2008. május 29., csütörtök

Zöldfűszeres túrókrém


Az emberi nyomorúságból az, ami elkerülhető lenne, nem elsősorban a butaság, hanem a tudatlanság, a tudni nem akarás miatt létezik még ma is. Az önismeret hiánya az, ami a legpusztítóbb.

(Carl Sagan)




Hozzávalók:
30 dkg kecsketúró,
3 dkg vaj,
1 nagy evőkanál 20%-os tejföl,
só,
friss zöldfűszerek apróra vágva: kapor, petrezselyemzöld, kakukkfű, tárkony, újhagyma zöld szára, 1 friss fokhagyma-gerezd.

A hozzávalókat alaposan elkeverem, és hagyom összeérni a hűtőben egy órácskát.

2008. május 25., vasárnap

Dolmades (Töltött szőlőlevelek)

A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. 
(Hamvas Béla: A bor filozófiája)




Hőségben ez az egyszerű kis étel maga a mennyország. Legjobban a szőlőhegyen esik, ahol szedem a szép vadszőlő-leveleket. Elfogyasztani is ott a legnagyszerűbb, árnyas fa alatt, a teraszon. Hűs és savanykás ízével olyan érzést kelt, mintha most lépnék ki a hullámokból, felfrissülten, újjászületve. Egy-két pohár pincehideg száraz fehérborral kísérve az igazi, nem is: a bor elhagyhatatlan mellőle. Ez szentnégyesség.* A nyár, az étel, a bor és a Balaton (vagy a tenger... ), és Isten országába kerültél, drága barátom.

Hozzávalók:
kb. 60-70 tenyérnyi szőlőlevél (legjobb a vadszőlőlevél, mert szép kerek és nincs permetezve),
30 dkg rizs (barna rizzsel is isteni csak kicsit nehezebb betölteni, mert nem ragad annyira össze),
1 nagyon nagy fej vöröshagyma (vagy kettő kisebb-közepes),
só,
tetszés szerint fűszerek (az eredeti kaporral és mentával készül) amivel most én ízesítettem a rizst:
frissen tört bors,
frissen tört koriandermag,
friss vágott menta,
friss vágott szurokfű (oregano, ez szárítottan is nagyon jó bele),
olívaolaj, 
citromlé.

A szőlőleveleket fél percre forrásban lévő vízbe teszem. Így válik göngyölhetővé.
A rizst kockákra vágott vöröshagymán dinsztelem pár percig, a hagyma üvegesedéséig, aztán fölöntöm dupla mennyiségű vízzel, és fűszerezem. (Én egy leheletnyi cukrot is tettem bele, a rizs édes ízét kicsit kihangsúlyozza, a citrom fanyarságát viszont kicsit ellensúlyozza.) Fedő alatt kis lángon főzöm, míg a majd' az összes vizet magába nem szívja. Leveszem a tűzről és hagyom fedő alatt puhulni kis ideig, aztán a fedőt leveszem, hagy hűljön. Nem baj, ha a rizs kicsit kemény marad.
Hűlés után betöltögetem a szőlőlevelekbe, amiknek a szárát konyhai ollóval levágom. A száras felével rakom magamhoz közelebb a tányéron és a levél belső fele van fölfelé, mert ebbe kerül a töltelék, ami a göngyölés után úgy néz ki, hogy a szőlőlevél külseje kerül így kívülre. Teszek rá egy kis hengernyi rizst, és a két oldalsó szélét hajtom először rá a töltelékre, aztán magamtól indulva föltekerem. Így a levél csúcsa lesz kívül. Egy akkora edénybe sorakoztatom a kis hengereket jó szorosan egymás mellé, amekkorába belefér egy lapostányér vagy egy kistányér. Ugyanis rá kell tenni a kis tekercsekre, nehogy szétnyíljanak. Tehát ha van széles és nagy levesfőző edényünk, az a jó. (Mennyiségtől függ, ha sokat készítünk, akkor nagy lábos és nagytányér kell, ha kevesebbet, akkor kisebb lábos és kistányér.)
Ha mind megvan, akkor óvatosan fölöntöm annyi vízzel, amennyi pont ellepi, kevés olívaolajat is öntök hozzá, citromlét is facsarok bele és megsózom. Most jön rá a tányér. Kicsit rá lehet nyomni, de csak finoman. Forrás után lassú tűzön, fedő alatt főzöm kb. 20-25 percig, majd hűlni hagyom egy órát fedő alatt, majd fedőt, tányért levéve róla egészen hagyom kihűlni. (Melegen is fogyasztható egyébként, citrommártással.)
Ha már langyos, átpakolom egy fedeles jénaiba a kis hengereket, és hűtőbe teszem.
Nyári melegben nagyon üdítő és könnyű finomság, előételnek is kiváló. Tálalni úgy szoktam, hogy jó alaposan még meglocsolom extraszűz olívaolajjal is, és citromlével is. Lehet mellé újhagymát, paradicsomot, olajbogyót is adni.

* Hamvas Bélát olvasva mindehhez, az meg már a tökéletesség, a legtöbb, ami ezen a Földön megadathatik. :)

2008. március 25., kedd

Húsvéti ünnepi ételek


Kiűzetés

A kígyó felszisszent.
Az ember mérget evett,
s kiűzé a Paradicsomból
Istent.

(d.)



A foszlós kalács receptje itt.





Hát így fest nálunk a húsvéti hidegtál... Van rajta főtt sonka, főtt kolbász, hideg töltött dagadó, sárgatúró, főtt tojás, s természetesen mindezen finomságok mellé kalács és reszelt torma dukál. Hogy is készül a hidegtál?
A sonkát a füstölt parasztkolbásszal és a jól megmosott tojásokkal együtt főzöm vagy két órát. A főzővizet sózom, mert különben ízetlen lesz a sonka, kolbász. (Ne tessék kiönteni a főzőlét, mert ilyenkor isteni töltött káposztát, vagy székelykáposztát, vagy rakott káposztát lehet készíteni vele. Vétek lenne!)


