2017. február 11., szombat

Csirkepaprikás


Ezt az ételt Veruska barátnőmnek ajánlom. :) A kedvence.
Sokszor borozunk, dumálunk este, s olyankor valamit kotyvasztunk is. Örülök, hogy vannak még lányok, akik meg akarnak tanulni főzni. Kétszeresen is jó ez, mert az ő élete is gazdagabb lesz, s nekem is öröm, mert van kinek átadni a tudományom.




Már idejét sem számolom, mióta írom a blogot. S a csirkepaprikás még nem került sorra. És ha hiszitek, ha nem, nem csak azért, mert kifelejtettem. Hanem mert nem is főztem. Bevallom, nem vagyok nagy rajongója, pedig ma megállapítottam, hogy nem is rossz étel. Az volt a gondom, hogy általában agyontejfölözik, és ezzel el is tüntetik a karakterét és ízét, s csak a tejföl - számomra - nem túl kedvelt íze marad. Egy savanykás szmötyi, amiben naracssárga pöttyök úsznak itt-ott, s alatta jellegtelen csirkehús. Nos, ez elég kiábrándító: menzai emlékeim vannak róla, meg másnál is így láttam. Nagyon sokan így főzik. Egyébként ma is jobban szeretem a sima csirkepörköltet, vagyis a tejföl nélküli változatot. A képeken a lábosban még ez az állapot látható, a tányéron már a tejfölös, klasszikus csirkepaprikás. Valamint a csirkecombot egyáltalán nem tudom megenni (a nem szeretem enyhe kifejezés, a "nyeles husival" ki lehetne kergetni a világból), a szárnyát viszont igen, úgyhogy nálam a csirkepörkölt kizárólag szárnyából készülhet. A mellehúsa száraz és íztelen, szintén nem alkalmas pörköltnek. (Rántva nagyon finom.)




Ha klasszikusokat főzünk, csináljuk jól, én azt mondom. Mivel ez egy olaszosan egyszerű étel, a hozzávalóknak jóknak kell lenni. Tehát jó hagyma kell bele, jó csirke, a legjobb édesnemes pirospaprika, és jó minőségű tejföl. Hiszen nincs is benne több hozzávaló. Szerencsére én a paprikát az Alföldről kapom, házilag termesztett, szárított és őrölt paprika. Gyönyörű színe van és nagyon finom íze. Nagyon fontos a jó paprika: jártam már úgy, hogy keserűt vettem (mert késett az alföldi szállítmány) és az egész ételt elrontotta. A hagymát egy makói sráctól veszem a piacon. A csirke az bolti, sajnos nem jutok hozzá máshoz, de ez most egészen jóízű, és szép sárga is volt. Persze a tanyasi csirke lenne a nyerő. Tejfölből kimértet veszek, tejszínízű, jó krémes és sűrű.
A paprikás csirkét is el lehet tehát rontani. Először is ha nem jók az alapanyagok, ahogy fentebb írtam. Aztán ha túlhagymázzuk. A hús súlyának cirka 20 százaléka legyen a vöröshagyma, semmiképpen nem több. A harmadik sarkalatos pont, hogy a hagymát kellően meg kell dinsztelni, mielőtt belekerül a csirkehús. Nem jó rostogós hagymadarabokra harapni a szaftban. A negyedik, hogy mindig kissé öntsük csak fel, a túl hosszú lé nem eredményez sűrű, ízletes szaftot. Az ötödik, amit már szintén írtam: ne tejfölözzük túl. S végül: szerintem káromlás bóti tésztával tálalni a paprikás csirkét. Ha nincs türelmünk nokedlit készíteni, nem is érdemeljük meg ezt a finom ragut, ez a véleményem, oszt meg lehet kővel dobálni. :)) Legalább olyan illúzióromboló, mint a menzás lisztes tejfölben úszó csirkepaprikásnak nevezett szörnyedvény. Szerintem.




