- Mi az hogy VALÓDI? - kérdezte egy nap a Nyúl.
- Azt jelenti, hogy mindenféle zizegő dolgok vannak benned, és fogantyúd van?
- A valódi nem azt jelenti, hogy hogyan készültél - mondta a Bőrlovacska. - Olyasmi, ami megtörténik veled. Amikor egy kisgyerek nagyon-nagyon sokáig szeret, és nem csak játszani akar veled, hanem VALÓBAN szeret téged, akkor Valódivá válsz.
- És az nem fáj? - kérdezte a Nyúl.
- Néha igen - felelte a Bőrlovacska, mert ő mindig igazat mondott. - De ha Valódi vagy, nem bánod ha fáj.
- És hirtelen történik, mintha felhúznának - kérdezte a Nyúl -, vagy apránként?
- Nem egyszerre történik - válaszolta a Bőrlovacska. - Lassanként változol át. Sokáig tart. Ezért van, hogy csak ritkán történik meg olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy éles sarkaik vannak, vagy nagyon kell rájuk vigyázni. Általában, mire valódi leszel, a sok szeretgetéstől a legtöbb szőröd kihullik, a szemed kipottyan, az ízületeid meglazulnak, és eléggé megviselt leszel. De ezek a dolgok egyáltalán nem számítanak, mert ha egyszer Valódi leszel, nem lehetsz csúnya, csak azoknak, akik ezt nem értik... Ha egyszer Valódi leszel, akkor nem lehetsz újra nem valódi. Ez már örökké tart.
(Margery Williams: A bársony nyúl)
Ismét egy vendégposzt. Szomszédasszonyom főzte ezt az isteni babgulyást ma ebédre. (Néha közös konyhán vagyunk...) Hogy legyen szerencsénk az új esztendőben - aszonta a lencse tavaly nem vált be. Most hatalmas szemű babbal igézte meg Furtuna istennőt, hátha... :) Azért is kerül fel a blogra, mert szerintem életem legfinomabb babgulyása volt ez, sosem ettem még jobbat. Szomszédasszony egyébként építész, méghozzá szuper építész. Láttam már sok házát, sőt, egyik hugomékét is ő tervezte. Imádom hogy élhető házakat álmodik meg: eszébe szokott jutni, hogy valahol el kell férnie a mosógépnek is, az ablakot meg is kell pucolni, valahol a szárítónak is hely kell, hogy egy konyha a ház lelke és el kell férnie egy nagy étkezőasztalnak és hasonlók... Ilyesfajta dolgokat a férfi tervezők valahogy mindig kifelejtenek. Ezért lakhatatlanok a lakótelepi lakások, a kocka falusi házak. Örülök hogy vannak női építészmérnökök is... ha házat terveztetnék, sosem csináltatnám férfi építésszel. Majd szomszédasszonnyal. :)
De térjünk vissza a babgulyáshoz. Ez egy nagy adag, a 4 literes nagy levesesfazékban készült, és majdnem csurig volt, szerintem 8 ember bőven jól lakik belőle.
Hozzávalók:
1 kg marhahús (lábszár vagy lapocka),
3 félliternyi fagyasztott nagyszemű puhabab vagy
60 dkg nagyszemű szárazbab,
2 közepes fej vöröhagyma,
4 gerezd fokhagyma,
1/2 zeller,
3 babérlevél,
1 mokkáskanál köménymag,
1 evőkanál majoránna,
2 csapott evőkanálnyi pirospaprika,
2 fagyasztott paradicsom vagy
1/2 evőkanál sűrített paradicsom,
1 evőkanál darált pritaminpaprika (Édes Anna vagy Erős Pista),
8-10 evőkanál olaj,
só.
A csipetkéhez: 2 tojás, 20 dkg liszt, só.
Az apróra kockázott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a kockázott húst és a többi fűszert is, és pörköltnek megfőzzük. Mikor már majdnem puha a hús, felöntjük vízzel, hozzáadjuk a babot is, a kockákra vágott zellert és összefőzzük. Végül csipetkét főzünk bele.
Ha szárazbabból készül, akkor előző este áztassuk be a babot.
Csipetke: a lisztet összegyúrjuk a tojásokkal, kevés sóval. Jó kemény tésztát kapunk. Egy mélytányérat bőven belisztezünk, majd a tésztát a bal kezünkbe fogjuk úgy, hogy az ujjaink felőli részt elvékonyítjuk. Innen csipkedünk le a jobb kezünkkel borsónyi kis darabokat,a miket az ujjainkkal megsodorgatunk gömbölyűre. A tésztának azt a részét, ahonnan csipegetünk, mindig lisztezzük, így nem fog ragadni, és a csipetkéket is mindig lisztezzük, így nem ragadnak össze. Szomszédasszony gulyásában nem ilyen csipetke van, ő azt hiszem csak kiskanállal galuskatésztát szaggatott a levesbe. Én a fent leírtat ismerem csipetkeként és én úgy is szoktam készíteni. Mindkettő jó, kinek melyik szimpatikus. A klasszikus csipetke időigényesebb jóval.
Ismét két képtelen szilveszteri recept. Ha lesz időm és kedvem, holnap el is készítem és akkor kép is lesz hozzájuk. Az egyik egy sajtos rúd, amit szomszédasszonyomtól tanultam és mondhatom, a legjobb sajtos rágcsa, amit valaha is ettem. És végtelenül egyszerű.
A hozzávalóknál annyi a lényeg, hogy minden egyforma arányban van benne. Vagyis 25 dkg liszt, 25 dkg túró, 25 dkg margarin, plussz 15-20 dkg trappista sajt a tetejére. Én vajjal szoktam készíteni, abból elég a 20 dkg is. Kell még a tésztába ízlés szerint só is (ebbe a mennyiségbe kb.1 teáskanálnyi). És jó sok szezámmag is kell. Vagy ha nincs kéznél, akkor szemes mákkal is megszórhatjuk vagy lenmaggal akár.
Összegyúrjuk (épp csak álljon össze a tészta) és pár órára vagy egy egész éjszakára hűtőbe tesszük folpackba csomagolva. Másnap lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk (1/2 cm-esre), megkenjük felverrt tojással, nagyon bőven megszórjuk szezámmaggal és szintén bőven reszelt trappista sajttal is. Nagyon vékony csíkokra vágjuk derelyevágóval (maximum1 centi szélesre de inkább keskenyebbre), majd a csíkokra vágott tésztát ismét átvágjuk keresztben olyan távolságra, amilyen hosszú rudacskákat szeretnénk. Én olyan 20 centiseket szoktam sütni, minél vékonyabbak és hosszabbak, annál gusztábbak. Aztán vajazott tepsire tesszük őket és közepes lángon készre sütjük. Hamar sül, figyeljünk oda rá. Kissé macerás - vagyis inkább időigényes, de nagyon finom. A tésztájában lévő túrótól olyan nagyonnagyon sajtos és finom íze van. Kiszaggathatjuk formára is, akkor olyasmi lesz, mint a fornetti, csak sokkal finomabb.
A másik is egy svédasztalra való rágcsa, valami mexikói féle valami... Kell hozzá tortillatészta, darált hús és mártogatók, vagyis salsák. A belevalók: 35 dkg darált hús, só, bors, koriandermag, köménymag, pici őrölt fahéj, 1 közepes fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál sűrített paradicsom, olívaolaj, petrezselyemzöld vagy korianderzöld. Az olajon üvegesre pároljuk a kis kockákra vágott vörös és fokhagymát, majd fűszerezzük, rádobjuk a darált húst is, a sűrített paradicsomot is hozzátesszük és megsütjük. Zöldfűszerrel is elkeverjük (petrezselyem vagy korianderzöld) a végén. Készen van 10-15 perc alatt.
A tészta receptje itt található (szezámmag nem kell bele most), csináljuk meg a háromszoros mennyiséget belőle. Nyújtsuk nagyobb lappá és fánkszaggatóval nagyobb köröket vágjunk belőle. Töltsünk minden kör közepébe a húsos töltelékből, majd vizezzük kissé be a tészta szélét és hajtsuk rá az egyik felét. A széleket jól nyomkodjuk össze - kis félköröket kapunk eredményül. Vagy bő, forró olajban süssük ki, vagy tepsibe tegyük és forró sütőben süssük szép pirossasra. Készítsünk mellé valamilyen salsát vagy mártogatóst. Forrón és hidegen is kitűnő.
Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata: különös új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása és hogy eljusson oda, ahova ember még nem merészkedett.
(Star Trek, The new generation)
A mai ételemet Ms. Poppynak ajánlom, aki meghirdetett egy játékot: főzzünk könyvből! Nos nem tudom elfogadja-e, mert én kedvenc (enyhén fogalmaztam, mert Star Terek rajongó vagyok) sorozatomat választottam. Több okból is. Először is, mert a napokban tett a NASA bejelentést: új életformára bukkantak, méghozzá arzén alapúra egy tó mélyén, itt a Földön. Ez alapjaiban változtatja meg az űrkutatást és biológiát, hiszen olyan bolygókon is lehet élet, amelyekről eddig nem gondolták hogy alkalmas intelligens létformák kifejlődésére.
A másik okom pedig az volt, hogy a Star Trek sorozatokban rengeteg ételnév hangzik el. Különösen a Voyagerben, ahol Nelix, a talaxiai szakács mindenféle fura dolgot főz. Például csabre-kabre szószt, dzsiváliai krémtortát (ami extra hupikék és csillog), leolagyökér-levest (aminél csak igazán enyhén lehet érezni a penészízt) és Nelix főz chili con carne-t is - igaz a legénység jópár tagja a gyengélkedőn köt ki utána gyomorpanaszokkal, mert Nelix elsokallja a chilit az ételben... és amely sorozatban Janeway kapitány még egy csillagködben is kávét sejt... A sorozatban megjelenik még a híres New York-i túrótorta is, diótorta és pizza, mogyoróvajas kenyér és krumplipüré is, meg rántott csirkecomb krumplisalátával. A Deep Space Nineban pedig Sisko kapitány paprikás csirkét főz és még az is kiderül hogy csakis akkor, ha jókedve van és ünnepel... Konkrétan el is hangzik hogy ez egy magyar étel. Idősebb Siskonak pedig jólmenő étterme van New Orleansban, ahol remek kajun ételeket lehet enni és idősebb Sisko soha, de soha nem enne replikált kaját.
No de térjünk vissza az általam ma főzött ételre ami nem más, mint a pacalperkelt. És hogy jön a pacal a Star Trekhez? Hát úgy, hogy a klingonok kedvenc étele a gahh. Ami persze él és mozog és frissen jó (lárvák vagy giliszták, bár a Deep Space Nineban felsorolnak vagy 20 féle gahhot és mind máshogy mozog a szájban), de néha meg is főzik ha csatákban nem jutnak friss gahhoz a harcosok.
A klingonok harcos nép, életük a küzdelem. Nagyon erősek és bátrak és becsületesek. És nagy hangjuk van és győzelmeiket szeretik operákban és hőskölteményekben megírni...
Szóval ma ahogy ettük a pörköltet, az jutott eszembe: jé! Ez olyan mint a gahh! :)
Nézzétek el nekem. Star Trek függő vagyok. De egyszer úgyis kiírom az összes ételnevet a sorozatból! És le is főzöm! Még a bűnrossz, penészes leolagyökérlevest is. :)
És miért imádom a Star Trek sorozatokat? Mert egy olyan jövőt villant fel, ahol teljesen különböző kultúrák békésen és egymás iránti tisztelettel szépen megférnek. És mert zseniális. És mert... egyszerűen tökéletes.
A Star Trek, the next generation c. sorozatban egyébként játszik például Woopy Goldberg is: ő Gauinen, a bölcs báros. És ugyanebben a sorozatban megjelenik a híres fizikus, Dawid Hawkins is egy pókerpartiban - önmagát alakítja. De rengeteg érdekessége van a sorozatoknak...
Ja...! És tudja valaki mi az az állapotfüggő asszociatív paradoxon? :)
Hozzávalók a pacalperkelthez (gahhoz) 4 főre:
1 kg előfőzött, tisztított pacal (gahh),
2 közepes-nagyobb fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
só,
4-5 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő zsír,
1 teáskanál erős pista,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
2 csapott evőkanál majoránna,
1 babérlevél,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 chilipaprika,
1 mokkáskanál egész köménymag,
4 cl száraz vörösbor,
frissen őrölt bors.
A pacalt hagyjuk kiengedni, aztán kissé sós vízben előfőzzük. A zacskón az áll hogy 10 percig, de ez kevés. Legalább 40 percig főzzük. Közben készítsük el a pörköltalapot: olajon vagy zsíron dinszteljük meg az apró kockákra vágott vörös és fokhagymát, majd tegyük bele a fűszereket is, aztán húzzuk félre a tűzről. Mikor kellően előfőztük a pacalt, tegyük a pörköltalapba és öntsünk rá annyi kevés vizet, amennyi éppcsak ellepi. Fedő alatt főzzük kis lángon 30 percig, majd levéve róla a fedőt nagy lángon süssük zsírjára, újra öntsük fel kevés vízzel és ezzel is jól forraljuk össze.
A pacal akkor jó, ha kellően puha és jó fűszeres. És extra csípős. Olyan mint a lecsó vagy a halászlé vagy a chili con carne: csípősség (sőt, igazán csípősnek kell lennie) nélkül semmit sem ér.
Egyszerű főtt krumplival vagy friss házikenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.
Kapla! :) (Ez egy klingon köszöntés.) Hosszú, eredményes életet! (Ez pedig egy vulkáni köszöntés - kéztartás is van hozzá.)
Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielõtt megöregszem,
mielõtt meghalok.
(Ingrid Sjöstrand : Svéd gyerekversek)
Felavattam a vadiúj öntöttvas serpenyőmet. Jelentem: remekül szuperál! :)
Ez a karajtekercs a látszat ellenére nagyon egyszerű és nagyon gyorsan készen is van. Ráadásul egy igazán finom és különleges fogás sikeredett belőle.
Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg karaj (csont nélkül),
25 dkg ricotta túró vagy sima mezei hazai zsírdús túró,
15-18 szem olajbogyó,
5-6 darab aszalt paradicsom,
ruccolalevelek,
1 doboz hámozott, kockázott paradicsomkonzerv,
4 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
1 dl száraz fehérbor,
2 dl alaplé vagy 1/2 erőleveskocka,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
só,
frissen őrölt bors.
A karajt úgy vágtam vékony szeletekre, hogy a hártyájánál kettőt-kettőt egyben hagytam. Így ebből a mennyiségből lesz 6 nagy szelet hús kinyitva. Kiklopfoltam vékonyra, sóztam és borsoztam kissé. A túrót összekevertem karikára szelt olajbogyóval és apró kockákra vágott aszalt paradicsommal. A hússzeleteket beborítottam ruccolalevelekkel, majd tettem rá a túróból is. A két szélén kissé behajtottam a húst és felgöngyöltem. Erős cérnával (horgolócérna) megkötöztem hogy ne essen szét a göngyöleg.
A vaj és olívaolaj keverékén erős lángon jó pirosra körbesütöttem minden oldalán a tekercseket. Aztán hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam nagy lángon elrotyogni. Ezután tettem hozzá a darabolt paradicsomkonzervet, némi vizet, egy kevés húsleveskockát, és cukrot. Először kevesebb cukrot tegyünk bele, mert nem egyformán savanykásak a paradicsomkonzervek, szóval kóstoljunk!
Fedőt tettem rá és hagytam kis lángon párolódni 20 percig. Enyni idő elég is volt neki, a tekercsek omlóspuhák lettek. Tálalás előtt kivettem a húsokat és a madzagokat eltávolítottam a húsokról.
Tipp: Ha van otthon pár szelet papírvékonyra szelt nyers, füstölt sonka is, azt is beletehetjüka töltelékbe. Hús, sonka, rukkola, olajbogyás-aszalt paradicsomos túró akkor a sorrend.
