2017. február 19., vasárnap

Sertés sült & rilette


Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát - korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák között, rongyokba és prémekbe bugyolálva -, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. Így ülünk a februári hajnalban. 
Kamránk, melyet ősszel bölcsen megraktunk, kiürült már; a befőtteket és az oldalast megettük, a savanyú káposzta végére járunk. A könyvekre csömörrel pillantunk az éjjeleken; úgy tetszik, már elolvastunk minden könyvet, s egyik sem tudott segíteni. Napközben félórákat fekszünk a kvarcfény alatt, tátogva, és szomjasan nyeljük, szopogatjuk az ózonízű fényt. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni, mint a medvék.
De hajnal felé, az ébredés józan káprázatában, eszünkbe jut a farsang, mely megint egyszer elviharzott mellettünk, álruhában, lobogó szalagokkal, színes papírszeméttel szórta tele a világot, visított és sikongott, jeleket adott és integetett, s mi kitértünk előle. 
Most már itt a reggel, mely hamut hullat fejünkre. Az ablak előtt a fákat nyöggetik a böjti szelek.

(Márai Sándor: Február)





Három recept egyben. Egyrészt a "csirke 40 gerezd fokhagymával". Csak ez nem csirke. Másrészt csak egyszerűen egy jó sertéssült. Harmadrészt a maradékból csináltam rilettet. Oké, tudom ez nem klasszikusan az, de nekem megfelel rilette-nek is. Mert úgy jártam, hogy elájultam a szalámi áraktól. Ezer éve nem vettem, és most szembesültem azzal, milyen drágák a felvágottak (is). Amik amúgy ízetlenek, tele vannak adalékanyagokkal és vízzel, és még aranyárban is mérik őket. Akkor inkább sütök húst, ami hidegen is tökéletes.

Hozzávalók:
1,5 kg sertéshús (lapocka vagy tarja vagy császárhús, ez most kivételesen comb, de a lapocka vagy tarja vagy császárhús a jó)
40 gerezd fokhagyma
1/2 kg sertészsír

5-6 babérlevél
5-6 szegfűbors
2 teáskanál mustármag
1 evőkanányi zsályalevél (friss vagy szárított)
2,5 dl száraz fehérbor

A húst nagyobb darabokra vágtam, alaposan besóztam. A fokhagymagerezdeket megpucoltam. Egy tepsit kikentem a zsírral, beletettem a húsdarabokat, a fűszereket, és aláöntöttem a bort. Lefóliáztam és előmelegített, alacsony hőfokú sütőbe tettem. Olyan 120 fokra. Sütöttem 5-6 órán át. A végén levettem a fóliát s kissé rápirítottam. Főtt burgonyával, sült almával tálaltam. Időnként alálestem a fóliának, hogy nem sült-e le nagyon a szaft. Nem szabad hagyni, mert megég a fokhagyma. Ha nagyon elfogyna alóla a folyadék, pótoljuk. Úgy kell elkészülnie, ha rilettet is akarunk belőle, hogy a víz elsüljön, ugyanakkor ne égjenek le a fűszerek, és a fokhagyma.





Szeretem a sütőben sülteket. Ha semmi sem jut eszembe, mit főzzek, akkor a sült mindig kipótolja az ötlet-hiányt. Bármivel fűszerezhető, köríthető, abszolút lehet variálni.  Ehhez a változathoz nagyon jól illett volna még a vöröshagyma is, a szárított vargánya is, mint fűszer. De tényleg ahogy tetszik-műfaj.






Nem is értem, a rilette miért nem népszerűbb, pedig a magyar konyhába abszolút illik. Megvan az alapja nálunk is, a "lesütött hús". Ami tulajdonképpen a konfitált hús, de krémet nemigen csináltak belőle. Nem is értem, miért. Annyira magyaros jellegű pedig. 






Tehát a rilette ennyi lenne: a megsült húst szálaira szedjük, elkeverjük a visszamaradt pecsenyelével, a megsült fokhagymagerezdekkel. De csak annyival, amennyivel egy krémes állagot kapunk. Ha kellő ideig törjük-keverjük villával, valóban krémre kezd hasonlítani. Tálakba tesszük (nekem egy nagyobb és egy kistálkányi lett), és a tetejére öntjük a visszamaradt tiszta zsírt. Lefóliázzuk, hűtőbe tesszük. Hetekig eláll.






Kitűnő sör- vagy borkorcsolya, előételnek is tökéletes, svédasztalra úgyszintén. Ha egészen mini tálkákba tesszük, nagyon gusztán tálalható személyenként is. Nyáron még jobb ízes paradicsommal, paprikával, uborkával.

6 megjegyzés:

Anikó írta...

... és milyen finom, szaftos, zamatos. Nagyon szeretem, szoktam nagy néha készíteni :-)
Tudod mit szeretnék majd legközelebb? egy sima csülökből és egy füstölt csülökből olyan jó fűszeres disznósajtszerű őzgerincben kocsonyásított rakott húst összerakni, még emésztem magamban, de nemsoká hozzálátok :-)

duende írta...

Igen, nagyon finom. :)
Hű, na az sem lesz rossz! :) Ezer éve nem sütöttem csülköt... Pedig milyen jó is az!

Anikó írta...

Nálam rendszeresen van időnként csülök pékné, meghalunk érte a nagyobbik lányommal :-) De most ezt a kocsonyás húsos valamit szeretném jó fűszeresen összeállítani, láttam a neten többek készítik, csülökkel, nyelvvel /én ezt nem szeretem/, és olyan gusztán néz ki :-)

duende írta...

Na, kíváncsian várom! :) Mi is szeressük a csülköt, csak valahogy ritkán jut eszembe venni, nem is tudom miért.

Katalin írta...

mennyei íz-képzetek
köszönöm

megyek is a konyhába

duende írta...

:)

♥ esen :)