyvárosban, és látja, hogy a tieid érmét csúsztatnak a telefonba, tárcsáznak, majd beszélni kezdenek a kagylóba. Ő is alig hisz a szemének.
- Igazad van - mondtam egyetértve. - Mindkét megoldás jó, de idekint a pusztaságban, ahol nincsenek városok és telefonfülkék, a tiétek biztosabb.
Úgy gondoltam, az otthoniak nem nagyon hisznek majd a gondolatátvitelben. Abba könnyen beletörődnek, hogy a Földön élő emberek kegyetlenül bánnak egymással, de kételkednek benne, hogy létezik nép, mely nem ismeri a fajgyűlölet fogalmát, teljes egyetértésben, harmóniában él, tisztában van saját tehetségével, melyet ugyanúgy tisztel, mint bárki másét. Az Igazak, legalábbis Ooota szerint azért képesek a gondolatátvitelre, mert soha nem hazudnak, még kis dolgokban sem, sosem mondanak féligazságokat, nem állítanak valótlanságot. Mivel eleve nem ismerik a hazugságot, nincs titkolnivalójuk sem. Gondolataikat nem rejtegetik egymás elől, és bátran közreadják őket. Ooota elmagyarázta, hogy is van ez az egész. Ha például egy kétéves kisgyerek meglát társa kezében egy játékot - mondjuk, egy madzagon húzott kavicsot -, és meg akarja szerezni, azonnal megérzi, hogy minden felnőtt őt figyeli. Rádöbben, hogy szándéka senki előtt nem maradhat titokban, és hogy nem illik engedély nélkül elvenni a másét. A másik gyerek pedig megtanulja, hogy osztozni kell a tárgyakban, és nem szabad kisajátítani őket. Hiszen a játék örömét már kiélvezte, az élményt elraktározta, ez tölti el boldogsággal, nem pedig a tárgy birtoklása.
A telepátia az emberek közötti érintkezés eszköze. A különféle nyelvek és írott ábécék csak feleslegesen akadályoznák a gondolatok közvetlen cseréjét. Az én világomban azonban ennek nem sok hasznát vennénk, gondoltam, hiszen nálunk az emberek meglopják a vállalatukat, adót csalnak, civakodnak. Soha nem viselnék el maguk között az igazán őszinte embert. Nálunk túl sok a csalódás, a sérelem, túl sok a takargatnivaló keserűség.
Én vajon megbocsátanék-e mindazoknak, akik megbántottak? És megbocsátanék-e magamnak, amiért másokat megsértettem? Remélem, egyszer majd olyan őszintén feltárom lelkemet, mint a bennszülöttek, és készen állok rá, hogy szándékaimat megismerjék és megvizsgálják.
Az Igazak népe szerint a hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő, felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó.
A bennszülöttek úgy tartják, hogy az embereknek sok adottságuk van, és mindenki tud énekelni. Ha nem becsülöm ezt a képességemet, ha azt hiszem, hogy nincs énekhangom, a bennem lakozó éneklést akkor sem fogom legyűrni.
Később, amikor segítettek kifejleszteni bennem a telepatikus érintkezés képességét, rájöttem, hogy addig ez nem fog sikerülni, amíg úgy érzem, hogy vannak még olyan érzéseim vagy gondolataim, amelyeket nem szívesen tárnék fel. Meg kellett békélnem mindennel.
Így hát megtanultam megbocsátani önmagamnak, nem ítélkezni a múlt fölött, hanem okulni belőle. Megértették velem, mindezt azért fontos elfogadni, azért kell őszintének lenni és önmagamat szeretni, hogy másokat is elfogadhassak és szerethessek.
Itt a kelbimbószezon. Én roppantul örülök neki, mert az egyik legkedvesebb zöldségfélém. Hasonlítunk. A kelbimbó is szélsőséges: vagy nagyon szereti valaki vagy nagyon nem. Középút nincs.
Szóval, ezt a receptet most a rajongóknak ajánlom.
Hozzávalók 2 főre:
40 dkg kelbimbó,
5 evőkanál liszt,
1 tojás,
1 evőkanálnyi nagyon apróra kockázott vöröshagyma,
só,
frissen őrölt bors,
kb. 2 dl tej, olaj a sütéshez.
A főzővízbe:
só,
1 mokkáskanálnyi kristálycukor.
A kelbimbót megtisztítottam és megmostam, a nagyobb darabokat félbevágtam. Sós, cukros vízben nem nagyon puhára megfőztem, majd leszűrtem és hideg vízzel le is öblítettem, hogy ne puhuljon tovább. Hagytam lecsepegni.
