2011. augusztus 24., szerda
Hortobágyi húsos palacsinta
2011. május 5., csütörtök
Szurokfüves, citromos rántotthús citrommártással
Ahhoz képest hogy citrom-függő vagyok, régen fogyasztottam ezt a pazar gyümölcsöt más formában, mint a limonádé. Egyébként Trinity bejegyzéséről jutott eszembe. Csak úgy voltam, hogy rántott szelet is nagyon régen volt már... Kombináltam a dolgokat, ahogy az lenni szokott.
A fúzió olyan jól sikerült, hogy ha lenne kisvendéglőm (szerintem a keresztségben a Citromízű Banán nevet kapná és sok-sok citromos fogása lenne), ez lenne a ház specialitása. Sosem venném le az étlapról... Isteni. De vigyázat: nagyon citromos. Csak függőknek.
Hozzávalók 2 főre:
40 dkg sertéskaraj (csont nélkül ennyi).
A húsra:
1 evőkanál olívaolaj,
1/2 citrom leve,
1 egész citrom reszelt héja,
só,
2 púpos evőkanál szárított szurokfű (oregano),
frissen őrölt bors,
só,
2 nagy gerezd fokhagyma.
A panírba:
frissen készített nagyszemű morzsa szikkadt fehérkenyérből-zsömléből,
2 tojásfehérje,
3 cl tej,
5 dkg parmezán reszelve,
só,
liszt.
A mártásba:
3 nagy gerezd fokhagyma,
4 dkg vaj,
2 dl tejszín,
só,
1 egész citrom leve,
1 mokkáskanálnyi méz,
2 tojássárgája.
A húst kiklopfoltam szép vékonyra. Besóztam. Készítettem egy kencét egy kis tálkában olívaolajból, citromléből, citrom héjából, oreganoból, frissen őrölt borsból és zúzott fokhagymából. Jól kikevertem és a hússzeletekre kentem. Hagytam állni 20 percet. Közben robotgéppel ledaráltam a nagyszemű friss zsemlemorzsát.
A tojásokat kettéválasztottam: a sárgája a mártásba kerül, a fehérjével paníroztam. Bundázás: liszt; tejjel, reszelt parmezánnal és kevés sóval kissé elkavart tojásfehérje; zsemlemorzsa.
Míg a hús sült, elkészítettem a mártást is: a vajon sóval megfuttattam a vékony lapkákra vágott fokhagymagerezdeket. Felöntöttem tejszínnel, hozzáadtam egy citrom levét, pici mézzel ízesítettem. Kóstoljunk és ha még kell só bele, pótoljuk. A tojások sárgáját jól kikevertem egy habverővel. Mikor készen volt a mártás, a tűzről levettem és mikor már nem rotyogott, egy fél merőkanálnyit a tojássárgájához kevertem. Figyelem: ahogy csurgatjuk bele a mártást, egyből lelkesen kavarjuk is, nehogy megfőjön benne a tojássárgája. A cél csak az, hogy kissé besűrűsödjön, selymesen-krémesen gazdagítsa a mártást. Tehát mikor jól elkevertem benne az első adag mártást, adtam hozzá még egy merőkanálnyit, azt is gyorsan kikevertem, majd az egészet a lábosban lévő mártáshoz kevertem. Szépen besárgította, krémessé és teltté tette a mártást.
Ez a citromos rántott szelet ezzel a citrommártással többféle körettel is különleges és tökéletes. Fejes saláta szezonban a mártást öntetként használhatjuk: akár meleg öntetként, akár hagyhatjuk kihűlni is, mindenhogyan jó. Egyszerűen halmozzunk a tányérra salátaleveleket, öntsük meg a meleg vagy a kihűlt mártással, s így ezzel a könnyű körettel fogyasszuk a fűszeres-citromos rántott szeletet.
Eredeti ötletem a házi szélesmetélt lett volna. Tehát a metéltet egyenesen a forró mártásba szedjük ki, jól átforgatjuk, s mellé tálaljuk a rántott szeletet.
Rizzsel is teljesen rendben van, illetve jön az újkrumpli szezon: héjastul sütött steak-burgonyával tálalva is mesés.
Készíthetjük pulyka vagy csirkemellből is, de talán halfilével lenne a legtökéletesebb.
