2012. február 4., szombat

Ananászlekvár kísérlet

.
Volt egy fél ananászom. És annyira megihletett a narancslekvár, hogy befőztem ezt is. :) Míg a narancslekvárommal maradéktalanul elégedett vagyok, addig ezzel nem. De. Most már tudom, legközelebb hogyan csinálnám. Egyébként így sem rossz, csak nem produkálta az általam várt nagyon intenzív ananász-ízt. De ezen lehet egy egyszerű technikával javítani.




Mint tudjuk, a cukor és a só a két legerőteljesebb és természetesebb ízfokozó.
Én általában nem cukrozással kezdem a lekvárjaim főzését (bár így is lehet és sokan így főzik a lekvárokat), csak a végén adom hozzá. Itt is így jártam el. De az ananász - főleg ha ilyen kevéssé édes, nem érett darabot sikerül vennünk - nem igazán erőteljes ízű gyümölcs, nem olyan mint pl. a narancs, citrom vagy a piros bogyós gyümölcsök. És nagyon rostos is, kevés leve van.



















Tehát. Ahogy legközelebb csinálnám.
Először is igyekeznék érettebb, édesebb darabot választani. Aztán a tisztítás után kicsire felkockáznám, majd lemérném, és a gyümölcs kilójánként 60 dkg cukrot számolva lecukroznám. Krumplinyomóval jól megdögönyözném-nyomiszkolnám, hogy adja ki a levét és hogy a cukor jobban átjárhassa. Hagynám állni fedő alatt 24 óráig.
Aztán a gyümölcs súlyának (cukor nélküli súlyának) a 80 százalékányi vizet hozzáöntve föltenném főni. Vagyis egy kiló gyümölcshöz 8 dl vizet adnék. Kis lángon pötyögtetve főzném jó másfél-két órán át, időnként alákevergetve, nehogy leégjen.
A főzés félórájánál adnék hozzá 1 citrom levét és csipet sót. Főzném még, majd kóstolnám. Ha úgy ítélném, még kell bele valami - cukor, citromlé -, pótolnám. A vége felé botmixerrel lekvárosítanám, vagyis hogy ne maradjanak benne nagyon nagy darabok, csak kisebbek és rostok. Addig főzném, míg megváltozik kissé az illata (karamellás árnyalatot kap) és sűrűbben kezdene pötyögni. Végül ebbe is kellene némi sűrítés, mert az ananásznak sincs igazán magas pektintartalma. Tehát kevés agar-agart ebbe is tennék, hasonló arányban, mint a narancslekvárba. Vagyis literenként 1 csapott teáskanállal tennék bele.
Jó hogy csak fél ananászom volt... legközelebb így csinálom majd. Még egy ötletem van. Víz helyett adhatunk hozzá valamilyen tartósítószer-mentes, 100%-os ananászlevet is, akkor tutira jó intenzív íze lesz.



Kitűnő kaláccsal, vajjal, de sütikhez is, vagy az örök klasszikus gyümölcsjoghurthoz is: pohárban alulra teszünk 1-2 centinyi ananászlekvárt, rá pedig sűrű natúr joghurtot. Pont ahogy a bolti összekeverős joghurtoknál. Csak ez tényleg ananászból van és nincs benne más csak cukor és egy kevés agar-agar. Egyébként én gyümölcsjoghurtot sosem veszek a boltban, mindig az eltett lekvárjaimból készítem. Össze is lehet eleve keverni, s úgy poharakban kínálni. A narancslekvár is isteni így. De az összes többi is: eper, málna, sárgabarack, ribizli. Kitűnő reggelire vagy könnyű vacsorának.
A fél ananászból, ami tisztítás után tisztán 60 dkg gyümölcsöt adott, nyolc kis erőspistás üvegnyi lekvár lett. Egy nagy ananász 1 kiló 80-90 dkg általában. Ebből kinyerhető 1 kiló 20-30 dkg gyümölcs. Szóval egy ananászból is jó sok lekvár kijön. Én 450 forintért vettem ezt a termetes darabot. Ha kiszámoljátok, megéri lekvárt főzni. Még így télen is.
Legközelebb a kiwilekvárral jövök. :)) Éljenek a trópusok! :)

9 megjegyzés:

N.D. írta...

hűűű, azannya!!!
ez igen- nagy vagy!
várjuk a mandarin és banán kompozíciókat is, már a fotók miatt megéri... :)))

duende írta...

