Gözleme (török töltött lepénykenyér)

A múlt bárcsakjai és a jövő aggodalmai
a jelen pillanatunkat elrabló két tolvaj.

                                                                                          (Üstün Dökmen)

Maradékból finomat. Semmit sem szeretek kidobni, ami étel. Jelen esetben még egy adagnyi főtt burgonyát sem, hiszen valaki sokat fáradozott vele: elültette, gondozta, leszedte, piacra vitte, s én csak mindennek a jutalmát élvezem, a finom krumplit. Néhány alap-hozzávaló, egyszerűség, de a végeredmény mégis abbahagyhatatlan. (A változatosság gyönyörködtet, különösen böjtidőszakban.)

A gözleme töltött lepénykenyér, a török konyha népszerű finomsága. Van ahol élesztővel készül a tésztája, van ahol nem. Tölteléke leggyakrabban spenót, sajt (fetához hasonló vagy olvadós is lehet), burgonya, de lehet fűszeres darált hús is. A lényege az, hogy nagyon vékonyra nyújtják a tésztát, s vagy levélformára vagy félhold alakra hajtják a töltelékre. Eredetileg tárcsán, szabad tűzön sütik. Persze a háziasszonyok otthon is készítik.

Én élesztős tésztát csináltam hozzá, a krumpli adott volt, és hát medvehagyma szezon van. :)

Hozzávalók 8 darabhoz:
a tésztához:
32 dkg liszt
1 dkg friss élesztő
1 csapott mokkáskanál só
2,5 dl langyos víz.
a töltelékhez:
50 dkg burgonya (tisztítva)
1 kicsi fej vöröshagyma
5 evőkanál olívaolaj
só
medvehagyma ízlés szerint
a kenegetéshez:
4 dkg olvasztott vaj

A lisztből, vízből, élesztőből szép sima tésztát dagasztunk. Ez fontos, mert ha kellően kidolgozott, akkor könnyen, nagyon vékonyra nyújtható. Én a robotgép dagasztókarjával csináltattam. Letakarjuk, hagyjuk duplájára kelni.

Közben megfőzzük a hámozott, kockázott burgonyát sós vízben, leszűrjük. Egy kislábaskában az olajon megdinszteljük kis lángon kevés sóval az apróra kockázott vöröshagymát, majd a főtt burgonyához adjuk, és villával a krumplit össze is törjük. Mikor már csak langyos a töltelék, az apróra vágott medvehagymát is hozzákeverjük.

Ha megkelt a tészta, nyolc gombócra formázzuk. Letakarva hagyjuk 10-15 percet állni, majd egyesével lisztezett deszkán vagy a konyhapulton kinyújtjuk - ha félholdat készítünk, a serpenyő méretére, ha levél alakra formázzuk, akkor nagyobbra. Megtöltjük, hajtogatjuk, s a közben felmelegített serpenyőbe tesszük. Közepes lángon süssük, hogy kellően átsüljön. Mielőtt megfordítanánk, a tetejét megkenjük olvasztott vajjal, s mielőtt kivennénk a serpenyőből ismét megfordítjuk, és a másik felét is megkenjük. Sorban nyújtjuk és sütjük.

Sűrű török joghurttal kínáljuk. Addiktív, csak szólanék előre. :) 

Ez a tészta, ha nem lisztezett felületre borítjuk hanem olajozott pultra, lángosként is kisüthető, hiszen egy egyszerű kelt tészta. (Lángos sütéskor nem szabad lisztezni, mert az olajban megég, és nem lesz jóízű a lángosunk. Csak olajjal szabad nyújtani a lángostésztát.)

Hasonló fogások a török konyhából:

• Lahmacun & Kıymalı Pide

Camambert krém (obatzter)

Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait.

(Márai Sándor: Március)

Ma már volt a piacon medvehagyma. :) Ezt a receptet Évinél láttam meg, és nagyon tetszett. Nem ismertem, pedig egy közismert krém, mint nálunk például a körözött.

Hozzávalók személyenként:

• 1 camembert sajt
• 4 dkg szobahőmérsékletű vaj
• só
• 4 nagy medvehagymalevél
• 4 dkg érett márványsajt vagy bármilyen kéksajt

A camembert kalapját éles késsel levágjuk, a belsejét kiskanállal kikaparjuk. Hozzáadjuk a vajat, kéksajtot, sót, apróra vágott medvehagymát és villával teljesen krémesre alakítjuk, majd visszatöltjük a kivájt helyre.

Pirítóssal tálaljuk. Amúgy nagyon látványos lehet egy svédasztalon, remek partifogás is. Gyakorlatilag bárhogyan ízesíthető, kedvünk, hangulatunk szerint. Nekem sokkal jobban ízlik, mint a sült camembert.

