2017. január 17., kedd

KFC csirke




Hogy ne csak mindig a hagyományos panírral készüljön a bundázás. A Kentucky Fried Chicken-t 1929-ben alapította Harland Sanders, és 1952-ben vált franchise vállalattá. Nemrégiben előkerült egy véletlen folytán az eredeti receptúra. Ami lényegében csak annyit jelent, hogy mi az a 11 fűszer, amit a csirke bundázásához a liszthez kevernek. Nos, igyekeztem követni a receptet. (Még zellersóm is volt itthon, mert szoktam csinálni, ha olyan zellert sikerül vennem, aminek nagy, bokros és szép zöldje van.) Az az igazság, talán egyszer ettem sok éve, mikor Pesten tanultam. Úgyhogy nem tudom, olyan-e? :) Minden esetre finom. Van, amin kissé módosítottam.

Hozzávalók egy egész csirkemellhez (kb. 70-80 dkg húshoz):
15 dkg liszt
10 dkg kukoricapehely mozsárban durvára törve
1/2 teáskanál kakukkfű
1/2 teáskanál bazsalikom
1/3 teáskanál oregánó
1 teáskanál zellersó
1 teáskanál feketebors
1 teáskanál mozsárban finomra őrölt mustármag
1 teáskanál paprika
1 csapott teáskanál fokhagymasó
1 teáskanál őrölt gyömbér
A bunda folyékony részéhez:
10 dkg liszt
2,3 dl víz

A csirkemellről levágtam a kis szárnyarészt. A nagyobbik részről szintén levágtam a csúcsos, vékonyabbik részét, a vastag részt pedig félbevágtam úgy, hogy fele vastagságú legyen, majd az így kapott darabokat kis kockákra vágtam, olyan 3-4 centisekre, tehát falatkákra.
Kissé be is sóztam őket. Félretettem, majd elkészítettem a panírhoz a folyékony és a száraz részt is.
A folyékony: a 10 dkg lisztet elkevertem a 2,3 dl vízzel és ennyi. A szárazhoz pedig a lisztet, a durvára tört kukoricapelyhet és a fűszereket kevertem össze.
Nagyon bő olajat forrósítottam egy kisebb serpenyőben. Amíg melegedett az olaj, bepaníroztam először a folyékony, majd a száraz panírba a csirkedarabokat és a pultra sorakoztattam őket, aztán a közepesen forró olajba tettem egy adagot. Ne süssük túl gyorsan, nagy lángon, hanem közepesen. Egyrészt így biztosan átsül, másrészt a bunda is ropogósabb lesz.
Papírtörlőre szedtem ki. Bármilyen mártogatós jó hozzá, amit csak szeretünk, vagy ízlik: lehet joghurt lapú, lehet majonézes, vagy ketchupos, illetve paradicsomszósz. Én most majonézt és édes csiliszószt kevertem össze.




Szerintem lehet sütőben is sütni, ha kímélőbben szeretnénk enni. Sorakoztassuk sütőpapírra a panírozott darabokat, és kissé spricceljük meg olívaolajjal. Körülbelül 180 fokos sütőben süssük pirosra.

Ha nincs zellersónk, akkor egy nagyon kicsi csipet szárított lestyánt tehetünk helyette a keverékbe. És aki szereti a csípőset, ízlés szerint cayenne borsot is tehet bele.
És itt egy másik híres, csirkemellből készíthető finomság, a csirke tikka masala.

És az autentikus KFC pediglen így készül, köszönöm a hozzászólást, s főleg a receptet P. Gy.-nek! :)
"Egy éjszakára bepácolják kefirbe (buttermilk). Itt talán a kaukázusi kefir hasonlít legjobban rá. Másnap jó alaposan lecsöpögtetik. A fűszeres lisztbe tesznek egy csipet sütőport, vagy szódabikarbónát, ettől lesz ropogós és levegős. Megforgatom a lisztes keverékben a csirkét (ezt úgy teszem, hogy nagy papírzacskóba teszem a lisztes keveréket és ott rázom össze a csirke darabokkal), utána beteszem a kefirbe (amiben előzőleg 1-2 gerezd fokhagymát belereszeltem), aztán megint a lisztes keverék. Jó az olajat olyan 180 fok körül tartani - ebben segít a vas serpenyő. Kiegyensúlyozottabban tartja a zsiradékot. Mindig tesznek az olajhoz, vagy szalonna zsírt, vagy sima zsírt.
Hagyományosan krumpli pürét és káposzta salátát (Coleslaw) adnak hozzá."