A lisztből, tojásból és a többi hozzávalóból sűrű palacsintatészta állagot kevertem. Egy kisebb lábosba jó bőven olajat öntöttem, legalább 4 cm magas legyen az olaj szintje. Mikor kellően forró lett a zsiradék, a kelbimbókat a tésztába mártogattam és kisütöttem őket.
Fokhagymás barnarizzsel és citromos besamelmártással tálaltam. A mártás nem lett az igazi, ezért nem is írom le - de van egy jó ötletem egy másik fajta mártásra, azt viszont majd kikísérletezem és ha jól sikerül, megosztom.
A fokhagymás barna rizs úgy készül, hogy a rizst megmostam és egy evőkanálnyi olívaolajon kicsit megpirítottam. Felöntöttem háromszoros mennyiségű vízzel, és 4 vagy 5 cikk hámozott fokhagymát egészben beledobtam a lábosba. A rizst sóztam is, és nagyon kis lángon fedő alatt puhulásig főztem. Plussz a végén még kb. 20 percig fedő alatt hagytam, hagy gőzölődjön.
Sofiától tanultam, nagyon finom.
A kelbimbó viszont isteni így bundában - nem is számítottam rá, hogy ennyire finom lesz. Ez a bunda nem igazán ropogós, hamar bepuhul. Legközelebb a mézesmázas csirkénél leírt bundával készítem majd, mert az isteni ropogós.
Készítettem már kelbimbóval ételeket:
tejszínes kelbimbó natúr tengeri halfilével,
kelbimbóleves húsos galuskával,
szerzetesek eledele,
húsleves,
sült oldalas kelbimbóval, hagymás törtkrumplival,
és kelbimbóleves feta sajttal.
2009. november 10., kedd
A komlóról, a komlós kenyérről
Ősrégi kultúrnövény, időszámításunk előtt 2000 évvel már ismerték. Világszerte elterjedt, Magyarországon már a XIII. század óta ismert.
Most már mindenki kitalálta, hogy ez a sokrétű, élő zöld bűbáj a KOMLÓ.
Komlós korpa készítése
Ma már, minthogy az egész világ élesztővel dolgozik, egészen kiment a divatból a jóizü komlós korpa. Pedig apám még emlékszik az utánozhatatlanul finom ízű komlós kenyérre.
• Sült komlócsíra. A zsenge komlóhajtásokat megtisztítjuk, megmossuk, lobogó vízzel leforrázzuk, sós citromos lében 20 percig pácoljuk, lecsepegtetjük, kelt fánktésztával burkoljuk és forró olajban kisütjük.
2009. november 9., hétfő
Almás rétes
A HEGYALJAI-t is nőnek tartom, de királynőnek. A magam részéről nem tudnám elképzelni, hogy hosszabb ideig minden nap HEGYALJAIT igyak, bár nem tartom magam hétköznapi embernek. Az egész világ tudja, hogy a hegyaljainak sehol másutt nem található díszei vannak. A borok általában ott élvezhetők maradéktalanul, ahol termettek. Ez egészen természetes; a gyümölcs is fáról tökéletes, mert a szállítás alatt éppen a legnemesebb és legüdítőbb olajok belőle eltűnnek. De nagy díszeitől, mint mondják, a tengeri szállítás sem tudja megfosztani. A legméltóbb ivási mód: a nagy ebédek és vacsorák után kis pohárral. Lakodalomkor, mielőtt a vendégsereg elszéled, útra, Szent János-áldásként. Ki milyet szeret, aszút, vagy szamorodnit, édeset, vagy szárazat. Ez a nagy nyilvánosság bora. Hangversenyek szüneteiben, operában felvonás közt pompás, már csak azért is, mert egyike a legmuzikálisabb boroknak. Akinek rejtélyes betegsége van, igyon HEGYALJAI-t. Az asszony ha azt akarja, hogy méhében levő gyermeke büszke és királyi lény legyen, igyon HEGYALJAI-t. A művész, ha művét befejezte, és sikerült, ünnepelje meg és igyon HEGYALJAI-t.
Úgy tűnik, a novembert kinevezhetem az alma hónapjának. Múlt hét elején vettem egy réteslapcsomagot. Aztán megláttam napokon belül Palócprovance-nál ezt a nagyon egyszerű almásrétest. Nem beszélve róla, hogy pár hete Napmátkánál is megcsodáltam eme finomságot... :)
Valahogy eddig féltem a réteskészítéstől, a fenye tudja miért. Még réteslapból is. Pedig tényleg egyszerű... Igaz, nem is szerettem a rétest... Öregszem, úgy látszik. :))
Akartam készíteni egy rúd cseresznyéset is, mert még nyáron tettem el magozottan, direkt rétesbevalónak. De éppen úgy találtam el az almatölteléket, hogy a három rúdra pontosan kijött - így azt majd legközelebb. Egyébként detto így készül, mint az almás, csak a dióágyra cseresznyét szórunk.
