Kerekrépa karamellizált vajban

Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallgatják, hogy mit mondasz, de a Jó barát felfigyel arra is, amit nem mondasz ki.

(Szókratész)

Padparadsa barátosnőm volt olyan aranyos, hogy beszkennelt nekem egy régi újságból két oldalt. Két kerekrépás recept volt - náluk nem lehet kapni, én meg bővíteni szeretném ennek a nagyon finom és egészséges gyökérzöldségnek a felhasználási módjait.

Asztírjajazzújsáág, hogy a kerekrépa már Goethe idejében kedvelt csemege volt, Napóleon uralkodása alatt pedig a francia nemesi körökben valódi ínyencségnek számított, sőt! Az orosz cár sem akart volna lemondani - no nem a trónról, hanem a kerekrépa élvezetéről.

Sajnálom hogy kicsiny hazánkban csak zalában és vasban termesztik étkezési célokra. Pedig azon kevés zöldségféle közé tartozik, amelyek nyersen is rendkívül élvezhetők, finomak. Salátákba szerintem nélkülözhetetlen. Retekre emlékeztető íze és roppanóssága frissességet ad bármely szendvicsnek. Magas vitamin és ásványianyag tartalma pedig biztosítja a télen oly kevés friss vitamin utánpótlását.

A recept rendkívül egyszerű - de nagyon finom! Meg kellett állapítanom, hogy imádott krumplim után ez a vajban karamellizált kerekrépa lesz a kedvenc köretem.

Hozzávalók 4 főre:

1,2 kg kerekrépa,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1 kisebb csokor petrezselyemzöld,
só,
1/2 erőleveskocka és 2 dl víz vagy
2 dl húsleves vagy csontleves,
2 cl száraz fehérbor.

A kerekrépát meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. A vajon megkaramellizáljuk a cukrot, a répát pedig rátesszük. Felöntjük alaplével vagy vízzel és adunk hozzá fél leveskockát. Fedő alatt puhára pároljuk. Mikor már jó, elfőzzük a levet róla, ráöntjük a bort és hozzá tesszük az aprított petrezselyemzöldet is. Újra addig rotyogtatjuk, míg a folyadékot elveszíti. Ha egy kevés marad alatta, az nem baj. Sőt.

Egy serpenyőben vajat melegítünk addig, míg szép barna lesz és karamelles illatot áraszt. Ekkor sózott és borsozott karajszeleteket sütünk benne hirtelen. Én úgy tálaltam, hogy egy szelet hús, ráhalmozva a répa, megint hús, megint répa.A serpenyőben maradt finom vajat - ami a hús sütése után marad vissza - kanalazzuk a répára, mert valami isteni. Kárba ne vesszen. :)

Vegáknak főfogásként ajánlom, párolt rizskörettel.

.

Moscauer - variációk egy témára

.

Nincs szebb állat, mint a lúd,

nem kell neki gyalogút.
Télen, nyáron mezítláb,
úgy kíméli a csizmát. 

                                                                   (mondóka)

Megkezdtem a családi ünnepekre való készülődést... Ez jó, mert regement név- és szülinap esik nálunk a nagy ünnep előtti másfél hónapra. Így tudok a sütéssel kísérletezni karácsonyig. Ma kétféle egyszerű sütit készítettem, ami valójában egy, mert az alapjuk azonos. Csak az ízesítés más.

Mindkettőt a Planétás receptkártyákban találtam, csak ez az első variáció ott kifli formában van. A másik a moscauer. Azért is örültem ennek - vagy ezeknek az egyszerű édességeknek, mert tökéletesek a maradék tojásfehérje felhasználásához. Tudom hogy sok sütibe csak a sárgája kell, és egy karácsony előtti sütögetésnél mindig akad fölösleg a fehérjéből. Ráadásul én nem vagyok habcsók-rajongó, egy csöppet sem. De ezek a kis finomságok nagyon jók és gyakorlatilag korlátlan ideig elállnak. Már ha van rá esélyük, ugye... :) 

A darált magfélét (diót vagy mandulát vagy mogyorót vagy datolyát vagy fügét) összekevertem a kristálycukorral, a fahéjjal, majd a tojásfehérjékkel. Egy műanyag vágódeszkára kis halmokat tettem, teáskanálnyiakat. A közepükbe pálinkás meggyet raktam, aztán enyhén nedves kézzel kis golyókat formáztam belőlük. (Készítsünk a kezünk mellé egy tálkában vizet.) Megforgattam szeletelt mandulában és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem egymástól kb. 5 cm-re a kis golyókat. Előmelegített, közepes hőfokon 10-15 percig (barnulásig) sütöttem. Ha nincs rumosmeggyünk, akkor áztassunk be pár órára vagy napra mazsolát rumba, aztán a sütésnél csak keverjük a rumos mazsolát a masszához. A mazsola kicsi, nem érdemes golyóbisozni, csak egyszerűen a masszához kell keverni.