Hozzávalók 4 főre:
12 db csirkeszárny vagy 6 egész comb (kb. 1 kg)
2 normále fej hagyma (kb. 20 dkg)
6 dkg vaj (Ha csak csirkepörköltet készítünk, akkor nyugodtan lehet zsírral vagy olajjal főzni, szerintem ebbe a tejfölös-tejszínes klasszikusba a vaj nagyon jó ízt ad.)
3 púposkás teáskanál édesnemes pirospaprika

1 kis gerezd fokhagyma (el is hagyható, ízlés szerint)
5 dkg sűrű tejföl (2 púpos evőkanál)
2 evőkanál tejszín
1 teáskanál liszt (el is hagyható, ízlés szerint)
A nokedlihez:
50 dkg liszt (nagyevőknek 60 dkg, 4 tojás és kb. 2,5-3 dl víz)
3 tojás
1,5 teáskanál só
kb. 3 -3,5 dl víz (ki mennyire roppanós vagy lágy nokedlit szeret).

A csirkét mindig alaposan megtisztítom, mert nem szeretem, ha tokok, pihék, szőrök maradnak rajta. A szemöldökcsipesz nagy segítség, valamint egy lángot meg szoktam gyújtani a tűzhelyen és lepörkölöm az apró szőröket, majd folyó csapvíz alatt jó alaposan meg is mosom a darabokat. 
A hagymát apróra kockázom, vajon egy mokkáskanál sóval üvegesre párolom, majd egy decinyi vizet  hozzáöntök és hagyom forrni olyan 10 percig. Ezután teszem bele a pirospaprikát, a csirkedarabokat, és visszateszem nagy lángra. Sózom és addig sütöm, míg kifehérednek a húsdarabok. (Kell legyen alatta valamennyi víz is, hogy ne égjen meg a pirospaprika, tehát már itt egy rövid lében van a csirke.) Ha kifehéredtek, felöntöm annyi vízzel, hogy olyan háromnegyedéig érjen a húsdaraboknak. Ha teszek bele fokhagymát is, akkor most és egészben a gerezdet.
Fedő alatt hagyom rotyogni, míg megpuhul a csirke, ez olyan 1-1 és 1/2 óra. Ezalatt a hagyma is szépen szétfő, és sűrű szaftja lesz. Ha nagyon elfőné a levét, kicsivel pótolom. 
Végül a tejfölt elkeverem a tejszínnel, kevés liszttel, és a forró szaftból is keverek hozzá egy merőkanállal, majd ezt öntöm a pörkölthöz, állandó finom keverés közben. (Ne törjük össze a húst, ilyenkor már omlós, puha.) Hagyom még 3-5 percig rotyogni, hogy a lisztíz eltűnjön és a tejföl-tejszín íze hozzáidomuljon a többihez. (Legközelebb liszt nélkül készítem, nem kell bele, elég jó sűrű volt amúgy is a szaftja. Csak mivel sosem főztem még csirkepaprikást, hallgattam a receptekre, de szerintem nem kell bele liszt.)




Amíg rotyog a csirke, addig el tudjuk készíteni a nokedlit is: tegyünk fel egy nagy fazékban vizet forrni 2-3 teáskanál sóval. Közben a tojásokat verjük fel, a lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el benne a sót, adjuk hozzá a tojást és a vizet és keverjük el alaposan. Nem kell simára dolgozni, csak rendesen elkeverni. Amikor forr a víz, nokedliszaggatóval szaggassuk ki, ha feljöttek a felszínre a nokedlik, szűrőkanállal szedjük ki és kissé öblítsük át folyó hideg vízben, majd egy nagy tálba tegyük kevés zsiradékkal, ami lehet vaj, olaj, zsír. Kell a nokedlire, hogy ne ragadjon össze.
Szerintem a csirkepaprikás még nudlival is nagyon finom (csupasz nudlival), vagy puliszkával is, vagy házi tarhonyával. Sőt, a nokedlit fűszerezhetjük tavasszal kaporral is, sőt, keverhetünk a tésztájába túrót is. Házilag készített csipkedett tésztával is mennyei lehet. Rizzsel el nem rontanám. :)
Aki tejfölösebben szereti, természetesen kínálhat a tálalásnál külön kisköcsögben még tejfölt.
Nyáron egy paradicsom, paprika is mehet bele. S természetesen aki csípősen szereti, az valamilyen csilit is főzhet bele.

2017. február 3., péntek

Herbatea magas lázzal járó influenzára


Az idei télen már másodszor kaptam el az influenzát. Remek. Akkor is, most is jól be is lázasodtam. Nem is kívánok mást, csak folyadékot, savanykás folyadékokat. Főztem finom kompótot narancs- és citromlével s mézzel és jól behűtve kanalazgatom, meg főztem húslevest nagyvájlinggal, meg teát. Most ezek mennek meg az influenziabacik.