Vega variáns:
Elkészítjük a citrommártást, de egyenlőre a tojássárgája nélkül. Közben sós-cukros vízben előfőzzük a kis darabokra vágott zöld csirágot. (Ne sajnáljuk a főzővízből sem a cukrot, sem a sót.) Közben főzzünk spagettit is. Mikor félig puha a csirág, tegyük át a mártásba kevés főzővízzel együtt és rotyogtassuk össze jó, sűrítsük kissé be a mártást. Mikor készen van, keverjünk hozzá a fentiek szerint tojássárgáját. Ebbe a kész mártásba szedjük ki a spagettit. Jól forgassuk össze, hagyjuk lefedve 2 percet állni, hogy a tészta felszívhassa az öntetet, majd tálaljuk. Kaporrajongók a mártás elkészítésének végén aprróra vágott kaprot is keverhetnek bele, nagyon jól illik az ételhez.
Az első citromvirág a fácskámon! :)
2011. február 23., szerda
Kreol jambalaya
Hozzávalók 4 főre:
20 dkg füstölt parasztkolbász,
20 dkg füstölt sonka vagy tarja,
1 egész csirkemell,
15 dkg friss garnéla (aki hozzájut - aki nem,
ezt a mennyiséget tegye bele vagy húsból
vagy kolbászból pluszban),
25 dkg vöröshagyma (tisztítva ennyi),
4 duci nagy gerezd fokhagyma,
6-7 evőkanál olaj,
40 dkg hosszúszemű rizs,
2 zöld hosszú hegyes erős paprika,
5 dkg zeller vagy egy 30 cm-es szárzeller darab,
1 konzerv hámozott, darabolt paradicsom,
9,5 dl csirkealaplé (vagy 1,5 leveskocka és 9,5 dl víz),
só,
frissen őrölt feketebors úgy meglehetősen sok,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
1 csapott teáskanál cayenne bors (őrölt csili),
1 csapott teáskanál szárított kakukkfű,
1 evőkanál szárított bazsalikom,
1 csapott teáskanál koriandermag,
1/2 teáskanál köménymag,
1 csipet cukor ízfokozónak.
2011. február 14., hétfő
Tojás, tojás, tojás és még tojás
A szombati piacozásom alkalmából vettem egy regement tojást is. Finom falusit, kapirgálós tyúkok ajándékát. A piacon minden második árus falusi néni volt, tojáshegyekkel a szatyrában. Szerintem a tyúkoknak van egy titkos szakszervezetük. Világ tyúkjai, egyesüljetek! vagy valami ilyesmi... Nem rontják egymás üzletét. Ha tojnak, mindenhol, mindegyik tojik. Ha nem, akkor sehol egyik sem. Nagyon olcsón adták a mamik, éppen ezért. No és ha már falusi tojás... Hát az elválaszthatatlan párja sem hiányozhatott a kosaramból. A snidling. Égben köttetett páros. A snidling az a varázslatos zöldféle, amit épp akkor kapni a leginkább, mikor még medvehagymának, újhagymának híre-hamva sincs. De már nagyon vágyjuk a friss zöldeket. A snidling az egyik kedvenc hagymafélém és tojáshoz szeretem a legeslegjobban.
Egy tökéletes Valentin napi vacsora. Szerintem nincs férfiember, aki a tojást ne szeretné. Ráadásul. Hát igen. Potencianövelő is, mint az köztudott. És még egy előnye van: hamar elkészül. Ó, és még egy. Tavasz-idéző. :)
A tojásnak számtalan elkészítési módja van. Mindenki másképp csinálja és szereti.
Lássuk csak. Habart tojás, rántotta, omlett, főtt tojás, lágy tojás, tükörtöjás, bevert tojás, buggyantott tojás, tojáslepények: az olasz frittata, a spanyol tortilla, no és a klasszikus bundás kenyér.
Tojássaláta, tojáskrém. Pácolt tojás. Van még valami? Biztosan. Most hirtelen ezek jutottak eszembe.
Nektek melyik a kedvencetek? Én a jó rántottát szeretem és a habart tojást. Meg a lágytojást.
No de mi a különbség a rántotta, a habart tojás, az omlett és a tojáslepény között?
