Marokkói tükörtojás (Shakshuka)

. 
    
    A zöld békabőr - én így hívom a papírdollárost. A legnagyobb különbség indiánok és fehérek között éppen abban rejlik, hogy mit lát­nak ebben a zöld papírdarabban.
A fehér ember minden fűszálon, minden forráson árcédulát lát. Ebből fakadnak a bajok. Kitaláltam egy új közmondást: „Az indiánok látomásokra, a fehérek dollárokra vadásznak." Belőlünk fene nehéz kapitalistát csinálni. Nem mintha nehezünkre esnék azzá válni, csakhogy akkor már nem lennénk indiánok.

Te, Richard, művész vagy. Ez az egyik oka, hogy jól kijövünk egy­mással. A művészek a fehérek világának indiánjai. Álmodozóknak nevezik őket, azt mondják róluk, a felhőkben élnek, könnyelműek, kifolyik a pénz a kezükből, olyan emberek, akik nem hajlandók szembenézni a „valósággal". Ugyanezt mondják az indiánokra is. Honnan az ördögből tudják ezek a békabőr-emberek, mi a valóság? Abból a világból, ahol a képzeletedben képek bontakoznak ki, olyan képek, amelyeken a dolgok mások, mint amilyeneknek a szemeddel látod őket, abból a világból valók a látomásaim. Én azt mondom, az a valósá­gos világ, nem pedig a Zöld Békabőrök Világa. Ez csak rossz álom, áramvonalas, füstködös lidércnyomás.

Mivel nem vagyunk hajlandóak otthagyni a saját valóságunkat ezért a békabőr-látszatéletért, azt mondják rólunk hogy ostobák, lusták, könnyelműek, éretlenek, nem erre a világra valók vagyunk. Én örülök neki, hogy nem tartanak erre a világra valónak, és neked is örülnöd kel­lene, ha így vélekednek rólad. Nagyon jó, hogy a mi valóságunk más, mint az övék. Emlékszem egy fehér emberre, aki elképedve bámult nagyapám mellényére. Fekete bársonyból varrták, és a gombjai tízdol­láros aranyérmék voltak. A fehér ember szinte dührohamot kapott, egyre csak azt hajtogatta: - Ilyesmi is csak egy hülye indiánnak juthat eszébe, ilyen jó pénzből gombokat csinálni, miközben kilóg a segge a gatyájából! - Csakhogy nagyapa egyáltalán nem volt hülye, ugyan­úgy megtanulta, mit ér a pénz, mint bárki más. De a pénz arra való, hogy az embernek öröme legyen. Nahát nagyapának öröme telt abban, hogy néhány arany indiánfejet hordjon a mellényén. így leg­alább volt a pénznek értelme.

Azt írjátok a pénzetekre: „Istenben bízunk". Örülök, hogy a Nagy Szellemet kihagytátok az ügyből. A ti dolgotok, mire használjátok az Isteneteket. Megpróbáltam megvilágítani nektek, hogy a zöld békabőr olyasvalami, ami elválasztja egymástól a fehéreket és az indiánokat. De még egy sámánnak is, mint én, szüksége van némi pénzre, hiszen arra kényszerítetek, hogy ebben a ti látszatvilágotokban éljek, ahol pedig nem lehetek meg pénz nélkül. Ami azt jelenti, hogy két sze­mélynek kell lennem, két különböző világban kell élnem. Egy cseppet sem tetszik, de nem tudok segíteni rajta.  

Nagybátyám sze­rette a lovait. Egyszer azt mondta nekem: - Egy indián képes annyira szeretni egy lovat, hogy akár az életét is adja érte. - Volt esze az üzlet­hez - rohadt jó lócsiszár volt -, de amit így keresett, azt legnagyobb­részt szétosztogatta a szegény rokonainak. A kereskedőnél erősebb volt benne az indián.
   Az öreg néha, mintegy véletlenül, ott hagyott egy-egy üszőt vagy egy bikát valamelyik szegény rokon háza előtt. Szokta mondogatni nekem: - Az ételnek más szerepe is van, nemcsak az, hogy áthalad a testeden. Az ennivalóban szellemek rejtőznek, figyelik a sorsát. Ha fösvény vagy, a szellem eltávozik, gondolván, „ez a mocsok olyan zsugori, hogy itt hagyom". De ha megosztod az ennivalódat másokkal, ez a jó szellem mindig veled marad. - Engem úgy neveltek, hogy az étel szent. Előre látom azt a napot, amikor majd semmi mást nem kell már adnotok nekünk, csak kapszulákat, amikben ennivaló helyett valami­féle vegyszerek és vitaminok lesznek, és a misszionáriusok arra fognak inteni, hogy kezünket a tányér fölött összekulcsolva így fohászkod­junk: - Mennybéli Atyánk, áldd meg a mi mindennapi pirulánkat. - De örülök, hogy én ezt már nem fogom látni!

