Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata: különös új világok fölfedezése, új életformák, új civilizációk fölkutatása és hogy eljusson oda, ahova ember még nem merészkedett.
(Star Trek, The new generation)
A mai ételemet Ms. Poppynak ajánlom, aki meghirdetett egy játékot: főzzünk könyvből! Nos nem tudom elfogadja-e, mert én kedvenc (enyhén fogalmaztam, mert Star Terek rajongó vagyok) sorozatomat választottam. Több okból is. Először is, mert a napokban tett a NASA bejelentést: új életformára bukkantak, méghozzá arzén alapúra egy tó mélyén, itt a Földön. Ez alapjaiban változtatja meg az űrkutatást és biológiát, hiszen olyan bolygókon is lehet élet, amelyekről eddig nem gondolták hogy alkalmas intelligens létformák kifejlődésére.
A másik okom pedig az volt, hogy a Star Trek sorozatokban rengeteg ételnév hangzik el. Különösen a Voyagerben, ahol Nelix, a talaxiai szakács mindenféle fura dolgot főz. Például csabre-kabre szószt, dzsiváliai krémtortát (ami extra hupikék és csillog), leolagyökér-levest (aminél csak igazán enyhén lehet érezni a penészízt) és Nelix főz chili con carne-t is - igaz a legénység jópár tagja a gyengélkedőn köt ki utána gyomorpanaszokkal, mert Nelix elsokallja a chilit az ételben... és amely sorozatban Janeway kapitány még egy csillagködben is kávét sejt... A sorozatban megjelenik még a híres New York-i túrótorta is, diótorta és pizza, mogyoróvajas kenyér és krumplipüré is, meg rántott csirkecomb krumplisalátával. A Deep Space Nineban pedig Sisko kapitány paprikás csirkét főz és még az is kiderül hogy csakis akkor, ha jókedve van és ünnepel... Konkrétan el is hangzik hogy ez egy magyar étel. Idősebb Siskonak pedig jólmenő étterme van New Orleansban, ahol remek kajun ételeket lehet enni és idősebb Sisko soha, de soha nem enne replikált kaját.
No de térjünk vissza az általam ma főzött ételre ami nem más, mint a pacalperkelt. És hogy jön a pacal a Star Trekhez? Hát úgy, hogy a klingonok kedvenc étele a gahh. Ami persze él és mozog és frissen jó (lárvák vagy giliszták, bár a Deep Space Nineban felsorolnak vagy 20 féle gahhot és mind máshogy mozog a szájban), de néha meg is főzik ha csatákban nem jutnak friss gahhoz a harcosok.
A klingonok harcos nép, életük a küzdelem. Nagyon erősek és bátrak és becsületesek. És nagy hangjuk van és győzelmeiket szeretik operákban és hőskölteményekben megírni...
Szóval ma ahogy ettük a pörköltet, az jutott eszembe: jé! Ez olyan mint a gahh! :)
Nézzétek el nekem. Star Trek függő vagyok. De egyszer úgyis kiírom az összes ételnevet a sorozatból! És le is főzöm! Még a bűnrossz, penészes leolagyökérlevest is. :)
És miért imádom a Star Trek sorozatokat? Mert egy olyan jövőt villant fel, ahol teljesen különböző kultúrák békésen és egymás iránti tisztelettel szépen megférnek. És mert zseniális. És mert... egyszerűen tökéletes.
A Star Trek, the next generation c. sorozatban egyébként játszik például Woopy Goldberg is: ő Gauinen, a bölcs báros. És ugyanebben a sorozatban megjelenik a híres fizikus, Dawid Hawkins is egy pókerpartiban - önmagát alakítja. De rengeteg érdekessége van a sorozatoknak...
