2008. december 22., hétfő

"Szilveszteri" aprósütemény



A kreatív, alkotó pillanatok a legteljesebbek.

Önmagukban rejtik boldogságukat és jutalmukat,
nem birtokolnak, nem félnek, nem gondolnak -
egyszerűen minket használnak a szépség megszületésére.
Az alkotásban eltűnünk, mégis... ilyenkor
éljük meg legigazibb, legteljesebb önmagunkat.
A kreativitás teremtés, erő, feloldódás, öröm.


(duende)



Szerintem azért kapta ez a süti a szilveszteri jelzőt, mert a receptben megadott mennyiség elég nagy és ha marad belőle, még szilveszterkor is finom és jó. El lehet tenni jól zárható dobozban. Sőt. El is kell tenni 1-2 napra, mert kicsit be kell puhulnia.

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
1 sütőpor,
1 csipet só,
20 dkg porcukor,
2 db vaníliáscukor,
1 citrom reszelt héja,
2 tojás,
25 dkg vaj,
15 dkg mandula (vagy durvára vágott dió),
lekvár.

A száraz hozzávalókat összekeverem és a vajat elmorzsolom benne. Aztán hozzáadom a tojások sárgáját is és összegyúrom. Gyorsan kell dolgozni a hozzávalókkal - hideg vajjal csináljuk -, mert a kézmeleg nem tesz túl jót neki. (Ha nem állna könnyen össze, icipici vizet lehet beletenni.) Mikor összeállt a tészta, lisztezett deszkán jó vékonyra nyújtom (2-3 mm vastagra) és bármilyen formával - akinek van, csinálhatja karácsony figurákkal - kiszaggatom. A lyukas részeket megkenem a maradék tojásfehérjével és durvára aprított mandulába mártom. (A tojásfehérjés felét természetesen, mert így könnyen ráragad.) Vajazott tepsiben sütöm háromnegyedes lángon. Vigyázat, mert gyorsan sül, oda kell rá figyelni.
Lekvárral összeragasztom a darabokat. Én most finom házi sárgabaracklekvárt választottam, de ribizli- vagy vegyeslekvárral is finom. Légyeg hogy pikánsabb ízű legyen a gyümölcsíz.

A mandulát forrásban lévő vízbe dobtam és egy percig hagytam forrni, aztán leszűrtem. Így nagyon könnyen lejön a héja róla. Robotgépben aztán durvára őröltem.

2008. december 21., vasárnap

Köménymagos rántottleves

Ha az ember természeti lény lenne, az abszolút táplálék nem lehetne más, mint a gyümölcs. De tudjuk, hogy származásunk szerint nagyobbik felében a természeten túlról valók vagyunk, és igazi humánus ételeinket magunknak kell megcsinálni. Az ételek rafinált volta lépést tart életünk bonyolultságával, és bizonyosnak látszik, hogy életünkben sok szövevény első oka valamely szövevényes étel. Ezen az alapon nyugodtan lehetne szendvics, vagy desszert életről beszélni. Az ilyen szendvics és desszert ételeken élő emberek a normalitást teljesen elvesztették. Bizonyos határokon túl ez már nem is élet, csak hisztéria. 
Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül. Messze azon túl, hogy valaki szereti, vagy sem. Az ember a nap bármely szakában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele. 
A rántottleves mindennemű feszültség nélkül való étel; ami különösen szeretetreméltó benne, hogy szelíd és egyszerű. Magától értetődik, hogy a csecsemő első étele az anyatej után a rántottleves. A rántottleves kristálytiszta éhség-étel, ami körülbelül azt jelenti, hogy nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb, ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort. 
A normális étel, mint a kenyér, a krumpli, a főzelék, a főtt rizs, a szalonna, megunhatatlan, mert nem akar mást, mint táplálni. A konyha nagy művei, mint a franciasaláta, vagy a birsalmával töltött sült kacsa, esetleg a pástétom, tele van hátsó gondolattal; komplex művek, sok rétegű ételek, nem is tudják magukat egyszerre kimondani. 
Rántottlevestől gyomrát még senki sem rontotta el. Mindenesetre van asszony, elég ritka, aki annak, hogy mit főz, teljes tudatában van; az ilyen asszony rántottlevesében a földanya íze határozottan felismerhető. Ilyesmit meleg szív nélkül készíteni nem lehet. Legtöbben, ha a leves durva, azzal védekeznek, hogy csak rántottleves. Mintha nem a közhely lenne a legtöbb, mintha az, ami közönséges, nem az értékek felső foka lenne. A rántottleves íze a leginkább rokon a tejes búza ízével. Ha az ember ezt megkóstolta, az élet kedvességéről mindent megtudott. 

(Hamvas Béla)





A jó rántott leves igazi gyomorsimogató gyógyír. Sima lágyság, tápláló melegség. Hamvas jól mondja, csak egyetérteni tudok vele.