Tálalhatjuk egyszerűen párolt rizzsel is, de szerintem tökéletes valamilyen jóféle olasz tésztával is, hiszen van a hústekercsek alatt bőven finom paradicsomszósz. De talán a legtökéletesebben a polenta illene hozzá. Vagyis a kukoricakása. Na. legközelebb azzal jövök - még nincs fenn a blogon.
Készíthető csirke- vagy pulykamellből is vagy marha fehérpecsenyéből is. Sőt, hidegtálra is kitűnő maga a hústekercs, de akkor nem szükséges hozzá a paradicsommártás. Csak fehérbor-alaplé keverékében pároljuk meg.
P.s.: Na nagyon nem ájlávjú. Á, nem is vagyok ideges.... Egy kicsit sem. A blogspot új bejegyzésablakja olyan szuper lett, hogy nem tudom szerkeszteni a bejegyzésemet, csak ha átmásolom egy másik ablakba, mint új bejegyzést. Gratulálok a programozóknak. Őszintén remélem, kijavítják ezt a nem is kis hibát.
♨️ Kora reggel bekentem alaposan mustárral a két húsdarabot és hagytam így, míg előkészítettem a zöldségeket. Négy főre 1,2 kg marhahús kell, mert igen sokat veszít sajnos a súlyából a főzés végére. Én nyak-tarjából csináltam, nagyon finom omlós hús, csöppet sem száraz.
♨️ Megtisztítottam 5 nagy sárgarépát, 3 közepes-kisebb fehérrépát és olyan 10-15 dekányi zellert, egy nagyobb fej vöröshagymát és két nagy gerezd fokhagymát. A zöldségeket nagyobb darabokra aprítottam, a hagymát félkarikáztam.
♨️ A húst körbe sóztam-borsoztam.
♨️ A legnagyobb serpenyőmben felolvasztottam 5 dkg vajat és tettem hozzá 5 púposabb teáskanál kristálycukrot. Addig kevergettem, míg megkaramellizálódott a cukor, majd nagy lángon körbe sütöttem a két húsdarabot a karamelles vajon. Mikor szép színe lett, egy tányérra félretettem, és a visszamaradt zsiradékon a zöldségeket is átpirítottam (a fokhagyma kivételével) nagy lángon, olyan 10 percet kaptak. Folyamatosan kevergettem, hogy mindenhol kapjanak hőt és színt. A legvégén pár másodpercre a fokhagymát is hozzátettem, hogy ő is kapjon hőkezelést, de ne égjen meg. Majd aláöntöttem 1 dl száraz rozébort és azzal is sütöttem egy-két percig a zöldségeket.
♨️ Közben 4 borókabogyót, 2 szem szegfűborsot és egy mokkáskanálnyi koriandermagot mozsárban porítottam és a fűszereket is a zöldségekhez adtam. Aztán az egészet áttettem egy nagy fazékba, hozzátettem a húsokat is és felöntöttem annyi vízzel, amennyi pont ellepte. Sóztam is, és kb. 10 darab szárított vargányaszeletet, illetve egy nagy babérlevelet is a léhez adtam.
♨️ Olyan 5-6 deka vajjal és 3 evőkanál liszttel sötét színű rántást készítettem.
♨️ Amíg főtt a vadas, elkészítettem a zsömlegombócokat. Három szikkadt zsömlét felkockáztam és abban a serpenyőben, amiben a zöldségeket sütöttem, kevés vajjal megpirítottam. Egy tálba szitáltam kb. 35 dkg lisztet, sóztam és két tojással, vízzel nokedlitésztát kevertem, amibe aztán belekevertem a pirított zsömlekockákat is, és egy nagy csokor apróra vágott petrezselyemzöldet. Közben egy jó nagy fazékban sóval vizet forraltam. Amikor felforrt a víz, egy evőkanállal gombócokat szaggattam bele a nokedlitésztából. A kanalat mindig belemártottam a forrásban lévő vízbe, így nem ragadt rá a nokedlitészta. Mikor újra felforrt, és a gombócok feljöttek a víz tetejére, még adtam nekik 10 perc főlést, csak utána szedtem ki őket egy szűrővel egy nagyobb tálba.
♨️ A puha húst kivettem a fazékból, egy nagyobb vágódeszkára.
♨️ A forró lével felöntöttem a főzés elején elkészített rántást.
♨️ A zöldségeket botmixerrel szép simára pürésítettem a főzővizükben, előtte a babérlevelet eltávolítottam. Visszatettem a mártást a tűzre, hozzáadva a felengedett rántást is. Egy citrom csücskét is hozzátettem, a levét előtte belecsavartam. Egy nagy evőkanál tejfölt is hozzákevertem. Hagytam a mártás forrni olyan 5 percig, közben kóstoltam. Itt lehet állítani az ízén, ha valami hiányzik, lehet pótolni: só, citromlé, cukor, mustár.
♨️ A húst felszeleteltem, a mártással és a zsömlegombóccal tálaltam.
Vajjal csináljátok. Ne olajjal, ne zsírral (esetleg kacsazsírral), hanem VAJJAL. Olyan alapízt ad az egész ételnek a karamellizálódott vaj mind a hús és a zöldségek alatt, mind a rántásban, ami mással nem pótolható. Míg főtt a vadasom, közben leszaladtam a piacra is. Ahogy beléptem a lakásba, hát olyan illata volt az ételnek, hogy valami fenomenális volt, kész aromaterápia. A vaj miatt. VAJ. VAJ és megint VAJ. 🙂
A rántott hús nekem a rántott karaj vagy szűzpecsenye. Mert a karajt a Jóisten is rántott húsnak teremtette. Ugyanis ha jól van elkészítve, omlós, porhanyós és nagyon ízletes. A bunda pedig ropogós rajta, kis felhőkben fonja körül a húst, itt-ott rátapad, de csak azért, hogy jelezze: összetartozunk. A karaj csodás ebben a szerepben, igazság szerint semmi más nem áll jól neki, de ez nagyonnagyon.
Sokan rántanak combot, ami a valami szörnyű kategória, mert ugyan ugyanolyan száraz része a disznónak, mint a karaj, viszont klopfolhatjuk, ameddig csak akarjuk, soha nem fog omlósra, porhanyósra sülni, és soha nem lesz olyan ízletes, mint a karaj. Felejtsük is el, de gyorsan. Aztán van, aki tarját ránt, az meg szerintem túl zsíros rántott szeletnek. Sokkal alkalmasabb cigánypecsenyének, más pecsenyéknek, grillezve, illetve egyben sütve.
Az eredeti "vínersniccel", vagyis bécsi szelet növendék borjúból készül, és ezt is felejtsük el, mert magyarhonban szerintem keveseket kergettek az asztal körül, mert nem akarja megenni a vasárnapi vínersniccelét... Nem is nagyon kapható egyébként, az átlagpolgár bevásárlólistáján ezért sem szerepel gyakran, no meg az ára miatt sem.
A szárnyasokat most nem említem, mert egyrészt nekem a rántott húsról nem ők jutnak eszembe, meg annyira nem is szeretem a csirkét. A boltit. A házit biztosan szeretném, de ahhoz nem jutok hozzá.
Rövid-, vagy hosszúkaraj? Igazából mindegy. Talán a rövidkaraj kicsit omlósabb, de igazán észrevehető különbség nincs köztük.
A húst 1 cm-es szeletekre vágom. Kiklopfolom viszonylag vékonyra. Én a vékonyabb rántott húst szeretem, de jó vastag szeletből is, lásd a japánok tonkatsuját. Aki így kedveli, szeletelje 2-2,5 cm-es szeletekre. Ízlés kérdése. A szélén, ahol a fehér zsírhártya van, bevágom 3-4 centinként épp csak annyira, hogy átvágjam a hártyát. Így szét tud terülni sülés közben, nem púposodik fel a hús. Besózom. A sózással is csínján, úgy finoman. A sótlan rántott hús épp olyan rossz, mint az elsózott.