A habart tojásba kerül vaj és tejszín. Vagy vízgőz felett készítjük, vagy óvatosan kis lángon, végig finoman kevergetve, hogy lágy, krémszerű maradjon. Érdemes előtte felverni a tojásokat, hogy ne legyenek benne nagyobb fehérjedarabok. Sokkal előbb le kell venni a tűzről, mint ahogy gondolnánk és akkor lesz jó, mert a levétel után is szilárdul még. Nagyon finom krémes tud lenni. Snidlinggel csodálatos.
A rántotta. Alaposan felverjük a tojásokat sóval, tejjel vagy tejszínnel (kevéssel) és nagyon forróra felhevített olajban vagy vajban sütjük meg. Körbe-körbe rázogatjuk a serpenyőt, alányúlunk időnként és a még híg tojást a serpenyőre folyatjuk. A végeredmény egy egyben maradt, kör alakú sült tojás. Itt arra kell ügyelni, hogy nagyon forró serpenyőbe tegyük, legyen alatta bőven zsiradék (különben száraz lesz) és ezt is nyilvánítsuk késznek, mikor még remegős a teteje.
Az omlettben van egy kevés liszt is, és a fehérje habbá verve kerül bele. Hasonlóan sütik, mint a rántottát.
A tojáslepényekbe általában nem kell liszt, de jó sokféle zöldséggel gazdagítják. A frittattát, miután félig elkészül a serpenyőben, még sütőbe teszik és nincs átfordítva. A tortilla serpenyőben készül és át kell fordítani, mindkét felét megsütik. Ezt egy tányér segítségével lehet megcsinálni. Szintén sokféle zöldséggel, húsfélével lehet gazdagítani. Mindkét tojáslepényt úgy szeleteljük, mint a tortát. Bőséges, laktató fogások, sok főre, sok tojásból.
A bevert tojás és a buggyantott tojás ugyan az. Bő, forrásban lévő kissé ecetes vízbe ütjük a tojásokat, addig főzzük, míg a fehérje megszilárdul, de a sárgája krémes, lágy marad.
Főtt tojás: hideg vagy forrásban lévő vízben főzzük de csak annyira, hogy a sárgája ugyan összeálljon, de még kissé krémes maradjon. Ki kell mérni az időt mindkét esetben. Ha hideg vízbe tesszük föl, kb. 5-6 perc kell a forrás után, ha forrásban lévőbe, akkor 8-9 perc alatt lesz jó.
Lágy tojás: forrásban lévő vízbe tesszük, ki-ki mennyire lágyan szereti. (Én 4 percesen, hogy a fehérje egészen megfőjön, de a sárgája krémes, lágy maradjon. Nálam a főtt és a lágytojás azonos. :) Nem szeretem a nyers fehérjét.)
Bundás kenyér: Kiváló a szikkadt kenyerek elhasználására. A kenyérszeleteket enyhén sózott, tejjel lazított, jól felvert tojásba mártjuk, majd viszonylag bő olajban vagy vajban kisütjük. Tálalható ketchuppal, majonézzel, mustárral, de akár édesen is, porcukorral és különféle lekvárokkal is. Természetesen friss kenyérből is készülhet.
Habart tojás készítése: A tojásokat jól felverjük, kissé sózzuk. (Finoman, mert a tojásnak amúgy is kissé sós íze van.) Tojásonként 1 dkg vajat teszünk hozzá és feltesszük kis lángra. Állandóan kevergetjük finoman. Mikor kissé kezd összeállni, levesszük a tűzről és tojásonként kb. 2 cl tejszínt vagy tejfölt (vagy a kettő keverékét) adunk hozzá. Visszatesszük a tűzre és folyamatosan, finoman keverjük. Egészen krémes, lágy állapotában vesszük le a tűzről.
Hát. Lehet válogatni. :)
(A képeken fent: főtt tojás van pirítóssal, snidlinggel és sült házi sonka szeletkékkel és az alsóbb képen habart tojás snidlinggel, sült házisonka-szeletekkel.)
2011. január 13., csütörtök
Pirospaprikás sült csirkemáj
Hozzávalók 4 főre:
2011. január 7., péntek
Sóágyon sült csirke
Egy igazi diétás fogás. Omlós sült csirke, semmi plussz zsiradék. A sóssága is abszolút tökéletes (nekem még kissé sótlan is volt, mert én elég sósan eszem), és még az én bénácska sütőmben is olyan igazi grillcsirkésre sült meg.