(Sánta Őz, sziú indián sámán)


Ha valami gyors ebédre vagy vacsorára vágyom, akkor a tojás mindig jó ötlet. Persze reggelire is, de én sosem reggelizem. Ezt a marokkói tükörtojást már régen kinéztem kedvenc szakácskönyvemből, a Casa Moro-ból. Ma eljött az ideje mert elpiacoztam a délelőttöt. S mivel ebédre készítettem, kicsit gazdagabbá varázsoltam a lakomát: kurkumás rizst főztem mellé, s a szokásos gyors laposkenyér is pillanatok alatt készen volt hozzá. Így volt ma számomra teljes, kerek ez a különleges lágytojás. Azt hiszem, újabb kedvencre találtam. Nagyon finom.
A rizs pedig azért lett kurkumás, mert ha valami kórságom van, akkor az az első, hogy körülnézek a fűszernövényeim között, hogy az adott nyavalyára melyik finomság alkalmas gyógyító szerként is. Mert a fűszernövények mindegyike gyógyító szer is. A teák mellett a konyhámban legelőször is mindig az ételekbe kerül olyan fűszer, ami az adott panaszra jó. Most éppen az epém rendetlenkedett és a kurkuma rendkívül hatásosnak bizonyult rá. A héten készítettem egy kurkumás levest, már az helyretett. De biztosamibiztos. Meg különben is. Van valami szívmelengető ennek a szent pornak a gyönyörű színében. Jó még ránézni is - olyan, mint mikor a nap ragyog az égen.

A casa moros recept kissé módosult, mert római köményt ír hozzá és én azt nem szeretem. Helyette a magyar konyhában használatos köménymagot használtam, mer' azt meg nagyon szeresssem. És még igazi kerti paradicsomból készítettem, az idei szezon utolsó utáni darabjait hoztam el a piacról. De tökéletes a hámozott paradicsomkonzerv is hozzá.

Hozzávalók 2 főre:
1 doboz hámozott paradicsom (400 gr),
4 tojás,
2-3 szál újhagyma zöldjével együtt vagy 1 közepes salotta hagyma,
2 gerezd fokhagyma (én fokhagymás olívaolajjal készítettem, házilag gyártottam),
1/2 mokkáskanál római kömény (én rendes köménnyel csináltam),
fél csokor petrezselyemzöld vagy korianderzöld,
4 evőkanál olívaolaj,
só,
frissen őrölt bors,
csilipehely vagy por ízlés szerint és 
ha dobozos paradicsomból készítjük akkor egy csipet cukor is kerülhet bele, ha nagyon savanykás lenne a paradicsom.

Az olívaolajon kevés sóval üvegesre sütjük az apróra kockázott (vagy karikázott) hagymákat, hozzáadjuk a mozsárban porrá tört köménymagot, az apró kockákra vágott paradicsomokat, sózzuk-borsozzuk (cukrozzuk ha szükséges) és hagyjuk összerotyogni az egészet. Mikor kissé elsülte a levét, négy kis fészket csinálunk a paradicsomos alapban és ezekbe ütjük a tojásokat. Addig sütjük, míg a fehér rész megszilárdul. Közben a fehér részt kissé mozgathatjuk a szószban, hogy teljesen átsüljön és kissé el is keveredjen. Aprított petrezselyemmel (vagy korianderzölddel) megszórva azonnal tálaljuk. Isteni.
Ez az étel az egész Közel-keleten népszerű, és sokszor fogyasztott étel. 

Megjegyzések

ancsika1 üzenete…
Én is imádom a tükörtojást, meg úgy minden tojást általában. Szuper ez a recept drága Duende! Ki fogom próbálni! :)
duende üzenete…
:) Hát, Casa Moro-s receptben még nem csalódtam, valóban isteni finom ancsika! Szerintem ízleni fog neked is. :)
Seafalcon üzenete…
Ezt én is elkészítettem, persze nem a Casa Moróban találtam, hanem a neten a Gourmet Stúdió blogjában.

Valóban finom és nagyszerű, és tetszik a fotód róla!
duende üzenete…
Köszi szépen Seafalcon! Megkerestem nálad, valóban ugyanez a recept. Isteni, máskor is fogok csinálni. :)
Barbi üzenete…
Rengeteg tojást eszem. Írtam is róla egy egész bejegyzést. Mármint a tojásról. Olyan gyönyörűen készítetted, hogy legközelebb így készül majd nálam is!!! Biztosan imádni fogom! :)
duende üzenete…
Barbi: az tuti! :) (és köszi szépen)