A lényege csak annyi, hogy a magos-cukros keverékhez annyi tojásfehérje kell, amennyi jól összefogja és kissé folyóssá teszi. Ne legyen túl száraz sem, de túl híg sem a massza, mert akkor nem lehet formázni. 

Ha mogyoróból vagy mandulából készítjük, akkor előtte 20 másodpercre dobjuk forrásban lévő vízbe a magokat, aztán már könnyen lejön a héjuk.A mandula szerintem finomabb így, mert elég vastag héja tud lenni. A mogyorót nem muszáj lemezteleníteni, az vékonyabb héjú.

Diódarálóval daráljuk finomra, vagy robotgéppel annyira finomra, mintha darálva lenne. Ez a datolyára és fügére is vonatkozik.

Ha kókuszreszeléket használunk, akkor érdemes venni hozzá egy friss kókuszt, mert intenzívebb íze lesz. Ráadásul a külső borításhoz egy részét lereszelhetjük a vastagabb sajtreszelővel, vagy tökreszelővel, és abba forgathatjuk a golyóbisokat. A kókuszosba ne tegyünk fahéjat. A kókuszdiónál szúrjunk ki 2 lyukat a tetején, ahol amúgy is van rajta. A levet csorgassuk ki belőle egy pohárba. Aztán törjük fel a diót. Csak olyan kókuszt vegyünk meg, aminél halljuk hogy locsog a lé benne.

 

A moscauer ugyanez. Annyi a különbség, hogy a tepsibe, a sütőpapírra halmozunk kis teáskanálnyi halmokat és ugyanúgy sütjük, mint a másikat. És ennél a sütinél nem kell darálni a diót, elég ha csak durvára összetörjük. 

 

Amiben még más: rengeteg reszelt narancshéj kell a masszába. Akinek van eltéve narancsos cukra, készítse azzal. Vagy kandírozott narancshéjjal. Körülbelül 10 dkg-nyi masszához kell 1 egész narancs reszelt héja. A moscauer jellegzetesen diós-narancsos. Végül gőz fölött felolvasztott étcsokiba mártjuk az alját. Ennyi lenne. 

Dia említette a kommentekben, hogy Ő a felfőzős receptet szokta készíteni és talán ez az eredeti moscauer, nem tudom.
De leírom ezt is: Hozzávalók: 15 dkg narancshéj (kandírozott is lehet), 30 dkg dió, 30 dkg kristálycukor, 2,5 dl tejszín, 1 vaníliás cukor, 2 csapott evőkanál liszt, csipetnyi fahéj, kb. 2 tábla csokoládé.

A narancshéjat nagyon apróra vágjuk, a diót egy sodrófával darabosra zúzzuk, csak rusztikusra, nem kell apróra. Minden hozzávalót egy lábosban felforralunk, és minimum 2 órán át állni hagyjuk. Vajazott, lisztezett tepsiben megsütjük alacsony hőmérsékleten. Kb. 15 perc kell neki. Mikor még langyos, kiszedjük a tepsiből (később már törik) és olvasztott csokiba mártjuk (vagy bekenjük) az alját.           (Forrás: receptmánia)

Én a fahéjat kihagynám belőle... de ki hogy szereti. Én csak húsokhoz, sós ételekhez kedvelem a fehéj erőteljes karakterét.

Ma Márton napja van. Hoztam egy mesét Nektek. A Lúdas Matyit biztosan ismeritek. De ezt a hangjátékot nem biztos. Ebben Galiba a főszereplő (Benedek Miklós) és nagyon-nagyon jó... Szereplők még: Törőcsik Mari, Garas Dezső, Balkay Géza, Kállai Ferenc. Jó szórakozást! :)

Puliszka, alias polenta

.