Ritkán sütök egész csirkét, mert néha lehet csak kapni szabadon tartottat. Ma szerencsém volt hozzá. Pedig a jó sült csirke bizony azt hiszem mindenki kedvence.
De hogyan készül a jó sült csibe? Mindig csodálkozom Nigellán, meg Ramseyn, meg Jaimen, mert csak úgy betolják a sütőbe. Na jó, asszem Gordon kivétel. Véleményem szerint ha jó omlós és szaftos csirkét vagy pulykát akarunk enni, ahhoz bizony fóliázni kell a madarat. Különben kiszárad. Kivétel ez a sóágyon sült csirke, mert ez a sótól valahogy szaftos marad. Én mindig úgy sütöm a csibét, hogy minimum 40 percig fólia alatt párolódik olyan 180-200 fokon és mikor már teljesen puha, akkor majdnem teljes lángon fejezem be a sütést, amitől szépen meg is pirul a mádóóórka. Fűszerezni bármivel lehet, ízlés szerint, de szárnyast szigggorúan mindig vajjal sütök! Nem olajjal, hanem bőségesen vajjal. Omlós lesz tőle és isteni ízt kap. Egy normál grillcsirkéhez kell 5 dkg vaj. És persze ez ugyanígy igaz a karajra, dagadóra, oldalasra, a marhahúsra is. Mármint a lassan sütés és fóliázás. A szárazabb disznóhőst is mindig vajjal sütöm. (Karaj, comb, dagadó)
Hozzávalók 4 főre:
2 kisebb csirke,
1,5 - 2 kg nagyobb szemű só,
2 citrom reszelt héja,
1 egész citrom,
15-20 db babérlevél,
4 csillagánizs.
A sót tepsibe öntöttem, elkevertem 2 citrom reszelt héjával. Babérleveleket szórtam rá, majd rátettem a csibéket. A lábukat összekötöztem, hogy szép maradjon a formájuk. A hasüregükbe babérleveleket tettem és fél-fél citromot. Körülbelül 180 fokos sütőben másfél órán át sütöttem.
Egyébként semmi extra, szerintem mikor pácolva van a csirke és mindenféle finomság van alá és bele téve, sokkal-sokkal fincsibb. Igazából nem nagyon éreztem hogy átvette volna a citrom, babér ízét. Ez is bizonyítja, hogy zsiradékban oldódnak igazán ki az ízek. Viszont. Ez tényleg olyan igazi grillcsirke, amilyet eddig itthon még sosem sikerült sütnöm. És egyszer ezt is ki kellett próbálnom. De nem lesz a kedvencem, ez tuti. :)
A sókéregben sütést viszont feltétlenül kipróbálom. Szerintem az jobb módszer lehet, mert abban tényleg párolódik is a hús vagy hal. Majd ha nem kettő, csak egy csibét készítek.
Köretnek a többieknek rizibizit csináltam. Magamnak pedig egy olyan salátát, ami külön bejegyzést is megérdemel majd - nem is tudom, miért nem fotóztam le. Mert nem is gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Annyira, hogy azt hiszem, az egyik kedvenc salátám lesz. Ugyanis rajongok a ruccoláért, vagyis borsmustárlevélért. Nagyon egyszerű kis saláta: ruccolalevelek, narancsgerezdek és brie sajtdarabok. (Márványsajttal vagy fetával vagy finom krémes kecskesajttal is tökéletes lenne.) Öntetnek csak egy-két löttyintésnyi olívaolaj, kevés só rá és balzsamecet vagy - grapefruit leve. Mindenképpen fölteszem külön bejegyzésben is, mert nagyon jó.
2010. november 7., vasárnap
Rukkolás, rikottás hústekercsek
Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielõtt megöregszem,
mielõtt meghalok.
Felavattam a vadiúj öntöttvas serpenyőmet. Jelentem: remekül szuperál! :)
Ez a karajtekercs a látszat ellenére nagyon egyszerű és nagyon gyorsan készen is van. Ráadásul egy igazán finom és különleges fogás sikeredett belőle.