Ötfűszeres, szójaszószos pácolt sertésszűz

Boldogság...? A színe bizonyára a tavasz zöldje, amit nem tudok jól leírni, amíg meg nem pillantok egy kövön sütkérező fiatal gyíkocskát. Ez a pompás szín, a gyík bőrének ragyogó zöldje ismétlődik minden új levélen. „Az erő, amely a zöld kanócon keresztül életre robbantja a virágot...”, írja valahol Dylan Thomas. Finoman süti a nap a bőrömet, a saját testemben is érzem a „zöld kanócot”. Hullámokban gyűlik bennem az energia.

(Frances Mayes)

A szűzpecsenye akárhogyan készítjük, nagyon finom tud lenni: porhanyós, omlós, szaftos, ugyanakkor könnyű hús. Most keleties pácot kapott, és igencsak jót tett neki. Sosem kóstoltam még a kínai ötfűszer-keveréket, itt volt az ideje. Hihetetlen illata, íze van.

Hozzávalók 2 főre:
1 egész szűzpecsenye
a fűszerkeverékhez:
1 evőkanál szecsuáni bors
1 csapott evőkanál őrölt fahéj
1/2 evőkanál szegfűszeg
1/2 evőkanál édeskömény mag
1 csillagánizs
5 zöld kardamommagnak a kis magjai (nem autentikus bele, de én nagyon szeretem)
a páchoz:
1/2 dl szójaszósz
1/2 evőkanál szezámolaj (az enyémbe dióolaj került)
3 gerezd fokhagyma
1 diónyi darab friss gyömbér
1 dl semleges olaj (én hidegen sajtolt repcét használtam)
plusz 6 db bambuszpálca

A kis bambusznyársakat vízbe áztattam. A fokhagymagerezdeket és a megtisztított gyömbért belereszeltem egy kis tálkába, hozzáöntöttem a szójaszószt is. Hagytam állni fél órácskát. Majd sűrű szűrön leszűrtem, átpasszíroztam, hogy minden ízanyag átjusson, de a fokhagymából és gyömbérből álló reszelék ne - azt kidobtam. Ehhez az ízesített szójaszószhoz adtam a mozsárban porrá őrölt fűszerkeverékből 1 púpos teáskanálnyit, (több lesz belőle, azt el lehet tenni egy következő alkalomra) valamint a kétféle olajat. A húst másfél centi vastag szeletekre vágtam, és alaposan megforgattam a pácban, hogy mindenütt érje. Benne is hagytam egy órán át.

A nyársakra húztam 2-2 szeletet úgy, hogy a vastagságukon ment át a pálcika, nem a közepükön, így úgyanúgy kiterültek, mintha nem is lettek volna nyársra húzva. A serpenyőt felforrósítottam, és mielőtt sütni kezdtem volna, a húsokat megsóztam. A serpenyőbe a pác olajából is tettem a hús alá. Oldalanként elég neki körülbelül 3-4 perc, hamar átsül. Úgy szoktam ellenőrizni megsült-e valami, hogy a húsvilla hátuljával megnyomkodom a hússzeleteket, és ha még lágyak, akkor még nyers, ha már feszes és kemény, olyan "visszarúgós" a felület, akkor lehet megfordítani. És másik oldalon is körülbelül ugyanannyi ideig sütni, s ugyanígy ellenőrizni. Ez a módszer azoknak is jó, akik pl. szeretik a rozé kacsamellet (én nem), mert szuperül lehet érezni, mikor félig-átsült a hús.

Aki kedveli a szezámmagot, sütés előtt szórja meg a szeleteket, nagyon jól illik rá. Édes-savanyú reteksalátával, csírákkal fenséges. De rizsköretet is készíthetünk hozzá. Vagy akár udon-tésztát is, mert a pác maradékát a sütés végén a serpenyőbe lehet önteni, kevés rozé- vagy vörösbor, méz, szójaszósz társaságában és össze lehet forralni. S a tésztát ezzel a szósszal leöntve kínálni a húshoz. Ha nem tél-szezonban készítjük, bármilyen hirtelen sütött ressenős zöldséggel, vagy salátával is kitűnő.

Jó minőségű marha vagy vadhússal is tökéletes lenne szerintem.

Rámen tészta házilag

Itt van. A böjti szél. Állok a konyhaablakban, a cigarettám parazsát felizzítja ez az őrült hurrikán. Meleg van. Hiába cibál és ijeszteget, tavaszt érzek benne. Hallgatom az orkánszerű dübörgést, és a szomszéd erkélyén a csilingelő szélcsengőt. Bambuszból van. Olyan a zenéje, mint egy no előadásnak. Képzeletemben látom is a szereplőket, a mozdulataikat, a maszkokat. Egyszer megnézhettem egyet - nevezik kabukinak is - és egészen lenyűgözött. Biztos voltam benne, hogy a szélhez köze van, bár ezt tudatosan nem tudtam, s lám, valóban.* A bambusz szélcsengő idézte fel az emléket.