Ja...! És tudja valaki mi az az állapotfüggő asszociatív paradoxon? :)
Hozzávalók a pacalperkelthez (gahhoz) 4 főre:
1 kg előfőzött, tisztított pacal (gahh),
2 közepes-nagyobb fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
só,
4-5 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő zsír,
1 teáskanál erős pista,
1 teáskanál sűrített paradicsom,
2 csapott evőkanál majoránna,
1 babérlevél,
2 csapott teáskanál pirospaprika,
1 chilipaprika,
1 mokkáskanál egész köménymag,
4 cl száraz vörösbor,
frissen őrölt bors.
A pacalt hagyjuk kiengedni, aztán kissé sós vízben előfőzzük. A zacskón az áll hogy 10 percig, de ez kevés. Legalább 40 percig főzzük. Közben készítsük el a pörköltalapot: olajon vagy zsíron dinszteljük meg az apró kockákra vágott vörös és fokhagymát, majd tegyük bele a fűszereket is, aztán húzzuk félre a tűzről. Mikor kellően előfőztük a pacalt, tegyük a pörköltalapba és öntsünk rá annyi kevés vizet, amennyi éppcsak ellepi. Fedő alatt főzzük kis lángon 30 percig, majd levéve róla a fedőt nagy lángon süssük zsírjára, újra öntsük fel kevés vízzel és ezzel is jól forraljuk össze.
A pacal akkor jó, ha kellően puha és jó fűszeres. És extra csípős. Olyan mint a lecsó vagy a halászlé vagy a chili con carne: csípősség (sőt, igazán csípősnek kell lennie) nélkül semmit sem ér.
Egyszerű főtt krumplival vagy friss házikenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.
Kapla! :) (Ez egy klingon köszöntés.)
Hosszú, eredményes életet! (Ez pedig egy vulkáni köszöntés - kéztartás is van hozzá.)
26 megjegyzés:
Amikor írtad az üzit, hogy nézek be, azt hittem, valami hosszú nevű étel rövidítése lesz a gahh, de nem.:D
Én biza elfogadom ezt a receptet, hiszen könyv inspirálta, akár honnét is nézzük. Az ételt (személyes okokból) nem fogadnám el, de ennyi talán elnézhető nekem is.:P Pedig, komolyan mondom, a fotódon olyan guszta.
Ms. Poppy, köszi!
Hát, nem mindenki kedveli a klingon ételeket, ez tény. Én igen. :)
Ne menj klingon étterembe, bár a Deep Space Nine promenádján ha jól tudom, kettő is van... Válaszd inkább Kwark bárját. De ott csak replikált kaja van... de az legalább nem mozog. :))))
Hihihi... Akkor mégsem én vagyok az egyetlen, aki Star Trek rajongó? :))
Te is lyányom, Alíz????!!! :))
Imádom. Imádom.
Tényleg jól néz ki, sőt biztosan finom, de nem az én világom. :) Döbbenetes az arzén alapú életforma, mennyi minden lehet amiről nem tudunk még!
Igyekszem elkerülni a klingon éttermeket, ezt megígérhetem.:D
Egyébként tévésorozatban is szeretted, vagy csak könyvben?
Mi is nagy Star Trek rajongók vagyunk. A Voyager sorozatot már végignéztük. Az Új generáció pedig most is éppen megy:)
Star Treket nem, de a pacalt annál inkább ceressük.
Én csak egy icipicit tunkolni szeretnék :)
Bizony az, Chriesi! Bár szerintem ezt a tudósokon kívül mindenki más simán tudta.... Mármint hogy 1000%, hogy léteznek teljesen más létformák is, mint mi. :)
Ms. Poppy: kizárólag TV sorozatban szeretem. Ugyanis a Star Trek kifejezetten TV sorozat, eredetileg is annak írta Roddenberry. Nem tudom hogy könyvben jelent-e meg, de ha igen, az már bőven a sorozat után, a sikerre való tekintettel. Szóval ennek nem könyv az alapja, hanem pont fordítva. Azért lett csak könyv is belőle (ha egyáltalán lett, nem tudom), mert siker volt a sorozat.