Hozzávalók 4 főre:
80-90 dkg karaj (csont nélkül),
25 dkg ricotta túró vagy sima mezei hazai zsírdús túró,
15-18 szem olajbogyó,
5-6 darab aszalt paradicsom,
ruccolalevelek,
1 doboz hámozott, kockázott paradicsomkonzerv,
4 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
1 dl száraz fehérbor,
2 dl alaplé vagy 1/2 erőleveskocka,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
só,
frissen őrölt bors.
A karajt úgy vágtam vékony szeletekre, hogy a hártyájánál kettőt-kettőt egyben hagytam. Így ebből a mennyiségből lesz 6 nagy szelet hús kinyitva. Kiklopfoltam vékonyra, sóztam és borsoztam kissé. A túrót összekevertem karikára szelt olajbogyóval és apró kockákra vágott aszalt paradicsommal. A hússzeleteket beborítottam ruccolalevelekkel, majd tettem rá a túróból is. A két szélén kissé behajtottam a húst és felgöngyöltem. Erős cérnával (horgolócérna) megkötöztem hogy ne essen szét a göngyöleg.
A vaj és olívaolaj keverékén erős lángon jó pirosra körbesütöttem minden oldalán a tekercseket. Aztán hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam nagy lángon elrotyogni. Ezután tettem hozzá a darabolt paradicsomkonzervet, némi vizet, egy kevés húsleveskockát, és cukrot. Először kevesebb cukrot tegyünk bele, mert nem egyformán savanykásak a paradicsomkonzervek, szóval kóstoljunk!
Fedőt tettem rá és hagytam kis lángon párolódni 20 percig. Enyni idő elég is volt neki, a tekercsek omlóspuhák lettek. Tálalás előtt kivettem a húsokat és a madzagokat eltávolítottam a húsokról.
Tipp: Ha van otthon pár szelet papírvékonyra szelt nyers, füstölt sonka is, azt is beletehetjüka töltelékbe. Hús, sonka, rukkola, olajbogyás-aszalt paradicsomos túró akkor a sorrend.
Tálalhatjuk egyszerűen párolt rizzsel is, de szerintem tökéletes valamilyen jóféle olasz tésztával is, hiszen van a hústekercsek alatt bőven finom paradicsomszósz. De talán a legtökéletesebben a polenta illene hozzá. Vagyis a kukoricakása. Na. legközelebb azzal jövök - még nincs fenn a blogon.
Készíthető csirke- vagy pulykamellből is vagy marha fehérpecsenyéből is. Sőt, hidegtálra is kitűnő maga a hústekercs, de akkor nem szükséges hozzá a paradicsommártás. Csak fehérbor-alaplé keverékében pároljuk meg.
P.s.: Na nagyon nem ájlávjú. Á, nem is vagyok ideges.... Egy kicsit sem. A blogspot új bejegyzésablakja olyan szuper lett, hogy nem tudom szerkeszteni a bejegyzésemet, csak ha átmásolom egy másik ablakba, mint új bejegyzést. Gratulálok a programozóknak. Őszintén remélem, kijavítják ezt a nem is kis hibát.
2010. október 24., vasárnap
A rántott hús
A rántott hús nekem a rántott karaj vagy szűzpecsenye. Mert a karajt a Jóisten is rántott húsnak teremtette. Ugyanis ha jól van elkészítve, omlós, porhanyós és nagyon ízletes. A bunda pedig ropogós rajta, kis felhőkben fonja körül a húst, itt-ott rátapad, de csak azért, hogy jelezze: összetartozunk. A karaj csodás ebben a szerepben, igazság szerint semmi más nem áll jól neki, de ez nagyonnagyon. Sokan rántanak combot, ami a valami szörnyű kategória, mert ugyan ugyanolyan száraz része a disznónak, mint a karaj, viszont klopfolhatjuk, ameddig csak akarjuk, soha nem fog omlósra, porhanyósra sülni, és soha nem lesz olyan ízletes, mint a karaj. Felejtsük is el, de gyorsan. Aztán van, aki tarját ránt, az meg szerintem túl zsíros rántott szeletnek. Sokkal alkalmasabb cigánypecsenyének, más pecsenyéknek, grillezve, illetve egyben sütve.