Idehallgass – mondotta azután komolyan –, idehallgass, mert ezt tudnod kell, ha gyermeket akarsz fölnevelni. Ésszel. Embernek. Nemcsak olyan hányd-ide, vesd-odának, hanem embernek. – Ujját magyarázólag emelte föl. – Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent – ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére –, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szív, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe… érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal és az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát kiporciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből, s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka! Aki mindég csak puliszkát eszik, mindég csak puliszkát, akarattal... s a túrót félreteszi... annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék... Ami pedig másokat illet... nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Azt bizony meg kell enni, mind egy szemig. Ha öregen is, ha kutya-fáradtan, kutya.-magányosan is. Azt meg kell enni. 

(Wass Albert: A funtinelli boszorkány)

 

A tegnapi igazán finomra sikeredett túróval töltött hústekercsek mellé ajánlottam a puliszkát - vagy olaszul polentát köretnek. Az az igazság, elég ritkán készítem én is, ezért csak utólag jutott eszembe. No majd legközelebb. De ma reggel készítettem egy kis adagot. Abszolút helye van külön bejegyzésként. A puliszka nagyon sokoldalúan szerepelhet az étlapunkon. Akár főételként, akár köretként, akár vacsora vagy reggeli étekként is. A végtelenségig variálható. 

Régen a szegények eledele volt, népélelmezési cikk. Nálunk magyarhonban ugyanúgy, mint akár Mexikóban, akár az olaszoknál. A kukorica valóban nagyon sokoldalú növény. Nagyon tápláló, emellett magas a rosttartalma és nem tartalmaz glutént sem. Tehát lisztérzékenyek, cukorbetegek is bátran fogyaszthatják.

Még egy nagy előnye, hogy roppant gyorsan elkészül, mindössze egy negyedórácska alatt tálalhatjuk.

Emlékszem anyu mesélte, hogy a háború alatt és után szinte semmi más nem volt, csak kukoricaliszt meg dara. Anyu utálta is rendesen, ha jól rémlik soha nem főzött semmit kukoricalisztből vagy darából. Pedig itt nálunk Zalában is igencsak gyakran főztek-főznek puliszkát. Az is mutatja, hogy még mindig népszerű, hogy a piacon sok idős néninél lehet venni házilag készített kukoricadarát. Nálunk itt talán az édes kukoricaprósza a legtöbbször készített étel belőle. Házi szilvalekvárral megpötyögtetve.

Bevallom őszintén, én a puliszkát a lehető legegyszerűbben szeretem a legjobban. Frissen, forrón tányér aljára tenni, aztán jó hideg tejjel leönteni és elkanalazgatni. Nagyon szeretem a kukorica kissé sós ízét a tej lágy, selymes édességével - csak így egyszerűen, a'la nature. Ezt lehet fokozni például reggelire azzal, hogy megszórjuk durvára vágott pörkölt dióval vagy mogyoróval és megcsurgatjuk mézzel is. Hm... tényleg isteni finomság.
A puliszkát kínálhatjuk finoman-lágyan-remegősen, azon frissen-forrón, ahogy elkészült. Vizes kanállal kis galuskákat formázva belőle. Ha egy vizes tányérra kilapítjuk és hagyjuk állni egy órát, bármilyen formára vághatjuk, szaggathatjuk.

Kínálhatjuk így natúran is, de meg is grillezhetjük.

Megadom az alapreceptet, ez szerintem tökéletes így mert frissen elég lágy, de elég neki 1/2 óra állás és remekül formázhatóvá válik. Ha még folyósabban, remegősebben szeretjük, vegyünk le egy keveset a dara mennyiségéből. Ne 10 dkg-ot tegyünk 4 dl vízbe, hanem elég a 8 dkg is. Víz helyett főzhetjük tejben is, teltebb, krémesebb lesz. És a végén, tálalás előtt keverhetünk bele egy kevés vajat is, szintén a krémességén javít. Ehhez a mennyiséghez 1 dkg vajat körülbelül. A puliszka készülhet kukoricalisztből is, vagy liszt-dara keverékéből is.

Alaprecept puliszkához 2 főre:

6 dl víz,
15 dkg kukoricadara,
1/2 mokkáskanál só.