A jó panír - így tanultam az anyukámtól - felpúposodik sülés közben. Vagyis nem tapad rá a húsra. Ez nem csak amiatt érdekes, mert látványra is szebb, hanem mert így porhanyósabbra, puhábbra tud sülni a hús. A bunda és a hús között marad hely, ami sülés közben párolja is a húst, gőzök vannak benne. A rátapadós panírtól a hús keményre sül, nem lesz porhanyós, könnyű. Megfojtja a húst, nem tud "lélegezni". Egy szóval: cipőtalp lesz belőle, nem az a finomság, amire csorgatjuk már jóelőre a nyálunkat. A felpúposodós panír titka az, hogy mindig közvetlenül sütés előtt panírozok. Vagyis az olajat már föltettem a tűzre, közben kezdem a panírozást is. A besózott szeleteket először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom. Nem kell agyon-vissza nyomiszkolni a húst a panírral, csak lazán szépen rásegíteni. Ha túl erősen nyomkodjuk rá a prézlit, nem fog tudni púposodni sütésnél.
A jó panír - így tanultam az anyukámtól - házi. És igaza volt anyunak. Néha kénytelen voltam boltit venni, és nagyon nem jó, egyik cégé sem. Kő keményre sül mind, mintha búzadarába lenne panírozva a hús. Szóval a jó panír otthon készül, száraz zsemléből, kifliből. Vagy cutterrel, vagy reszelővel, vagy diódarálóval, a végén nagylukú szűrőn átszitálva. Higgyetek nekem, zongorázni lehet a különbséget. Ráadásul így nem kell kidobni a megmaradt zsemlét, kiflit, hanem felhasználható. Takarékosak vagyunk és ráadásul sokkal finomabb bundás húst ehetünk, mint a bolti morzsával.
Manapság a panko morzsa is nagy divat, én szeretem, mert extra ropogósra sül, de inkább az eredeti tonkatsuhoz ajánlom, illetve ha csőben süttök valami olyan ételt, aminek a tetejére zsemlemorzsát ír a recept. Na, ezekhez csakis a pankot ajánlom, mert a kisszemű magyar zsemlemorzsával nem lesz jó, ugyanis a csőben sütöttek tetején a morzsa akkor finom, ha darabos, és szuper ropogósra és látványosra tud sülni. És ezt csakis a panko tudja produkálni. (Házilag cutterrel frissen is készíthető az ilyen nagyszemű morzsa.)
A zsiradék: olaj vagy zsír, vagy olaj-vaj keveréke. Bármelyik tökéletes. A kevés vajjal dúsított olajat a csirke- és pulykamellhez ajánlanám. Bár én sem így sütöm - drága a vaj.
Én serpenyőben sütöm mert nincs fritőzöm. Két cm vastagon öntök bele olajat. Ha kevés olajban sütjük a rántott szeletet, be fogja szívni az olajat, és nem tud felpúposodni a bunda. Tehát két okból sem jó a kevés olaj, mindenképpen bő zsiradékban süssük. A hőfoka pedig közepes, vagy annál kicsit nagyobb láng legyen. Ha kis lángon sütjük, beszívja az olajat, túl lassan sül és kiszárad a hús. Ha túl nagy lángon sütjük, vagy túl forró olajba tesszük, akkor meg megég a panír és a hús sem tud kellően átsülni. Vékonyra klopfolt karajnál 4-4 perc elég oldalanként, vastagra hagyottnál kisebb láng kell és olyan 8-8 perc biztosan kell. (Ez az idő és sütési főfok vonatkozik a csonttal együtt sütött karajra is, mert át kell süljön a hús a csontos részeknél is, sőt. Akár 12-15 perc is kellhet, ha vastagabb szeletekről van szó.)
Fedő nem kell rá, és ne zsúfoljuk tele a serpenyőt, inkább kevesebb szeletet süssünk egyszerre. Ha túl sokat sütünk egyszerre, lehűti az olajat és a hús beszívja azt.
A tojás. A tojást alaposan felverem és egy nagyon kevés tejet is teszek bele. Szebb színe lesz a kisült húsnak, olyan igazi narancsosszép, mert a tejben van cukor. Én egy csipet sót is teszek bele.
De a legjobb rántott szeleteim akkor készülnek, mikor pl. majonézes salátát készítek mellé, és így marad tojásfehérjém. A tisztán csak tojásfehérjével panírozott rántott hús nagyon ropogós tud lenni. A legjobb bunda szerintem csak tojásfehérjével készül. És abba is kell a csöpp tej, akkor szép színe lesz. Persze ha nincs maradékom, akkor egész tojást szoktam felütni.
A megsült szeleteket papírtörlőre szedem ki, hogy le tudjanak csöpögni.
Azon forrón frissiben fogyasztandó! Ha sokallom a hús mennyiségét, elteszem a hűtőbe inkább és mindig közvetlenül fogyasztás előtt panírozom és sütöm csak.
Viszont. Sütés előtt hagyjuk a húst a konyhapulton szobahőmérsékletre melegedni. Így például az olajat sem fogja lehűteni. Meg másképp ugranak össze a rostok is.
Röviden azt hiszem ennyi lenne a klasszikus rántott szelet.
Köretként legjobban a krumplipürét, vagy a petrezselymes krumplit, vagy az ecetes-almás-zellerleveles-lilahagymás krumplisalátát szeretem hozzá. Sosem rontanék el egy isteni friss-forró rántott húst rizskörettel. 😃 🙂 (Elnézést a rizskedvelőktől.)
A sertésszúzből készült rántott húsra is igaz mindez, talán annyi a különbség, hogy azt nem klopfoljuk, csak finoman kissé megütögetjük, és nem fogazott klopfolóval, hanem simával, mivel annyira porhanyós húsról van szó. És igyekszünk szép, vékonyabb szeleteket vágni belőle eleve, így nem kell "agyonütni" panírozás előtt. A sütési ideje rövid neki is.
Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják ezt az elvet. Azt kérdezik: “Mit kaphatok holnap, ha ma elvetem a babszemeimet?” A válasz: “Nedves babszemecskéket”. A mag törvénye így szól: “Ma ültetsz, és KÉSŐBB aratsz!” Ma ültess babszemeket, és szedd le négy hónap múlva a termést. Amikor még mindenki magának termelt, valószínűleg ezt az elvet jobban értették. De manapság az instant levesek korát éljük.
(Andrew Matthews)
A hétvégén nagyon klasszikusokat főztem. Húsleves, rántott hús, süti. Levesből pedig a kedvencemet, a királyok királyát - ököruszály levest. Vagyis, marhafarok levest.
Mit is írhatnék róla, ami kifejezné ennek a folyékony elixírnek a méltóságát. Holtakat életre keltő varázsnedű. A legfinomabb íz - maga a tiszta umami - minden kanál maga a mennyország.
Hozzávalók 4 főre:
1-1,3 kg marhafarok,
30 dkg vegyes leveszöldség:
1 és 1/2 nagyobb sárgarépa,
1 fél teniszlabdányi zeller,
1 közepes fehérrépa,
4 db kelbimbó vagy 1 közepes kelkáposztalevél,
1/4 teniszlabdányi karalábé,
1 és 1/2 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
kb. 2 csapott teáskanálnyi só,
1 kisujjpercnyi darabka friss gyömbér vagy
kicsit nagyobb szárított,
8-10 szem egészbors,
1 csapott mokkáskanál koriandermag,
1 kisseb szerecsendiónak a fele,
3 cl jó minőségű konyak,
kevés olaj.
Épp Ms. Poppynál ecseteltem, hogy sosem főztem még sült zöldségekből levest. Hát az ököruszályt elfelejtettem...
Tehát. A sütőt begyújtjuk. A húst megmossuk, daraboljuk. A hentesek bárddal bevagdossák, nekünk csak át kell vágni ott, ahol egyben hagyják. A zöldségeket megtisztítottam és daraboltam. Nem kell kicsire épp csak félbe, negyedbe. Egy tepsit kissé kiolajozunk, beletesszük a húsdarabokat, a zöldségeket és ezeket is kissé átolajozzuk. Egy kevés só is mehet rá. Aláöntünk 3 cl konyakot és fél órán át sütjük nagy lángon. A lényeg az, hogy a hús is, a zöldségek is piruljanak meg. Ezután az egészet átteszük egy nagy levesfőző fazékba. Nekem 4 literesem van, de mehet nagyobba is, ha több a hús mint egy kg. Tipp: az elősütést végezhetjük serpenyőben is, apránként - ha kisebb adag levest készítünk.