Az eredeti "vínersniccel", vagyis bécsi szelet növendék borjúból készül, és ezt is felejtsük el, mert magyarhonban szerintem keveseket kergettek az asztal körül, mert nem akarja megenni a vasárnapi vínersniccelét... Nem is nagyon kapható egyébként, az átlagpolgár bevásárlólistáján ezért sem szerepel gyakran, no meg az ára miatt sem. A szárnyasokat most nem említem, mert egyrészt nekem a rántott húsról nem ők jutnak eszembe, meg annyira nem is szeretem a csirkét. A boltit. A házit biztosan szeretném, de ahhoz nem jutok hozzá.
Rövid-, vagy hosszúkaraj? Igazából mindegy. Talán a rövidkaraj kicsit omlósabb, de igazán észrevehető különbség nincs köztük. A húst 1 cm-es szeletekre vágom. Kiklopfolom viszonylag vékonyra. Én a vékonyabb rántott húst szeretem, de jó vastag szeletből is, lásd a japánok tonkatsuját. Aki így kedveli, szeletelje 2-2,5 cm-es szeletekre. Ízlés kérdése. A szélén, ahol a fehér zsírhártya van, bevágom 3-4 centinként épp csak annyira, hogy átvágjam a hártyát. Így szét tud terülni sülés közben, nem púposodik fel a hús. Besózom. A sózással is csínján, úgy finoman. A sótlan rántott hús épp olyan rossz, mint az elsózott.
A jó panír - így tanultam az anyukámtól - felpúposodik sülés közben. Vagyis nem tapad rá a húsra. Ez nem csak amiatt érdekes, mert látványra is szebb, hanem mert így porhanyósabbra, puhábbra tud sülni a hús. A bunda és a hús között marad hely, ami sülés közben párolja is a húst, gőzök vannak benne. A rátapadós panírtól a hús keményre sül, nem lesz porhanyós, könnyű. Megfojtja a húst, nem tud "lélegezni". Egy szóval: cipőtalp lesz belőle, nem az a finomság, amire csorgatjuk már jóelőre a nyálunkat. A felpúposodós panír titka az, hogy mindig közvetlenül sütés előtt panírozok. Vagyis az olajat már föltettem a tűzre, közben kezdem a panírozást is. A besózott szeleteket először lisztbe, majd tojásba, végül zsemlemorzsába forgatom. Nem kell agyon-vissza nyomiszkolni a húst a panírral, csak lazán szépen rásegíteni. Ha túl erősen nyomkodjuk rá a prézlit, nem fog tudni púposodni sütésnél.
A jó panír - így tanultam az anyukámtól - házi. És igaza volt anyunak. Néha kénytelen voltam boltit venni, és nagyon nem jó, egyik cégé sem. Kő keményre sül mind, mintha búzadarába lenne panírozva a hús. Szóval a jó panír otthon készül, száraz zsemléből, kifliből. Vagy cutterrel, vagy reszelővel, vagy diódarálóval, a végén nagylukú szűrőn átszitálva. Higgyetek nekem, zongorázni lehet a különbséget. Ráadásul így nem kell kidobni a megmaradt zsemlét, kiflit, hanem felhasználható. Takarékosak vagyunk és ráadásul sokkal finomabb bundás húst ehetünk, mint a bolti morzsával. Manapság a panko morzsa is nagy divat, én szeretem, mert extra ropogósra sül, de inkább az eredeti tonkatsuhoz ajánlom, illetve ha csőben süttök valami olyan ételt, aminek a tetejére zsemlemorzsát ír a recept. Na, ezekhez csakis a pankot ajánlom, mert a kisszemű magyar zsemlemorzsával nem lesz jó, ugyanis a csőben sütöttek tetején a morzsa akkor finom, ha darabos, és szuper ropogósra és látványosra tud sülni. És ezt csakis a panko tudja produkálni. (Házilag cutterrel frissen is készíthető az ilyen nagyszemű morzsa.)
A zsiradék: olaj vagy zsír, vagy olaj-vaj keveréke. Bármelyik tökéletes. A kevés vajjal dúsított olajat a csirke- és pulykamellhez ajánlanám. Bár én sem így sütöm - drága a vaj.