Az ég éjfekete, a felhők is eltűntek, látom a csillagokat. A tér fáinak világítóan mély jádezöld a színük, pont olyan, mint vihar idején a Balaton hullámainak.

Varázslatos ez az éjszaka, talán mert a tavasz ígéretét hordozza. Vagy egy órán át álltam az ablakban, és csak hallgattam, miről mesél a szél.

Most már van a spájzomban egy ilyen feliratú üvegcse is: sült szódabikarbóna. :)) Mert a tennapi éccaka annyira japános hangulatba ringatott, hogy elkezdtem a jutyúbon no szinházat nézni. S aztán meg japán ételeket, mert nekem felkínálja ezt is, szokásom ugyanis gasztro témájú filmeket is nézni. No és persze a rámen. Nem vagyok rajongója a japán konyhának, de a rámen az más. Az egy isteni húsleves udon vagy soba vagy ramen tésztával. Sok tésztával. Míg az udon búzalisztből készül, kézzel vágják, a soba hajdinalisztből, szintén kézzel vágott, a rámentészta nyújtott.

Olvastam már erről a tésztáról, többek között azt is, hogy kínai eredetű, és ott egy bizonyos tó enyhén lúgos vizével készítik, attól lesz olyan egyszerre lágy és nyújtható, s ugyanakkor főzés után mégis harapható, al dente, amint az olaszok mondanák. Ezt a tojás nélküli tésztát Kínában inkább nyújtják, Japánban pedig vágják, és sok vastagsága lehet, régiónként eltérő. No és találtam hozzá receptet, hogyan készíthető mégis házilag.

Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 csapott teáskanál sült szódabikarbóna
2 dl meleg víz

A szódabikarbónát 120 fokos sütőben süssük 1 órán át. A lisztet szitáljuk tálba. A meleg vízben oldjuk fel a sült szódabikarbónát. (Sokkal nehezebben oldódik, mint a nem sült.) Adjuk hozzá a liszthez a szódás vizet, gyúrjuk tésztává. Hagyjuk pihenni 1 óráig, majd tésztagéppel többször nyújtsuk át. Szép sima legyen. Aztán több darabban 5-ös fokozatig nyújtsuk, végül a gép spagettivágóján is engedjük át. Lehet kézzel is vágni, olyan 3-5 milliméter szélesre. Forrásban lévő sós vízben főzzük ki, ha feljön a víz tetejére kész is van, lehet leszűrni. Majd hideg vízzel öblítsük át. Ázsiai levesekbe, ételekbe használhatjuk. Ha ráment készítenénk, ez a mennyiség olyan 4-5 tál leveshez elegendő.

Az állaga egész más, mint a tojásos tésztáké, nem ragad annyira, masszívabb, ugyanakkor sima és jól nyújtható. Főzés után csúszós és harapható.

* Ősi japán mítoszok a Napot jelképező szellemi erőt istennő alakjában őrizték meg. Az Ő neve: Amateraszu. A régi legenda szerint egy nap szörnyen megharagudott fivérére, a Vihar istenére. Bánatában egy barlang mélyére rejtőzött, melynek bejáratát hatalmas sziklatömbbel torlaszolta el. Attól kezdve a világot zord sötétség és hideg borította. Az istenek kétségbeesve próbálták előcsalogatni, bátyja még önkéntes vezeklésbe is kezdett. Mindhiába. A Napistennő hajthatatlan maradt. Ekkor Uzume, a Szépség és Művészet istennője járult a barlang elé és lassú, fenséges áldozati táncot lejtett. Amateraszu nem tudta legyőzni kíváncsiságát. Elhengergette a nyílást torlaszoló hatalmas követ. A csodás tánc annyira lenyűgözte, hogy szíve egészen megengesztelődött, s többé nem tért vissza a barlangba. A hagyomány így emlékszik arra, mikor a színház visszaszerezte a világnak az elveszített napfényt... A „nó" egy igéből származik, jelentése: képesség, tudás, művészet, alkotás. A nó-színház a japán klasszikus színjátszást foglalja magába, melynek alapvonásai megegyeznek a más kultúrákból ismert (pl. görög) színházak jellegével. Vagyis gyökerei a templomokban, ill. a templomok körül zajlódó népünnepélyek misztériumjátékaihoz nyúlnak vissza. A központi szerepet mindenütt a Nap töltötte be. A Fényt – mint a legfőbb jóság, igazság, akarat és bölcsesség szimbólumát – meg kell védelmezni a sötétség erőivel szemben. Az ember figyelmét évről évre vissza kell terelni ahhoz az ősi egységhez, harmóniához, melyből öncélúan kiszakadt. Elvezetni a természet és önmaga természetének lényegéhez; emlékeztetni az istenek és emberek közötti örök szövetségre; megtisztítani; ráébreszteni, mire képes.

(Terebess: No-színház)