Hozzávalók:
1 csomag hatlapos réteslap,
10 darab alma,
1 birsalma,
ízlés szerint kristálycukor (kb. 2 evőkanálnyi),
1/4 citrom leve,
1 csipet só,
kb. 10 dkg darált dió,
olaj a kenéshez,
porcukor a szóráshoz.
Az almákat meghámoztam. Én hámoztam egy birset is a töltelékhez, mert még van itthon - és nagyon finom lett vele. Ha nincs birsalma, anélkül is jó.
A hámozott almákat a reszelő nagyobb lyukán lereszeltem, majd kinyomkodtam a levét és lábosba tettem. (Meg lehet inni az almalevet, isteni.)
Cukroztam, picit sóztam és citromlevet adtam hozzá. Körülbelül 10 percig főztem - amíg megpuhult.
Egy konyharuhát bevizeztem, aztán alaposan kicsavartam. Erre tettem egy réteslapot, amit ecsettel megkentem olajjal. Rátettem egy másik lapot és azt is megkentem. Aztán a lap egyik szélétől kb. 5 centire csíkban darált diót szórtam, erre pedig almatölteléket tettem. A két végén 2 cm-t ráhajtottam a töltelékre végig teljes hosszban (hogy ne follyon ki a töltelék), majd a konyharuha segítségével a töltelék felőli résztől kezdve feltekertem. Kiolajozott tepsibe tettem. A maradék 4 lappal ugyanígy jártam el. Összesen tehát 3 rúd almás rétes lett.
Előmelegített sütőben 3/4-es lángon 5-10 percig sütöttem.
Porcukorral megszórva tálaltam, s ha lett volna itthon, egy pohár hegyaljai - vagyis tokaji - borral öblítettük volna le.
Isteni. :)
2009. november 4., szerda
Birsalmás töltött dagadó
Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.
Mivel maradt még a sok birsből, készítettem egy izgalmas töltött húst, és egy finom, ám nagyon egyszerű almaszószt is hozzá.
Hozzávalók a dagadóhoz 4 főre:
1 közepes méretű dagadó,
2 birsalma,
2 tojás,
2 zsemle,
15 dkg szeletelt füstölt tarja,
só,
őrölt bors,
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg,
diónyi vöröshagyma
1 mokkáskanálnyi zsír.
Az almaszószhoz:
5 nagy alma,
2-3 birsalma,
1 csipetnyi só,
1/2 citrom leve,
3-4 evőkanál kristálycukor (ízlés szerint).
A dagadót fölszúrattam a hentessel. Megmostam, majd kívül-belül besóztam. A birseket hámoztam és kicsi kockákra vágtam egy tálba. Tettem hozzá 2 beáztatott és jól kinyomkodott zsemlét, 2 kisebb tojást, 15 dkg füstölt tarját nagyobb darabokra vágva, sót, apróra vágott vöröshagymát, pici szegfűszeget, őrölt borsot és zsírt. Kézzel jól összedolgoztam, aztán betöltöttem a dagadóba.
A végét cérnával, tűvel úgy rendesen bevarrtam. Tepsibe tettem, 1 evőkanál zsírt tettem mellé és kicsit rá is, valamint öntöttem alá 2 dl vizet is. Alufóliával alaposan letakartam a tepsit és háromnegyedes lángú sütőbe tettem. Másfél órát sült, ebből az utolsó felet már fólia nélkül.
Közben elkészítettem az almaszószt is. Ami nem más, mint almakompót, csak turmixolva. Tehát a megtisztított és hámozott almadarabokat föltettem annyi vízben főni, amennyi ellepte őket. Sóval, cukorral és citromlével. Mikor már puhák voltak, a levét majdnem teljesen elöntöttem, épp csak 1/2 decinyit hagytam, aztán botmixerrel pürésítettem.
A kimaradt almakompótlé nagyon finom higítva, szörpnek.
A forró dagadó mellé hűtsük be az almaszószt, úgy finom. Rizzsel tálaltam.
Hidegen is kitűnő.
2009. november 3., kedd
Brokkolikrémleves
A szeretet és az igazság olyan szoros egységet alkot, hogy gyakorlatilag nem is lehet őket szétválasztani. Olyanok, mint ugyanannak az éremnek két oldala.