Én serpenyőben sütöm mert nincs fritőzöm. Két cm vastagon öntök bele olajat. Ha kevés olajban sütjük a rántott szeletet, be fogja szívni az olajat, és nem tud felpúposodni a bunda. Tehát két okból sem jó a kevés olaj, mindenképpen bő zsiradékban süssük. A hőfoka pedig közepes, vagy annál kicsit nagyobb láng legyen. Ha kis lángon sütjük, beszívja az olajat, túl lassan sül és kiszárad a hús. Ha túl nagy lángon sütjük, vagy túl forró olajba tesszük, akkor meg megég a panír és a hús sem tud kellően átsülni. Vékonyra klopfolt karajnál 4-4 perc elég oldalanként, vastagra hagyottnál kisebb láng kell és olyan 8-8 perc biztosan kell. (Ez az idő és sütési főfok vonatkozik a csonttal együtt sütött karajra is, mert át kell süljön a hús a csontos részeknél is, sőt. Akár 12-15 perc is kellhet, ha vastagabb szeletekről van szó.) Fedő nem kell rá, és ne zsúfoljuk tele a serpenyőt, inkább kevesebb szeletet süssünk egyszerre. Ha túl sokat sütünk egyszerre, lehűti az olajat és a hús beszívja azt.A tojás. A tojást alaposan felverem és egy nagyon kevés tejet is teszek bele. Szebb színe lesz a kisült húsnak, olyan igazi narancsosszép, mert a tejben van cukor. Én egy csipet sót is teszek bele. De a legjobb rántott szeleteim akkor készülnek, mikor pl. majonézes salátát készítek mellé, és így marad tojásfehérjém. A tisztán csak tojásfehérjével panírozott rántott hús nagyon ropogós tud lenni. A legjobb bunda szerintem csak tojásfehérjével készül. És abba is kell a csöpp tej, akkor szép színe lesz. Persze ha nincs maradékom, akkor egész tojást szoktam felütni. A megsült szeleteket papírtörlőre szedem ki, hogy le tudjanak csöpögni.
Azon forrón frissiben fogyasztandó! Ha sokallom a hús mennyiségét, elteszem a hűtőbe inkább és mindig közvetlenül fogyasztás előtt panírozom és sütöm csak. Viszont. Sütés előtt hagyjuk a húst a konyhapulton szobahőmérsékletre melegedni. Így például az olajat sem fogja lehűteni. Meg másképp ugranak össze a rostok is. Röviden azt hiszem ennyi lenne a klasszikus rántott szelet.
Köretként legjobban a krumplipürét, vagy a petrezselymes krumplit, vagy az ecetes-almás-zellerleveles-lilahagymás krumplisalátát szeretem hozzá. Sosem rontanék el egy isteni friss-forró rántott húst rizskörettel. 😃 🙂 (Elnézést a rizskedvelőktől.) A sertésszúzből készült rántott húsra is igaz mindez, talán annyi a különbség, hogy azt nem klopfoljuk, csak finoman kissé megütögetjük, és nem fogazott klopfolóval, hanem simával, mivel annyira porhanyós húsról van szó. És igyekszünk szép, vékonyabb szeleteket vágni belőle eleve, így nem kell "agyonütni" panírozás előtt. A sütési ideje rövid neki is.
2010. október 20., szerda
Kapris-vargányás csirkemáj zsírban lesütve
Szerintem ez egy igazi őszi estékre való, finom kence. Friss, ropogós házikenyérrel, lilahagymával vagy őszi kerti paprikával. Forralt borral. Lágy zene a háttérben. Könnyed vagy épp mély beszélgetéshez való, amolyan bekucorodós időkre, mikor a lelket is melengetni és kényeztetni szükséges.
Hozzávalók 4 főre:
70 dkg csirkemáj (lehet pulyka- vagy kacsa- vagy libamáj is),
annyi zsír, amennyi ellepi a májakat (disznó- vagy kacsa- vagy libazsír),
1 nagy fej vöröshagyma durván félkarikákra szelve,
3-4 gerezd fokhagyma,
só,
frissen őrölt bors,
1 ágacska rozmaring,
1 közepes darab vargánya (20-30 dkg),
2 evőkanál kapribogyó,
4-5 szem szegfűbors.
2010. október 19., kedd
Kertészleves - a magyar mindestrone
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
Hát a recepttel bizony bajban vagyok... :)
Mi került a fazekamba?