8 megjegyzés:

Anikó írta...

Vittem a receptedet, de az az igazság én sem tudom milyennek is kell lennie, én is egyszer ettem az egyik plázában lévő üzletükben, és nem is emlékszem már milyen volt, valami pici csalódás volt az utóérzetem akkor, hogy ennyi csak ??? Szóval többet vártam, mint amit kaptam ízben, a ropogóssággal nem volt baj.
Na szóval ki fogom próbálni a receptedet, lehet jobban fog ízleni, mint az a valamikori egyszeri régi :-)

duende írta...

:) Egyébként kevesebb fűszerrel is nagyon finom. És nekem is hasonló jutott eszembe, hogy az ész megáll, egyesek miből tudnak üzletet csinálni... :))

Az amatőr hagyományörző írta...

Én tudom hogy milyennek kell lennie , vagyis azt hiszem hogy tudom mert Amerikában még nem ettem . Budapesten igen változó a minősége pld. az Aréna plazában csapnivaló , a Keletinél kiváló , Gödöllőn szintén nem jó , pedig elvileg mindenütt egy standard recept alapján kell készüljön a KFC-ben !Szerintem a csípősség kell bele , és akkor jó ha nem olajos , tehát fritőzben sütve talán ez elkerülhető , persze kellően lecsepegtetve és papírtörlőn leitatva !

duende írta...

Na, akkor jó hogy megvan a recept és lehet házilag sütni, ha enynire nem megbízható a rendszer! :) Én tettem bele csípőst, imádom. És nem fritőzben sütöttem, de nagyon bő olajban és egy kicsit sem volt olajos, nagyon finom volt. A jó hőfok eltalálása is fontos, ha nem elég meleg az olaj, akkor megszívja magát.
Próbáld ki, és remélem ízlik majd! :) A panírja a saját találmányom, annak a receptjét nem találtam, csak a fűszeres lisztét. De így fincsi ropogós volta bunda.

PaGa írta...

Húúú! De rég ettem ilyet! Hétvégén bepótolom. Én készítettem és ettem is ilyet az Egyesült Államokban.
Minden receptben, szerintem a KFC-sben is az az alap, hogy egy éjszakára bepácolják kefirbe (buttermilk). Itt talán a kaukázusi kefir hasonlít legjobban rá. Másnap jó alaposan lecsöpögtetik. A fűszeres lisztbe tesznek egy csipet sütőport, vagy szódabikarbónát, ettől lesz ropogós és levegős. A csípős nekem is fontos! Megforgatom a lisztes keverékben a csirkét (ezt úgy teszem, hogy nagy papírzacskóba teszem a lisztes keveréket és ott rázom össze a csirke darabokkal), utána beteszem a kefirbe (amiben előzőleg 1-2 gerezd fokhagymát belereszeltem), aztán megint a lisztes keverék. Jó az olajat olyan 180 fok körül tartani - ebben segít a vas serpenyő. Kiegyensúlyozottabban tartja a zsiradékot. Mindig tesznek az olajhoz, vagy szalonna zsírt, vagy sima zsírt.
Hagyományosan krumpli pürét és káposzta salátát (Coleslaw) adnak hozzá.
Remélem, tudtam valamit hozzáadni még...
Már csurog a nyálam. :)

duende írta...

Jaj, rengetget, köszönöm!!! Ha megengeded, be is másolnám a bejegyzésbe a hozzászólásod. :) Mert akkor ez az autentikus. :) Köszönöm!

PaGa írta...

Mehet.

duende írta...

:) köszi szépen