Fantasztikus gyönyörű brokkolit vettem a minap. Kilója volt 280 forint! Egy hatalmas rózsából készült a leves, mindössze 120 forintot fizettem érte. Nagyon szeretem ezt a csodálatos virágzöldséget. Fantasztikus színe és íze van, bárhogy legyen is elkészítve.
Tippek még brokkolihoz itt és itt és itt és itt. Bármilyen étel, ami karfiolra van kitalálva, az jó brokkolival is.
Hozzávalók 4 főre:
1 nagy rózsa brokkoli (kb. 1/2 kg),
1 kisebb krumpli,
diónyi vöröshagyma,
só,
1 csapott mokkáskanál kristálycukor,
ételízesítő vagy zöldség- vagy csontalaplé,
frissen őrölt bors,
frissen reszelt szerecsendió,
1-2 dl tejszín,
1 evőkanál liszt.
Gazdagításhoz:
pirított kenyérkockák vagy
kölesgolyók vagy
sült füstölt tarjacsíkok vagy
sült gombaszeletek vagy
parmezánforgácsok vagy
vegyesen a fentiekből tetszés szerint.
A brokkolit rózsáira szedtem, a vastagabb szárrészeket meghámoztam. Egy lábosba tettem a rózsákat, a szárakat, a kis kockákra vágott hámozott krumplit, az apróra kockázott vöröshagymát. Ha van otthon valamilyen alaplénk, azzal öntsük föl. Nekem nem volt, úgyhogy a saját gyártmányú vegetámból tettem bele 2 csapott teáskanálnyit. Sóztam, borsoztam, szerecsendiót reszeltem bele. Amíg főtt, elkészítettem a habarást a tejszínből és a lisztből. Mikor minden puha volt a levesben, botmixerrel pürésítettem. Tettem hozzá cukrot is. Majd hozzáadtam a levessel előtte higított habarást is. Kevergettem és hagytam fölforrni újra.
A hozzávalóknál felsorolt bármelyik kiegészítővel kitűnő leves.
Egyébként egy negyedórás gyorsleves - pillanatok alatt elkészül.
Birsalmasajt
Az ember mindig irányul valami felé vagy rendeltetett valamire, ami nem önmaga, hanem az értelem, amelyet betölt, vagy egy másik emberi lét, amellyel találkozik.
(Viktor E. Frankl)
Nem gondoltam, hogy idén készítek birsalmasajtot. De szombat délelőtti kirándulásunk alkalmával találkoztunk egy fácskával, aki igen szívélyesen felajánlotta gyümölcseit. Nagyon örültem, mert a birssel úgy vagyok mint a bodzával: nem tudom megunni. Imádom. Mind az ízét, mind az illatát.
Három nagy táskával hoztam haza. Sok volt benne rohadásnak indult is, ezért muszály volt gyorsan feldolgozni. Hét ilyen szépséges sajtom lett, és még maradt az almából is.
Tavaly előtt lekvárt főztem belőle, nagyon szeretem azt is. Csak most nem volt itthon almám, mert azt felesben szoktam készíteni. A birsnek nagyon magas a pektin - zselésítő anyag - tartalma, így lekvár esetén keverni szoktam sima almával. Nem kell sokáig főzni a lekvárt (ez nagy előnye) és nagyon finom.
Hozzávalók a birsalmasajthoz:
ahány kg a tiszta gyümölcshús,
annyiszor 80 dkg kristálycukor, és
mehet bele hámozott mandula,
vagy mogyoró vagy dió is.
Én most natúran készítettem. A birseket átválogattam és a gyanús szemeket tettem félre sajtnak. A rothadásfoltokat kivágtam, majd alaposan megmostam az almákat. Ezután daraboltam úgy, hogy a magházakat kivágtam. Föltettem főni egy nagy fazékba. Forrás után 10 percig főztem még, majd egy szűrőlapáttal kiszedtem az almadarabokat. Hagytam hűlni, aztán a héjakat levágtam. Igazából nem kéne, rajta is maradhat. De akkor főzzük kicsit tovább a vízben, mondjuk 20 percig. Mikor ezzel megvoltam, a konyhai robotgépemmel alaposan átdaráltam. Lemértem és egy nagy lábasba tettem. Kimértem hozzá a cukrot is, de még nem tettem a gyümölcshöz.