Hozzávalók 4 főre:
1 teáskanál köménymag (nem őrölt!),
2 púpos evőkanál liszt,
1,5 liter víz,
só,
1 csapott teáskanál pirospaprika,
4 evőkanál olaj vagy ennek megfelelő mennyiségű zsír.
Betétnek:
pirított kenyérkockák.


A jó rántott leves titka az, hogy a gyöngyözősre fölhevült olajban kissé kipattogtatjuk a köménymagokat, majd csak ezután szórjuk bele a lisztet. A második titok: hogy nem világos, hanem sötétebb zsemleszínű rántást készítünk. Mert a lisztnek, ha finoman megpirítjuk, egészen csodálatos, dióra emlékeztető illata, íze lesz. Onnan tudjuk, hogy már jó a rántásunk, amikortól ezt a semmivel össze nem téveszthető illatot az orrunk megérzi. Tehát: nem szabad hideg zsiradékba tenni a lisztet, hanem kellően forrónak kell lennie, vagyis olyan "gyöngyözősnek", s először a köménymag, utána a liszt jön bele. (Túl forró se legyen, mert akkor elég a köménymag és elég a liszt is. Találjuk el a jó hőfokot.)
Mikor a rántás elkészült, félrehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a pirospaprikát és apránként felengedjük hideg vízzel. Sózzuk. Forrásig kevergessük meg időnként, mert a liszt hajlamos letapadni a lábos aljára, és vigyázzunk rá forrásig mindenképpen, mert mikor felforr, hajlamos kifutni. Ezután kis lángon pötyögtetve főzzük 10-15 percig, hogy az ízek összefőjenek a levesben. Pirított kenyérkockákkal tálaljuk. A világ egyik legjobb levese!

2008. december 17., szerda

Túrós csusza



A szivárvány az égen van mindig
az eső csak észrevenni segít.
A levelek beszélgetnek egyébként is
a szél csak fordít néha nekik,
hátha van idegen is közöttük.

(Tornay András)




Úgy tűnik, tésztás napokat élek... Ma klasszikust főztem: gulyásleves és túrós csusza.
Rendkívül egyszerű, de má' nem olcsó.

Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg csuszatészta,
15-20 dkg szalonna,
25 dkg túró,
1/2 liter tejföl,
só.

A szalonnát vékony csíkokra vágtam és kisütöttem. A pörcöt félretettem egy tálkába, a zsír fölöslegét pedig egy kis pohárkába. Annyit hagytam csak a lábos alján, amennyi a tésztához kellett. Közben persze sós vízben főtt a csuszatészta. Mikor megpuhult leszűrtem és hideg vízzel kicsit átöblítettem, aztán a szalonnazsírra tettem. Hozzákevertem a túrót is, kicsit sóztam. Tejföllel és a szalonnapörccel tálaltam.
Igazából gyúrni akartam a tésztáját, de most időre készen kellett lennem az ebéddel. A gyúrás pedig kicsit lassúbb, mint a száraztésztát kifőzni. Majd leközelebb. :-)
Vegáknak is ajánlom, persze nem szalonnával. Csak natúran.
A túrós csusza köretnek sem utolsó. Nagyapám például jó csípős lecsóval ette, vagy pörkölttel.

2008. december 15., hétfő

Borzacskabundában sült hús


„Az vagy, ami az édesanyád.
A világot, s minden létező dolgot az édesanyád szemével látsz.
Amit később az apáktól tanulsz, az valami más.
A kultúrák láncolata asszonyok lánca, akik a múltat összekötik a jövővel.”

(Shirley Hill Witt, Mohawk)
hozzávalók:
személyenként kb. 20 dkg hús (sertés, pulyka, csirke),
mustár,
só, őrölt bors,
liszt,
borzacskatészta.

A húst kiklopfoltam, bemustároztam és borsoztam, aztán lisztbe, majd borzacskatésztába forgattam és bő olajban közepes lángon megsütöttem. Annyit módosítottam az eredeti borzacskatésztán, hogy hozzáaprítottam két nagy fej lilatönkű pereszkegombát (hűtőlenullázást csináltam), és hozzászeltem félkarikákra egy nagy fej vöröshagymát is.
Kicsit vastag lett a bunda, no de én jobban szeretem, mint a húst úgyhogy nekem így volt jó. Lehet fordítottan is csinálni... :-) Vastagabb husiszelettel és vékonyabb bundával.
A bundázás kicsit macerás, mer' az ember könyékig masszás lesz. Mert hogy azok a fránya krumlicsíkocskák igen gyorsan és feltűnő ügyességgel igyekeznek elhagyni a hússzeletet, s mindezt még olajbatétel előtt csinálják szóval.... ügyeskedni kell, és nem sajnálni a kacsónkat belemeríteni a borzacskatésztába. :-)