A lényeg az, hogy egész éjjel pötyögtetve kell főzni, ezért akkora edényt válasszuk, ami kellően nagy ahhoz, hogy a leves levének a fele is elfőjön akár.
Én már nagyjából tudom, mennyi fő el egy éjszaka alatt, mert a kocsonyát is éjjel így szoktam főzni. Szóval sokat elfő.
Tehát a zöldségeket, a húst átteszük egy nagy fazékba. A tepsit vízzel kiöblítjük és a fazékba öntjük - semmi se menjen kárba. A fazekat csurig öntjük vízzel. Nagy lángra tesszük, míg fel nem forr. Mikor forr, mérsékeljük a tüzet és leszedjük a leves habját. Leveseskanállal a legkönnyebb.
Mikor leszedtük a habját, hozzáadjuk a fűszereket, sót. Megvárjuk míg újra felforr, majd mikor úgy látjuk, hogy már szépen pötyög, áttesszük a tűzhelyünknek arra a lángjára, amelyik ezt az éppcsak-forrást tartani tudja. Ugyanis akkor lesz szép kristálytiszta a levesünk, ha épp csak pötyögve forr és nem nyúlunk hozzá egészen addig, míg le nem zártuk alatta a lángot.
9-10 órán át főzzük. Én este 10-kor tettem a végleges helyére és reggel 7 órakor kapcsoltam le alatta a gázt.
Mikor elkészült, hagyjuk 20 percig pihenni, aztán kiszedegetjük a tetején lévő zöldségeket belőle, a húsdarabokat is vigyázva, mert le fog omlani a csontról. Aztán egy sűrű szűrőn átszűrjük a levét. A tetején ha sok zsiradék lenne, papírtörlővel szedjünk le róla. De ha nem olajoztuk túl a sütés előtt a húst, akkor nem lesz rajta sok zsiradék. A húsdarabokat tegyük vissza a levébe, hogy ne száradjanak ki.
A zöldségdarabokat ne, mert ha állnak a húslevesben, megváltoztatják az ízét. A leveszöldséget mindig külön kis edénybe tegyük, csakúgy, mint a levesbe való tésztát is mindig külön főzzük ki. Vétek tésztafőzővizet csinálni egy jó húslevesből.
Én mindig külön forralok sós vizet, abban főzöm ki a cérnametéltet vagy lúdgége tésztát. Aztán leszűröm, hideg vízzel leöblítem és egy külön kis tálba teszem. A leves tetejéről szoktam lekanalazni egy evőkanálnyi zsírt, azt a tésztához keverem hogy ne ragadjon össze. Így garantáltam kristálytiszta húslevest tudunk felszolgálni.
Az ököruszály levesnek a betétje bármi lehet, ki mit szeret. Lehet palacsintatészta, hagyományos levestészta, grízgaluska, maceszgombóc, borsócska (sült kis palacsintacseppek), stb. Ebből a levesből készülhet olyan igazi tojásos erőleves is, mikor a tűzforró levest rámerjük a tányérba beleütött nyers tojásra. Ez az erőleves felhasználható bármely húsételhez a szaft ízfokozására, olyan levesekhez, amiket erőlevessel kell felönteni, mártásokhoz, stb.
És egy tipp. Még finomabb, fokozottabb íze lesz, ha az elősütött alapanyagok mellé teszünk a fazékba egy darab nyers, nem elősütött húsos csontot is. Ugyanis a körbesütött hús magában tarja az ízeket, és finom karamelles ízt ad a levesnek. A nyers húsos csont viszont teljes mértékben átadja magát a levesnek. A kettő kombinációja maga a tökély.
Tényleg a levesek királya ez.
Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok, jóhíremre jól vigyázok, nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton - ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.
(József Attila: Kertész leszek)
Kertészleves is ahány ház, annyi féle. Ez a magyar minestrone. Bármilyen zöldségféle kerülhet bele, ami csak kéznél van, aminek éppen szezonja van. Amitől nálam konkrétan ez a leves a kertészleves - és nem egyszerűen csak zöldségleves, az az, hogy mindig csontalaplére hangolom. Csirkemellet mindig csontosat veszek, karajból is ekképpen, pont az ilyesfajta jó kis levesekre előrelátóan gondolva.
Vagyis akkor készítek kertészlevest, ha vannak félretett húsos csontok a mélyhűtőben és sokféle zöldségem is van itthon. Ma ez a helyzet állt elő, ugyanis legutóbbi nagy piacos bevásárlásomkor rengeteg zöldségfélét vettem - elcsábított a gazdag őszi kínálat.
Hát a recepttel bizony bajban vagyok... :)
Mi került a fazekamba? Az alaplébe jutott:
1 csirkemellcsont
1 darab karajcsont,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom,
8-10 szem egészbors,
1 pici darab szerecsendió,
pár szem koriandermag,
só,
1 brokkolinak a szára.
A csontokat föltettem 3 liter hideg vízben főni, mikor felforrt, leszedtem a habját. Ízesítettem a fenti alapanyagokkal és fedő alatt kis lángon főztem másfél órán át. A kertészleves esetében nem baj, ha rendesen forr, nem kell annyira kímélni, mint egy húslevest.
Közben a zöldségeket megtisztítottam és daraboltam.
A zöldségek sora:
1 fél teniszlabdányi zeller,
ugyanekkora karalábédarab,
6 darab kelbimbó,
2-3 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
4-5 rózsácska karfiol,
4-5 szál zellerszárnak a nagy levelei letépdesve. Plussz került bele:
2 evőkanálnyi száraztészta (lúdgége).
De kerülhetett volna még a levesbe zöldborsó, zöldbab, burgonya, sütőtök, cukkini is akár. Vagy fejes káposzta, spenótlevelek is. Sőt, még kukoricát is láttam a piacon.
Amikor a levesalap elkészült, a csontokat kivettem egy tányérra, a levest pedig átszűrtem egy lábosba. A feldarabolt zöldségeket beletettem, a karfiol kivételével. Forrás után főztem 15 percig, majd a kicsire szétszedett karfiolrózsácskákat is beletettem, valamint a közben a csontról leszedegetett húsdarabokat is és a száraztésztát is. Még 10 percig hagytam forrdogálni.
Hát ennyi lenne az én kertészlevesem. Tulajdonképpen egy csontleves alapú nagyon gazdag zöldségleves, húsfalatokkal, tésztával.
De főzhetünk bele akár rizst is, vagy gerslit (árpagyöngyöt) is levesbetétnek. Vagy akár bulgurt is.
Vegák is elkészíthetik, természetesen akkor már a darabolt zöldségekkel indítsunk és egyszerűen főzzünk belőle egy gazdag zöldséglevest. Házi vegeta azért nem árt bele.
Ilyenkor az arab konyha a nyerő! Legalábbis nálam. Az első oldalon, amire rákattintottam a Terebessen, meg is találtam a tökéletes receptet.
Egyébként szerintem ilyen kánikulában a darált húsos ételek nagyon jók, mert tíz perc alatt elkészülnek. Ez az ebéd amit ma főztem, mindennel összességében 25 perc alatt készen volt (rizsfőzéssel együtt), és mondhatom, valami fergeteges finom és könnyű. Máskor is fogom készíteni. Ráadásul sok spenót kell hozzá, szóval akinek túlburjánzik a kertjében a futóspenót, csak bátran nyúljon ehhez a recepthez. Csak egy tipp: vékonyra szeletelt cukkinivel is készíthető, már többször csináltam így is és nagyon finom. Abból mindenütt van bőven, ha spenót nincs is. Szóval cukkinivel ugyanilyen tökéletes!
A megmosott spenótleveleket forrásban lévő vízbe dobtam és 2-3 percig főztem, majd leszűrtem. A darált húst (én disznóból készítettem) a vajon és egy teáskanálnyi olívaolajon a fűszerekkel addig pirítottam, míg zsírjára sült, aztán hozzáadtam a spenótleveleket is, amivel még 3-4 percig együtt pároltam. És ennyi lenne. Ugye milyen gyors és egyszerű?
Tálalás előtt a húst meglocsoltam bőven még olívaolajjal és a fél citrom levével. A tányérra szedtem főtt rizst, ráhalmoztam a spenótos húst és még meglocsoltam natúr joghurttal. Isteni!
Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.
(Benjamin Franklin)
Már régóta gondolkodtam a kolbásztöltésen. Mert nálunk zalában egyszerűen nem tudnak sem jó kolbászt, sem jó hurkaféléket tölteni.
Egyszerűen húsdaráló kell hozzá, amihez vagy csomagolnak is kolbásztöltő csövet, amit rá kell csak tenni az elejére, vagy vehetünk is hozzá, ha nincs mert külön is kapható.
A hentessel ledaráltattam egy kiló húst. Mindjárt kétféle kolbászmasszát kevertünk be. Az egyik dédnagyanyám receptje (alföldi), a másik egy spanyol grillkolbász. Majdnem spanyol - mert persze az csak az alapötlet volt de legyen, nevezzük spanyolnak... Egy kiló húsból annyi kolbász lett, amennyi a kis képen a fatálon látható.
Hozzávalók 4 főre a magyaroshoz:
1,2 kg zsírosabb hús duplán darálva,
ízlés szerint só (kb. 2 csapott teáskanálnyi),
2 teáskanál pirospaprika (ebből lehet valamenyni csípős is),
1 mokkáskanálnyi frissen őrölt bors,
1 gerezd fokhagyma,
1 csapott mokkáskanál porcukor (nem tévedés!),
bél. Hozzávalók 4 főre a spanyolhoz:
1,2 kg duplán darált zsírosabb hús,
14 szem szegfűbors mozsárban porrá őrölve,
1 teáskanál szárított kakukkfű vagy
1 kisebb csokor friss apróra vágva,
kb. 2 csapott teáskanányi só,
bél.
Én ebbe egy negyed sóban eltett citromnak a héját is beletettem nagyon felaprítva, plusz a citromos sóval sóztam meg a masszát. Arra vigyázzunk, hogy a kolbász a sülésnél sósul. Tehát kissé sótlanabbra készítsük nyersen, mint amilyen a szánk íze lenne.
Mindkét adagot kézzel alaposan összedolgoztam, majd az előzőleg folyóvízzel alaposan átmosott, majd legalább fél órára kézmeleg vízbe áztatott bélbe töltöttük. (Minden hentesnél kapható kis nyloncsomagocskában.)
Serpenyőben kevés olajon fedő nélkül kis lángon alaposan körbesütöttem. Szerintem mindkettő nagyon finomra sikerült.
Emlékszem mikor nagyanyámnál voltunk Hajdúszoboszlón nyaranta, sokszor reggelire pikkpakk megtöltött egy adagot. Mi már a sülő kolbász finom illatára ébredtünk reggel...
A grillkolbásztöltésben az a jó, hogy végtelenek a lehetőségek az ízesítésre. Kinek-kinek mihez van kedve, étvágya, ötlete. Garantáltan színhúsból van és még ott a készítés öröme is. És a kóstolásé: na, mit ügyeskedtünk? Egész más, mint csak megvenni a boltit és rátenni a parázsra. És ebben tudom hogy mi van, semmi adalékanyag, csak tisztán a hús és fűszerek.
Sokszor fogunk még tölteni, a mai ebéd meggyőző volt abszolúte! Ezen az oldalon lehet grillkolbász ízesítéséhez ötleteket csipegetni.
.. Míg kerekét hajtja a víz, a malom őrli a szemet.
Míg a szívét hajtja a vágy, a lány szeretőt keres.
(Cangjang-Gjaco, a VI. Dalai Láma verse - a Lelked szélfútta madártoll c. szerelmes kötetéből)
Ez az egyszerű leves is Rézi néni szakácskönyvéből való. Írója Dolecskó Terézia és 1876-ban jelent először meg, Szegedi szakácskönyv címen. Hihetetlen!
Mintha megállt volna az idő - ma is aktuális receptek vannak benne.
Húslevest főztem a héten és mára már elfogyott belőle minden, csak lé maradt. Ideális alap volt ehhez a kortalan recepthez.
Serpenyőben kevés zsíron vagy olajon szép pirosra pirítsunk meg tányéronként fél-karéj házikenyeret. Míg pirulnak, aprítsuk fel a hagymát, szeleteljük fel a kolbászt. Minden tányérba tegyünk egy darab megpirult kenyérszeletet. Ismét öntsünk kevés zsiradékot a serpenyőbe, majd a felkarikázott (vagy apróra kockázott vöröshagymát) újhagymát és kolbászt kicsit futtassuk meg a forró zsíron. Ezt is adagoljuk szét a tányérokba. Majd minden tányérba üssünk fel egy nyers tojást is, valamint reszeljünk rá szerecsendiót és őröljünk friss borsot is rá.
Merjük a tányérokba a tűzforró húslevest. (Célszerű a tányérokat is előmelegíteni - na a mikró erre pl. tökéletes!)
Ennyi. És nagyon finom. Tartalmas, ugyanakkor könnyű leves.
No és libidónövelő is - a tojás köztudottan afrodiziákum.
Ha férfi jönne hozzám... nekem tetsző... ezzel a levessel kínálnám meg. :) Természetesen szép piros, tüzes erőspaprikát is asztalra téve hozzá - egy ilyen levesnél azt hiszem elmaradhatatlan.
Gyorslevesnek is ajánlom elfoglalt emberkéknek, mert ha nincs is mindig otthon húsleves, leveskocka bizonyára van. Lehet hogy szentségtörés, de nem mindig ér rá az ember komoly hozzávalókból komoly ételt főzni. És szerintem kenyér, szárazkolbász, vöröshagyma, tojás szinte mindenkinél mindig van otthon.
Még a bóti leveskocka is elfogadható és finom levessé alakul át így - aligmunkával, alighozzávalóval.
De ha valaki nagyon-nagyon kerülné a leveskockát, annak alapléként a sima mezei főtt krumpli levét ajánlom még ehhez a recepthez. Nem kiönteni! Megvan belőle a nagyon látványos, nagyon finom leves is! :)
Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg.
(Isaac Babel)
Imádom a török konyhát. Ma sima bolognait akartam készíteni, de ráleltem a hűtőben a múltkori nagybevásárlásomkor lőtt 2 padlizsánra is. Egyből módosult a menü: törökösen fogom megcsinálni!
Receptet persze nem találtam, ez most egy kísérlet. Viszont törökös és finom lett!
Hozzávalók 6 főre:
60 dkg darált hús (marha-disznó lehet vegyesen is),
2 db padlizsán,
1 nagy fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
só, frissen őrölt bors,
1/2 csapott mokkáskanál római kömény,
1 csapott teáskanál köménymag,
1 mokkáskanál koriandermag,
1 csokor petrezselyem,
6-8 evőkanál olívaolaj,
2 tojás,
2 csapott evőkanál búzadara.
A paradicsommártáshoz:
1 liter paradicsomlé,
1 dupla fémdobozos sűrített paradicsom,
1/2 liter víz,
2 dl sűrű török joghurt,
só, 4 teáskanál kristálycukor,
1 babérlevél.
A padlizsánt hámoztam, amjd nagyon apró kockákra vágva kevés olívaolajon sóval egy serpenyőben jól megsütöttem. A sülés vége felé a fokhagymát is megfuttattam a padlizsánnal együtt. Egy nagy tálba került mindez. Mikor kihűlt, hozzátettem a darált húst és az összes fűszert (ezeket mozsárban törtem), a tojásokat, búzadarát, petrezselyemzöldet. Kézzel alaposan összedolgoztam és hagytam állni 1/2 órát. Addig föltettem a paradicsommártás és hagytam 10 percig rotyogni. A joghurtot csak a végén kevertem hozzá. Kis gombócokat formáztam vizes kézzel és a paradicsommártásba tettem őket főni 25 percre körülbelül. Fedő alatt kis lángon puhultak.
Szerintem fini lett. Spagettivel is jó, rizzsel is tökéletes. Tálaláskor még megszórhatjuk frissen vágott petrezselyemzölddel is.