Az alaplébe jutott:
1 csirkemellcsont
1 darab karajcsont,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma,
1/2 paprika,
1 kicsi paradicsom,
8-10 szem egészbors,
1 pici darab szerecsendió,
pár szem koriandermag,
só,
1 brokkolinak a szára.
A zöldségek sora:
1 fél teniszlabdányi zeller,
ugyanekkora karalábédarab,
6 darab kelbimbó,
2-3 közepes szál sárgarépa,
1 nagyobb szál fehérrépa,
4-5 rózsácska karfiol,
4-5 szál zellerszárnak a nagy levelei letépdesve.
Plussz került bele:
2 evőkanálnyi száraztészta (lúdgége).
2010. október 16., szombat
Fetás-kapris csirkemell
Hozzávalók 4 főre:
2 nagy egész csirkemell vagy 3 kisebb,
1 kis üveg kapribogyó,
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy 2 kisebb),
5-6 gerezd fokhagyma,
frissen őrölt bors,
1 ágacska friss rozmaring (szárított ha nincs friss),
20 dkg feta sajt,
4-5 dkg vaj és 1 teáskanál olívaolaj,
1 dl tejszín,
1 nagy csokor petrezselyem.
2010. október 10., vasárnap
A klasszikus kaszinótojás
2010. szeptember 10., péntek
Óriás kagylótészta olaszosan
Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindenkivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és minden őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.
Tegnap bevásárló körúton jártam. És megláttam ezt az óriás kagylótésztát... Szerelem volt első látásra! A kosaramban landolt.
Valójában nem-recept, nagyon egyszerű. Amiért mégis fölteszem, az a látvány és mert emlékszem anno megboldogult ifiasszony koromból arra, hogy vettem hirtelen felindulásomban ugyanígy egy doboz óriáshenger tésztát. Évekig röjtögettem a spájz mélyén - nem mertem nekiállni megfőzni, mert fogalmam sem volt, hogyan is kell. A tészta végül bátortalanságom eredményeképpen több év türelmes polcondekkolás után a kukában landolt...
Szóval, csak bátran, mondtam tegnap magamnak - hogy Vegasztomániát idézzem: Ne sz@rozz bébi, improvizálj! :))
Hozzávalók 4 főre (főételként):
személyenként 8 darab óriáskagyló,
40 dkg darált hús,
2 közepes padlizsán,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 fej fokhagyma,
1 piros pritaminpaprika,
1 zöld pritaminpaprika,
só,
frissen őrölt bors,
1 teáskanál szárított oregano,
3 evőkanál olívaolaj,
bármilyen olvadós sajt (lehet parmezán is) vagy
mozzarella.
A mártáshoz:
1/2 liter paradicsomlé,
só,
1 teáskanál kristálycukor.
A tálaláshoz:
olívaolaj,
ruccolalevelek.
A padlizsánt meghámoztam, felkockáztam, sóval, borssal jól átsütöttem a szintén kockákra vágott kétféle paprikával együtt. Mikor készen volt, robotgéppel pürésítettem.
Az apróra kockázott vöröshagymát és vékony szeletekre vágott fokhagymát olívaolajon üvegesre pároltam, aztán átsütöttem rajta a darálthúst a fűszerekkel. Végül hozzákevertem a padlizsánpépet. Ettől krémes lett és jól összeállt.
Közben a kagylókat sós vízben előfőztem, majdnem teljesen. Úgy al' dente. Egy tepsire sorakoztattam őket és megtöltöttem a darált húsos töltelékkel. Reszelt sajtot szórtam a tetejükre illetve némelyikbe minimozzarellát tettem, mert nem volt itthon elég sajt, de volt egy csomag mozzarella. Kevés vizet öntöttem a tészták alá és forró sütőbe toltam. Kb. 15-20 percig hagytam sülni.
Közben a paradicsomlét sóval és cukorral felforraltam. Nem is fűszereztem. Tálalásnál ezt az egyszerű szószt öntöttem a kagylókra, plussz jó bőven meglocsoltam olívaolajjal és ruccolalevelekkel díszítettem. Isteni jó kis étel és persze... nagyon látványos is! :)
Ha előételként készítjük, akkor személyenként elég 3 kagyló is.
Ezt a kagylót tölthetjük bármivel. A technológia ugyanez.