2012. július 25., szerda

Citromos, tejszínes vargányaragu

.

Az öreg két kézre fogta a tokaji borral telt fazekat. Nézett rá nagy áhítattal. Aztán fölemelte és megszagolta. Belekóstolt. Arca szinte átszellemült. A levegőbe nézett. Aztán újra ivott.
– Ez mán töszi – mondotta olyan hangon, amellyel inkább azt lehetett volna mondani: – Gloria in excelsis Deo. – De az öreg nem tudott latinul.

(Gárdonyi Géza: Kék pille)

(Gloria in excelsis Deo: Dicsőség a magasságban Istennek!)


Végre van újra gomba az erdők alján. Igaz, még csak pár ember kínálta a portékát a piacon, de legalább már árultak valamit. Talán ettől a párás, esős időtől beindul a tömegesebb érés is, s végre érdemes lesz elindulni gombászni nekünk is. Addig is vettem egy kis vargányát ebédre, úgyis rég volt már gomba terítéken.
Azt említettem már, hogy a gombát nem szeretem pörköltnek. Úgyhogy most egy tejszínes ragut készítettem belőle.

Hozzávalók 2 főre:
30 dkg vargánya,
4 nagy gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olaj (lehet olíva is),
2 dkg vaj,
só,
frissen őrölt bors,
kevés frissen reszelt szerecsendió,
1 mokkáskanálkányi friss (szárított is jó) kakukkfűlevélke,
3-4 cm-es hajtáscsúcsnyi friss rozmaring,
1 citrom reszelt héja,
1/4 citrom leve,
1,5 dl félédes fehérbor,
1,5 dl tejszín.

A gombát késsel megkapirgáltam ahol földes volt, aztán szeletekre vágtam. Serpenyőben sóval, borssal, kakukkfűvel, apróra vágott rozmaringgal zsírjára pirítottam a vaj-olaj keverékén. Felöntöttem a borral, hozzáreszeltem a citrom héját, csorgattam bele citromlevet is, és hagytam pár percig forrdogálni, hogy a borból kifőhessen az alkohol, és csak az íze maradjon. Ekkor felöntöttem tejszínnel, kevés szerecsendiót is reszeltem bele és 1-2 percig ismét forraltam. És készen is volt.
Petrezselyemzöldes, deszkán hosszúkásra kiszaggatott nokedlit csináltam mellé. A vele készült borral kínálhatjuk, mert borral együtt kerek ez az étel. Illetve aki velem együtt nem kedveli a félédes borokat, szárazzal öblítse le. Én épp ezért használom ezt a bort főzésre, mert amúgy egy nagyon finom nedű, de nem szeressem a félédest... ételbe viszont kitűnő. Isteni volt.


Tipp: Ha nem teszünk hozzá tejszínt és zsírjára sütjük, akkor pirítóson is kitűnő jóféle házikenyérrel.
De keverhetünk hozzá túrót vagy ricottát is bőségesen és tölthetjük canelloniba is, vagy nagy kagylótésztába. De házi szélesmetélttel is remek, tejszínes raguként. A puliszka is illik hozzá még köretként, illetve a burgonyagombóc is. (Burgonyagombóc: nudlitészta kis, 1.5 cm-es gombócokká formázva, így kifőzve.)

11 megjegyzés:

Tálaló írta...

Ó,de szeretném...és annyira gusztusos a képeken.
Elmentem,hátha egyszer újra tudok enni vargányát.

duende írta...

:)

Anikó írta...

Istenien néz ki, mint minden ételed és minden képed.
A nokedlitól külön csorog a nyálam:-)))

duende írta...

Köszönöm Anikó! :)

Babette írta...

Gomba az van:) Már 15 kiló a fagyasztóban...épp tegnap előtt készítettem én is vajas gombát zsályás pirítóssal, csak lenne időm feltenni:)gyönyörű fotók:) vargánya forever:D

duende írta...

Hű Babette, irigykedem! :)
Nálunk még csak most növögetnek, mert errefelé eddig nem nagyon volt eső. A piacon az árusok is panaszkodnak, hogy minden tönkremegy a nagy szárazság miatt. Talán hétvégén már mi is találunk gombát!
Köszi! :)

Andrass9 írta...

Ezt ma megcsinálom ! Babette-től kunyerálok hozzá gombát, hátha ad belőle:)

duende írta...

Andrass9: remélem ízlik majd! :) nekünk nagyon bejött.
Babette pedig jószívű, biztos ad a gombából! :)

Andrass9 írta...

Jó lett! Kicsit módosítottam rajta, és holnap megjelenik a blogkocsma.blog.hu -n direkt hivatkozással erre a bejegyzésedre, mint forrásra.
Babette-t nem mertem megkérdezni, morcoska mostanság:)

duende írta...

Örülök hogy jó lett András! :)
És módosítani szinte kötelező, hiszen így lesz szánkíze szerint való. Kíváncsian várom! :) És köszi!

duende írta...

Élvezettel olvastam a leírást András, és nagyon guszta lett a végeredmény! :) Köszönöm a linkelést is. :)