2020. július 13., hétfő

Sajtos tallér sütöben sütve



Hetente egyszer tarokkozunk este. Ilyenkor kell valami az italok mellé, és ez a sajtos tökéletes rágcsa. Mivel tallérsütőm nincs, sütőben sütöttem, ráadásul valamikor még tavaly egy vásárban vettem ezt a rózsaszín sütinyomót, amit eddig nem is használtam, de most nagyon jól jött, mert ha nem mintázzuk meg valami ilyesmivel a kinyújtott tésztát - ami kellően be is "vagdossa" a felületét -, a tallérok felpúposodnak. Jól rá kell nyomkodni, ez a trükk, meg nagyon vékonyra kell kinyújtani a tésztát, illetve a szokásosnál sötétebbre kell sütni, és akkor tökéletesen ropogós lesz. Ha meg nem, az sem baj, mert nagyon finom úgy is.

Hozzávalók:
40 dkg finomliszt (ebből 5 dkg rétesliszt)
1/2 csomag sütőpor
20 dkg reszelt sajt (trappista vagy edami vagy más olvadós sajt)
10 dkg hideg vaj felkockázva
4 cl olaj
1 tojás
kb. 250 gr 20%-os tejföl
1 teáskanál só
2 csapott teáskanál köménymag
1 csapott teáskanál fekete szezámmag
3 púpos teáskanál fehér szezámmag

Begyújtjuk a sütőt 200 fokra. Két nagy tepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral.
A lisztet elkeverjük a sóval és a sütőporral. Majd elmorzsoljuk a hideg vajjal és az olajjal (lehet olíva is, az enyémben hidegen sajtot repceolaj van), hozzáadjuk a reszelt sajtot, tojást, és kezdetnek a megadott tejföl háromnegyedét. Összegyúrjuk, és ha még kell tejföl, adunk hozzá. A tészta állagának viszonylag keménynek, de gyúrhatónak kell lennie, és nem szabad ragacsosnak lennie sem. Háromba gombócoljuk a tésztát, az elsőt kinyújtjuk, addig a többit hűtőszekrényben pihentetjük. Mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Majd így járunk el a többi gombóccal is, közben folyamatosan sütjük a gáztepsinyi adagokat. A tésztamaradékot összegyúrjuk, kinyújtjuk, mintázzuk, szaggatjuk, sütjük. Addig ismételjük, míg az összes tészta elfogy.
Ha nincs ilyen mintázótok, vagy igazi tallérsütőtök, akkor meg lehet mintázni húsklopfolóval is, vagy lehet sütni gofrisütőben is.


5 megjegyzés:

Éva írta...

Finom lehet nagyon tetszik! Azon gondolkodom hogy mivel tudnám helyettesíteni az általad mutatott sütinyomót mert nekem ilyen nincs de majd megoldom:)

Gizi írta...

Szuper jó!! Már most falnám ezerrel, olyan guszta. Van egy hasonló sajtos tallér receptem, melyet szintén a sütőben kell megsütni, de eddig kételkedtem benne, hogy finom, ropogósra sül. Most megadtad a kellő lökést.... holnap én is sütök egy adagot. Mivel ilyen formám nincs, így húsklopfolóval fogom mintázni. :)

duende írta...

Éva, Gizi ötlete nagyon jó: húsklopfoló. :) Vagy meg lehet próbálni gofrisütőben is kisütni.

duende írta...

Gizi, köszi az ötletet, a húsklopfolót, remek! :)

Éva írta...

Nekem is ez volt eszembe már sokszor segítségemre volt a húsklopfoló :)