Kétszobányi pincemûhelyében fohásszal fordult egyszer Paracelsus Istenhez – az ô megfoghatatlan istenéhez, bármelyik istenhez –, hogy küldjön néki egy tanítványt. Alkonyodott. A kandallóban pislákoló tûz kósza árnyakat vetett. Paracelsusnak nehezére esett volna felállni és meggyújtani a vaslámpát. Olyannyira erôt vett rajta a kimerültség, hogy meg is feledkezett az iménti kérésérôl. Már eltûnt az éjszaka homályában az olvasztókemence, a sok porlepte lombik, amikor egyszerre csak kopogás hallatszott. Paracelsus félálomban feltápászkodott, felment az apró csigalépcsôn, és kinyitotta az ajtó egyik szárnyát. Ismeretlen férfi lépett be. Ugyancsak elcsigázott volt. Paracelsus hellyel kínálta; az idegen leült egy padra, és várt. Egy ideig egyetlen szót sem váltottak.
A mester törte meg a csendet.
– Emlékszem nyugati arcokra, emlékszem keleti arcokra – mondta némi ünnepélyességgel. – De a tied más. Ki vagy hát, s mit akarsz tôlem?
– Nem fontos a nevem – válaszolta a másik. – Három nap és három éjjel gyalogoltam, hogy a házadba léphessek. Tanítványod szeretnék lenni. Íme, elhoztam minden vagyonomat.
Elôvett egy pénzeszacskót, s kifordította az asztal fölött. Temérdek arany hullott ki belôle. Mindezt a jobbjával végezte el. Paracelsus eközben háttal állt neki, mert épp lámpát gyújtott. Mikor aztán visszafordult, egy rózsát pillantott meg a férfi bal kezében. Nyugtalanságot keltett benne az a rózsa.
Leheveredett, összezárta az ujjait, s megszólalt:
– Te most azt hiszed, hogy én tudom annak a kônek a titkát, amely minden elemet arannyá alakít, ezért hoztad el az aranyaidat. Csakhogy én nem aranyat keresek; sosem lehetsz a tanítványom, ha téged az arany érdekel.
– Nem érdekel az arany – válaszolta a másik. – Ez a pénz csupán azt jelzi, hogy elszántam magam a munkára. Azt akarom, hogy taníts meg a Tudományra. Melletted akarok végigmenni a Kôhöz vezetô úton.
Paracelsus megrágott minden szót:
– Az út maga a Kô. A kiindulópont is a Kô. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján. Minden lépésed maga a cél.
A férfi gyanakodva tekintett rá. Megváltozott a hangja, amikor megszólalt:
– Hát mégis van cél? Paracelsus felnevetett.
– Rágalmazóim szerint, kiknek számánál csak az ostobaságuk nagyobb, nincsen cél, ezért csalónak neveznek. Nincs igazuk, ám nem lehetetlen, hogy álmodozó vagyok. Tudom, hogy "van" Út.
Csend lett, aztán megszólalt a férfi.
– Kész vagyok végigmenni veled azon az úton, még ha hosszú évekig kell is gyalogolnunk. Hadd keljek át a sivatagon. Hadd lássam meg legalább távolról az ígéret földjét, ha már a csillagok nem engedik meg, hogy rálépjek. Ám mielôtt útnak indulnánk, bizonyítékot kérek.
– Mikor óhajtod? – kérdezte izgatottan Paracelsus.
– Máris – vágta rá hirtelen elhatározással a tanítvány. Mindeddig latinul beszéltek; ekkor németre váltottak.
– Az a hír járja rólad – mondotta –, hogy ha elégetsz egy rózsát, a tudományoddal életre tudod kelteni a hamuból a virágot. Hadd legyek tanúja e csodának. Ha teljesíted kérésemet, egész életemet neked szánom.
– Nagyon hiszékeny vagy – mondta a mester. – Nekem nem hiszékenység kell; én hitet akarok. Hajthatatlan volt a másik.
– Épp azért akarok szemtanúja lenni a rózsa mégsemmisülésének és feltámadásának, mert nem vagyok hiszékeny.
Paracelsus kivette a kezébôl a virágot, s beszéd közben játszadozott vele.
– Hiszékeny vagy – mondta. – Gondolod, hogy el tudom pusztítani ezt a virágot?
– Bárki elpusztíthatja – válaszolta a tanítvány.
– Tévedsz. Csak nem hiszed, hogy bármit is visszaküldhetünk a semmi birodalmába? Csak nem hiszed, hogy Ádám, az elsô ember akár egy virágot vagy fûszálat is elpusztíthatott volna a Paradicsomban?
– Most nem a Paradicsomban vagyunk – válaszolt makacsul a fiú –; itt, a hold alatt, minden halandó. Paracelsus talpra állt.
– Hát akkor hol vagyunk? Talán azt hiszed, hogy az istenség tud egyáltalán olyan helyet teremteni, amelyik nem a Paradicsom volna? Mi más a bûnbeesés, ha nem annak a tagadása, hogy a Paradicsomban vagyunk?
– Akkor is el lehet égetni a rózsát – mondta kihívóan a tanítvány.
– Éppenséggel van még parázs a kandallóban – mondta Paracelsus. – Ha most tûzre vetjük ezt a rózsát, még azt hiszed, hogy vége a virágnak, s valóságos hamu lett belôle. Holott én azt állítom, hogy a rózsa örökkévaló, csupán a megjelenési formája változik. Egyetlen szóval a szemed elé varázsolhatnám.
– Egyetlen szóval? – furcsállotta a tanítvány. – Hiszen kialudt már a tûz az olvasztókemencédben, s belepte a por a lombikjaidat. Ugyan mivel keltenéd életre a rózsát?
Paracelsus bánatosan nézett tanítványára.
– Kialudt már a tûz az olvasztókemencémben – ismételte –, s belepte a por a lombikjaimat. Csakhogy hosszú utamnak ezen a szakaszán más eszközöket használok.
– Meg sem merem kérdezni, melyek azok – mondta a másik álnokul avagy alázattal.
– Arról az eszközrôl beszélek, amellyel Isten megteremtette az eget és a földet és azt a láthatatlan Paradicsomot, amelyben élünk, s amelyet az eredendô bûn eltakar a szemünk elôl. Arról a Szóról beszélek, amelyre a Kabala tudománya tanít bennünket.
Atanítvány ridegen válaszolt:
– Mutasd meg, kérlek, hogy tûnik el s hogyan kel életre a rózsa. Nem érdekel, hogy a lombikjaidat használod–e hozzá vagy az Igét.
Eltûnôdött Paracelsus. Majd így szólt:
– Ha most teljesíteném a kérésedet, azt mondanád, hogy szemfényvesztô káprázatról van szó. E csoda láttán még nem nyernéd el az áhított hitet. Hagyd hát a rózsát.
Az ifjú még mindig bizalmatlanul nézett rá. A mester ekkor emelt hangon szólt hozzá:
– Egyébként is, ki vagy te, hogy csak így betolakszol egy mester házába, s csodát követelsz tôle? Vajon mivel érdemeltél ki ekkora kegyet?
Remegve felelt a másik férfi:
– Jól tudom, hogy nincs semmiféle érdemem. Így hát azokra a hosszú esztendôkre kérlek, amelyeket melletted fogok tanulással eltölteni, hogy mutasd meg nekem a hamut s aztán a rózsát. Többé semmit sem kérek. Hinni fogok a szememnek.
Az ifjú hirtelen felkapta a vérvörös rózsát, amelyet Paracelsus a padon felejtett, s a lángok közé vetette. Eltûnt a színe, s csak egy kis hamu maradt a virágból. Örökkévalóságnak tûnt a pillanat, míg várta a mester szavát s a csodát.
Paracelsus nem jött zavarba. Titokzatos egyszerûséggel csak ennyit mondott:
– Baselban minden doktor, minden patikus csalónak tart. Talán igazuk is van. Íme, a hamuvá lett rózsa, mely sosem kel többé életre.
Elszégyellte magát az ifjú. Sarlatán vagy csupán látnok ez a Paracelsus, ô meg csak úgy betolakodott a házába, s most még azt is beismertette vele, hogy üres beszéd ama híres, bûvös tudománya.