Vica. Nekünk meg van az összes sorozat letöltve. Folyamatosan nézem... :)
4gyerek: :) Mi is szeressük. :) És a Star Treket is ajánlom, tébnyleg nagyon jó.
Csibe: Sajnos már elfogyott... :(
Én még eddig sosem kaptam kedvet pacal evéshez, de ez olyan gusztusos, hogy ha garantált ez a végeredmény, ám legyen, megpróbálom!:-)
Star Trek - eddig kimaradt az életemből, most meg már öreg vagyok hozzá...:-)
Latsia: a pacal valóban egy olyan étel, hogy csak akkor élvezhető, ha jól is van elkészítve. Ha kellően omlósra fő és jól, erőteljesen van fűszerezve. Akkor nagyon finom tud lenni.
Latsia, a Star Trekhez nincs korhatár - fölfelé sem. :)
Vannak könyvek is, igen, ezért is kérdeztem.:)
Hű a pacal nem az én ételem, viszont a tálalás igazán megkapó :)
Értem Ms. Poppy.
Bianka, köszi szépen!
Az Állapotfüggő asszociatív paradoxon azt jelenti, hogy: deja vu.
WarreD: :))) Éljen-éljen, valaki végre tudja! Igen! :))
Pacal. Profi módon elkészítve, bizony az istenek eledele, és főként bizalmi kérdés, hogy hol eszik ilyet az ember fia, lánya.
Igen, nagyon jó tud lenni, ha jól van elkészítve... :) (csilivel, csilivel, csilivel :) )
Ok. De miért pont csili? Ha jól gondolom, az eredeti magyar konyha ezt nem ismerte. Cseresznyepaprikát inkább.
Hát azért mert imádom a csilit. Az ízét, az aromáját, illatát, színét. Eredeti magyar konyha? Hm. Nem tudom, van-e ilyen. Szerintem nem nagyon. A magyar konyha sokszor esett át reformokon, sok hatás érte, pl. a nagyon régi magyar konyha ugye sem a paprikát, sem a paradicsomot sem a krumplit nem ismerte... Szóval azt hiszem ilyen nincs is, hogy eredeti magyar konyha. Mátyás alatt az olasz hatás érte, aztán a török hatás (a töltött káposztánk, paprikánk, stb... eredetileg török étel), később a francia konyha hatott rá és így tovább.
Amit ma magyar konyhának nevezünk, az szerintem egy igen beszűkült és sztereotip kép és elképzelés.
A mai magyar háziasszony pl. használ kb. 5-7 fűszert... pedig.
Szóval csilivel csilivel csilivel, mert én azt szeretem. :)
:-)
Ok, kérdés meddig megyünk ugye vissza. Akár Etelközig is lehetne, és akkor eljutunk odáig, hogy akkor mi is az hogy magyar. ;-)
A csili az nekem túlon túl is új a magyar konyhában. Szóval én maradok a cseresznyepaprika mellett :-)
És tökéletesen igaz az a megjegyzésed, hogy halászlé ( forrón ), pacal csakis erősen, tüzesen jó. Én a pacalt úgy szeretem, hogy egy picit ragadós legyen és az ajkaim ragadjanak egy picit és úgy ízlelgetni elégedetten.
:)) Jólvan no, megírtuk az új hun(akonyha)foglalást. :)
A cseresznyepaprikát is imádom,d e azt savanyúságnak, a pacalperkelt mellé mondjuk. :D
Igen, úgy a jó, mint p. a körömpörkölt is úgy az igazi, a pacal is.
Nos a pacalpörkölt nekem kicsit sok,azonban a resztelt máj simán elmenne klingon kajának,és mégsem gahh :-D STAR TREK forever! A next generation kivételével többször láttam minden részt. :-)
:D jó ötlet :D
na azt én sem tudtam megnézni, azt valahogy nagyon eltolták... de a többi zseniális :)
jaj, rosszul írtam, nem azt tolták el, az jó, azt szeretem, hanem a star trek enterprise-ot! na az télleg nem gyó...
Megjegyzés küldése