A sós vizet fölforraljuk, aztán egy kézi habverővel hozzákeverjük a kukoricadarát, állandóan keverve hogy ne legyen csomós. Addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Ez körülbelül 5-8 perc. Ha azonnal tálaljuk köretként, vajat is keverünk bele. És víz helyett, ahogy említettem, tejjel is készülhet.

Ezt a lágyabb puliszkát elteríthetjük sűtőedényben, tehetünk rá juhtúrót, sima túrót, friss gomolyatúrót, szalonnapörcöt, tejfölt, sült hagymát, spenótkrémet, stb... Bármivel rétegezhető.

Nálam egy nagyon finom és egyszerű sóskaleves készült régebben puliszkavirágokkal.

Rukkolás, rikottás hústekercsek

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielõtt megöregszem,
mielõtt meghalok.

(Ingrid Sjöstrand : Svéd gyerekversek)

Felavattam a vadiúj öntöttvas serpenyőmet. Jelentem: remekül szuperál! :)
Ez a karajtekercs a látszat ellenére nagyon egyszerű és nagyon gyorsan készen is van. Ráadásul egy igazán finom és különleges fogás sikeredett belőle.


Hozzávalók 4 főre:

80-90 dkg karaj (csont nélkül),
25 dkg ricotta túró vagy sima mezei hazai zsírdús túró,
15-18 szem olajbogyó,
5-6 darab aszalt paradicsom,
ruccolalevelek,
1 doboz hámozott, kockázott paradicsomkonzerv,
4 dkg vaj,
2 evőkanál olívaolaj,
1 dl száraz fehérbor,
2 dl alaplé vagy 1/2 erőleveskocka,
2 csapott teáskanál kristálycukor,
só,
frissen őrölt bors.

A karajt úgy vágtam vékony szeletekre, hogy a hártyájánál kettőt-kettőt egyben hagytam. Így ebből a mennyiségből lesz 6 nagy szelet hús kinyitva. Kiklopfoltam vékonyra, sóztam és borsoztam kissé. A túrót összekevertem karikára szelt olajbogyóval és apró kockákra vágott aszalt paradicsommal. A hússzeleteket beborítottam ruccolalevelekkel, majd tettem rá a túróból is. A két szélén kissé behajtottam a húst és felgöngyöltem. Erős cérnával (horgolócérna) megkötöztem hogy ne essen szét a göngyöleg.
A vaj és olívaolaj keverékén erős lángon jó pirosra körbesütöttem minden oldalán a tekercseket. Aztán hozzáöntöttem a fehérbort és hagytam nagy lángon elrotyogni. Ezután tettem hozzá a darabolt paradicsomkonzervet, némi vizet, egy kevés húsleveskockát, és cukrot. Először kevesebb cukrot tegyünk bele, mert nem egyformán savanykásak a paradicsomkonzervek, szóval kóstoljunk!
Fedőt tettem rá és hagytam kis lángon párolódni 20 percig. Enyni idő elég is volt neki, a tekercsek omlóspuhák lettek. Tálalás előtt kivettem a húsokat és a madzagokat eltávolítottam a húsokról.
Tipp: Ha van otthon pár szelet papírvékonyra szelt nyers, füstölt sonka is, azt is beletehetjüka  töltelékbe. Hús, sonka, rukkola, olajbogyás-aszalt paradicsomos túró akkor a sorrend.

Tálalhatjuk egyszerűen párolt rizzsel is, de szerintem tökéletes valamilyen jóféle olasz tésztával is, hiszen van a hústekercsek alatt bőven finom paradicsomszósz. De talán a legtökéletesebben a polenta illene hozzá. Vagyis a kukoricakása. Na. legközelebb azzal jövök - még nincs fenn a blogon.
Készíthető csirke- vagy pulykamellből is vagy marha fehérpecsenyéből is. Sőt, hidegtálra is kitűnő maga a hústekercs, de akkor nem szükséges hozzá a paradicsommártás. Csak fehérbor-alaplé keverékében pároljuk meg. 

P.s.: Na nagyon nem ájlávjú. Á, nem is vagyok ideges.... Egy kicsit sem. A blogspot új bejegyzésablakja olyan szuper lett, hogy nem tudom szerkeszteni a bejegyzésemet, csak ha átmásolom egy másik ablakba, mint új bejegyzést. Gratulálok a programozóknak. Őszintén remélem, kijavítják ezt a nem is kis hibát.