2009. december 6., vasárnap

Sonkás céklaleves

Ma egy nagyon izgalmas és finom céklalevest főztem. Ez sem debütálás, már régóta szerepel az étlapunkon, mert nagyon-nagyon finom. Még a Planétásban találtam anno. Igazi gazdag, tartalmas, vitamindús téli leves.




Hozzávalók 6-8 főre:
70 dkg csirkeaprólék,
40 dkg füstölt parasztsonka,
2 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
1 nagy fej vöröshagyma,
1 akkora darab zeller mint a vöröshagyma,
3 evőkanálnyi olaj,
só,
egész bors,
2-3 babérlevél,
0,5 kg kész céklasaláta,
2 dl céklasalátalé,
1 púpos teáskanál reszelt torma,
2 dl tejföl,
2 csapott evőkanál liszt,
esetleg egy pici cukor vagy ecet.

A csirkeaprólék bármi lehet. Nekem most volt itthon hozzá csirkemellcsont, farhát, 4 darab csirkenyak, és 5 darab csirke felsőcomb.
A vöröshagymát az olajon kevés sóval üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a darabolt aprólékot is és együtt sütöttem pár percig - míg a hús kifehéredett. Aztán felöntöttem vízzel és hozzáadtam a fűszereket is: sót, egész borsot, babérleveleket; valamint a karikákra vágott leveszöldséget és a kis kockákra vágott sonkát is. Hagytam főni lassú tűzön 2 órát. Közben a céklát csíkokra vágtam, a lisztet pedig kikevertem a tejföllel csomómentesre.
Két óra elteltével aztán a húsokat kivettem egy nagy tálba és hagytam hogy kicsit kihűljenek.
A céklát a levével együtt beletettem a levesbe. Eszméletlen színe lett! Muszáj volt lefotóznom, mielőtt a tejföl belekerült. Mint a folyékony rubin, gyönyörű. Míg a képeket csináltam, a hús is lehűlt kissé, így már le tudtam szedni a húst a csontokról. A húsdarabokat is visszatettem a lébe, és egy nagy teáskanál reszelt tormakrémet is adtam az egészhez.
Forraltam így 10 percig, aztán behabartam a levest és újraforrás után pár perccel késznek nyilvánítottam.
Kóstolni kell mindenképpen, mert vagy cukor, vagy ecet kellhet bele. Attól függ, hogyan volt készítve a céklasaláta. Én készen vettem a piacon és nagyon édes volt. Így az én levesembe még egy kevés ecet került a végén.
Isteni, valami mesés-finom! azoknak is egészen bátran merem ajánlani, akik egyébként nem nagy céklarajongók. Ez a leves szerintem még nekik is ízlene.

10 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Hihetetlen ez az első kép! Imádom!

duende írta...

Ági: :)

sedith írta...

Jééééé, ma nálunk is céklás leves volt! És a színe is pontosan ilyen volt! :)

duende írta...

Edith, úgy látszik, ma a cékla a sláger! :))

sedith írta...

Csak most olvastam el a receptet... Majdnem uyganígy készítettem, csak nem habartam be, viszont dobtam bele egy fél maréknyi rizset. És a hús is disznó volt, nem csirke.
A tormát pedig nem bele tettem, hanem mellé ettük. :)

duende írta...

:)) Úgy látszik Edith, nagyon egymásra voltunk hangolva! :)
Nagyon finom lehetett úgy is. Én is gondolkodtam, behabarjam-e, de aztán mégis, így szoktam csinálni. De kóstoltam tejföl nélkül is, isteni. Mindenhogy jó leveske ez! :)

Raindrop írta...

Ez több, mint varázslat! :))
Brutál jól hangzik a recept!

trinity írta...

A borscs-ra hasonlít, ugye??? Mondjuk még nem ettem azt sem-de a képek meggyőzőek!!! Szerelmetes színem ez a bíbor!!!

Névtelen írta...

Tegnap tényleg a cékla napja volt! :) Gyönyörü és ínycsiklandó a te levesed is!

duende írta...

Köszi szépen Lányok, tényleg fantasztikus finom leves! :)