Letérdelt a mester elé, és így szólt:
– Megbocsáthatatlan, amit tettem. Épp az a hit hiányzott belôlem, amit az Úr is megkövetelt a hívôktôl. Hadd lássam csak a hamut! Majd ha megerôsödött a hitem, visszatérek, tanítványod leszek, s az Út végére érvén meglátom a rózsát.
Ôszinte szenvedéllyel beszélt, csakhogy szenvedélyessége mögött az idôs mester iránti irgalom húzódott meg, a köztiszteletnek örvendô, sokat támadott, felettébb jeles, következésképpen felettébb üres mester iránti könyörület. Hisz ki ô, Johannes Grisebach, hogy szentségtörô kézzel csak úgy felfedi, hogy senki sincs amaz álarc mögött?
Az aranyaiból csak alamizsnára futotta volna. Inkább
magával vitte ôket. Paracelsus kikísérte a lépcsô aljáig, s azzal búcsúzott, hogy mindig szívesen látja a házában. Mindketten tudták, hogy soha többé nem találkoznak.
Paracelsus egyedül maradt. Mielôtt eloltotta a lámpát, s leült a kopott karosszékbe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.
(Jorge Luis Borges: Paracelsus rózsája)
Ismét egy (majdnem) magától készülő finomság.
Tegnap asszem a paprikán néztem a biomániát, abban csináltak egy argentin marharagut. Nem ilyet, de elfelejtettem mi volt az övékben. No mindegy, nagyon jól sikeredett, megtartom. (Viszont nem egy fotogén étel... )
Hozzávalók 4 főre:
1 kg marhahús (fehérpecsenye, comb, lábszár - bármelyik jó hozzá),
1 nagy szál sárgarépa,
1 csokor újhagyma zölddel együtt vagy 1 póréhagyma,
1/2 doboz darabolt paradicsom lével együtt,
só,
kb. 4 evőkanálnyi olívaolaj,
4 nagyobb gerezd fokhagyma,
1 közepes fej vöröshagyma,
meglehetős sok tekerés friss bors,
2 csapott teáskanál köménymag,
2 babérlevél,
1 csapott evőkanál liszt,
3 félmarék szárazbab,
1 liter marhahúsleves (kockából is lehet ha nincs éppen),
2 dl vörösbor.
A cseréptálat hidegvízbe áztattam. A húst nagyobb kockákra vágtam, borsoztam és köménymagoztam, aztán forró serpenyőben nagy lángon, kevés olívaolajon minden oldalon körbesütöttem. Aztán a römertopfba tettem. Egyszerre csak kevés húskockát tegyünk a serpenyőbe, hogy tényleg piruljon és ne főjön.
Mikor a husik mind a tálban voltak, sóztam is majd mehintettem a liszttel. Rászórtam a nyers babot és rátettem a paradicsomkonzerv felét is. (Mivel hirtelen felindulásból jutott eszembe, nem áztattam be. De csodásan megfőtt így is a raguban.) Aztán a serpenyőben átpirítottam kissé a fokhagymát, az újhagymát, a vöröshagymát és a sárgarépát is (ezeket is kicsit sóztam), majd ez is a tálba került. Fölöntöttem marhahúslevessel, jóbőven. Teljesen lepjen el mindent. Öntöttem hozzá száraz vörösbort is.
Hideg sütőbe tettem - a tálra rátettem a fedelét is, és kis lángon 5 órán át pároltam.
A hús szó szerint szétomlik a szájban, a bab is tökéletesen megpuhul az ételben.
Burgonyás lepénykenyeret-lepénylángost javasolnék mellé, no meg a vörösbor maradékát.
Nézegettem egyébként a neten, hátha találok valami bővebb anyagot az argentin konyháról - de sajnos nem találtam szinte semmit... Kár.
Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…” – szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.
Még soha nem csináltam lasangne-át. Úgyhogy ez debütálás.
Tegnap elővettem este a fagyasztóból egy adag darált húst. Reggel azon töprengtem, mi is legyen belőle. Végigsoroltam a lehetőségeket: hamburger, kebab, húsgombóc, fasírt, valamilyen rakott étel? És eszembe jutott, hogy nemrég vettem egy doboz lasagne tésztát. A kérdés eldőlt.
Elővettem kedvenc olasz szakácskönyvemet és meg is találtam benne a receptet.
Hozzávalók 4-6 főre:
A raguhoz:
70 dkg darált hús (lehetőleg marha),
fél szál sárgarépa,
1 darabka zeller vagy 1-2 szál zellerzöld levéllel együtt,
só,
frissen őrölt bors,
1,5 -2 dl hús vagy csontleves (ha nincs akkor 1 maggi marhahúsleveskocka),
3 dkg vaj,
3 evőkanál olívaolaj,
1 és fél fej közepes méretű vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 hámozott paradicsom konzerv,
1 dl száraz vörösbor. A besamelmártáshoz:
5 dkg vaj,
3 púpos evőkanál liszt,
só,
frissen reszelt szerecsendió,
kb. 6dl tej. Plussz:
0/5 kg száraz lasagne tészta,
10 dkg parmezán.
A kis kockákra vágott vöröshagymát, a reszelt zellert és sárgarépát, a vékony szeletekre vágott fokhagymát olívaolajon és vajon kevés sóval üvegesre pároltam. Hozzáadtam a darált húst és fehéredésig sütöttem. Ekkor felengedtem a paradicsomkonzervvel. (Én olyat szoktam venni, amiben már daraboltan van a hámozott paradicsom.) Valamit hozzáöntöttem a bort is, és beletettem a leveskockát is. (Sajnos én nem tudok húslevest lefagyasztani.)
Két órán át fedő alatt főztem a ragut, időnkét vízzel újrapótoltam a szaftját.
Ne sajnáljuk rá az időt, mert a nagyon finom olasz raguknak az a titka, hogy sokáig rotyogtatják őket. Egész más íze lesz, mintha csak 20 vagy 30 percig főznénk.
Mikor a ragu elkészült, megcsináltam a besamelt is: a vajat kissé átpirítottam a liszttel, majd apránként de állandóan kevergetve felengedtem a tejjel. Ne legyen se túl sűrű, se túl híg a besamel. Sűrű palacsintatésztánál kicsit még sűrűbb, kb. úgy a jó. Sóztam, szerecsendiót reszeltem bele.
Sós, olajos vízben előfőztem kb. 3 percig a tésztalapokat. Vigyázat: nagyon össze tudnak ragadni. Elképzeltem, amint a konyhában keresztül-kasul húzott köteleken libegnek a csipesszel feltűzött lasagne-lapok, édes szellő fújja őket... De ezt már csak kínomban, mert nekem nagyon összeragadt, alig tudtam szétszedni őket. Nem tudom mi lenne a jó módszer, pedig hideg vízzel le is öblítettem őket. Lehet hogy az volt a baj, hogy nem darabonként öblítettem át őket, hanem csak egyben ráeresztettem a tésztaszűrőben a vizet. Szóval. Darabonként öblítsük át, ha jót akarunk magunknak.
Egy viszonylag nagy, szögletes hőálló tál aljára olívaolajat csorgattam, majd négy tésztalapot egymás mellé fektettem. Erre tettem egy vékonyabb réteg ragut, meglocsoltam besamellel és megszórtam reszelt parmezánnal. Újabb réteg lap következett, ragu, besamel, sajt. Nézzük meg az elején, menyni lapunk van és az hány réteget ad ki. Ehhez találjuk el a rétegenkénti ragumenyniséget is. Nekem 5 rétegem lett. A tetejére tésztalapok jönnek, besamel, sajt. Én egy nagyon kevés vizet is csorgattam a lapokra. Így lett jó. Tökéletesen bepuhult a tészta, de nem is főtt (vagy sült) túl.
Hideg sütőbe tettem, de nagy lángra. Fél órát volt bent.
Isteni finom. Megértem, Garfield miért imádja. :))
Lasagne-t lehet vegetáriánusan is készíteni. Egy finom zöldségragu kell hozzá, garantáltan nagy sikert fog aratni. Majd készítek olyat is valamikor.
P.s.: A kommentekben a kollégák-kolleginák azt írják, nem is kell előfőzni a lapokat.
Csak több folyadék kell és akkor bepuhul, megfő a sütőben is.