 

A sárgatúró egyébként egy édesség, de a főtt, füstölt sonkával, kolbásszal együtt esszük. Édes-sós-füstöl íz így együtt, isteni! A képen az a szép sárga mazsolás háromszögek azok. Az elkészítésének fázisfotóit ITT találod.
Készítése:
Ahány dl tej, annyi tojás kell hozzá. Plusz ízlés szerint cukor, vaníliás cukor, csipetnyi só, és mazsola.
Én általában egy liter tejből készítem. A cukrot ne sajnáljuk, édesen finom.
A hideg tejet fölteszem a tűzre kis vagy közepes lángra, cukrozom, sózom és a mazsolát is hozzáadom. A tíz tojást felverem, és az is mehet a többihez. Végig kevergetem, míg felforr. Csak úgy finoman, hogy nehogy leégjen, nem kell nagyon vadul kevergetni. Ekkor a savó kicsapódik a tejből, és az egész túrós állagú lesz. Egy tálba nagy gézdarabot vagy konyharuhát teszek, és beleöntöm a masszát. A négy sarkát összefogva olyan helyre kötöm föl, ahol alá tudom tenni a tálat is, ugyanis ki kell csöpögnie. Két-három órát hagyom csöpögni, aztán kiveszem a gézből. Folpackba csomagolom, és mehet a hűtőszekrénybe. Pár óra dermedés után gyönyörűen összeáll, és szépen lehet szeletelni.





A hideg töltött dagadó hozzávalói:
1 nagy dagadó
1 db zsömle
4 db főtt tojás 

5 db nyers tojás
3-5 dkg füstölt kenyérszalonna
1 kis fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma,
őrölt bors,
só,
1 nagy csokor petrezselyemzöld,
olaj.
A dagadót felszúratom a hentessel, egyszerűbb és biztosabb.Megmosom és besózom a húst. Megfőzök négy tojást, és ha kihűlt, tojásvágóval kockázom. A zsömlét beáztatom, ha puha, kinyomom, és egy nagyobb tálba teszem a főtt tojáskockákkal együtt. (Vigyázat, ebbe a töltelékbe tényleg csak ennyi zsömle kell, a nagy részét a nyers tojás adja.) A szalonnát, a vöröshagymát, a fokhagymát, a petrezselyemzöldet apróra vágom. Ez is mehet a zsömle mellé. Beleütöm a tojásokat is, sózom, borsozom, fűszerezem. Mindezt alaposan összekeverem, és a dagadóba töltöm. Ne legyen nagyon megtöltve, mert dagad a töltelék! Összevarrom vagy hústűvel összetűzöm. (A varrás biztosabb, mert elég folyós töltelékről van szó...) Kevés olajat teszek a tepsibe és megkenem a húst is vele. Vizet is öntök alá, hogy párolódni tudjon. Először alufóliával letakarva sütöm 1 és negyed óráig közepesnél kicsit erősebb lángon, aztán leveszem a fóliát és úgy sütöm tovább, időnként locsolgatva. (Ha maradna a töltelékből, egy csészében tegyük a dagadó mellé, és azt is süssük meg, fini magában is.)
Ha kihűlt, még hűtőbe is teszem jó pár órára, mert akkor lehet szép vékonyra szeletelni. A cérnákat természetesen eltávolítom. A húsvéti ünnepi hidegtálra való a főtt sonka, főtt kolbász, főtt tojás, sárgatúró mellé. Nagyanyám receptje, csakúgy mint a sárgatúró.


 

2008. március 13., csütörtök

Sörkifli



Arra tanítjuk a gyerekeinket is, hogy aludjanak. Ezért azok, akik felébrednek, egyedül vannak. Ha mindenki alszik, és én felébredek, elég nagy a motivációm, hogy megint elaludjak, mert akkor nem érzem annyira egyedül magam.

(Feldmár András)





Hozzávalók:
50 dkg liszt, 1 púpos teáskanál kristálycukor, 2 csapott teáskanál só, 3 dkg élesztő, kb. 3 dl tej, 5 dkg vaj, reszelt sajt vagy egész kömény.

A tejet meglangyosítom és elkeverem benne az élesztőt és a kristálycukrot. A lisztet egy tálba szitálom, elkeverem a sót benne, majd hozzáadom az élesztős tejet is. Dagasztom a tésztát, míg elválik a kezemtől és az edény falától is, és szép fényes, hólyagos lesz. Lágy legyen, de dagasztható az állaga. Ha ez megvan, akkor lisztezett nyújtódeszkán négy gombóccá gyúrom. Tíz percig pihentettem letakarva a tésztákat, majd egyenként kerekre kinyújtom őket, kb. 3-4 mm vastagra. Olvasztott vajjal jó alaposan megkenem, majd pizzavágóval nyolc cikkbe vágom. A szélesebb részétől kezdve feltekerem a szeleteket, és kiflivé formálva vajazott tepsikbe helyezem őket. (Ezt természetesen mind a négy gombóccal megcsinálom.) Tiszta nylonzacskóval letakarva kb. 2 órát hagyom kelni a kifliket. Ezután felvert tojással megkenem, és reszelt sajttal, vagy egész köménnyel, vagy mindkettővel megszórva jó forró sütőben 10-15 perc alatt készre sütöm.





Frissen isteni! Sör mellé, természetesen kiváló, de én tartalmas levesekhez is szoktam készíteni kenyér helyett. Pl.: gulyásfélék, székelykáposzta, stb...