2012. április 17., kedd

A tél utolsó maradványa - sütőtöklé

.

Az emberi élet figyelemre méltó paradoxona, hogy épp az, amitől a leginkább félünk, a legnagyobb bölcsesség forrása. Legnagyobb balgaságunk a legjobb elrugaszkodási pontunk. Senki sem válhat bölccsé anélkül, hogy ne lenne szörnyen ostoba. Erósz révén tanuljuk meg az igazságot, bűn révén az erényt.

(Carl Gustav Jung)




Még röjtögettem egy sütőtököt a gyümölcsöstálamban hetek óta. Ideje volt felhasználni. És lapultak reszelt héjú narancsok is mellette. Leveshez most nem volt hangulatom, így ivólé lett belőlük.

Hozzávalók:

80 dkg sütőtök (hámozva-tisztítva),
2 narancs leve,
1 fél citrom leve,
1,5 liter víz,
csipet só,
ízlés szerint cukor vagy méz (én 20 dkg cukrot tettem bele).



A sütőtököt meghámoztam, kivájtam, felkockáztam és másfél liter vízben feltettem főni a citrusok levével, a cukorral, csipet sóval. A tök puhulásáig főztem, majd botmixerrel jó simára, krémesre alakítottam.
Kihűlés után azonnal fogyasztható. Ha szeretnénk eltenni, akkor forrón keverjünk bele egy nagyobb késhegynyi nátrium-benzoátot, tegyük csírátlanított üvegbe, dunsztoljuk ki és mehet a kamrapolcra. Ha nem akarunk bele tartósítót tenni, akkor folpackkal zárjuk le az üvegeket, erre tegyünk egy csipet szalicilt vagy n.b.-ot, csavarjuk rá a kupakot is így tegyük dunsztba.
(A nátrium-benzoát meleg hozzávalókba teendő, a szalicilt viszont nem szabad főzni!)




Nagyon finom. Dúsíthatjuk almával, vagy körtével is akár. Természetesen a sűrűségén tetszés szerint alakíthatunk, csak vizet kell adni hozzá, ha sűrűnek tűnik. Fűszerezhető is, például jól illik bele a friss gyömbér vagy a kardamom, vagy a vanília, vagy a menta, stb... Bátran lehet kísérletezni.

13 megjegyzés:

Kati írta...

Csodás színe lett, én szeretném az biztos, csak már nincs sütőtököm:)

duende írta...

Köszi Kati. :) Nekem is már hetek óta pihengetett a tálamban. :) Majd ősszel újra gyártunk ilyen levet.

Ms. Poppy írta...

Újra megjött a kedvem az őszhöz.:)

N.D. írta...

Erre mondják a "márketingesek", hogy 100%-os meg, hogy bio, és a természet csodás ajándéka üvegbe zárva? :)))

Ági írta...

A Harry Potter filmben ittak sütőtöklevet, és mindig kíváncsi voltam milyen lehet.Egyszer egy vitaminbárban aztán megkóstoltam, de az nyers tökből készült és nem ízlett igazán. De ezt szívesen megpróbálnám én is ,...ha lenne tököm.

duende írta...

Szia MsPoppy!!!!!!!!!!!!!! :) Ezer és egy esztendeje nem jártál errefelé? Hol? Mere? Ahol méga madárse? :)
Remélem, jól vagy! És örülök, hogy beköszöntél! :)


N.D.: :))) Asszem. :)


Gránátalma: ez nagyonnagyon finom. Nem akarlak ínycsiklandozni, de majd ősszel próbáld ki, tényleg isteni finomság. :)

Csibe írta...

Csodaszépséges!

Anikó írta...

Amit már nálam írtam, hogy nekem is legalább másfél hónapja ott volt a két sütőtök, az egyiket felkockázva puhára főztem, a másikat megsütöttem a sütőben majd a húsát a főtthöz tettem és botmixerrel pürésítettem, nagyon sűrű lett, vízzel sűrű levesállagúra hígítva, kevés cukorral összeforraltam, pirított tökmaggal bekanalaztuk, jó volt:-))))
Szóval csak azt akartam írni, hogy az is ivólé volt, levesnek kinevezve:-))))

Ms. Poppy írta...

Jövök mindig, csak csendben.:) Minden egyes bejegyzéshez komponálok valami hozzászólást magamban, csak nem mindig jut el a kezem a billentyűkhöz. Mindig jobban csodálom a kitartásod és a tehetséged, fotózás, írás, főzés és élet téren.

Ciripbogár írta...

Hát gyönyörű színe lett, a reszelt narancs meg egyenesen artisztikus a fotókon, ki nem találtam volna...
Nagy barátja vagyok a leveknek, köszi, hogy bővítetted a listámat!

duende írta...

Köszi szépen Csibe. :)


Anikó: És miért nem tetted fel a blogra? :) Egy ilyen isteni finomságot... :)


Ms. Poppy: hű, elpirultam ám. És nagyon köszönöm. :)


Ciripbogár: köszönöm. :) És szívesen! (Sárgarépával is finom: sütőtök-narancs-sárgarépa kombó) :)

videkek írta...

Most készül a második adag, nagyon ízlett! Köszi!

duende írta...

Nagyon szívesen és nagyon örülök! :)