Hozzávalók a herbateához:
3 rész* zöld tea,
3 rész fehérfűzfakéreg,
2 rész hársfavirágzat,
1 rész édeskömény,
1 rész kakukkfű,
1 rész kamilla,
1/2 rész macskagyökér.
+ citrom leve, fehérbor, méz (hársméz)

* 1 rész = lehet 1 teáskanál is, vagy 1 evőkanál is, az arányt jelöli.

A teakeverékből 1 teáskanállal adjunk 3 dl vízhez, ha mindig frissen készítenénk.
A keverékhez a fűzfakérget és az édesköménymagot ne adjuk hozzá csak mérjük ki. Ezekből nem forrázatot, hanem főzetet készítettem. Főzet: forrásban lévő vízbe szórjuk a kérget és édesköményt, lefedve főzzük 5-8 percig, majd elzárjuk a gázt alatta. Még hagyjuk 20 percig fedő alatt, majd leszűrjük.
A többi hozzávalóból forrázatot készítettem, vagyis teát a szokásos módon. A forralt vizet kissé hagytam hűlni, hogy olyan 90 fokos legyen, beletettem a szárítmányokat és fedő alatt hagytam 10 percig, majd leszűrtem. Végül a leszűrt forrázatot és főzetet összevegyítettem. Aztán ízesítettem  citromlé, fehérbor és méz keverékével. Én egyszerre lefőztem 2 litert, vagyis egy napi adagot. A 2 literhez adtam 1 citrom kifacsart levét és 2 dl fehérbort. Hársmézzel ízesítettem.
Figyelem: a fűzfakéreg természetes szalicilt tartalmaz. Aki érzékeny rá, ne fogyassza ezt a teát. Szalicil van például az Aszpirinben is.

2017. január 29., vasárnap

Görög csicseriborsóleves (Revithoszupa)


   A görög tájban négy elem van együtt: az ég, a tenger, a szikla és a növény. A kristályosan átlátszó ég, a bíborszínben lángoló tenger, a fehér szikrázó mészkőszikla és az ezüstzöld levelű növény.  Ebben a tájban minden tiszta, a szemnek külön meg kell szokni az élesen hasító fényt. Van ebben a ragyogásban valami, ami fájdalmas. Mert a végső határon áll. Többet már az ember nem bírna el.  Lángokból van itt minden, színtelen lángból, abból, amelyik a legjobban perzsel. A hely sajátsága ez.  Mint ahogy Hérakeitosz mondja - pürosz tropai, a tűz változása, és hogy az élet présztér, forró lehelet.
   Egész Görögország tája e forró káprázat, még ott is, ahol a tenger nem látszik, mert nem csak a sós párát hozza el a szél, az égen is tündöklik a távoli bíbor.

(Hamvas Béla: Arhai)


Tél derekán járunk... Ilyenkor kerülnek a fazékba a hüvelyes termények: bab, sárgaborsó, lencse, csicseriborsó. Nálunk tipikusan téli ételek, gazdag és melengető levesek, egytálételek készíthetők belőlük. A délebbi országokban azonban például a hummusz és falafel napi szinten fogyasztott kedvenc. Ragukban is szívesen használják a csicserit, nem csak az arab országokban, de Indiában is: dahlok és curryk kedvelt alapanyaga.
Eddig azt hittem, a falafelnél és a hummusznál zseniálisabbat nem lehet kitalálni ebből a csicsergő borsóból (tényleg csicsereg amikor ázik: pattog, koccan a tál falához), de tévedtem. Ez a leves egyszerűen pazar. Igazi mediterrán jelleg érződik rajta: alighozzávalókból, egyszerűen finomat így kell készíteni. Még a görög nyaralásból hoztam haza egy szakácskönyvet, abban találtam.