Előbb nagy lángon és folyamatosan kevergetve főztem 15 percig forrás után. Vigyázat! Úgy pöfög, mint Vulkano, úgyhogy húzzunk mindkét kézre konyhai fogókesztyűt. Azért mindkettőre, mert a keverés elég fáradságos művelet - biztosan cserélgetni fogjuk a kezeinket. Én legalábbis egyszerre gyúrtam mindkettőre...
Negyedóra erős főzés után kevertem bele a cukrot. (Én egy kevés citromlét is tettem hozzá, bevallom.) Itt cigiszünetet tartottam, mert erőt kellett gyűjtenem... A cukorral együtt ismét forrás után nagy lángon ismét 15 percig főztem. (Ha tenni akarunk bele diót vagy mandulát vagy mogyorót, azt most keverjük bele. Vagyis egészen a végén, mikor már nem főzzük.)
Gyorsan előszedtem a kis levesestálakat és kivizezés után mertem is bele a kész sajtot. Hihetetlenül gyorsan köt, szóval gyorsan kell dolgozni vele.
Ez már este volt. Másnap reggel kiborítottam a sajtokat sütőpapírra. Úgy könnyebb, ha egy nagyon vékony pengéjű késsel körbevágjuk a szélénél. De ki is lehet bélelni folpackkal a formákat.
Két-három hétig állandóan forgatni kell őket, hogy mindenütt kérget kapjon. Ha ez megtörténik, folpackba csomagolva egész télen eláll a spájzpolcon.
Fantasztikus csemege akár így önmagában is. De süteményekben is nagyon jól hasznosítható.
A birsalma mint gyógynövény kitűnő szer hasmenés ellen. Gyulladáscsökkentő is: mind a gyomornál, a belek esetében, mind az ízületeknél. Érdemes gyümölcscentrifugázott levét fogyasztani kúraszerűen ha gyulladás van a szervezetünkben. (A legrövidebb kúra minden esetben 3 hét.)
Magas a C vitamin tartalma. Tartalmaz még A vitamint, kálciumot, foszfort, vasat, káliumot.
2009. november 2., hétfő
Szép a kerekség: felhívás játékra!
Köszönöm! :)
Minden kedves olvasómnak, hogy megtisztel a jelenlétével és a figyelmével. Minden látható és láthatatlan Kedvesnek. :)
Látható olvasóim száma ma kereken 100 lett.
Ezen apropóból szeretnék kiírni egy kis játékot. Mert nagyon örülnék, ha kapnék visszajelzéseket Tőletek hogy tényleg jók-e a receptek, könnyen elkészíthetők-e.
Ha küldtök nekem fotóval olyan ételt, amit a blogomról készítettetek, kisorsolok egy festményemet köztetek. Ezt, konkrétan:
És örülnék egy kis szóbeli kiegészítésnek is, hogy ízlett-e, könnyű volt vagy nehéz elkészíteni, stb...
És itt erősen bátorítanám nem gasztroblogger olvasóimat is, hogy bátran küldjenek csak fotókat és levelet! (szellemafazekban@gmail.com)
A határidő: 2009. december 15. És akkor karácsonyra oda is érhet valakihez. :)
A sorsolás kalapból fog zajlani és kedves férjemet fogom felkérni a húzásra - csak hogy abszolút tiszta legyen a játék. :)
A kép olajfestmény, farost alapon. Mérete 24*34 cm, tehát kis méretű - kicsi lakásban is elfér... Címe: Város kékben. (Művészeti tárlaton is szerepelt egyébként, bejárta a környező országokat is, és Magyarországot is.)
Szívem szerint Mindenkit megajándékoznék - de arra sajnos nincs módom. Döntsön Fortuna! :)
2009. november 1., vasárnap
Pritaminos és kapros házi sajtkrém
Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk - csak meg kell őket hallgatnunk. A mesékben megtaláljuk az elveszett pszichikus késztetésünk visszaszerzéséhez és helyreállításához szükséges orvosságot. A mesék keltik életre azt az izgalmat, azt a szomorúságot, azokat a kérdéseket, vágyakat és magyarázatokat, amelyek spontán módon hozzák felszínre az archetípust. A mesék olyan útmutatásokat tartalmaznak, amelyek eligazítanak életünk bonyolult útvesztőjében.
A mai mesemondók a szent emberek, a trubadúrok, a bárdok, a griot-k, a cantadorák, a kántorok, a vándorénekesek, a csavargók, a boszorkák és a bolondok hatalmas, ősi közösségének leszármazottai.
Álmomban egyszer mesét mondtam, s éreztem hogy egy öregasszony vállán állok, aki bokámat fogja, hogy fel ne billenjek, s mosolygott rám.
(Clarissa Pinkola Estes: Farkasokkal futó asszonyok)