:))
Valóban nagy vagyok. :) Megbódogult lyánykori nevemet eltrafáltad. Szóval álszerénység nélkül mondhatom: Nagy vagyok. :)

A kiwi jön legközelebb. Aztán ha kapok citromot, kezeletlent az, de azt nem teszem fel, mert egyazegyben úgy főzöm majd, mint a narancslekvárt. A banán is jó ötlet. :)

Ciripbogár írta...

nagyon ígéretes...és ma valami miatt úgy de úgy megkívántam az ananászt, de csak egy konzervig jutottam.
Na majd most! Guszta a design is!

duende írta...

Én is megkívántam, azért is vettem. Egyébként az ananász az egyik kedvenc gyümölcsöm, nagyon szeretem. És olyan jó, hogy mostanában már mindig van és olcsó is. Sokszor eszünk ilyenkor télen.
:) Remélm, a következő adag már jobban sikerül, mert egyébként finom lekvárként is! :)

Anikó írta...

Azért nem néz ez ki rosszul, még ha nem is olyan, mint amilyet te szerettél volna, rögtön megenném azzal a csuporral, amit kitettél, valamiért nagyon szeretem befőttnek, a levét is inni, de nyersen magát a gyümölcsöt még soha nem vettem és nem ettem, konzervként vagy 100%-os léként meg milliószor:-))))
Légyszíííí a citromot is tedd fel, ha elkészül, már csak a látvány miatt is szeretném, annyira guszták a képeid és inspirálóak:-))))

duende írta...

Anikó: pedig mostanában már tényleg mindenhol lehet venni és és egy 2 kilós darabért kérnek átlag 450-500 forintot, szóval nagyon olcsó. Mert hámozás után is marad több mint egy kiló gyümölcs belőle. Az a lényeg, hogy nagyon puhát nem szabad megvenni, inkább zöld legyen mint puha. És amelyiknek szép a teteje, azt kell választani és alul megszagolni, és ha finom ananászillatot érzel, az lesz a befutó. Sajnos most többet is megszagolgattam, de egynek sem volt illata - nem is volt igazán édes az ananász amit vettem. Ha érett darabot fogsz ki, az lédús, illatos, édes és valami isteni finom. Nagyon szeretem. :)

Majd egy képet felteszek. :) Még nem tudom mikor lesz szállítmány, még nem érett, azt mondják.

x írta...

Szeretettel köszöntelek nálam!

(köszi köszi köszi)
:)

Bodri írta...

jó az ötlet :)
viszont Nálunk nem jut el a fazékig. Kisfiam imádja, így ha hozzájutunk kapásból kettőt veszünk, érleljük majd megesszük a la nature :)
próbáld ki idényben az eper-bazsalikom dzsemet. furcsa párosítás számunkra de nagyon finom együtt.
finom kivit hol veszel? Én egyszer ettem az igazit.. Horvátországból hozták házi termés volt, november körül szedték. Isteni volt azóta az itthon kapható kivik közelébe sem megyek picikék voltak és senkinek nem volt türelme hámozgatni ezért a 1,5 kiló mind az enyém lett. jaj de jó volt:)

duende írta...

Bodri: ez is csak azért alakult lekvárrá, mert nem volt igazán édes. De a fele így is elfogyott. :)

Hm. Eper-bazsalikom? Már hangzásra is jó! :)

Ismerem azt a pici kiwit, egy időben volt a hagyen. Csak tönkrement. Tényleg nagyon finom, édes, anyu imádta.
A piacon, olyan dobozosat szoktam venni. Mostanában vannak elég finomak, meg ezzel is szoktam várni pár napot, hogy kissé beérjen. És akkor van hogy együltő helyemben megeszem a fél dobozt. Tavaly télen kaptam rá igazán a kiwire, előtte nem is szerettem. Tavaly viszont kilószám ettem - valamiért nagyon kívántam. Ma már imádom. Pl. kompótok közül a kardamommagos kiwikompót a kedvencem. Imádom. :)