Hozzávalók 4 főre:
35 dkg száraz csicseriborsó
2 nagy fej vöröshagyma (kb. 20-25 dkg)
1 nagy babérlevél

1,2 dl olívaolaj
1 - 1,5 citrom leve
és ha dúsítanánk, kiegészítésül
feta sajt, hagyma

Ezt a levest nem lehet konzervből készíteni, mert együtt kell főnie a hagymával, és sűrűsödésig kell főzni. Tehát a csicserit előző nap beáztatjuk, 12 - 24 órára. Aztán leöblítjük és feltesszük hideg vízben főni, körülbelül úgy, hogy a borsókat 3 ujjnyira lepje el a víz. Mikor felforrt, a habját leszedjük. Hozzáadjuk az apróra kockázott hagymát, sózzuk, és fedő alatt puhulásig főzzük, cirka egy-másfél órán át. Van aki babér nélkül főzi, nekem az egyik kedvenc fűszerem, úgyhogy én tettem a levesbe azt is. (Van aki a sót is a végén teszi a levesbe, én jobban szeretek az elején sózni.)
Tehát amikor puha a csicseri, hozzáöntjük az olívaolajat is, és azzal is főzzük még cirka fél óráig, amíg sűrűsödik a leve. És ekkor, a legvégén öntjük hozzá a citromlevet. Kóstoljuk, szánk íze szerint savanyítsuk, és még forraljuk 3-5 percig, hogy a citromlé is harmonikusan illeszkedjék a leves ízeihez. Találtam olyan recepteket is, amik azt írják, hogy a végén egy evőkanálnyi lisztet keverjünk el a citromlével, és ezt adjuk a leveshez, így sűrűbb lesz. Nem kell, magától is besűrűsödik.


Az olívaolaj mennyiség kell bele. Higgyétek el nem sok, felveszi a leves. És szobahőmérsékleten is kitűnő, talán még intenzívebb az íze.

2017. január 25., szerda

10 perces bögrés fánk


A belvárosban lakunk. Több buszjárat is erre jár, és áll meg az ablakunk alatt. Némelyiknek úgy csikorognak a kerekei, pont úgy, mint ahogy a bálnák énekelnek. Ilyenkor mindig elmosolyodom, és azt mondom magamban: igen, hallak benneteket.
Bolondság, de az enyém. Szívem joga.
Egyszer álmodtam az óceánok hatalmas vándorairól. Csodálatos álom volt. Értettem a nyelvüket, éreztem a lényüket. 
Azóta hallom a bálnák énekét. Igen, még egy busz kerékcsikorgásában is tudnak üzenni.



Még tavaly sütöttem először, finom és egyszerű. 
Fura vagyok, mert a főzésre hosszú órákat is képes vagyok rászánni, de a sütésre nem. Pláne, ha egy egyszerűbb variációja valamely sütinek legalább vagy majdnem olyan jó, mint a hosszú időt és babusgatást igénylő verzió. Ez a fánkocska nagyon ízletes és finom, "bögrés" fánk néven találtam, de - szerintem - nem igazán volt jó a recept. Úgyhogy javítottam és pontosítottam.

Hozzávalók 2 főre:
20 dkg liszt
1 tojás
15 dkg tejföl vagy joghurt (én most lájtos tejföllel csináltam)
1 púpos evőkanál kristálycukor
csipet só
1/2 csomag sütőpor
1 dl víz

A hozzávalókat kikeverjük egy tálban (nokedlitésztára kell emlékeztetnie), és evőkanállal adagolva bő olajban kisütjük. Egy adag fánktészta fél evőkanálnyi. A kis fánkocskák maguktól megfordulnak különben, nagyon bírtam ahogy úsznak a kókuszolajban. Közepesnél kicsit kisebb lángon süssük, hogy át tudjanak rendesen sülni. Az első kisült adagból érdemes egyet kettévágni, hogy nem nyers-e a közepe. Így tudjuk ellenőrizni és az olaj hőfokon igazítani, ha szükséges.
Ízesíthetjük reszelt citromhéjjal, vaníliával, rummal is a tésztát. Én egyszerűen csak porcukorral megszórtam és fincsi házilekvárt kínáltam mellé.

Ha nem teszünk bele cukrot, hanem sósan készítjük (akár zöldfűszerekkel), igazán remek körete lehet bármilyen szaftos ragunak vagy sültnek is.
Ha pedig a tésztához némi túrót is keverünk (vagy reszelt sajtot), abból is finom fánk fog kisülni. Akár édesen, akár sósan. Ha pl. túróval készítjük, szuper feltét lehet (és sósan) spenót vagy sóskafőzelékhez, de ha pl. nagyon apróra szaggatjuk, akkor levesbetétnek is kitűnő. Ugye mennyire variálható? :)